Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-07 / 132. szám, péntek
Zselizi veröfényben Egy néző jegyzetei a néptáncról A könyvállománytól az olvasásra nevelésig Sokáig töprengtem, tartalmában nem lenne-e teljesebb értelmű a „néző“ helyett a „dilettáns“ szót használni, de hát évek óta egy dramatikus művészet bűvkörében élve, a népzene, a néptánc is szüntelen figyelemre késztet. Ráadásul amatőr művészeti mozgalmunk egyes műfajait közelebbről vizsgálva, látom, hogy indirrekt módon kapcsolódnak is egymáshoz, hatnak, alakítják a másikat. Az évente egyszer megrendezett országos versenyek értékelésein lényegében ugyanazokat a szervezési, környezeti, anyagi feltételeket panaszolják színjátszók, kórustagok, néptáncosok, amelyek a munkájukat egyformán nehezítik, olykor lehetetlenné teszik. A három évtizedes múltra visz- szatekintó zselizi (Želiezovce) fesztivál lényegében 1969 óta a csehszlovákiai magyar dolgozók országos népművészeti fesztiválja. Az átalakulás abban az időben kezdődött, amikor Közép-Európá- ban fokozódott az érdeklődés az autentikus folklór iránt. A jubileumi, esztendőben mégis mintha kevesebb szó esett volna arról, hogy a hagyományőrző folklórcsoportok, a néptánchagyományokat gyújtó és színpadra állító néptáncegyüttesek munkájának sokáig nem volt erjesztóje. Az ötvenes években alakult Ifjú Szívek az évek során letért az eredeti célhoz vezető útról, pedig az Ág Tibor, Takács András és mások nevéhez kapcsolódó néprajzi gyűjtések szinte követelték a tánc- és énekanyag színpadra állítását. 1969- ben alakult a Szőttes, amely a Csemadok Központi Bizottságának a népművészeti csoportjaként tevékenykedik, s mind a mai napig katalizátora az amatőr néptáncmozgalomnak. Időközben megszaporodtak néprajzosaink, végzett koreográfusaink, s több tanfolyamot is szerveztek az amatőr koreográfusok számára. Nem kevésbé hatott a mozgalomra a Csemadok néprajzi szakbizottságában folyó munka, valamint a főiskolai végzettségű fiatal koreográfusok - Katona István, Varga Ervin - alkotó munkája. Az általuk vezetett együttesek, a Szőttessel együtt, irányt szabtak néptánckultúránk fejlődésének. Nem véletlen tehát, hogy Zseliz egyben színhelye lett a néptáncegyüttesek versenyének, ahol a gyermek- és felnóttcsoportok évente váltakozva mutatják be tudásukat. Nem szeretnék egyetlen elhamarkodott megállapítást sem tenni, az azonban idén is tapasztalható volt, hogy a látványos színpadi külsőségekkel készült produkciók helyébe az autentikus, a legtöbb esetben belülről megélt táncanyag lépett. Vázlatosan elmondva ilyen Figyelemreméltó kiállítással köszöntötte a Duna Menti Múzeum Komárom (Komárno) felszabadulásának 40. évfordulóját. A Komárom fejlődése képekben című tárlat - mint a címe is jelzi - korabeli és mai fény- képfelvételeken, időrendben mutatja be a város fejlődését, az évszázadok során változó arculatát. A kiállítást megtekintő múzehelyzetben érte a csehszlovákiai magyar néptáncmozgalmat egy öntörvényű változás. A gyermek- táncsoportok egy része - kötődve az elindító falu, tájegység játék- és tánchagyományához - évek óta rendszeresen dolgozik. Van ahol ez rendszeres, folyamatos és tudatos pedagógiai, illetve táncpedagógiai munkával is párosul. Kétségtelen, hogy ott, ahol a gyermekjátékokban gazdag forrásokra találtak, a játékok dominálnak a koreográfiákban. Másutt gyűjtött anyagból, elsősorban a táncokra alapoztak. Ennek nyomában az idei verseny értékelésén éles vita alakult ki, amelynek sarkalatos kérdése volt: Játék vagy tánc? A választ ki-ki saját gyakorlata alapján fogalmazta meg. A néző látottak. Pedig ugyanazt táncolták. Nem szeretném szembeállítani a két együttest, mármint az Ifjú Szíveket és a Szőttest, ezt legkevésbé a vezetőik kívánják. A szakmainak számító közönség, táncosok véleményét hallgatva mégis kiéreztem egy effelé mutató tendenciát. örülnünk kell, hogy a Szőttes rövid ideig tartó elbizonytalanodás után kirobbanó erővel táncol. Varga Ervin kezenyomát elsősorban a férfikar viseli magán. Nem ártana azonban több belső tűz, őszinte átélés. A kamarajellegnek régebben éppen a meghittség, a megéltség volt a legnagyobb értéke. Jó lenne ezt is megőrizni, átadni a megszaporodott létszámú csoport tagjainak. A gyermekek őszintesége pedagógusaikat dicsérte (Gyökeres György felvétele) számára az lenne a nyereséges, ha külön kategóriában mindkét „műfajt“ pedagógiailag megalapozott műsorokban látná viszont. Számomra szívet melengető öröm volt a zselizi szabadtéri színpadon a gyerekeket látni; őszinteségük pedagógusaikat dicsérte. A vita is azt a benyomásomat igazolta, hogy a néptáncmozgalmunk egy újabb virágzás előtti állapotban van. Ezt elsősorban a meghatározó hatást gyakorló Szőttes megfiatalodása, valamint az Ifjú Szívek szemléletének, stílusának megváltozása támasztja alá. Varga Ervin vezetésével egy, létszámban is megnövekedett Szőttest láthattunk. Az új bemutatkozás utáni hetek legfontosabb szereplése éppen Zselizen volt. Tudomásom szerint, közvetlenül egymás után, rég látta a közönség az Ifjú Szíveket és a Szőttest. Katona István dramaturgiai és ko- reográfusi munkája közben sem feledi a gondolatot, a tánc lelkét. Az Ifjú Szívek vasárnap látott táncai, a parasztzenekar pontos zenélésével, jobb benyomást keltettek, mint a „hagyományos“ zenekar kíséretében szombaton este Az Ifjú Szívek és a Szőttes végre ismét olyan, amilyennek az utóbbi években mindannyian szerettük volna látni. Ezért is meglepő, hogy valamifajta ellentétet, rivalizálást látnak egyesek abban, amit létrehoznak. Tévednek azok, akik ilyesmit feltételeznek. Mai értékeik, Zselizen látott produkcióik mindannyiunkat gazdagítanak. Az idei népművészeti fesztivál azt is bizonyította, hogy a legtöbb felnőtt együttesben nemzedékváltás után vannak. Ez mondatta velem az előbbiekben, hogy a mozgalom egy újabb virágzás előtti állapotba került. Bimbózó tehetségeket fedezhet fel a néző, némely együttes egyéniségekre, mások a közösségre építenek. Az eredménynek így is, úgy is a hozzám hasonló néző örülhet leginkább. Ugyanúgy örülhetett az idén a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás népi hagyománya bemutatásának is. Csupán a műsorfüzetből hiányzott néhány eligazító szó, és rövid ismertetése mindannak, amiből a színpadon látottakat merítették. Apró hiba, amely kijavítható. DUSZA ISTVÁN umlátogató először a középkori Komárommal ismerkedhet, szép metszeteken látható a híres vár, annak igen kedvező földrajzi-stratégiai fekvése, s a vár fokán álló Kőszúz mint a bevehetetlenség szimbóluma. Az 1848-49-es szabadságharcban is sokat szenvedett a város, az egyik metszeten az 1848-ban leégett városközpont látható. A kiállítás egyik érdeme, hogy olyan archív felvételeket vonultat fel, amelyek még a komáromiak előtt is kevéssé ismertek. A város központja az 1860-as évek végén (Archív felvétel) Ilyenek a városháza előtti tér piacának forgalmát, és korabeli életét bemutató felvételek az 1860-as évekből, valamint a Szentháromság szobor környéke és az egykori Nádor utca házsorai. Az egyik, 1891. évi felvétel a dunai vashíd építéséről tudósít. A Dunán őrlő vízmalmok ma már a múlt emlékei. Természetesen a városrendezés során Komáromban is több épületet, utcasort bontottak le az utóbbi évtizedekben. A múzeum képgyűjteményében azonban megőrződött például az egykori katonakórházról, a volt Kórház térről és a Kishíd utcáról készült fénykép többek között. A kiállítás második része a város felszabadulása utáni dinamikus fejlődést ábrázolja. Ekkor épült fel az ország egyik legnagyobb üzeme, a hajógyár, amely a mai napig a legnagyobb munkalehetőséget adja a városban. Új lakótelepek, sugárutak, iskolák és üzletházak épültek, melyek a legtöbb esetben szervesen illeszkednek a városképbe. Jól érzékeltetik azt a fejlődést, amely napjainkban jellemzi a várost, lakóinak megbecsült Komáromát. A tárlat augusztus végéig tekinthető meg. TRUGLY SÁNDOR Pálinkás Károly 1976 óta igazgatja a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási könyvtárat, Horváth Ágnes 1970-től dolgozik a könyvtárban, 1973 óta metodi- kusként, néhány éve a módszertani osztályt vezeti. Velük beszélgettünk a könyvtár létéről, munkájáról, a könyvtárosi örömökről, gondokról, a módszertani munka régi és új formáiról. Amint a velük folytatott beszélgetésből kiderült, a járásban 73 (körzeti, nép-, iskolai és szakszervezeti) könyvtár működik, amelyekben 101 személy látja el a könyvtárosi teendőket. E százas létszám a tiszteletdíjas önkéntes könyvtárosokat is magában foglalja, ugyanis mindössze 14 könyvtárban dolgozik hivatásos szakképzett könyvtáros, összesen 40, s abból is húszán a járási könyvtárban. (Tehát e sok tekintetben a legfejlettebbek között nyilvántartott járásunkban is viszonylag kevés a szakképzett könyvtáros; főiskolai végzettséggel pedig csupán ketten rendelkeznek.) A járási könyvtáron kívül, mely a városi könyvtár funkcióját is betölti, mindössze két körzeti jellegű városi könyvtár van - Somorján (Ša- morín) és Nagymegyeren (Calo- vo) - a járás területén, háromhárom képesített könyvtárossal. A húsz szakdolgozóval működő járási könyvtár a 75 ezres könyv- állományával és mintegy 200 periodikájával a közepes nagyságúak közé tartozik, míg a könyvvásárlást illetően a második helyen áll szlovákiai viszonylatban. (1982- ben 722 ezer, 83-ban 800 ezer, 84-ben 760 ezer koronát fordítottak könyvvásárlásra. Tavaly eredetileg csupán 530 ezret szándékoztak e célra felhasználni, de az kevésnek bizonyult. Ezt figyelembe véve az 1985-re tervezett 750 ezer korona nagyon is reális és feltétlenül szükséges - amit a jövőben inkább csak emelni lenne célszerű ha nem akar a könyvtár a saját színvonala alá süly- lyedni.) A strukturális fejlődés szempontjából figyelemre méltó előrelépésnek számit, hogy a járási könyvtár négy éve bibliográfiai, tavaly pedig mezőgazdasági részleggel bővült; ez utóbbi különösen fontos, hiszen a járás erős mező- gazdasági potenciáljából adódóan a könyvtár elsőrangú feladata, hogy ellássa az irányítása és ellenőrzése alatt álló területet (elsősorban magyar nyelvű) mező- gazdasági szakirodalommal, ami - ha közvetetten is - egyik biztosítéka lehet a még jobb termelési eredményeknek. A könyvtár három módszertani szakelőadója (Trgo Erzsébet, Horváth Ágnes és Csóka Zsuzsa) rendszeresen tesz a járás könyvtáraiban módszertani látogatásokat, melyek során segítenek például az adott üzemi, iskolai stb. könyvtár állománya összetételének megállapításában, esetleges módosításában, az olvasókkal való tömegmunka megszervezésében, ésszerűsítésében, a tömegszervezetekkel való kapcsolatfelvételben, a - taglétszám bővítését célzó - propaganda tevékenység hatékonyabbá tételében, s általában a könyvtári munka szakszerűségének javításában. Gondoskodnak a (képesítetlen) tiszteletdíjas könyvtárosok továbbképzéséről. Évenként mintegy nyolc szakmai tanfolyamot szerveznek, szakelőadásokat, politikai, ideológiai szemináriumokat tartanak. Az előadásokra és szemináriumokra a hivatásos könyvtárosokat is összehívják, a szakmai előadásokat rendszerint a kerületi könyvtár biztosítja. (A hivatásos, képesített könyvtárosok továbbképzéséről a Matica slovenská és a kerületi könyvtár gondoskodik - ötévenként megismételt szaktanfolyamok keretében. Minthogy viszonylag sok a járásban a szakképzetlen önkéntes könyvtáros, akik nem tudják kellő színvonalon ellátni a könyvtárosi munkát, s az előírt szabályokat, nyilvántartási formákat sem ismerik eléggé, gyakrabban kell őket látogatni és segíteni a mindennapi teendők elsajátításában, magasabb szintre emelésében. Ez megkövetelte, hogy tavaly hang- súlyozottabb figyelmet fordítsanak az önkéntes könyvtárosok továbbképzésére. Horváth Ágnes alapos tájékozottsággal, reálisan, kritikus-önkritikus szemlélettel elemezte a helyzetet, a szükségleteket, a lehetőségeket, fogyatékosságokat, akadályokat. A gyermek- és ifjú olvasóval való munka egyik új követelménye például, hogy ne csak olvasson, hanem felidézni, megjeleníteni is tudja - képek, fényképek, rajzok stb. segítségével - az olvasottakat, hogy minél jobban tágítsa szellemi horizontját, fejlessze emlékezőtehetségét, gondolkodóképességét egy-egy könyv olvastá- val. Járási viszonylatban a gyerekek olvasásra nevelése már az öthatéves korú óvodás csoportokban megkezdődik, az óvónők rendszeresen ellátogatnak neveltjeikkel a népkönyvtárakba, a gyerekek megismerkednek a könyvtárossal, a könyvtárral, azzal, hogy milyen témájú könyvek találhatók ott, hogyan használhatják ki az óvodások is a könyvtárat, s azzal is, hogy a könyv s az írója - a gyerekek barátja (vagy akár) játszótársa. A kisiskolások természetesen továbblépnek a szerző, a könyv címe, a kikeresés módja, a tematikai csoportok felé, míg a hetedik-nyolcadikosok már a katalógussal is megismerkednek. A középiskolások - az 1984-től rendes tantárgyként bevezetett- tájékoztatási nevelés keretében ismerik meg és használják ki a könyvtárat. A könyvtárak a különböző típusú középiskolákkal írásos szerződést kötnek, melyben többek között ott szerepel a pedagógus neve s a foglalkozások évi óraszáma stb. Az elméleti kérdésekkel a tanulók az iskolában, a gyakorlatiakkal a könyvtárban foglalkoznak. Csak az okoz (s talán egy ideig fog is) problémát, hogy az illető pedagógus nem képesített könyvtáros, ilyenformán- a pedagógusi presztízs nevében- nézeteltérésekre, nem kívánatos összeütközésekre kerülhet és kerül sor pedagógus és könyvtáros között. Ennek talán csak egyképpen lehet elejét venni: ha az érdekelt pedagógusok legalább minimális könyvtárosi képzést is kapnak. Tehát a pedagógus és a könyvtáros szoros módszertani és szakmai együttműködésre, egymás iránti toleranciájára van szükség. Érdekes volna külön elemezni, hogy az egyes korcsoportok miért és mennyit látogatják a könyvtárakat. Tény: a könyvtárhasználók zömmel - alapiskolások. Az új módszerek bevezetéséhez megfelelő számú és színvonalú technikai segédeszközökre, színvonalas kiadású segédanyagokra van szükség - ebben egyetértettünk Pálinkás Károly igazgatóval, aki megállapította, hogy a járási könyvtár és az irányítása alatt álló 14 körzeti könyvtár általában jól el van látva technikai segédeszközökkel, ami persze nem jelenti azt, hogy a népkönyvtárakban és a körzeti könyvtárakban ne volna még tennivaló e tekintetben. A könyvtár igazgatója és módszertani osztályának dolgozói viszont egybehangzóan kifogásolták, hogy a könyvtár nem rendelkezik saját gépkocsival, amire a módszertani látogatásokhoz, mind pedig a központi feltöltésnél, a sokszorosításnál, a csomagok mozgatásánál egyaránt szükség van, s az író-olvasó találkozók megszervezését, lebonyolítását még nem is említettük. A múzeum, a járási népművelési központ, a járási könyvtár és a járási nemzeti bizottság kulturális osztálya közösen használ három gépkocsit- sokszor rapszodikus elosztásban. Ma már nem múlhat egy járási könyvtár munkájának eredményessége azon, hogy rendelkezik-e olyan alapvető munkaeszközzel, mint az autó. KÖVESDI JÁNOS DJ SZÓ 1985. VI. 7. Egy város képei
