Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-30 / 177. szám, kedd
DZSUMBLATT ÉS BERRI NYILATKOZATA Nemzeti Egységfront alakul Libanonban Izraeli légitámadás palesztin létesítmények ellen ÚJ SZÓ 3 (ČSTK) - A libanoni Haladó Szocialista Párt és a síita Amal mozgalom létrehozta a Nemzeti Egységfrontot, melynek küldetése a nemzeti kiegyezésre való törekvés. Valid Dzsumblatt, a Haladó Szocialista Párt elnöke, a drúz közösség vezetője vasárnapi sajtókonferenciáján kijelentette, a Nemzeti Egységfront kidolgozza javaslatait a libanoni politikai és vallási közösségek közti harcok beszüntetésére. Nabih Berri, az Amal elnöke közölte, a front nyitva áll minden párt és erő előtt, amely a demokratikus, egységes és arab Libanon híve. A front augusztus 6- ra összehívott alakuló konferenciáján fogadja el a szervezet programdokumentumát. A libanoni hazafias ellenállási mozgalom harcosai vasárnap sikeres akciókat hajtottak végre az izraeli megszállók és a velük szőSzovjet - indonéz parlamenti tárgyalások (ČSTK) - Az indonéz parlament küldöttsége, a testület alelnöké- nek, Hardjanto Szumodiszasztró- nak a vezetésével Moszkvában találkozott tegnap Lev Tolkunov- val, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnökével és a szovjet parlament mindkét háza állandó bizottsága elnökeivel és tagjaival. Lev Tolkunov rámutatott arra, hogy a Szovjetunió a kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik Indonéziával. A találkozó résztvevői megállapították, hogy figyelembe véve a rosszabbodó katonai-politikai helyzetet, hasznos lenne egy nemzetközi konferencia összehívása az Indiai-óceán problémáiról és az el nem kötelezett országok javaslatának megvalósítása, miszerint az óceánt változtassák békeövezetté. Az indonéz delegáció vezetője hangsúlyozta, látogatásuk célja, hogy hozzájáruljanak a két ország és népei közti kapcsolatok megszilárdításához. vetséges ún. dél-libanoni hadsereg ellen. A partizánok a dél-libanoni határvidéken Izrael által önkényesen létrehozott ún. biztonsági övezetben hajtottak végre támadásokat a helyőrségek ellen, s jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek. Az izraeli légierő a Bekaa- völgyben fekvő Bar Eliasz faluban tegnap kora reggel palesztin létesítményeket bombázott. A palesztin légvédelem szembeszállt az agresszorral. A térségből érkezett jelentések szerint a támadás nem követelt emberáldozatokat. Az idén ez volt a nyolcadik izraeli légitámadás a Libanonban levő palesztin létesítmények ellen. KNDK-javaslat Panmindzsonban (ČSTK) - Dél- és Észak-Korea képviselői tegnap a koreai katpnai fegyverszüneti bizottság ülésén Panmindzsonban támogatásukról biztosították a KNDK és Dél-Ko- rea közötti tárgyalásokat. Amint a hírügynökségek jelentették, a KNDK képviselője kijelentette, hogy a párbeszéd hozzájárul a feszültség enyhüléséhez a Koreai-félszigeten. Rámutatott azonban arra, hogy a feszültség még tart magában Panmindzsonban is, ahol a tárgyalások folynak, mivel a múltban fegyveres incidensekre került sor. Ezért javasolta, hogy a közös biztonsági övezetben, ahol a tárgyalások folynak, a járőrök fegyvertelenek legyenek és hogy az Észak- és Dél-Koreát egymástól elválasztó övezetben tiltsanak be egyes fegyverfajtákat. Salvadori püspökök a párbeszédért (ČSTK) - Gregorio Rosa Chavez salvadori püspök vasárnapi miséjén rendkívül veszélyesnek minősítette, hogy az Egyesült Államok fokozza katonai támogatását a salvadori rezsimnek. Rámutatott, a közép-amerikai országban a kormány terrorpolitikája miatt egyre messzebbnek tűnik a konfliktus politikai rendezése. Rosa Chavez elmondta, július 17-e és 19-e között a salvadori püspökök a veszélyes helyzetre való tekintettel tartottak konferenciát és olyan dokumentumot dolgoztak ki, amely a kormány és a felkelők közötti párbeszédet szorgalmazza. A dokumentum szövegét augusztus 6-án hozzák nyilvánosságra. (A salvadori katolikus egyház, mint ismeretes, közvetítőként jelentős szerepet játszott abban, hogy a hazafiak és a Duarte-rendszer képviselői már két ízben tárgyalóasztalhoz ültek. A kormány ezt a párbeszédet tavaly év végén egyoldalúan megszakította.) xxx A Costa Rica-i fővárosban ülésezik az emberi jogok védelmére alakult közép-amerikai bizottság. Az itt közzétett adatok szerint a térség államai közül Guatemalában, Salvadorban és Honduras- ban sértik meg leginkább az emberi jogokat. Az említett országokban napirenden vannak az emberrablások, a letartóztatások és a kínzások. Csak Guatemalában 38 ezerre tehető azok száma, akik nyomtalanul eltűntek. Katonai hatalomátvétel után Új államfő Ugandában (ČSTK) - Az ugandai rádió tegnap közölte, hogy az új államfő Tito Okello vezérőrnagy, az ugandai nemzeti felszabadító hadsereg parancsnoka lett. Ugyanakkor katonai tanácsot alakítottak, amely az országot a 12 hónapon belül megtartandó általános választásokig irányítja. E tanács élén ugyancsak Tito Okello áll. A kampalai rádió ismételten közvetíti Basilio Olara Okello tábornoknak, a szombati államcsíny egyik fő szervezőjének nyilatkozatát. Ebben hangsúlyozza, hogy az új államvezetés célja kiküszöbölni a törzsi viszályokat és megszilárdítani a belső egységet. Az ugandai fővárosban ugyancsak közzétették az államcsínyt szervező tisztek nyilatkozatát. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy megteszik a nélkülözhetetlen intézkedéseket a lakosok biztonságának szavatolására. Az új vezetés célja demokráciát teremteni valamennyi állampolgár számára, függetlenül törzsi és politikai hovatartozásuktól és vallási meggyőződésüktől. Tiltakozások Pretoria politikája ellen (ČSTK) - A Dél-afrikai Köztársaságban a fajüldöző rezsim folytatja megtorló intézkedéseit a szí- nesbórúek ellen. Hivatalos jelentések szerint a rendkívüli állapot 9 nappal ezelőtti elrendelése óta már 1205 személyt tartóztattak le. A rendőrség a múlt heti zavargások során 18 embert ölt meg. Amint azt az AFP hírügynökség közölte, vasárnap elhagyta Pretó- riát Franciaország nagykövete, akit kormánya a fajüldöző rendszer terrorpolitikája elleni tiltakozásul hívott haza. Chicagóban, a Dél-afrikai Köztársaság konzulátusának épülete előtt hatalmas tüntetést rendeztek az apartheid-politika elleni tiltakozásul. Több mint húsz különböző társadalmi szervezet képviselői követelték a rendkívüli állapot megszüntetését és a politikai foglyok szabadon bocsájtását. Jesse Jackson, az ismert néger polgárjogi harcos élesen bírálta a Rea- gan-kormányt, amiért támogatja Pretoriát. Hasonló tüntetéseket rendeztek New Yorkban, Bostonban és Washingtonban. Robert Dole republikánus párti szenátor arra szólította fel a kongresszust, hozzon gazdasági szankciókat a Dél-afrikai Köztársaság ellen. 1985. VII. 30. „ Vissza a helyükre! (Frankfurter Allgemeine Zeitung) Alan Garcia beiktatási beszéde (ČSTK) - Alan Garcia, Peru vasárnap beiktatott új elnöke beszédében többek között hangsúlyozta, az ország külföldi adósságainak törlesztésére a következő 12 hónap során exportbevételeinek maximum 10 százalékát fordítja. Kijelentette, a törlesztés korábbi terve, amely az exportból származó összes devizát erre a célra irányozta elő, irreális. Garcia ugyancsak közölte, nem fog egyezkedni a Nemzetközi Valutaalappal, s nem vezet be drasztikus takarékossági intézkedéseket, mivel ez túl érzékenyen érintené a legszegényebb rétegeket. Garcia beiktatási beszédében közölte, tárgyalni kíván a Fényes ösvény nevű szélsőjobboldali terrorszervezettel ■ az erőszak megszüntetése céljából. FESZTIVÁLPILLANATOK - KÉPEKBEN: fi VIT második napjának legjelentősebb eseménye a Gorkij-parkban tartott békegyűlés volt (felső képünkön). A csehszlovák fesztiválklub gazdag programot nyújt az érdeklődőknek, pl. azt is megtudhatják, hogyan készülnek az üvegfigurák. S aki bemutatja: Ivana Vanická, a železnobrodskéi üveggyár dolgozója (alul) (Telefoto - ČSTK) Nagygyűlés, ahol egy szó sem hangzott el A második világháborúban elesett diákok emlékére rendezett requiem- nagygyúlésen nem voltak felszólalók és nem tartott soká. Érzelmi töltése miatt azonban valószínűleg mégis a VIT jelentős eseményei közé kerül. Ezzel a különös nagygyűléssel kezdte meg munkáját a fesztivál 15 vitaközpontja közül az egyik - a nemzetközi diákközpont. „Nagyon jó, hogy beszélgetésünket nem üléssel vagy koncerttel kezdtük meg, hanem tisztelgéssel azoknak a diákoknak az emléke előtt, akik a fasizmussal vívott harcban áldozták életüket“ - mondotta Andrea Tozolini olasz nyelvész-hallgató. Nem tudni, hogy a második világháború 50 millió áldozata közül mennyi volt a diák. Ismert azonban az, hogy közvetlenül kitörése után nagyon sok országban került sor a diákok tömeges antifasiszta fellépésére. A hitleristák november 17-én Prágában feloszlattak egy diáktüntetést. Ennek során megölték Jan Opletal medikust. Az utca, ahol erre az eseményre sor került, ma a November 17-e nevet viseli. Itt van a Nemzetközi Diákszövetség főhadiszállása, azé a szervezeté, amelynek programjában ez áll: „Célunk egy olyan világ létrehozása, amely szabadságra törekszik, olyan világé, amelyben nincs helye a háborúnak'j A XII. Világifjúsági Találkozó a Nemzetközi Diákszövetség számára is sorrendben a XII. fesztivál, hiszen a szövetség ott állt a fesztiválmozgalom bölcsőjénél. Egyperces néma csend. Országok tucatjaiból érkezett diákok százai állnak némán fejet hajtva a moszkvai egyetem előtti örök lángnál. Az egyetem több mint 5 ezer diákja esett el a nagy honvédő háborúban. „Elmentek, s nem teljesültek be szerelmeik, nem szívták végig utolsó cigarettájukat“ - mondta kortársairól Nyikolaj Majorov fiatal költő. 0 szintén önkéntesként ment a frontra. S szintén nem jött vissza. Egész tanulócsoportok, karok, főiskolák mentek a frontra. A háború első hónapjaiban a leningrádi testnevelési főiskola, a mezőgazdasági akadémia diákjai az előadótermeket lövészárkokra, a tankönyveket gépfegyverekre cserélték fel. De nemcsak a fiúk! A moszkvai egyetem önként harcba induló diáklányaiból egy repülős ezredet hoztak létre. Belorussziában - amelynek minden negyedik lakóját megölték a fasiszták - működött egy diák harci csoport, amelynek vezetője Galja Szaszina orvostanhallgató volt. „A háború 40 évvel ezelőtt befejeződött - mondja az ausztriai Üli Taberhofer történészhallgató. - Nem szűnt meg azonban az újabb háború veszélye. Vannak emberek, akik ma is új háborús terveket szőnek, akik tőlünk - diákoktól, fiataloktól - új áldozatokat, életeket, új szenvedéseket akarnak követelni. De mi eljöttünk Moszkvába, hogy nemet mondjunk ezekre a tervekre és egyesítük erőfeszítéseinket.“ Az öröklánghoz virágok girlandjait helyezik a fesztivál küldöttei és vendégei. Köztük van egy Szovjetuniószerte ismert ember - Ivan Kozsedub, a második világháború egyik legnagyobb szovjet személyisége. Hiszen csak két pilóta kapta meg három ízben a Szovjetunió legmagasabb harci kitüntetését - a Szovjetunió Hősének aranycsillagát. Egyikük - Ivan Kozsedub. „Még harci bevetések előtt sem izgultam úgy, mint most - mondja Ivan Kozsedub. - De örülök is. örülök annak, hogy ennyi fiatalt látok itt a világ minden részéről, látom, hogy készek harcolni a békéért. A fiatalság - ez a mi erőnk, reményünk. Megtestesítői elsősorban annak a reménynek, hogy békés lesz a jövő.“ Hét napon át fog dolgozni a Nemzetközi Diákközpont. Programján közel félszáz jelentős akció szerepel - nagygyűlések, viták, kerekasztal- beszélgetések. Témájuk különböző, de mindegyik valamilyen mértékben érinti napjaink legfontosabb kérdését - a béke megőrzését és megszilárdítását. A requiem-nagygyűlés után egy terven felüli koncertre került sor: három zenekar érkezett az egyetem elé - osztrák, bolgár és görög diákok együttesei. „Megfogjuk egymás kezét és megvédjük a világot a bombáktól“ - énekelték a görög fiatalok... Andrej Loszkutov (APN)