Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-25 / 147. szám, kedd
Vita a CSKP Központi Bizottságának 15. ülésén (Folytatás a 4. oldalról) csaknem a felét alacsonyabb végzettségű dolgozók látják el. Ami a gépészeti, építészeti és elektromérnöki szakon végzetteknek az utóbbi években felkínált állásokat illeti: most is mintegy 20 százalékkal több a felkínált szabad hely, mint amennyi a főiskolák végzettje. Ezekből az adatokból és saját tapasztalataimból is világos, hogy nincs fölöslegünk mérnökökből, diplomásokból. Elvártuk, hogy a CSKP KB 8. ülése után nagyobb követelményeket támasztanak az okleveles műszaki szakemberek számát illetően. A helyzet azonban más. A reszortok igényei a főiskolákról a következő években kikerülő káderek iránt stagnálnak, sőt még csökkennek is, még a perspektív ágakban is. Például a mikroelektronikában, amely legjobb meggyőződésünk szerint a műszaki fejlődés legprogresszívabb irányai közé tartozik, az utóbbi években csak 60-80 elsőéves hallgatót vettek fel. A reszortok évi 20-30 szakemberre tartottak igényt, így az oktatási minisztérium saját kockázatára növelte az irányszámokat. Hasonló a helyzet az utóbbi években a műszaki kibernetika szakon is. A hetvenes évek végéhez képest az igények a felére csökkentek, sőt a számitógépes szakon két év alatt az egynegyedére. Pedig a minisztériumok sok esetben nagy szakemberinségről beszélnek, néha ezres nagyságrendű hiányt is emlegetnek, de a főiskolákra érkező valódi igénybejelentéseken már csak néhány tucatról történik említés. Egyes vállalatok és reszortok az oklevelesek tervezett számát inkább csak a szűkre szabott pillanatnyi szempontok alapján határozzák meg ahelyett, hogy hosszú távú, koncepciózus eljárást követnének, és a döntést sok esetben a személyzeti osztályra bízzák, ahol többnyire csak a szabad helyeket tartják nyilván. A vállalatok gyakran arra számítanak, hogy diplomásokhoz akkor is hozzájutnak, ha szükségletüket nem tervezték be. És valóban a végzettek 30-50 százaléka évente könnyen talál helyet olyan vállalatoknál, amelyek szükségletüket végképp nem tervezik be. Másrészt az is igaz, hogy a szabad állások nem mindig ott vannak, ahol a végzettek szeretnék. Ez további fogyatékosság. Ezúttal a mienk, a főiskolai nevelés elégtelensége, valamint a jogi normák fogyatékossága. Mi, pedagógusok azt a feladatot tűztük ki magunk elé, hogy hatékonyabban neveljük a hallgatókat azon elv tiszteletben tartására, miszerint az ember minél magasabb képzettséget ér el, annál többet kell a társadalomnak fordítania oktatására: igy annál nagyobb felelősséget kell vállalnia azért, hogy képzettségét a társadalmi szükségleteknek megfelelően hasznosítsa. Arra kell nevelnünk őket, hogy ne csodálkozzanak, ha a társadalom bizonyos ellenértéket vár el tőlük. Ez a társadalomnak joga, amelyet nem sikerül mindig érvényesíteni, és amelynek helyességéről nem mindig sikerül teljes mértékben meggyőzni a hallgatókat. Ezzel a problémával törvényhozóinknak is foglalkozniuk kellene, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy az említett jelenség annyira időszerű, s nem is csak az okleveleseknél. A végzettek elhelyezkedése a vállalatoknál sem egészen problémamentes. Sok esetben a munkaadók nem tárgyalják meg új dolgozóikkal további fejlődésük távlatait. A bedolgozás időszakában eléggé mellőzik ezt a szempontot. így aztán sok fiatal könnyen hajlik a rutinszerűségre, a sztereotip eljárásra és az oly sokat kárhoztatott átlagosságra. Jellemző, hogy a legtöbb esetben a munkaadókat egyáltalán nem érdekli az, milyen eredményekkel végezte tanulmányait a diplomás. Elegendő számára, hogy ez fel tudja mutatni az oklevelet, s gyakran nem is érdeklődik esetleges további képzettségéről, tudásának továbbképzés útján vagy más formában történt gyarapításáról. Ebből a szemszögből nagyon érdekesek és lehangolóak a Cseh Oktatási Minisztérium által a felsőoktatási intézmények több mint háromezer végzettje körében végzett felmérés eredményei. A vizsgálat megmutatta, hogy nagyon is világos közvetlen összefüggés áll fönn a végzettről való rendszeres gondoskodás, valamint elégedettsége, a vállalathoz való hűség és munkateljesítménye között. Ott, ahol nem volt meg a dolgozó érdeklődése, szakadás történt: kétségek merültek fel, és gyakoribb lett a munkaerövándorlás. Szocialista társadalmunk sok anyagi eszközt fordít az oktatásra, ezért érdeke, hogy az iskolák végzettjei - a felsőoktatási intézményekéi is - betöltsék feladatukat a gyakorlatban, s a lehető leghatékonyabban járuljanak hozzá társadalmunk fejlesztéséhez és társadalmi termelésünk hatékonyságának növeléséhez. Ez közös feladata a felsőoktatási intézmények oktatóinak, valamint azon vállalatok vezetőinek és dolgozókollektíváinak, amelyeknél a végzettek elhelyezkednek. LADISLAV LUHOVY elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a Martini Nehézgépipari Művek vezérigazgatójának felszólalása ÚJ szú 1985. VI. 25. A központi bizottság mai ülése fél évvel előzi meg a 7. ötéves tervidőszak befejezését, amikor teljes felelősséggel felmérhetjük erőinket a tervidőszak hátralevő feladatainak teljesítése szempontjából, s egyúttal a 8. ötéves tervidőszak, s Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának előkészítését is értékelhetjük. A Nehézgépipari Müvek termelési-gaz- dasági egység dolgozói becsületesen teljesítették az egyes évi tervek faladatait. Az árutermelési tervet a 7. ötéves tervidőszak négy éve alatt több mint 4 milliárd koronával teljesítettük túl. Igyekeztünk nagyobb mértékben bekapcsolódni a nemzetközi munkamegosztásba, ezért lényegesen kiszélesítettük az árucserét a szocialista és a nem szocialista országokkal. Az 1980-as évhez viszonyítva 96 százalékkal növeltük a szállításokat a szocialista országokba, ezen belül 95 százalékkal a Szovjetunióba. A nem szocialista országokkal folytatott kereskedelemben csaknem háromszorosára növeltük a kivitelt, miközben csökkent a nem beruházási jellegű behozatalunk. Reális feltételeink vannak az idei évi terv teljesítéséhez is. Az árutermelés szakaszán a 7. ötéves terv feladatait október közepéig akarjuk teljesíteni, s körülbelül 5,5 milliárd korona értékű árut szeretnénk termelni terven felül. Ezekhez az eredményekhez elsősorban termelési-gazdasági egységünk martini, dubnicai, tŕemošnicei, kassai (Košice) és detvai vállalata járult hozzá. Az ötéves tervidőszak folyamán a termelés nagyfokú növekedési üteme szükségessé tette az intenzív tényezők kihasználását. Elsősorban közvetlenül és rugalmasan kihasználtuk saját tudományos-ku- tatási alapunk eredményeit a termelési gyakorlatban. A kutatási-fejlesztési alap integrálása és szakosítása, valamint a CSKP KB 8. és 10. ülésén elfogadott határozatok lebontása alapján jelentős mértékű haladást értünk el a műszaki fejlesztés feladatainak megoldásában, a kutatás-fejlesztés-termelés-felhasz- nálás egész ciklusában. A 7. ötéves tervidőszak eddigi éviben a magas műszaki színvonalú termékek, valamint a fő technikai programhoz tartozó termékek részaránya 58 százalékot ért el az egész termelésben. Ez lehetővé tette a gyártmányfejlesztés meggyorsítását, s így az innovált termékek részaránya is elérhette a 30,5 százalékot, összesen 129 innovált vagy új termék gyártását kezdtük el. E pozitív eredmények ellenére azonban nem tekintünk mindent megoldottnak. Elégedetlenek vagyunk a technológiai folyamatok színvonalával, az egyes technológiai eljárások ismételhetóségének a biztosításával, az anyagmozgatás és a raktározás, valamint a műveletközi szállítások színvonalával. Keressük a lehetőségeket az irányítás tökéletesítésére, főleg a tudományos-kutatási alap és a progresszív technológiai eljárások közötti közvetlen kapcsolatok elmélyítésére. Termelési-gazdasági egységünknél a gépipari termelési folyamatok fejlesztését főleg az automatizálás bevezetése jellemezte. Ezt az irányzatot a 8. ötéves tervidőszakban is tovább folytatjuk, mégpedig ipari robotokat és manipulátorokat felhasználó automatizált termelési rendszerek létesítésével, a műveletközi szállítások automatizálásával, a számítástechnika és a további automatizációs elemek kihasználásával. Ennek döntő forrásává kell válnia a munkatermelékenység növelésében. A termelési folyamatok automatizálásával szemben támasztott igények szükségessé teszik a termelési folyamat eddig elkülönítve kezelt alrendszereinek az integrálását, ami elsősorban a technológiára, az anyag- mozgatásra, a munkaszervezésre és az irányításra vonatkozik. Ehhez azonban olyan automatizációs technikára van szükségünk, amely még nem áll a rendelkezésünkre a szükséges mennyiségben, választékben és minőség-, ben. Ezért hozzáláttunk az ilyen műszaki berendezés saját fejlesztéséhez. Ma már megállapíthatjuk, hogy elértük az első pozitív eredményeket. Elkezdtük a PR 32-E ipari robot gyártását az automatizált hegesztési munkahelyek számára. Folytatjuk az M 63-as manipulátorok gyártását, kifejlesztettük továbbá a 0j-10-es robottal ellátott komplex robotizált munkahelyet, s ennek már a gyártása is elkezdődött. Előkészítjük a müveletközi szállítások mozgó automatizációs rendszerének a gyártását is, amely az automatizált gyártórendszerek fő részét fogja képezni egész termelési-gazdasági egységünkben. Egyúttal azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy a termelési-gazdasági egység keretein belül nem tudunk gondoskodni teljes terjedelemben a jövőben szükséges automatizációs technikáról. Ebben az irányban határozottabban el kellene mélyíteni a szakosítást az ilyen berendezések fejlesztésében, gyártásában és szállításában. Főleg a speciális motorokról, harmonikus áthajtóművekről, a hidraulikáról, pneumatikáról és elektronikáról van szó. A szakosítással együtt az említett automatizációs elemek megbízhatóságának és élettartamának a kérdését is meg kellene oldani. Megrendelőinknek manipulátorokkal, robotokkal ellátott rugalmas gyártó- rendszereket akarunk átadni, gondoskodva a kezelő személyzet szakoktatásáról és ezek üzembe helyezéséről is. Igyekezetünk azonban számos problémába ütközik. Ezért célszerűnek tartjuk az előkészületben levő 07-es robotizációs program következetes lebontását minden érdekelt szervezetre, főleg a szakemberek felkészítése szempontjából. E program megvalósításához minden rendelkezésünkre áll a köztársaságban, csak jobban kell szervezni a munkát, s az alkalmazási területen is meg kell teremteni a feltételeket, amely még nem készült fel eléggé az ilyen technika gyakorlati kihasználására. Sokat várunk a Robot közös csehszlovák-szovjet szervezettől is, melynek tevékenységében mi is részt veszünk. Az elért eredmények egyúttal a termelé- si-gazdasági egységünkben működő pártszervek és -szervezetek, szakszervezeti és ifjúsági szervezetek érdekeltségét is bizonyítják. A káderellátás és a szociális fejlesztés területén kialakított feltételek a társadalmi elkötelezettség növekedésében, és a dolgozóknak a gazdasági feladatok teljesítéséhez való öntudatos hozzáállásában is megnyilvánultak. Mindez jó alapokat képez a 8. ötéves tervidőszak feladatainak sikeres teljesítéséhez is, amikor 33 százalékkal kell növelnünk az árutermelést, s nem csekély feladatok várnak ránk a kivitel területén. A nem szocialista országokba irányuló kivitelt 42 százalékkal, a szocialista országokba pedig 30 százalékkal kell növelnünk. A termelés előirányzott növekedését az alapanyagok, a tüzelőanyagok és az energia takarékosabb fel- használásával kell elérni. A Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés 2000-ig szóló hosszú távú programja, melynek aláírására nemrég került sor, új lehetőségeket tár fel termelésigazdasági egységünk előtt, sokkal szélesebbre nyitja a kapukat a Szovjetunióval folytatott együttműködéshez a dízelmotorok, a robotok, a hidraulikai berendezések, az építőipari és útépítő gépek, a hajók és más úszóművek, a szivattyútelepek, az erdei kerekes traktorok, az alakító- és egyéb gépek gyártásában. Ez a program új együttműködési irányzatokat nyit meg a tudományos-műszaki fejlesztésben is, ami egyúttal nagyobb lehetőségeket nyújt a nem szocialista országok részéről megnyilvánuló gazdasági és politikai diszkrimináció elhárításához. BOHUSLAV CHŇOUPEK elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a CSSZSZK külügyminiszterének felszólalása Két-három évvel ezelőtt, amikor Reagan elnök hétről hétre drámaian szónoki beszédekben a történelem szemétdombjára haji- gálta ki a szocializmust és a történelem tévedésének nevezte azt, előidézve a konfrontáció, stresszek és konfliktusok légkörét, az emberek indokolt és érthető kétségekkel csak azt az egyetlen és fő kérdést tették fel nekünk. „Mondják! Lesz vagy nem lesz háború?“ Ma már nem ismételgetik, inkább azt kérdezik: ,,Na, megállapodnak a szovjetek az amerikaiakkal Genfben?“ A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a nyugati reakció naponta temette a Helsinkiben megalapozott európai folyamatot, a konferencia szellemét bolsevik trükknek, Moszkva csalásának, csak a Kelet számára előnyös egyirányú utcának, az előretörő kommunizmus előtti kapitulációnak nevezte. Ma a helsinki Záróokmányt aláíró országok között aligha találnánk olyan kormányt, amely ne ismerné el ennek a folyamatnak az általános előnyösségét, ellenezné a helsinki konferencia 10. évfordulójának magas politikai szinten való megünneplését mint olyan megfelelő demonstrációt, amely ezt a folyamatot nem csak hogy megerősítené, hanem deklarálná is az érdekeltséget további felélénkítésében és folytatásában. Ugyanezekben az években a hadiipari komplexummal szoros kapcsolatban álló konzervatív és reakciós körök dühödten támadták az enyhülési politikát, kihúzták a politikai szótárból, és maga az a szó, hogy enyhülés valahogy törvényen kívül került a nyugati szövetség számos személyiségének szókészletében. Ma ugyanez a szövetség a NATO-tanács közelmúltban Lisszabonban megtartott tanácskozásán nyilatkozatot fogadott el, amelyben szó szerint ez áll: „Valódi détente-re törekszünk a Szovjetunióval és Kelet-Európa minden országával a konstruktív párbeszéd és széles körű együttműködés által minden területen.“ Ugyanebben az időben, négy-öt évvel, sőt még két évvel ezelőtt is a nyugati országok, különösen a NATO a legkülönbözőbb ürügyekkel - leggyakrabban azonban úgymond az emberi jogok és szabadságjogok meg nem tartása miatt - megpróbálták beindítani - következetesen egyeztetve tevékenységüket - Csehszlovákia nemzetközi elszigetelésének újabb fordulóját. A tavalyi év kezdete azonban változó helyzetet jelzett. A tárgyalások Dánia, Norvégia, Belgium, a Német Szövetségi Köztársaság, Görögország, Törökország, Olaszország, Ausztria, Spanyolország, Svájc, Ciprus minisztereivel, Nagy-Britan- nia, Franciaország és Svédország húsz év elteltével hozzánk ellátogató minisztereivel megerősítették érdeklődésüket a párbeszéd és a széles körű együttműködés iránt. Ezek a teljesség igénye nélkül említett példák - talán nem éppen a legmegfelelőbbek és nem a legtipikusabbak - bizonyára nem nyújtanak teljesen hú képet a világ helyzetéről. Azonban a nyugati féltekén és különösen Európában a jelenlegi gondolkodás, hangulat, a közvélemény helyzete és a politikai struktúrák viselkedése barométereként - ha nem is legfontosabb barométereként - szolgálhatnak. Elmondhatjuk: inkább a helyesebb, mint a rosszabb irányú gondolkodás és viselkedés barométereként. Miért van ez így? Mi történt valójában? Talán sikerült elérni a jobb irányába való alapvető változást a nemzetközi helyzetben? Nem figyeltünk meg ilyet. Talán megoldódott a fennálló nagy problémák valamelyike? Sajnos, nem! Az imperializmus már nem törekszik a katonai-hadászati fölény megszerzésére? Dehogy! Lemondott a militarizáció politikájáról? Hallani sem akar erről. Talán alapvető változásra került sor a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai, a Szovjetunió és az USA között? Egyelőre nem! Talán lényegesebb haladás történt a leszerelési témák valamelyikében vagy a biztonság és a bizalom megerősítésében Stockholmban, Genfben vagy Bécsben? Nem, nem történt. Meggyengül talán a revansisták követelése Európa háború utáni határainak felülvizsgálatára vonatkozóan, meggyengült volna a jaltai és a potsdami egyezmények határozatainak kétségbevonása? A legkevésbé sem. Feloldották a kereskedelem politikai korlátozásait, az embargókat és a bojkottokat? Távolról sem! Ma talán kevésbé bonyolult és veszélyes a világ, mint ezelőtt? Egyáltalán nem! A fegyverkezés folyatatódik. Az Egyesült Államok és a NATO-országok erre csillagászati összegeket költenek. A hadiipari komplexum erői, amelyek kiprovokálták a fegyverkezést, most arra készülnek, hogy kiterjesszék a világűrre. Izzanak a feszültség régi tűzfészkei, és újak keletkeznek. Devalválódnak az érvényes megállapodások. A harmadik világnak a haladás útjára lépett országaival szemben növekszik a nyomás - pontosabban: újgyarmatosító zsarolásuk. A háború utáni Európa revízióját követelő revansista hangok durvábbak, mint ezelőtt, mégpedig már a szövetségi kormány legmagasabb képviselőinek áldásával, ahogyan azt a minap láthattuk és hallhattuk az „elüldözött“ sziléziaiak konferenciáján. A kamatlábbal való manipulálás, a nemzetközi monopóliumok zsarolása, a legkülönbözőbb szankciók a nemzetközi kapcsolatokban új feszültséget szítanak, bomlasztják a világgazdaságot, fékezik a fejlődő világ gazdasági dekolonizálását. Ezért továbbra is jogosan jellemezhetjük a világhelyzetet bonyolultnak, néha kiélezettnek: a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatokat abnormálisaknak, természetelleneseknek, s a nemzetközi színteret olyan veszélyes elemektől telítettnek, amelyek mélységesen nyugtalanítják mindazokat, (Folytatás a 6. oldalon)
