Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-20 / 143. szám, csütörtök
Teljesítsük következetesen Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 15. ülésének határozatát (Folytatás az 1. oldalról) Az ülés végén Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára szólalt fel. Nagyra értékelte a központi bizottság tanácskozásának konstruktív jellegét, hogy egyhangúlag jóváhagyta a CSKP XVII. kongresszusa előkészületeinek fő irányelveit, „^zzel nagyon jelentős időszakba lépünk - mondotta amelyben meg kell oldanunk a párt további tevékenységének és az egész társadalom fejlesztésének kulcskérdéseit.“ Most az lesz a fontos - hangsúlyozta Husák elvtárs hogy tanácskozásunk eredményeit egységesen átvigyük az egész pártra, s megnyerjük következetes megvalósításukra a dolgozók széles rétegeit. Az a cél, hogy végrehajtsuk az elfogadott határozatokat, mindenütt igényes légkört teremtsünk, s a pártnak és a társadalomnak a tudatába eljuttassuk annak szükségességét, hogy új, hatékonyabb módon kell viszonyulni az előttünk álló feladatokhoz. Ebből ered az a szükségszerűség, hogy határozottan leküzdjük az elavult szokásokat, a rutinszerúséget és a tehetetlenséget, s új lendületet és mozgást hozzunk a munkába. Husák elvtárs kifejezte meggyőződését, hogy a kommunisták minden területen - a dolgozókkal szoros kapcsolatban - mindent megtesznek azért, hogy elérjék a központi bizottság által kitűzött célokat. A CSKP Központi Bizottságának ülése az Internacionálé hangjaival ért véget. A CSKP KB 15. ülésének határozata (Folytatás az 1. oldalról) 3. Jelentés a párt gazdaság- és szociálpolitikájának fó irányairól az 1986-1990-es időszakban és távlatilag a 2000-ig terjedő időszakra. 4. A kongresszusi dokumentumok megvitatása és jóváhagyása. 5. A CSKP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának megválasztása. A CSKP XVII. kongresszusa küldötteinek megválasztásához a következő szabályt határozza meg: egy szavazati joggal rendelkező küldöttet a CSKP ezer tagja választ; egy tanácskozói joggal felruházott küldöttet a CSKP ötezer tagjelöltje választ. II. Jóváhagyja Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára által előterjesztett beszámolót mint a pártszervek és -szervezetek, valamint a kommunisták által a kongresszus előtti időszakban végzett munkának, a pártalapszervezetek évzáró taggyűlései, a plenáris ülések, a pártkonferenciák, az SZLKP következő és a CSKP XVII. kongresszusa előkészületeinek irányelvét. A pártalapszervezetek évzáró taggyűléseit 1985 novemberében és decemberében, a plenáris üléseket, az üzemi, a vállalati, a helyi és a városi pártkonferenciákat legkésőbb 1986 január elején, a járási pártkonferenciákat január 18-án és 19-én, valamint 25-én és 26-án, a kerületi konferenciákat pedig február 15-én és 16-án kell megtartani. xxx Utasítja a CSKP KB Elnökségét és Titkárságát, az SZLKP Központi Bizottságát, a kerületi pártbizottságokat, a prágai és a bratislavai városi pártbizottságot, a járási és a városkerületi pártbizottságokat, valamint az alapszervezeteket, hogy végezzenek céltudatos politikai szervező, eszmei-nevelő és tömegpolitikai munkát a CSKP KB 15. ülése határozatainak következetes végrehajtása érdekében. Gondoskodjanak az évzáró taggyűléseknek, a plenáris üléseknek, az üzemi, a vállalati, a helyi, a járási, a kerületi és a városi pártkonferenciáknak, valamint az SZLKP következő és a CSKP XVII. kongresszusának tartalmi, káder- és szervezési előkészületeiről és lebonyolításáról. Kötelezi a kommunistákat, az állami és a gazdasági szervek, valamint a társadalmi szervezetek tisztségviselőit, hogy következetesen valósítsák meg Gombaszög ’85 A XXX. országos kulturális ünnepség elé A Csemadok Központi Bizottsága és a társrendezők a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére június 21-e és 23-a között megrendezik a csehszlovákiai magyar dolgozók XXX. országos kulturális ünnepségét. A jubileumi ünnepségsorozat már holnap megkezdődik azokkal a kulturális rendezvényekkel, melyeket a Kelet-szlovákiai Kerületi Népművelési Központ szervez a Gombaszög környéki falvakban. Holnap este a rozsnyói (Rožňava) Művelődési Házban szinpozion is lesz, témája: a felszabadulás a csehszlovákiai magyar irodalom tükrében. Szombaton és vasárnap az igények széles skáláját kielégítő műsor várja a gombaszögi ünnepségekre érkező kultúraszerető látogatókat. A 22-ei programból hadd említsük meg legelőször is Az országos kulturális ünnepség 30 éve című kiállítást, melyet a rozsnyói (Rožňava) Bányász Múzeumban rendeznek meg. Értékes néprajzi kiállítás is nyílik, mely az idén a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás népi életének tárgyi emlékeit gyűjtötte össze és mutatja be. A délutáni könnyűzenei műsort a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, a felszabadulás 40. évfordulóját köszöntő esti színes műsor követi, melynek keretében fellép az Ifjú Szívek, a Szőttes és több vendógegyüttes: a budapesti Vadrózsa néptáncegyüttes, a szovjetunióbeli beregszászi Barátság és a lengyelországi Bukowska tánc- együttes. A színházkedvelóknek a MATESZ Thália Színpada A csapodár madárka című vidám darabját adja elő. » A vasárnapi műsort a rozsnyói felszabadulási emlékmű délelőtti megkoszorúzása és a népművészeti együttesek színes menettánca vezeti be. Azt követi az idei gyermekfesztiválok győztes csoportjainak fellépése - az ifjúság éve tiszteletére. Délután 14.00 órától a vendégegyüttesek műsora kezdődik, majd a csehszlovákiai magyar dolgozók manifesz- tációjára kerül sor, melyen magas párt- és állami küldöttség is részt vesz. Délután fél négytől öt óráig tart majd a nagyszabású gálaműsor, melyben a vendégegyüttesek és a legjobb hazai művészcsoportok és együttesek lépnek fel. A gálaműsort teljes terjedelmében egyenes adásban közvetíti a Csehszlovák Televízió. 17.00 órától A dal szárnyán címmel egyórás népdal- és nóta- műsor lesz, melyben többek között fellép Béres Ferenc, Madarász Katalin és Gaál Gabriella, valamint ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara. KOVESDI JÁNOS a CSKP KB 15. ülésének határozatait a párt 8. ötéves tervidőszakra szóló gazdasági és szociális programjának, valamint szocialista társadalmunk fejlesztése további időszakra szóló távlatainak kidolgozása során. A dolgozókat minél nagyobb mértékben be kell vonni a terv kidolgozásába és teljesítésébe. A CSKP Központi Bizottsága elvárja, hogy a kongresszus előkészületeinek programszerű irányelvei ösztönzést adnak a nép alkotóereje, társadalmi és munkaaktivitása és kezdeményezése további kibontakozásának, a XVII. kongresszusnak és a kommunista párt megalapítása 65. évfordulójának tiszteletére szervezett szocialista verseny fejlődésének, hogy a számos ösztönző kezdeményezés, a jó munkaminőségért, a inten- zifikálás meggyorsításáért és a tudományos-műszaki haladás eredményeinek gyakorlati alkalmazásáért kibontakoztatott mozgalom széles körű alkotó visszhangra talál. Meggyőződése, hogy a párt-, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek és szervezetek, a kommunisták, a többi politikai párt tagjai és a pártonkívüliek, valamennyi ágazat dolgozói konkrét tettekkel aktívan és kezdemé- nyezően hozzájárulnak az alapvető gazdasági feladatoknak és a Nemzeti Front választási programjainak teljesítéséhez, xxx A CSKP Központi Bizottsága jóváhagyja a CSKP KB Elnöksége, Titkársága és bizottságai által a CSKP KB 1984 decemberében tartott 12. ülése óta kifejtett tevékenységéről szóló jelentést. Jóváhagyólag tudomásul veszi 1.a CSKP KB Elnökségének határozatát a CSKP XVII. kongresszusa előtt tartandó alapszervezeti évzáró taggyűlésekről, plenáris ülésekről és pártkonferenciákról; 2. a pártalapszervezetek 1985-ös év eleji taggyűléseinek értékelését; 3. a párttagállomány összetétele alakulásának és javításának értékelését 1984-re és a CSKP XVI. kongresszusa óta eltelt időszakra vonatkozóan; 4. a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága 1983. és 1984. évi tevékenységének áttekintését. Gazdasági és pártaktíva-értekezlet Bratislavában Felmérés az építőiparban (Tudósítónktól) - Tegnap délelőtt Bratislavában az SZSZK Építőipari Minisztériuma rendezésében gazdasági és pártaktiva-érte- kezletet tartottak az ágazat eredményeiről. A tanácskozáson két szempont szerint értékelték az építőipart: a komplex intézkedések alapján mennyire sikerült a szakágazat munkáját javítani, valamint a CSKP KB Elnökségének két évvel ezelőtti, a szocialista vagyon védelméről és a jogtalan vagyonszerzés megakadályozásáról szóló levele alapján foganatosított intézkedések hatékonysága szempontjából. Ouáan Mikiének, az SZSZK építőipari minisztere tartott terjedelmes és konkrét vitaindítót. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi két évben megtartott ellenőrzések még inkább bizonyították, hogy szükség van rájuk: azoknál a vállalatoknál is sikerült feltárni hiányosságokat, amelyek a szakágazat legjobbjai közé tartoznak. Az ágazati összegezés során számos gyengébb gazdasági eredményeket felmutató vállalat pusztán azért nem szerepel a „hiányossági listán“, mert az ellenőrzést is úgy végezték, mint termelési feladataikat: sok kívánnivalót hagyott maga után. A vitában felszólalt gazdasági vezetők kiemelték, hogy a javulás útja a szigorúbb és alaposabb ellenőrzésben keresendő, s az eddiginél sokkal inkább érvényt kell szerezni az elvnek: aki irányít, az ellenőrizzen is! (méj) Továbbra is titkos helyeken tartják az elrabolt gép utasait A görög kormány visszautasítja az USA rágalomhadjáratát Az amerikai TWA társaság repülőgépén ejtett túszok sorsa még mindig nem oldódott meg. A nagyrészt amerikai állampolgárokat Bejrút több titkos helyén tartják fogva a síita géprablók és a hivatalos síita szervezet, az Amal felügyelete alatt. A géprablók a túszok szabadon bocsátása fejében izraeli börtönökben fogva tartott 700 libanoni szabadságát követelik. Nabih Berri sajtóértekezletén újból hangsúlyozta, hogy e 700 ember túlnyomó része teljesen ártatlan polgári személy. A görög kormány megengedhetetlennek tartja a Görögország elleni rágalomhadjáratot, amelyet az Egyesült Államok indított a repülőgéprablással kapcsolatban, hangsúlyozza a görög külügyminiszter Athénban közzétett nyilatkozata. A görög kormány megállapítja, ha nem szüntetik be a rágalmazást, akkor ez negatívan hat .ki a görög-amerikai kapcsolatokra. A tiltakozás oka a nyugati sajtónak az az állítása, hogy az athéni repülőtéren felületesen végzik az utasok ellenőrzését. Görögországot közvetve a nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolják. Ürügyül szolgál az a tény, Az NSZEP és az SPD közös javaslata (ČSTK) - A Német Szocialista Egységpárt és a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) szakértői csoportjának képviselői tegnapi bonni nemzetközi sajtóértekezletükön közös javaslatot tettek európai vegyifegyver- mentes övezetek létrehozására. Az NDK és az NSZK pártjai által előterjesztett indítványt a helsinki Záróokmányt aláírt országokhoz intézték, amely először Közép-Európában feltételezi ilyen övezet létrehozását. Ez az övezet felölelné legalább az NDK-t, az NSZK-t és Csehszlovákiát, vagyis Európában a két katonai tömörülés közötti választóvonal mentén közvetlenül fekvő országokat. Hozzájuk fokozatosan csatlakozna a helsinki Záróokmányt aláírt többi ország is. A résztvevő országok köteleznék magukat arra, hogy területeket mentesítik a vegyi fegyverektől, nem gyártanak ilyeneket, nem tesznek kísérletet megszerzésükre, nem engedik meg elhelyezésüket, gyártásukat vagy szállításukat az ország területén keresztül. Hermann Axen, az NSZEP KB PB tagja, a Központi Bizottság titkára a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a cél Európa megszabadítása a vegyi fegyverektől, s az ilyen tárgyalások iránt hajlandóságot mutató államoknak ezt kormányaik útján kellene nyilvánosan bejelenteniük. Karsten Voigt, az SPD leszerelési szakértője hozzáfűzte, első ízben történt, hogy a két német állam politikusai közösen terjesztettek elő ilyen átfogó és konkrét leszerelési javaslatokat. Gorbacsov - Asszad találkozó (Folytatás az 1. oldalról) A Kremlben megtartott legmagasabb szintű szovjet-szíriai tárgyalásokat a kölcsönös bizalom és a nyíltság légkörében tartották meg. A megbeszéléseken megelégedéssel nyugtázták a kétoldalú kapcsolatok eredményes fejlődését. Nagy teret szenteltek az aggasztóan kiéleződött közel-keleti helyzetnek, amelynek oka az Egyesült Államok támogatását élvező agresszív izraeli politika. Az eszemcseréken mindkét részről leszögezték, hogy az igazságos és tartós közel-keleti béke csakis valamennyi érdekelt fél közös erőfeszítéseivel érhető el a megszállt arab területekről történő izraeli kivonulással és a palesztin nép törvényes jogainak a biztosításával. Hangsúlyozták a palesztin kérdés elvi megoldásának a kulcsfontosságú jelentőségét, egy független palesztin állam létrehozásának a szükségességét. Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nagyra értékeli Szíria következetes imperialistaellenes politikáját, amely szilárdan védelmezi az arab népek nemzeti érdekeit és törvényes jogait. Hafez Asszad támogatásáról biztosította a közel-keleti rendezést célzó szovjet javaslatokat. A Szovjetunió és Szíria, valamint további arab országok egyeztetett törekvéseinek az aktivizálását sürgették egy nemzetközi konferencia összehívása céljából. A palesztin mozgalmon belül kialakult helyzet kapcsán szovjet részről hangsúlyozták a Palesztin Felszabadí- tási Szervezet egysége megőrzésének a fontosságát, s azt, hogy imperialistaellenes alapokon mielőbb le kell küzdeni a palesztinok közötti ellentéteket. Libanonnal kapcsolatosan rámutattak arra, hogy megengedhetetlen az ottani izraeli jelenlét bármely formája. A Kremlben tegnap vacsorát adtak a szíriai vendég tiszteletére, melyen Mihail Gorbacsov és Hafez Asszad beszédet mondott. Lapzártakor érkezett • LISSZABONBAN a Portugál- -Szovjet Társaság ünnepi nagygyűlésén mutatták be a portugál közvéleménynek Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter 1975 és 1984 között elhangzott beszédeinek és megjelent cikkeinek a gyűjteményes kiadását. A portugál nyelven megjelent könyvet az Avante kiadó adta ki. • A LENGYEL BELÜGYMINISZTÉRIUM bejelentette, hogy a biztonsági szervek letartóztatták Tadeusz Jedy- nakot, aki 1983 júniusa óta illegalitásban rejtőzködött és a betiltott „Szolidaritás“ ún. koordinációs bizottságának tagjaként államellenes tevékenységet fejtett ki. • A DISCOVERY amerikai űrrepülőgép legénysége tegnap Föld körüli pályára juttatta a Telstar távközlési műholdat. Ezután előkészületeket tettek a repülés fő feladatának, egy űrfegyverkísérletnek a végrehajtására. Az űrrepülőgépen elhelyezett 20,3 centiméter átmérőjű tükörrel megpróbálták felfogni a Hawai-szigeteken lévő amerikai támaszpontról felbocsátott lézersugárnyalábot. A kísérlet célja annak megállapítása, hogy a lézersugár segítségével megsemmisíthető-e gyorsan repülő rakéta. Viktor Lomakin a Nemzetközi Diákszövetség prágai székházában (CSTK) - Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete tegnap a Nemzetközi Diákszövetség prágai székházába látogatott, és elbeszélgetett a nemzetközi szervezet titkárságának tagjaival. A találkozón nagyra értékelte a szövetség rendkívüli hozzájárulását a Moszkvában tartandó XII. Világifjúsági Találkozó előkészületeihez. Miroslav štépán, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke és Gi- orgosz Mihaelidesz, a szövetség főtitkára tájékoztatta a nagykövetet a szervezet munkájáról és a XII. VIT előkészületeiről. A jelenlevők nagyra értékelték azokat a kedvező feltételeket, amelyeket a vendéglátók a fiatal nemzedék legnagyobb fesztiváljának lebonyolításához teremtenek. Viktor Lomakin megismerkedett a Nemzetközi Diákszövetség Tájékoztató Központjának munkájával, és részt vett a Nemzetközi Diákszövetség Titkárságának ülésén. Nagyra értékelte azt a szerepet, amelyet a szövetség a fiatalok haladó közvéleményének mozgósításában betölt. ÚJ szú 2 1985. VI. 20. hogy az amerikai repülőgép elrablói Athénban szálltak fel a gépre. A TASZSZ hírügynökség tegnap reagált az amerikai elnöknek a TWA repülőgép elrablásával kapcsolatos sajtókonferenciájára. A hírügynökség leszögezte, hogy Reagan többek között bejelentette: a Fehér Ház a külügyminisztérium útján figyelmeztetett minden amerikai állampolgárt, hogy „veszélyes az athéni nemzetközi repülőtér érintésével utazni“. Szerinte meg kell fontolni, hogy az amerikai légitársaságok indítsanak-e járatokat a görög fővárosba. A TASZSZ megállapítja: Washington már régóta ürügyet keresett arra, hogy kifejezze elégedetlenségét Papandreu független külpolitikai irányvonalával. A Fehér Ház ingerülten reagált arra, amikor Athén elhatárolta magát Washington nyugat-európai rakétatelepítési terveitől, s ugyancsak nemtetszéssel könyvelte el a legutóbbi görög parlamenti választások eredményeit. A Görögország elleni kampánnyal az a cél, hogy Washington politikai és gazdasági kárt okozzon a Papandreu- kormánynak és független politikájának feladására kényszerítse az athéni vezetést.