Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-15 / 112. szám, szerda

ELISMERÉS AZ ELKÖTELEZETT MŰVÉSZI MUNKÁÉRT

Szép hagyomány hazánkban, hogy évről évre a jeles májusi napokon az élenjáró munkásokkal, szövetkezeti dolgozókkal, értelmiségiekkel együtt művészeket is kitüntetnek. Ez a tény is igazolja, hogy társadalmunk mennyire becsüli a művészeket, akik elkötelezett alkotó munkával járulnak hozzá erkölcsi értékeink gazdagításához, a szocialista életstílus mind széles körűbb meghonosításához. Az idén kitüntetett művészek közül ezúttal hármat mutatunk be.

Mindenütt hazámat képviselem

Arcképvázlat Gabriela Beňačková-Čápová nemzeti művészről

Amikor 1983 novemberében, a felújított prágai Nemzeti Szinház megnyitásakor Smetana Libuše cimü operájának címszerepében Gabriele Beňačková-Čápová lépett a színpadra, a közönség jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy a cseh kultúra e nagy eseményének ünnepi hangulatát szinte meghatványozta a művésznő szereplése. Mindenki átérezte, hogy a nagy tehetségű operaénekesnő Libuše szerepébe ének- és színészi tehetségének a legjavát, egész lényét adta, Smetana híres figuráját sajátos emberi vonásokkal ruházta fel. Az alakítás Libu- šének a cseh államiság eszméjét megtestesítő monumentális vonásait domborította ki. Ugyanakkor a mondabeli Libuše alakját lenyűgöző, nőies liraisággal, érzelmi gazdagsággal töltötte meg. Az előadást a televízió egyenes adásban közvetítette, s a visszhang azt tükrözte, hogy Gabriela Beňáčková-Čápová művészi teljesítménye általános tetszést keltett országszerte. A kritikusok egybehangzóan állapították meg, hogy a művésznő éneke és játéka mély hatást váltott ki az emberekben, megerősítette bennük az egészséges nemzeti büszkeséget, a társadalmi haladásért vívott harc értelmébe vetett hitüket.

Ezt a Lubuše-alakítást azonban kemény, kitartó munka - és számos hazai és külföldi siker előzte meg.

Gabriele Beňačková-Čápová Bratislavában született. Nyolcéves korától a bratislavai rádió gyermekkórusában énekelt, majd a ži- finai konzervatóriumban Tatjána Kresáková vezetése alatt képezi, fejleszti tovább tehetségét. Művészeti pályája kezdetén, tizenöt éves korában a Luhačovicében megrendezett Janáček-énekver- senyen második díjat nyert. Tehetségét kitartó tanulással a bratislavai Zeneművészeti Főiskolán elsősorban Janko Blaho nemzeti művész * irányításával fejleszti tovább. 1969-ben a világhírű nyu- gat-csehországi fürdővárosban, Karlovy Varyban, a Dvorák-ének- hangversenyen első díjat nyert. Hangja, megjelenése, játéka, egész lénye szinte mágnesként

vonzza a szakmabeliek és a közönség figyelmét. Meghívást kap a prágai Nemzeti Színház opera- társulatába.

A fiatal operaénekesnő tehetségének kibontakozása előtt a Moldva-parti múzsák hajlékában új távlatok nyílnak. Prokofjev Háború és békéjében Natasa szerepével mutatkozik be ismét a prágai közönségnek. S a hozzáértő prágai közönség befogadta, szívébe zárta a bratislavai művésznőt.

A prágai Nemzetiben újabb és újabb szerepekkel, a cseh és a világ operairodalom remekeivel bízzák meg. Feledhetetlenül elragadó alakításai közé tartozik Smetana Az eladott menyasszonyának Marenkája. Puccini Bohéméletében Mimi, Csajkovszkij Anyeginjében Tatjána szerepében énekel. Rábízzák több Janáček-opera főszerepét, többek között a Jenufá- ban és a Katja Kabanovában. A cseh operaközönségnek alkalma nyílik gyönyörködni a művésznő tehetségében Smetana ördögfal, s Dvorák Ruszalka című operájában is, de az egyetemes operairodalom számos híres szerepében, mint például Beethoven egyetlen, örök életű színpadi alkotásában, a Fidelióban, amelyben Leonórát alakítja.

Színészi tehetsége, szopránhangjának gazdagsága, sokrétű árnyaltsága, rendkívülien kulturált előadása Gabriela Beňačková- Čápová számára nemcsak idehaza, hanem külföldön is biztosítja a kritika és a közönség elismerését. Egyre gyakrabban kap meghívást a világ rangos operatársulataihoz. Fellép a bécsi operában, a müncheni Állami Operaházban, a moszkvai Nagyszínházban, a londoni Királyi Operában, a New York-i Metropolitanben s máshol. Világhírű dirigensek - Mackerras, Santi, Stein, Rozsgyesztvenszkij, Sawallisch - vezénylete alatt énekel; együtt szerepel az operaművészet világhírű kiválóságaival, mint például Gedda, Atlantov, Ma- zurek, Domingo, Dvorský, Knipp- lová stb. Az isteni Emma című filmben Emma Destinnová, a legnagyobb cseh szopránénekesnö szerepét énekli. Hangversenyeken lép fel, de a szélesebb nyilvánosság hanglemezekről is élvezheti előadóművészetét. 1982-ben Párizsban akadémiai nagydíjat kap a Jenufa című opera hanglemezfelvételében nyújtott nagyszerű teljesítményéért.

Gabriela Beňačková-Čápová művészetét társadalmunk a legnagyobb megbecsülésben részesíti. 1976-ban először, s 1984-ben másodszor jutalmazzák Klement Gottwald állami díjjal. Közben, 1979-ben az Érdemes művész címmel tüntetik ki.

A művésznő nagyra becsüli, s tudatában van a lehtőségeknek, amelyeket szocialista társadalmunk nyújt tehetségének kibontakoztatásához, művészi érvényesüléséhez. Egyik nyilatkozatában kijelentette: ,,A világnak szinte minden operaszinpadán mindig azzal az érzéssel léptem fel, hogy szocialista hazámat képviselem...“

Az idei május elseje alkalmából a prágai várban Gabriela Benač- ková-Cápová az itthon és külföldön nyújtott kiváló operaénekesi teljesítményeiért és koncerművé- szetéért a legmagasabb elismerésben részesült: köztársasági elnökünk kezéből átvette a nemzeti művész cím odaítéléséről szóló oklevelet.

SOMOGYI MÁTYÁS

A véletlen hozta úgy, hogy alig egy fél évvel ezelőtt színészi pályájáról beszélgettünk.

Dráfi Mátyás akkor régi és mai szerepeiről szólva jegyezte meg:- Minden szerepben a lehető legtöbbet akartam közölni az emberről, az embereknek. A szándék sikerét a nézők Ítélhették meg. önmagamnak csak a kétkedés, a szüntelen önvizsgálat maradt.

Bennünk pedig a bizonyossága él annak, hogy művészete mindig keresése a magánélet, a társadalom, a történelem változásában élő emberről elmondható gondolatoknak.

Nem véletlen, hogy az érdemes

Vágyak évadai

Dráfi Mátyás érdemes művészről

művész cím kérdéseket szül mindazokban, akik ismerik. Talán sokan vannak, akik tudni szeretnék: a színész milyen alakításait, és művészetének mely szakaszában tiszteli meg társadalmunk ezzel a címmel? Tény, hogy lehetne keresni a negyedszázadnyi életpályán olyan állomásokat, amelyekről tovább indulva más lett Dráfi Mátyás. Más művészetében, más emberségében, más az igazság iránti érzékenységében. Más, vagyis több, gazdagabb bölcsességben, éthoszban. Ugyanakkor ezek az individuális tulajdonságok egyre inkább, egyre meghatározóbban részei a Magyar Területi Szinház művészi munkájának. Olykor úgy is, hogy egy-egy szerepében nyújtott alakítása az olykor elhibázott, íróilag kiérlelet'len drámában, rendezőileg sekélyes- re sikeredett előadásokban is élményt jelent.

Abban az életkorban van, amikor a színész a világ drámairodalmának legjobb szerepeit vágyik játszani. Nem beszél ezekről a vágyairól, helyette játszik.- A legkisebb szerep is lehet maga az élet. Ha jól megírták és jól eljátsszák, akkor is: éltető, akár egyetlen mondatban.

Elgondolkodtató, hogy az egyetemes mértékhez közelítő színész azon a beszélgetésen a kis szerepekről, a felkínált szerepek kiteljesítéséről így beszélt. Nem véletlenül. A hetvenes évek nagy sikerszériái után a nyolcvanas években ritkábban kap olyan szerepeket, amely jelenlegi tudásához, alkotói állapotához képest igazi feladatot jelentene számára. Pedig az út idáig olyan szerepeken át vezetett, amelyek a színésznek önépítő feladatot jelentettek

Színházakban is divat lett a sajátosság keresése, amelytől a MATESZ esetében valamifajta „népszínházi“, „tömegek színháza“ profil megtalálását várják. Feledve érvényes művészi célokat, közösséget és közönséget szervező, illetve gyarapító elvárásokat, a színház a sikert hajszolja. A színész ebben a helyzetben sem tesz mást. játszik. Olykor sikerélmény nélkül, máskor sikeresnek tűnő felszínes dolgok kényszerű felvállalásával. Néző is, színész is tudja, hogy mindebből elsősorban ők együtt maradnak ki.

Dráfi Mátyás emlékezetes szerepeiből csak .néhányat: Švejk

(Hašek: Švejk), Baradlay Ödön (Jókai: A kőszívű ember fiai), Othello (Shakespeare: Othello),

Kreon (Brecht: Antigone), Zsiga (Szigligeti: A cigány), Polgár- mester (Gogol: A revizor), Kolhaas Mihály (Sütő: Egy lócsiszár virág- Vasárnapja), Kenotafiosz (Bukov- čan: Fata morgana), Peachum (Brecht: Koldusopera).

A halhatatlan švejk szerepében

(Nagy László felvétele)

A negyedszázada elvégzett színművészeti főiskola után ezek a legmaradandóbb állomások. Építőkövei egy, a pillanat fogságában születő művészetnek. Dráfi Mátyás érdemes művésze lett hivatásának. Ezt nem egyik pillanatról a másikra éri el az ember. A tájolás, a vég nélküli változó környezet, a fizikailag is megterhelő utazások, a szünet nélküli készenléti állapot ellenére is tettvágy él benne. Most mintha inkább pedagógus szerepe kötné le energiáit. Színpadi beszédet tanít a bratislavai színművészeti főiskolán a három magyar nemzetiségű hallgatónak. De nemcsak azt. Tapasztalatot, hivatásszeretetet, elkötelezett közlésvágyat, a pillanat fogságában értéket, teremtő erőt adót.

DUSZA ISTVÁN

ÚJ SZÚ

1985. V. 15.

Albín Brunovský a szlovák képzőművészet középnemzedékének kiemelkedő képviselője. A hatvanas évek elején lépett a képzőművészeti életbe a „Nástup ’61“ („Sorakozó ’61“) művészcsoport tagjaként.

Brunovský 1935-ben született a nyugatszlovákiai Zohorban. Tanulmányait a brati- 'slavai Iparművészeti Középiskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Időközben felsőfokú pedagógusi képesítést szerzett, a képzőművészeti tevékenység mellett tehát pedagógiai gyakorlatot is folytat: a bratislavai Képzőművészeti Főiskolán 1967 óta a könyvművészeti tanszakot vezeti - 1981-töl professzorként.

Brunovský már első munkáival felhívta magára a figyelmet. Sajátos világlátása, a világ belső átértékelése és az új imaginá- ris valóságteremtés festményeiben és grafikáiban rendkívüli érzelmi élményt nyújt a nézőnek. Kiaknázza a jelképes jelentéseket, a dolgok váratlan találkozásának rezonanciájában és a legkülönbözőbb formák összekapcsolásában, egyesítésében sokszor fedez és tár fel filozófiai mondanivalókat. Ha alaposan megvizsgáljuk Brunovský művészi fejlődését, csakhamar észrevehetjük, hogy alkotóművészetében egyéni viszonyban áll a valóság és a képzelet. E viszony lényege gazdag alkotóképzeletének realisztikus kifejezőeszközökkel való megjelenítésében áll, ugyanakkor eszköztárának kiaknázásában hű marad az európai képzőművészeti kultúra sokrétű hagyományaihoz.

Fejlődési szempontból a művész eddigi életművében a grafikát kell a legfontosabb

Az ex libristől a monumentális festészetig

Albín Brunovský - nemzeti művész

ágnak tekintenünk. Mindenekelőtt a kauzális kötések folyamatosságára és az olyan technikák mesteri birtoklására való tekintettel, mint amilyen a rézkarc, a rézmetszet, a litográfia és a mezzotinto. Amint Zdenek Čubrda cseh müvészetkritikus megállapítja: e tekintetben „nemzetközi viszonylatban is aligha hasonlítható művészi minőségről van szó“. Számos eredeti felfedezése, amit a grafikában tett, festészetében - a színek révén -új dimenziót nyer, a szín viszont további minőségileg eltérő érvényre tesz szert más területen, elsősorban a gyermekkönyv-illusztrá- ciókban.

Brunovský művészetének középpontjában a kezdeményező, alkotó ember áll - a maga érzelmeivel, érzelmi állapotaival és gondolataival - a legszélesebb történelmi összefüggéseiben. A helyzetek, melyekben megjeleníti figuráit és mondandóját, látszatra nemegyszer abszurdak. Ez az abszurditás azonban Brunovský felfogásában nem cél, hanem hatásos eszköz a befogadó fantáziájának megmozgatásához, feloldásához. Ezzel kapcsolatosan művészetének egyik szlovák szakértője, Fedor Kriška egyhelyütt megjegyzi: ,,... szereti az abszurditás iróniáját, de a tárgyak, emberek s azok történetei alakjában őt körülvevő szürke valóság tisztaságát, hamisitatlan- ságát nemkülönben“. Figuratív alkotásainak egyik legfontosabb jegyük a magas technikai színvonal. A részleteket mindig tökéletesen kidolgozza - szinte virtuóz

mestere a rajznak (amit sajnos, sok mai képzőművész lebecsül).

Munkásságában nagy teret foglal el a gyerek- és ifjúsági könyvillusztráció. Ez idáig mintegy kilencven könyvet illusztrált, többek között olyan szerzők műveit (jobbára meséit), mint Ján Kostra, Ľubomír Fel- dek, Jozef Michalkovič, Ján Stacho, Ján

Albin Brunovský: Eva Príma Pandorra (rézkarc, 1979) (Ladislav Sternrrjijjller felvétele)

Šimonovič, Miroslav Válek (pl. a Zakázaná láska - Tiltott szerelem c. könyvét).

Nagy gonddal készülő illusztrációi nemcsak esztétikai, hanem etikai és nevelési célokat is követnek. (Itt jegyezzük meg, hogy Brunovský egyike volt a BIB, a gyer- mekkönyv-illusztrációk bratislavai bienná- léja kezdeményezőinek és létrehozóinak.)

Brunovský (fára felvitt) olajfestményei a mai szlovák festőművészet legértékesebb darabjai közé tartoznak. Figyelemre méltóak a művész ex librisei vagy akár monumentális festményei is, amelyek élő bizonyítékai eredeti alkotótehetségének, s egyben annak is, hogy az igazi művész számára nem a méretek a fontosak, hanem a valóságot újra formáló struktúra.

Albín Brunovský tekintélyes reprezentánsa a csehszlovákiai képzőművészetnek. Csehszlovákia és a világ városaiban eddig csaknem hatvan önálló kiállításon és több csoportos kiállításon ismerhette meg a nagyközönség a művész alkotásait. Brunovský 1963 óta számos dijat, nagydijat és kitüntetést kapott, melyek között olyan szakmai elismerések is találhatók, mint a Herder-díj, az Intergraphic Berlin, a Grand Prix a krakkói 8. nemzetközi biennálén, a bratislavai biennálé Arany Almája, és más dijak.

Albín Brunovský sokoldalú képzőművészeti munkássága jelentős hozzájárulás a 20. századi szlovák és európai művészet tartalmi és formai gazdagításához. A Klement Gottwald Állami-dijas érdemes művészt most - a szlovák képzőművészet fejlesztésében és az új művésznemzedék nevelésében szerzett érdemeiért - nemzeti művész címmel tüntették ki.

KÖVESDI JÁNOS