Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-21 / 144. szám, péntek
Vita a CSKP Központi Bizottságának 15. ülésén VLADIMIR HERMAN elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a dél-morvaországi kerületi pártbizottság vezető titkárának felszólalása A Dél-morvaországi kerület dolgozói, noha az év elején kedvezőtlen volt az időjárás, az iparban és a mezőgazdaságban is teljesítették az első negyedév tervfeladatait. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a párt központi bizottsága elnökségének az év elején megtartott taggyűlésekkel kapcsolatos irányelvei pártosabb felelősségérzetre, igényességre az idei tervfeladatok teljesítését és túlteljesítését célzó kezdeményezés fejlesztésében a személyes példaadásra mozgósították az alapszervezetek kommunistáit. A második negyedév tervfeladatait is teljesítjük és kiegyenlítjük a különbségeket a saját termelési érték, a munkatermelékenység, a nyereség és a hazai áruértékesítés alakulásában. Ezt az igyekezetünket május másik felében részben kedvezőtlenül befolyásolta, hogy a felhőszakadások következtében megemelkedett néhány folyó szintje, a víz elárasztott számos üzemet é^üzemrészle- get, és néhány száz embert evakuálni kellett. Az anyagkészleteket, a készgyártmányokat, a lakosság vagyonát és a mezőgazdaságot sújtó kárt egyelőre 600 millió koronában állapították meg. A legnagyobb kárt a tŕebiči, jihlavai, a žďári, a Brno-vidéki, a breclavi, a blanskói és vyškovi járás szenvedte el, vagyis a kerület járásainak a fele. A megfeszített igyekezetnek köszenhe- tően azzal számolunk, hogy az első félév tervfeladatait négytized százalékkal túlteljesítjük és az évi tervfeladatok - nem számítva az idényjellegű gazdálkodó szervezeteket - 51 százalékos hányadát teljesítjük. A harmadik negyedévben felzárkóznak a bútor-, az építőanyag- és az építőipar vállalatai is. A Dél-morvaországi kerület dolgozóinak igyekezetét arra orientáljuk, hogy - ahol erre igényt tartunk - teljesítsék és túlteljesítsék az idei feladatokat. Az említett túlteljesítés, valamint az ötéves tervidőszak első négy évében a terven felüli termelés értéke eléri a 2 milliárd 600 millió koronát. Ez megfelel a kerület 9 napos ipari termelése értékének. Joggal őrülhetünk ennek az eredménynek. Kevésbé örvendetes viszont egyes gazdasági dolgozók hozzáállása a 8. ötéves terv irányelvei megvalósításához. Tevékenységükben az utóbbi esztendőkben vajmi kevés változott. Mindent vita tárgyává tesznek az árutermelési feladatoktól a nyereségképzésen át egészen a gyártmányértékesítés tervezett elképzeléseiig. Törekvésüknek célja, hogy alacsonyabb tervfeladatokat érjenek el, azokat jól teljesíthessék, esetleg túlteljesítsék. Egyidejűleg azonban több beruházást, béreszközt, dolgozót és egyéb előnyöket igényelnek. Sok ízben bíráltuk őket ezért. A párt alapszervezeteit és az üzemi pártbizottságokat az ilyen megközelítés elutasítására és arra vezetjük, hogy a gazdasági vezetésnek feladatul adják az irányelv maradéktalan teljesítését, a nem hagyományos módszerek feltárását, mivel a 8. ötéves tervidőszak feladatai nagyon igényesek. További feladatuk érvényt szerezni a jóval nagyobb méretű tudományos-műszaki fejlesztésnek és mozgósítani a vállalatok minden belső tartalékát. A kerületi pártbizottság gazdasági kérdésekkel foglalkozó ülésén mérlegelni fogjuk egyes dolgozók helytelen hozzáállását és ebből levonjuk a megfelelő következtetéseket. A központi bizottság 10. ülésén felhívta a figyelmet annak szükségére, hogy aktívabban kell felhasználni az elektronikát, ki kell dolgozni az elektronizálásnak és a káderek neveléséről való egyidejű gondoskodásnak tervezeteit. Egy évvel ezelőtt a gottwaldovi járási pártbizottság a kerületben elsőként tárgyalta meg a mikroelektronika e járásban való fokozott mérvű alkalmazásának koncepcióját. Munkacsoportokat hozott létre, amelyek felmérték a mikroelektronika felhasználásának jelenlegi helyzetét. Számba vették az elektronikai berendezéseket, és azoknak a dolgozóknak a létszámát, akik ezzel a problémakörrel a vállalatoknál már foglalkoznak. Továbbá kidolgozták az iskolákban, a pionír- és a SZISZ-szervezetekben a fiatalok széles körére tett hatásnak programját, beleértve anyagi biztosítását is. A vezető dolgozók konkrét pártfeladatot kaptak - ezen a területen gyarapítani a dolgozók számát, fokozni munkájuk hatékonyságát, felhasználni a rendelkezésre álló műszaki elemeket és rendszereket a termelésben és a gyártmányok kivitelezésében. A járási pártbizottság elnöksége ez év januárjában ellenőrizte a határozatok megvalósítását. Megállapította a feladatok jó teljesítését és új feladatokat tűzött ki. így például azt, hogy a gyakorlatban, az ömlesztett és a folyékony anyagok mérésében alkalmazzák az elektronikus mérlegeket. Ellenőrizni kell, mégpedig miniszámítógépekkel a befejezetlen gyártmányok nyilvántartásának eddigi módját csakúgy, mint az üzemanyag merítésének a dolgozók munkába érkezésének és munkából távozásának nyilvántartását stb. A további feladatok a káderek felkészítésével, az ifjúság nevelésével és a lakosság körében a mikroelektronika népszerűsítésével függnek össze. A járási pártbizottság egyes szükséges alapanyagok fejlesztésével és termelésével kapcsolatos feladatokat is kitűzött. így például nálunk nem gyártják a kondenzátorokhoz szükséges különleges biaxiális lemezeket, a magnó- és videofelvételek hordozóit. Ezzel szemben a Cseh Gumi- és Műanyag Művek termelési gazdasági egységben szorgosan dolgoznak e feladat megoldásán és saját gépsoruk fejlesztése előrehaladott állapotban van. A napajedlai Fatra üzem, amely az oiszág egyik élenjáró műanyaggyártó vállalata, képes ennek az igényes gyártmánynak az előállítására. A kerületi pártbizottság ezt a kezdeményezést teljes támogatásban részesíti. A KGST-tagállamok legfelsőbb szintű gazdasági tanácskozásának határozatai alapján 13 vállalatunk elmélyíti szoros együttműködését a szovjet vállalatokkal és szervezetekkel. A gottwaldovi járási pártbizottságnak testvérbaráti kapcsolata van a Harkovi terület Gottwald járásával, egyelőre küldöttségcsere, levelezés formájában stb. Ebben az esztendőben ez a két járási bizottság hozzáfogott a konkrét tapasztalatcseréhez, illetve a munkakollektívák cserelátogatásaihoz. Ennek köszönhetően, a kerületi, illetve a területi pártbizottság teljes támogatásával ez a kapcsolat magasabb szinten mozdíthatja elő a legjobb tapasztalatok mindkét fél számára előnyös kihasználását. A kerületi pártbizottság számol azzal, hogy az év második felében megtárgyalja ipari és mezőgazdasági vállalataink szovjet vállalatokkal való együttműködésének színvonalát és főleg a Voronyezsi terület vállalataival fenntartott, számunkra oly fontos kapcsolatok elmélyítését célzó javaslatokat. KAREL HENEŠ elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a közép-csehországi kerületi szakszervezeti tanács elnökének felszólalása Az idei esztendő nagy jelentőségű eseményei kedvezően hatottak a Közép-csehországi kerület dolgozóinak és egész lakosságának társadalompolitikai aktivitására, valamint munkakezdeményezésére. A jó politikai légkörről tanúskodtak az év elején megtartott taggyűlések, illetve a márciusi nyilvános taggyűlések, de főleg az az igyekezet, amelynek célja a vállalatok, az üzemek, a szövetkezetek és a szervezetek zömében az év elején keletkezett veszteségek pótlása volt. A kerületi párt- szervezet határozatot hozott, amely a népgazdaság valamennyi ágazatának kommunistáit arra kötelezte, hogy mindenképpen biztosítsák az idei tervfeladat legalább egy harmadának teljesítését április végéig. Az ipar, s főleg az építőipar néhány minőségi mutatójától eltekintve, ezt sikerült megvalósítani. Arra törekszünk, hogy ez az aktivitás ne lankadjon, s így a komplex tervteljesítés érdekében elősegítsük a kezdeményezés fellendülését. Ezek időszerű kérdések. Viszont semmiképp sem kívánunk lazítani s nem is szabad lazítanunk az alapvető feladat teljesítésében, gazdaságunk inten- zifikálásában. Ezt fő politikai és gazdasági feladatunknak tekintjük, elsősorban most, a 8. ötéves terv kidolgozása időszakában. Tisztában vagyunk vele, hogy terveink minőségének meghatározó mércéje egybevetésük a társadalmi szükségletekkel, az iparilag fejlett országok színvonalával és azzal a követelménnyel, hogy nagyobb legyen a hozzájárulásunk a szocialista gazdasági integrációhoz. Tekintettel a szükségletek rendkívül dinamikus fejlődésére, súlyt helyezünk az emberek gondolkodásmódjának, az igényes feladatok iránti hozzáállásuknak megváltoztatására. Tudjuk ugyanis, hogy a vállalatoknál elhangzó egyes bíráló észrevételek, például a jövő évi terv kiegyensúlyozatlanságával kapcsolatban, az inten- zifikálás lényegének meg nem értéséről, vagy a megértés hajlandóságának hiányáról tanúskodnak. Előrehaladásunk üteme nemcsak az ipartól függ, hanem a mezőgazdasági termeléstől is. Az elmúlt két esztendőben a kerületben ugyan sikerült a párt központi bizottsága 11. ülésének határozataival összhangban gyorsabb ütemben fejleszteni a növénytermesztést, mint az állattenyésztési termelést, de az egyes járásokban a helyzet eltérő, sőt esetenként a fejlődés nem kielégítő. Az állattenyésztési termelésben az év elején csökkent a termelékenység. így például kerületünk februárban 1,8 millió liter tejjel volt adós. Mezőgazdasági dolgozóink jelenleg már egymillió literrel túlteljesítik a tejtermelés tervfeladatát. Ez egyebek között arról tanúskodik, hogy nem elégszünk meg az elért helyzettel. Teljesen egyetértek a CSKP Központi Bizottsága Elnöksége beszámolójának, Gustáv Husák elvtárs, pártunk főtitkára beszédének igényességével és mélyen elemző tartalmával. Kerületi pártszervezetünkben tudatosítjuk, hogy korunk megkívánja a jóval gyorsabb előrehaladást. Nemcsak az anyagi erőforrásoktól és a műszaki alaptól, hanem elsősorban az emberektől, társadalmi és munkaaktivitásuktól függ népgazdaságunk kedvező tendenciáinak további kibontakozása, az in- tenzifikálás folyamatának sikere. Ebből ránk az a kötelesség hárul, hogy növeljük a politikai nevelő munka hatékonyságát, fokozzuk a dolgozó kollektíváknak, a szocialista munkabrigádoknak szerepét, egyszóval a politikai nevelő munka súlypontját hozzuk közelebb a termelésben, a termelést megelőző szakaszokon, az irányításban és a tudományos kutatómunka folyamatában dolgozó emberekhez. Mentesülnünk kell a sémáktól, a helytelen rutintól és a formalizmustól. Ez megkívánja a párt vezető szerepének további elmélyítését, az ellenőrzés jogának gyakorlását, a párt valamennyi szervének, szervezetének és minden kommunistának magas fokú aktivitását. Élnünk kell nemcsak a bevált tapasztalatokkal, hanem keresnünk kell a munka új formáit is, határozottan feladva mindazt, ami elavult, nem eléggé hatékony s ami gátolja előrehaladásukat. Az intenzifikálásról beszélve, minden terület, egyebek között az irányítás folyamatai intenzifikálását is értem. Ez harcot jelent a tudati változásokért, ez elkötelezettséget és áldozatkészséget jelent. A kommunistáknak kell e harc élén állniuk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy politikai szervező munkánkat egybe kell kapcsolnunk a célok és elérésük módja politikai megvilágításával, ezáltal megteremtve annak előfeltételeit, hogy mind többen öntudatos magatartást tanúsítsanak az új feladatokkal és problémákkal kapcsolatban. Mind több dolgozót és fiatalt kell bevonni e problémák megoldásába, mégpedig úgy, hogy azokat a saját ügyüknek tekintsék. Erre nagymértékben ösztönöznek bennünket a szovjet kommunisták előkészületei XXVII. kongresszusukra. Tapasztalataikat a saját feltételeinkre alkalmazzuk. Felhasználjuk azokat a megállapításokat és következtetéseket is, amelyeket M. Gorbacsov elvtársnak a közelmúltban a tudományos és műszaki haladás kérdéseivel foglalkozó tanácskozáson elhangzott beszéde foglal magába, valamint a prágai pártszervezet felhívásának ötleteit is. Sok hasznos és megvalósítható megállapítás hangzott el a közép-csehországi kerületi pártbizottság, illetve a járási pártbizottságok, valamint a testvérbaráti Moszkvai terület vezető titkárainak nemrég Moszkvában megvalósult közös szemináriumán. A kitűzött szándékok megvalósításához jobban kívánnak hozzájárulni a szakszervezetben dolgozó kommunisták is. Az évzáró taggyűlések és a pártkonferenciák lefolyásának és eredményeinek tüzetes elemzése kimutatta, hogy a kerület dolgozói teljes mértékben támogatják a párt programját, amely nézetük szerint kifejezi létfontosságú érdekeiket és záloga békés életünknek. Készek merészebben feltárni és felhasználni a tartalékokat. Időszerű feladat a helyesen orientált munkakezdeményezésnek, főleg a termelés minőségi vonatkozásainak továbbfejlesztése. Ehhez nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a kerület 11 000 szocialista munkabrigádjának. Ezeknek az élenjáró kollektíváknak a szakszervezetek tisztségviselőivel és a gazdasági vezetőkkel karöltve biztosítaniuk kell azt, hogy a gazdasági oktatással összhangban emelkedjen a gazdasági nevelés színvonala, szilárduljon a fegyelem, javuljon a munka szervezése, a munka iránti viszony, nagyobb legyen a rend és gyorsabban gyarapodjon a jól gazdálkodók, az újítók és a feltalálók száma. Mindenütt olyan légkört kell teremteni, amely nem kedvez a léhűtőknek, a trehányoknak, sem a kollektíva, illetve a társadalom iránti közömbösségnek. Mindez megkívánja, ne- csak hangoztassák, hogy a dolgozók szervezett bevonása a termelés irányításába szerves része legyen a gazdasági dolgozók szervező és irányító munkájának. Hatásosabban kell eleget tenni a dolgozók jogos követelményének, hogy a tervet idejében tárgyalják meg. Ezzel kiküszöbölhető annak oka, hogy korábban nem bontako- zódott ki szükségleteinknek megfelelően a kezdeményező tervezés. Befolyást gyakorolunk a gazdasági tisztségviselőkre, hogy ne támaszkodjanak csupán az utasítások tekintélyére, hanem számoljanak az emberek cselekvő és öntudatos hozzáállásával. Ezen túlmenően meg kell teremteni a munka és a javadalmazás szervezése brigádrendszerű formái gyorsabb alkalmazásának előfeltételeit. Nem szabad megengednünk azt, hogy az FSZM üzemi és vállalati bizottságai támogassák a gazdasági vezetésnek a terv csökkentését szorgalmazó kérdéseit, s még kevésbé azt, hogy ebben támogassa őket számos pártszerv. Sok szakszervezeti szervezetben jobban kell élni a társadalmi ellenőrzés jogával. Tekintélyüket növelniük kell törvényes jogaik érvényesítésével, a társadalommal és a tagjaikkal szembeni kötelességeik teljesítésével, a gazdaság- és a szociálpolitika megvalósításához v.aló konkrét hozzájárulásuk szüntelen növelésével. Arra is törekszünk, hogy a szakszervezeti szervek és szervezetek cselekvőb- ben vegyenek részt a választási programok kimunkálásában és teljesítésében, ezek a programok célszerűbben fonódjanak össze az üzemek szociális programjaival, s már tervezeteik kidolgozásánál megteremtsék az üzemek és a szakszervezeti szervezetek nemzeti bizottságokkal való szoros együttműködésének, a kerületi fejlesztést szolgáló eszközök és erők társításának és az üzemek által nyújtott segítségnek előfeltételeit. GEJZA ŠLAPKA elvtársnak, a CSKP KB tagjának, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottsága vezető titkárának felszólalása Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának előkészítésében, amely előirányozza társadalmunk további fejlesztési programját a 8. ötéves tervidőszakra, a kulcsfontosságú kérdések közé tartozik gazdaságunk fejlődési dinamikájának meggyorsítása, az intenzifikációs tényezők hatásának elmélyítése, valamint a rendelkezésre álló források hatékony kihasználása. Az ezekben az irányokban elért eredmények vitathatatlanul bizonyítják a kitűzött stratégiai célok helyességét és megalapozottságát, s az utóbbi években elért eredményeink lehetőségeinket is feltárták. Városi pártszervezetünk tapasztalatai egyértelműen alátámasztják a CSKP Központi Bizottságának határozatait, azt, hogy az elért eredményekben a párt növekvő akcióképessége, valamint gyakorlati programozó képessége nyilvánul meg, s ugyanígy a sokkal igényesebb további céljaink megvalósítása is a pártszervek és -szervezetek, a kommunisták igyekezetétől függ. A CSKP XVI. kongresszusa hangsúlyozta, hogy ,,a tudományos-műszaki haladásnak egész társadalmunk forradalmi feladatává kell válnia“. A pártszervek, az állami és gazdasági szervek és szervezetek törekvése arra irányul, hogy végrehajtsuk a tudományos-műszaki fejlesztés feladatait, s az ebben rejlő lehetőségeket összekapcsoljuk a szocializmus előnyeivel. Az utóbbi években más területekhez hasonlóan ezen a szakaszon is több pozitív eredményt értünk el. Városi pártszervezetünk tapasztalatai ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a tudományos-műszaki haladás feladatait nem mindenhol valósítják meg a kívánt szinten. Ennek az oka abban rejlik, hogy a vállalatok, üzemek és szervezetek felelős vezetői ezt nem mindig tekintették sürgős feladatnak. A hatékonyságot és a minőséget elsősorban az egyes szervezetek konkrét eredményei alapján kell megkövetelni és ellenőrizni. Az is fontos, hogy a gazdasági vezetők és a kommunisták milyen mértékben gondoskodnak az adott lehetőségek kihasználásáról. Ebben az irányban a pártszervek és -szervezetek ellenőrző funkciójának teljesítése a területi pártszervek és -szervezetek munkastílusának javításától is függ. Azt tapasztaljuk, hogy fokozni kell a pártszervek megismerő szerepét, valamint elemző képességét is a vállalatokra és üzemekre háruló reszortfeladatok teljesítésének értékelésénél. Ez azt jelenti, hogy a járási és a kerületi pártbizottságo- (Folytatás az 5. oldalon) új SZÚ 4 1985. VI. 21.