Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám, csütörtök
Parlamenti küldöttségünk Várnában (ČSTK) - Az Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke által vezetett csehszlovák parlamenti küldöttség tegnap, hivatalos bulgáriai látogatásának harmadik napján Várnába látogatott. A delegációt elkísérte Sztanko Todorov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, Bulgária Népi Gyűlésének elnöke. A délelőtt folyamán a csehszlovák vendégek Várnában találkoztak a kerületi pártbizottság és a kerületi népi tanács vezetőivel, akik tájékoztattak e 300 ezer lakosú város fejlődéséről. Határozott küzdelmet a halál erői ellen (Folytatás az 1. oldalról) a fegyverkezési verseny megállításáért és a fejlődő országokban az igazságos rend megteremtésének útjában álló akadályok elhárításáért kifejtett erőfeszítésekben. A gyűlés résztvevői nagy érdeklődéssel hallgatták meg Gustáv Husáknak, a CSSZSZK elnökének üzenetét, amelyet a gyűlésen Vladimir Jankű, a CSSZSZK kormányelnöki hivatal egyházügyi osztályának vezetője olvasott fel. A prágai keresztyén békevi- lággyúlés résztvevőihez üzenetet intézett Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke, Didier Ratsiraka, a Madagaszkári Demokratikus Köztársaság elnöke, Olof Palme, a svéd kormány elnöke, B. B. Beach, az Egyházközi Kapcsolatok Bizottságának (adventisták) főtitkára, Josef Méát'an kanonok, a katolikus lelkészek Pacem in terris egyesületének központi titkára és más állami és egyházi személyiségek. A hatodik békevilággyúlés tanácskozása július 9-ig tart. Az egyes munkacsoportokban foglalkoznak a béketevékenység egyetemes stratégiájával, a keresztyén egyházak békés küldetésével, a békeerók közös felelősségével a béke útjában álló akadályok leküzdéséért, valamint a keresztyén békekonferencia további munkájának programjával és más időszerű kérdésekkel. A VI. keresztyén békevilággyúlés tegnapi ülésén a fő beszédet az indiai Paulos Mar Gregorios metropolita, a Keresztyén Béke- konferencia alelnöke mondotta. Mindenekelőtt rámutatott a világűr militarizálására irányuló amerikai tervek veszélyességére. Hangsúlyozta, hogy az ún. „stratégiai védelmi kezdeményezés“ - ahogy a világűr katonai meghódítását nevezik*-, nem az Egyesült Államok biztonságára irányul, hanem arra, hogy az imperialista és újgyarmatosító erők ellenőrizhessék a világgazdaságot, kizsákmányolás céljából. Az egész emberiségnek fel kell lépnie e szándékok ellen, amelyek megsértik a SALT-egyezményt, a fegyverkezés újabb fordulóját provokálják ki, és fokozzák az atomháború kirobbanásának veszélyét. Egy nemzet - legyen bármilyen erős - sem kényszerítheti katonai erővel saját akaratát más nemzetekre - jelentette ki Gregorios metropolita. A továbbiakban a gazdasági világhelyzettel, főleg az afrikai kontinensnek a multinacionális társaságok általi kizsákmányolásával foglalkozott. Rámutatott, hogy a békeharcnak egyúttal az igazságosságért, a kizsákmányolás tőkés módszerei ellen folyó küzdelemnek kell lennie. A béke választása ma azt jelenti, hogy harcolni kell minden fronton a halál erői ellen, a háború frontján és az igazságosság frontján is - mondotta. Ez irányban konkrét lépéseket kell tenni, le kell állítani a világűr militarizálásának programját, be kell fagyasztani az összes nukleáris fegyvert és hordozórendszereiket, tájékoztatni kell a tömegeket egy esetleges atomháború következményeiről, és a katonai termelést polgári termelésre kell átállítani.- A gyűlésen Fumiko Aman asszony, aki 14 éves kislányként túlélte Hirosimában az atombomba robbanását, a résztvevők előtt ismertette negyven év előtti élményeit. Szemléletesen leírta azt a napot, amikor az egész város egyetlen tüzes golyóvá változott, amelyben minden élő megsemmisült, elégett. A robbanás után öt évvel 300 ezer halottról beszéltek, azonban még ma is szed áldozatokat. Emellett nemcsak testi sebekről van szó, hanem a lélek sebeiről is, s az emberek aggodalomban élnek, vajon a sugárzás következményei "nem mutatkoznak-e meg gyermekeiken és unokáikon is. Jelenleg milliószorta nagyobb hatékonyságú atomfegyverek vannak, mint amilyen a Hirosimára ledobott bomba volt. A keresztyén békevilággyúlés hozzájárulását a békére és leszerelésre irányuló erőfeszítésekhez, kezdeményező tevékenységét abban, hogy a hívők széles tömegei bekapcsolódjanak a háborúellenes mozgalomba, nagyra értékeli az az üzenet, amelyet Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke intézett a VI. keresztyén békevilággyúlés résztvevőihez. A következőkről van benne szó: „A béke biztosítása a földön tényleges szükséglet a föld valamennyi lakója számára. Az atomháború veszélye a népek tényleges ellensége. Napjaink legfontosabb feladata, hogy felszámoljuk ezt a veszélyt. A Szovjetunió felhív minden népet és kormányt, hogy aktívan közösen tárgyaljanak a háborús veszély elhárítása céljából, és érjék el az atomfegyverek teljes felszámolását. Készek vagyunk elfogadni bármilyen kezdeményezést, amely a béke támogatására irányul. A szovjet békekezdeményezések - nem alkalmazni elsőként atomfegyvert, megállítani a fegyverkezési versenyt, befagyasztani az atomrakéta-készleteket, csökkenteni számukat, és később teljesen megsemmisíteni őket, az európai kontinenst mentesíteni mind a közepes hatótávolságú, mind a hadászati nukleáris rakéta- fegyverektől, nem engedni a világűr militarizálását stb. - sajnos mindeddig nem találtak megfelelő visszhangra az USA és a többi NATO-állam vezetői részéről. Ezen felül az USA imperialista körei folytatják a nemzetközi kapcsolatok problematikussá tételét azáltal, hogy új fegyverkezési programokat mérlegelnek, Ennek ellenére, hisszük, hogy - tekintet nélkül a jelenlegi helyzet egész bonyolultságára és veszélyességére - megállítható a feneketlen atomkatasztrófába való zuhanás. Az igazi béke és nemzetközi biztonság fenntartása csupán valamennyi jóakaratú ember közös erőfeszítésével lehetséges, függetlenül ideológiai és világnézeti alapállásuktól. A jelenlegi bonyolult körülmények között az egyházi körök jelentősen hozzájárulhatnak az atomháború veszélyének elhárításáért küzdő mozgalom sikeréhez“. A 6. keresztyén békevilággyú- lésnek üdvözlő üzenetet küldött a legfelsőbb lengyel vezető, Wojciech Jaruzelski, Conaan Banana, a Zimbabwei Köztársaság elnöke, Larry Whitty, a brit Munkáspárt főtitkára, Roy W. Smith, a vallásszabadságért alakult nemzetközi társulás elnöke, valamint más állami és egyházi személyiségek. Romes Csandra, a Békevilágtanács elnöke, aki Prágában részt vett a VI. keresztyén békevilággyúlés ünnepi megnyitásán, tegnap Bratislavában találkozott a Szlovák Béketanács képviselőivel. A Szlovák Béketanács elnöke, Juraj Cúth, a Békevilágtanács Elnökségének tagja tájékoztatta ót a Szlovák Béketanács tevékenységéről és a békemozgalom SZSZK-beli aktivitásáról. (Folytatás az 1. oldalról) radalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szövetség, a Honvédelmi Szövetség és a Nemzeti Frontba tömörült más szervezetek tagjai és tisztségviselői, a Csehszlovák Néphadsereg, tanulók, diákok, iskolák és szaktanintézetek pedagógusai, nemzeti bizottságok, a kultúra egész területe s más reszortok és intézméKITÜNTETÉS (ČSTK) - A szocialista mező- gazdaság fejlesztéséért végzett sokéves áldozatos munkásságáért és társadalmi elkötelezettségéért a CSSZSZK elnöke a Győzelmes február Érdemrendet adományozta Ondrej Ján Blcháčnak, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákia Bizottsága alelnöké- nek, a Liptovský Ondrej-i Efsz elnökének 60. születésnapja alkalmából. A magas állami kitüntetést tegnap Bratislavában Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a központi bizottság titkára adta át a jubilánsnak. Az ünnepi aktuson részt vett Rudolf Vančo, az SZLKP KB osztályvezetője, Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, valamint Cyril Moravčík, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Bizottságának elnöke. A jubilánst tegnap fogadta Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke is. Átadta neki az SZNT Elnökségének levelét, amely nagyra értékeli a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés feltételeinek megteremtése során végzett sokéves politikai szervező és irányító munkáját, valamint elkötelezett politikai-közéleti tevékenységét SZNT-képviselói tisztségében. Erősödő kapcsolatok (Tudósítónktól) - Július 22-e, Lengyelország felszabadulásának közelgő 41. évfordulója alkalmából tegnap Bratislavában a Lengyel Népköztársaság főkonzulátusának tagjai újságírókkal találkoztak. Andrzej Barzyk fókonzul részletes tájékoztatást adott az ország jelenlegi gazdasági és politikai helyzetéről. Lengyelország a második világháborúban óriási károkat szenvedett, minden ötödik lengyel ember meghalt, s a nemzeti vagyon negyven százaléka elpusztult. Az újjáépítés tehát emberfeletti erőfeszítést és áldozatokat kívánt. Az utóbbi évek eseményei rányomták bélyegüket az ország életére, de a konszolidációs folyamat a társadalmi élet minden területén sikeresen folytatódik. öt és fél millió szakszervezeti tagot tartanak nyilván, és egyre többen kérik felvételüket - főleg fiatal munkások - a LEMP-be. Erősödnek Lengyel- ország külkereskedelmi kapcsolatai is; a csehszlovák-lengyel kereskedelmi kapcsolatok sosem voltak olyan erősek, mint most. (köp) nyék. Ókét mind köszönet illeti a közös munkáért, a kifejtett erőfeszítésekért. A spartakiád - a fiatalságnak, az örömnek és a szépségnek ez a nagy ünnepe - teljesítette legsajátosabb feladatát, azt, hogy állampolgáraink, főleg a fiatalok további százezreit nyerje meg az aktív testnevelésnek, a sportnak és a turisztikának. A CSKP KB Elnöksége, a Nemzeti Front Központi Bizottsága és a CSSZSZK kormánya meg van győződve róla, hogy a spartakiád résztvevői és a többi állampolgár számára a testnevelés életük természetes részévé válik, egészségük és fizikai erőnlétük fenntartásának eszközévé, hozzájárul a harmonikusan fejlett személyiség kialakulásához, s a szocializmus öntudatos építőinek és a béke védelmezőinek neveléséhez. Jelentős hozzájárulás az együttműködés elmélyítéséhez (Folytatás az 1. oldalról) 40. ülésszakának eredményei hozzájárulnak a KGST-tagálla- mok felső szintű gazdasági tanácskozása határozatainak következetes teljesítéséhez, megvalósításuk jelentős hozzájárulás lesz a csehszlovák gazdaság számára. Jóváhagyták a csehszlovák küldöttség eljárását a KGST 40. ülésszakán, és intézkedéseket hagytak jóvá az ülésszak határozatainak megvalósítása céljából. Befejeződött a szovjet parlament ülésszaka (ČSTK) - A moszkvai Kremlben tegnap befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A két kamara képviselői külön folytatták tanácskozásukat; a természetvédelemre, valamint a természeti kincsek észszerű kihasználására vonatkozó törvény megtartásáról szóló jelentés feletti vita volt a legfontosabb napirendi pont. A vitában több mint harmincan szólaltak fel. Anatolij Logunov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke beszámolójában a környezetvédelem szerepével foglalkozott a szocialista társadalomban. Megemlítette, hogy az utóbbi tíz évben csak a fővárosban, Moszkvában 500 millió rubelt fordítottak környzetvédelemre. Annak érdekében, hogy a lakónegyedeket megvédjék az ipar káros hatásaitól, 88 ipari létesítményt költöztettek ki a fővárosból, s további 275 vállalat átköltöztetését szervezik. Viktor Polakov autóipari miniszter a levegőszennyezés csökkentése érdekében hozott intézkedésekről beszélt. Rámutatott, hogy a Li- hacsov Autógyárban olyan új benzinmotort fejlesztenek ki, amely 8 százalékkal csökkenti a fogyasztást, a leveSzovjet távirat az USA-ba A TASZSZ hírügynökség közzétette annak a táviratnak a szövegét, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége küldött Ronald Reagan amerikai elnöknek. Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe, a függetlenség napja alkalmából fogadja jókívánságainkat, békét és sikereket kívánunk az amerikai népnek. A békés, háború és fegyverek nélküli élet - a földön és a világűrben egyaránt - az egész emberiség óhaja. A Szovjetunió kész együttműködni minden országgal, amely e történelmi cél elérésére, a különböző területeken gyümölcsöző és egyenjogú együttműködésre törekszik. Felhívjuk az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzon a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében kifejtett erőfeszítéséinkhez. Megnyílt a Testvériség pionírtábor (ČSTK) - A pionírkollektiváknak a honvédelmi felkészülés területén végzett egész évi munkájának tetőzését jelenti a IV. össz-szlová- kiai honvédelmi tábor, a Testvériség - amely tegnap nyílt meg Spišská Nová Vesben - keretében folyó tevékenység. Az ünnepélyes megnyitáson részt vett a CSKP KB küldöttsége Josef Havlínnal, a CSKP KB Titkárságának tagjával, a KB titkárával az élen, az SZLKP KB küldöttsége, amelyet Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezet, továbbá a CSSZK és az SZSZK oktatási minisztériumának küldöttsége a két miniszter, Milan Vondruška és Juraj Buša vezetésével, amelyek részt vesznek a tanítók és egyéb oktatási dolgozók Pedagógiai Napok ’85 elnevezésű országos találkozóján. Jelen volt Fedor Gulla, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke, a szlovákiai pionir- szervezetek baráti körének elnöke és más vendégek. A Testvériség pionirtábort, amely 250 gyermeket fogad be a haza ifjú védői, a közrend ifjú védői és a fiatal határőrök rajaitól, Anna Krausová, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára nyitotta meg. A pionírokat üdvözölte Josef Havlín elvtárs is. Josef Havlín, a CSKP KB titkára és Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a központi bizottság titkára, akik részt vesznek az országos pedagógiai napokon, Spišská Nová Vesben, tegnap Milan Vondruškával, a CSSZK oktatási miniszterével és Juraj Bušával, az SZSZK oktatási miniszterével Kassára (Košice) látogattak. Találkoztak Ján Pirč- csel, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottsága vezető titkárával, aki tájékoztatta őket a kerületi pártszervezet előkészületeiről a CSKP XVII. kongresszusára és az oktatásügy fejlődéséről a kerületben. gőszennyezést pedig 15-20 százalékkal. Ezt követően a két kamara, a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács együttes ülésén határozatot hoztak a természet védelméről és a természeti kincsek ésszerű kihasználásáról, majd a jelenlevők meghallgatták Alekszandr Rekunkov- nak, a Szovjetunió főállamügyészé- nek beszámolóját az ügyészség munkájáról, amelyet a törvényesség megtartásának ellenőrzése, a jogrend megszilárdítása, az állampolgárok ér- dek- és jogvédelme terén fejt ki. Rámutatott, a szocializmus kedvező feltételeket teremt a bűnözés leküzdéséhez, a törvényesség erősítéséhez. A vita után a képviselők e témában is határozatot fogadtak el. A Kremlben tegnap ülést tartott a Legfelsőbb Tanács Elnöksége, amelyen Mihail Gorbacsov, Andrej Gromiko és Vaszilij Kuznyecov mondott beszédet. A résztvevők mély megelégedéssel fogadták az SZKP KB júliusi ülésének irányelveit és a szovjet parlament tegnap véget ért ülésszakának döntéseit, amelyek elősegítik a társadalmi és gazdasági fejlődés meggyorsítását célzó politikai irányvonal megvalósítását. A résztvevők leszögezték, hogy az egész országra új, fontos feladatok várnak az SZKP XXVII. kongresszusára való előkészületek időszakában. Leszögezték, hogy ezek teljesítésében fontos szerep vár a tanácsok képviselőire minden szinten. Újabb ülés Genfben (ČSTK) - Genfben az atom- és űrfegyverekről folytatott szovjet -amerikai tárgyalásokon tegnap ülést tartott a stratégiai, valamint a közepes hatótávolságú nukleáris eszközökkel foglalkozó csoport. Gorbacsov októberben Franciaországba látogat (ČSTK) - Francois Mitterrand francia köztársasági elnök meghívására idén október 2-a és 5-e kôžôtt hivatalos látogatást tesz Franciaországban Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja - jelentette tegnap a TASZSZ hírügynökség. Planine Moszkvában (ČSTK) - Milka Planine, a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke a szovjet kormány meghívására tegnap hivatalos, baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A jugoszláv kormányfőt a repülőtéren Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök és más hivatalos személyiségek fogadták. Menesztették Moránt (ČSTK) - Fernando Mórán spanyol külügyminisztert tegnap megfosztották tisztségétől. Távozásának okáról eddig hivatalos közleményt nem adtak ki, csupán a külügyminisztérium tájékoztatási hivatalának vezetője, Fernando Schwartz erősítette meg a hírt az újságírók előtt. Megfigyelők szerint a külügyminiszter eltávolítására számítani lehetett. Ismeretesek voltak személyes ellentétei a kormányfővel, a fő ok azonban az, hogy nem értett egyet Felipe Gonzá- leznak azon álláspontjával, hogy meg kell őrizni Spanyolország NATO-tag- ságát. ÚJ szú 2 Köszönet a közös munkáért