Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-01 / 102. szám, szerda

Nyugat-Európa még mindig nem iábalt ki az immár hatodik éve tartó válságból, s ez a dolgozók gazdasági és szociális helyzetének az alakulására is kihat. Az elhúzódó krízisről, a fellendülés késlekedésének hátteréről, jellemző vonásairól és ebben a helyzetben a dolgozóknak a jogaik védelméért folyó küzdelméről beszélgettünk doc. DRAHOš ŠÍBLLEL, a közgazdaságtudományok kandidátusával, a Bratislavai Közgazdasági Főiskola politikai gazdaságtan tanszéke kapitalizmus kérdéseivel foglalkozó szekciójának vezetőjével. .

A tőkés országok dolgozóinak szociális és gazdasági harca

■ Jelenleg milyen tényezők befolyásolják a gazdasági és szociális légkört Nyu- gat-Európában és ezek hogyan nyomják rá bélyegüket a dolgozók helyzetének alakulására?- Gazdasági, de nemcsak gazdasági, belső- és külső tényezők egész komplexumáról van szó. Gazdasági szempontból a nyolcvanas évek nyitányát elsősorban a hozzávetőleg három éven át tartó, az 1979-82-es években két hullámban kiteljesedett ciklikus válság jellemezte. Jelenleg Nyugat-Európában a gazdasági konjunktúra az élénkülés fázisában található. Magától értetődően az egyes országokat tekintve, ez az élénkülés meglehetősen egyenlőtlen. A legtöbb esetben „a jövő nemzedékek számlájára“ érik el, vagyis a csillagászati költségvetési deficiteknek köszönhetően. A mostani időszakban is jellemző azonban a termelés kiegyensúlyozatlansága, egyes ágazatok hanyatlása, az emelkedő munkanélküliség,s tovább hatnak a dolgozók helyzetének rosszabbodását eredményező tendenciák, korlátozzák a szociális célú állami dotációkat.

A gazdasági fejlődést néhány számadattal is érzékeltethetjük. A huszonhét legfejlettebb tőkés országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - ennek az európai országokon kívül tagja még az USA, Kanada, Japán, Ausztrália és Új Zéland - tagállamaiban a bruttó nemzeti termék tavaly mintegy négy százalékkal emelkedett, amit azonban nem szabad túlbecsülni. Számos nyugati közgazdász is arra figyelmeztet, hogy „a stagnálás közepette tapasztalható növekedésről“ van csak szó. Ezzel összefüggésben két körülményre kell különösen odafigyelni. Mindenekelőtt arra, hogy több országban még nem következett be az élénkülés, a termelés változatlanul azonos szinten mozog, sót csökken. Az OECD márciusi adatai szerint 1984-ben a korábbi évhez viszonyítva például Izlandon 1,25 százalékkal, Portugáliában pedig 2,25 százalékkal csökkent a termelés. A másik körülmény az amerikai gazdaság alakulása. A fellendülés itt hamarabb indult meg, mint a nyugat-európai országokban. Valamiféle „amerikai gózmozdonyt“ kezdtek emlegetni, amely ösztönzi a gazdasági fellendülést az egész tőkés világban. Ezek a várakozások azonban túl derülátóknak bizonyultak. Az Egyesült Államokban a bruttó nemzeti termék növekedésének üteme a múlt év második felében az év első hat hónapjához viszonyítva több mint a felével csökkent. Ezzel magyarázható, hogy Nyugat-Európában tavaly ugyanez a mutató mindössze két százalékot ért el. Az NSZK-ban 1984-ben a bruttó termék 2 százalékkal, Franciaországban 1,3-mal, Nagy-Britanniában 1,5-tel, Olaszországban pedig 2,8 százalékkal emelkedett.

A válságjelenségek állandósulását támasztja alá a termelőkapacitások folytatódó kihasználatlansága. Az olasz iparban e kapacitások 28 százaléka, a nyugatnémetben 20 százaléka, a brit iparban pedig a 18 százaléka nem üzemel.

• A tőkés országok külső gazdasági kapcsolatai miként hatnak a nyugat-európai országok belső gazdasági fejlődésének az alakulására?- Tavaly hosszabb szünet után ismét bővült a világkereskedelem, azonban még mindig nem érte az az 1981 -es szintet, a 2000 milliárd dollárt. E területen is változatlanul számos negatív jelenség tapasztalható, gondolok itt elsősorban néhány ország protekcionista intézkedéseire és diszkriminációs gazdaságpolitikájára. Éleződik a gazdasági háború az imperialista konkurrenciaharc három fő központja, az Egyesült Államok, Nyu- gat-Európa és Japán között.

A tókés országokban a gazdasági légkört kedvezőtlenül befolyásolja a valuta- és pénzügyi válság, amely több konkrét formát ölt. A legfelfigyeltetóbb az a körülmény, hogy a fejlődő országok adóssághalmaza megközelítette a csillagászati ezer milliárd dollárt. Ezek az országok nagyon súlyos helyzetbe jutottak, mivel a hetvenes években kölcsönzött „olcsó“ dollárt most „drága“, mesterségesen felértékelt bankókkal kell törleszteniük. Az amerikai dollár árfolyamának emelkedését az Egyesült Államok kamatláb-politikája támogatta, méghozzá más tőkés valuták rovására, hiszen például a francia frank 14 százalékot, a font sterling 24 százalékot vesztett értékéből. Ilyen helyzetben a nyugat-európai országokból a pénztőke az Egyesült Államokba áramlik, ahol a kétszámjegyű kamatlábak miatt nagyobb nyereséget hoz. Többek között ez is hátráltatja a gazdasági fellendülés beindulását Nyugat-Európában.

• A nem kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés kétségtelenül kihat szociális területre is. Hol érzékelhető ez leginkább?- Kétségtelenül a foglalkoztatottság terén. A korábbi válságokkal összehasonlítva a' jelenlegi ciklus sajátossága, hogy a fellendülés egyes szakaszaiban is tovább emelkedik a munkanélküliség. A OECD országaiban hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma 33-34 millió között mozog. Ez az adat azonban nem foglalja magába a rövidített munkaidőben alkalmazottakat, s azokat sem, akiket „ideiglenesen“ tettek az utcára, akárcsak azokat a fiatalokat, akik tanulmányaik befejezése után nem voltak még állásban. Őket is beszámítva egyes statisztikák 40—45 millió állástalanról és

MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS INFLÁCIÓ NYUGAT-EURÓPÁBAN

Ország

A munkanélküliek részaránya 1984-ben a munkaképes lakosság

A közszükségleti cikkek árának emelkedése (%-ban)

létszámához viszonyítva

1984

átlagos évi növekedés

(százalékban)

(1983-hoz visz.)

1979/1984 között

Belgium

14

5,3

7,4

Dánia

11,4*

5,6

9,4

Franciaország

8,9

6,7

11,1

Görögország

7,9*

18,2

23,4

Hollandia

14,0

2,8

5,0

Írország

14,1*

6,7

14,9

Luxemburg

1,2**

2,3

7,6

NSZK

8,1

2,0

4,5

Olaszország

10,1

9,2

16,1

Nagy-Britannia

13,2

4,6

9,5

Magyarázat: * 1983, ** 1982

Forrás: The OECD Observer, 1985/133 szám.

részlegesen munkanélküliről beszélnek az OECD-országokban. Tavaly átlagosan a munkaképes lakosság 8,5 százaléka volt munka nélkül ezekben az országokban (az Egyesült Államok esetében

7,5 százalék, a Közös Piac orszá- giaban 11 százalék). Abszolút értékben kifejezve ez 13 millió személyt jelent a Közös Piac tiz államában, egész Nyugat-Európában pedig mintegy 19 milliót.

Változatlanul égető gondot jelent az, hogy egyre több fiatalt érint a munkanélküliség és növekedik a hosszabb ideje állást keresők száma. A munkanélküliek hosszú távon elfelejtik a szakmában megszerzett korábbi tudásukat.

A tőkés vállalkozók szempontjából előnyös az átmenetileg, vagy részlegesen munkanélküliek alkalmazása, amit különösen a francia nagytőkések kedvelnek. A kormány is hivatalosan támogatja ezt, a fiatalok munkanélkülisége „megoldásának“ jelszavát hangoztatva. A tőkések ugyanis kisebb összeget kötelesek befizetni a szociális biztosítás alapjába. Ily módon még a gazdasági konjunktúra rosszabbodása esetén is de facto csökken az állástalanok száma, valamint a szakszervezetekkel való összetűzés veszélye, míg a konjunktúra kedvezőbb szakaszában nem kell túlórákat fizetni.

Természetesen a munka piacán felmerülő problémák nemcsak ciklikus jellegűek, itt hosszútávú tényezők is hatnak, mint például a strukturális munkanélküliség. Ez azzal függ össze, hogy a tőkés gazdaságokban az éleződő konkurrenciaharc miatt erőteljesen változnak a gazdasági struktúrák (főleg a lemaradozó ágazatokban szabadul fel sok munkaerő), határozott áttérés tapasztalható a kevéssé energiaigényes ágazatok irányába és olyan termelőágazatok fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, ahol gyengék a munkásosztály érdekeit képviselő szakszervezetek, ami lehetővé teszi a bérek minimális szinten tartását stb. Becslések szerint a szerkezeti átalakulások járulnak hozzá a munkahelyek elvesztéséhez az esetek 20-25 százalékban.

A szerkezeti változások elválaszthatatlanok a tőkés termelés hatékonyságának fokozását célzó törekvésektől, a „munka ésszerűsítésétől“, amelyet a nagytőkések a munkások érdekeinek mellőzésével hajtanak végre. A munkaerőre fordított költségek csökkentésének útja egyrészt a bérek állandó lefaragása, másrészt a munkások elbocsátása a termelésből. Az ilyen tókéscentrikus politikának az eredménye az, hogy a nyolcvanas években gyorsabb ütemben növekedett az egy dolgozóra eső bruttó nemzeti termék, mint az ipari termelés és a bruttó nemzeti termék. Különösen kedvezőtlenül hat a munkások helyzetére tőkés körülmények között az új technika és technológia alkalmazása, mindenekelőtt az automatizált rendszerek alkalmazása. A francia kormány prognózisai szerint a mikroelektrotechnika térhódítása az évszázad végén azt eredményezi, hogy negyven százalékkit kevesebb ipari munkásra és mintegy harminc százalékkal kevesebb hivatalnokra és mérnöki-műszaki alkalmazottra lesz szükség.

• A fentebb ecsetelt körülmények között hogyan alakul a dolgozók anyagi helyzete?- A nagytőke „nagyobb hatékonyságra“ irányuló törekvései fékezik a nominális bérek emelkedését, ezek növekedésének üteme messze elmarad a munka termelékenységének és intenzitásának a növekedésétől. Az infláció következtében a reálbérek csökkennek, habár már nem olyan mértékben, mint a hatvanas és hetvenes években. Az OECD tagállamaiban a bérek a legutóbbi évtizedek legalacsonyabb szintjén vannak, azonban az infláció mértékének csökkenése következtében általánosságban nem következett be a reálbérek csökkenése. A bérből élőket viszont hátrányos adóelbánásban részesítik és szinte minden kormány korlátozza a szociális célú programokat. A monopóliumok nagy nyomást gyakorolnak a szakszervezetekre a kollektív szerződések megkötésénél és a legtöbb országban megszüntették a munkások egyik legfontosabb vívmányát, az ún. mozgó bérskálát, vagyis azt, hogy a bérek emelkedése automatikusan lépést tartson a megélhetési költségek emelkedésével. Ez különösen Franciaországban,

Olaszországban és Nagy-Britan- niában szembetűnő. A legtöbb nyugat-európai országban bonyolult gazdasági és szociális körülmény között folytatják a dolgozók harcukat a monopóliumok és a tőkés állam ellen olyan időszakban, amikor az utóbbiak a demokratikus szakszervezeti mozgalom meggyengítésére, szétforgácsolá- sára, a dolgozók szociális és gazdasági vívmányainak a felszámolására törekednek. Számos nyugat-európai országban munkásellenes törvényeket fogadtak el, a sztrájkolók vagy a tüntetők ellen megtorló intézkedéseket alkalmaznak.

• Eddig általánosságban szóltunk a nyugat-európai helyzetről. Vajon az egyes közöspiaci országban mik e válság jellemzői?- A munkásellenes tendenciák a legszembetűnőbbek Nagy-Britanniában. A szigetország tartja az abszolút „rekordot“ a munkanélFranciaországban a szocialista párti kormány a munkaügyi vitákban kezdetben a dolgozókat támogatta a vállalkozókkal szemben, az utóbbi időben azonban semleges álláspontra helyezkedett. Fokozatosan korlátozta a dolgozók szociális vívmányait. „Takarékossági intézkedések“ részeként csökkentette a munka- nélküli segélyt, ami különösen a válsággal küszködő ágazatokban rendkívül szembetűnő. Nehéz helyzetben vannak a több mint 2,5 millióra tehető munkanélküli felét alkotó fiatalok. A tömeges elbocsátások elsősorban a bányaiparban, az energetikai iparban és az autógyártásban alkalmazottakat sújtják. A Francia Kommunista Párt vezetősége április derekán nem véletlenül mutatott rá, hogy „a szocialisták fokozatosan feladják mindazt, amit a baloldal testesített meg, nem váltják be korábbi ígéreteiket“.

Az NSZK-ban a jobboldali kormánykörök részéről nagy nyomás nehezedik a szakszervezeti mozgalomra és mindeddig nem sikerült megszervezniük a dolgozók érdekeinek hatékony védelmét. Nem sikerült a munkahelyek megtartása, akárcsak a reálbérek szintjének a megőrzése sem. A kormány döntött arról, hogy növelik a dolgozók hozzájárulását a betegsegélyzó és az öregségi nyugdíj céljaira, elodázta az állami alkalmazottak tervezett béremelését. A szakszervezetek a nyolcvanas évek elején az ,,új manőverezés“ taktikáját választották, felhagytak a nagy sztrájkok szervezésével és inkább rövid, figyelmeztető sztrájkokat, tüntetéseket tartottak. Ez a taktika azonban nem vált be. A bonni kormánykoalíció visszafogta a szociális kiadásokat, beleértve a munkanélküliek támogatását, megszüntetett több közjóléti programot. Tavalytól érvényben van az ún. „negatív lista“, vagyis azoknak a gyógyszeFelvételünk egy bochumi (NSZK) munkaközvetítő irodában készült. (Telefoto: ČSTK)

küliek számát tekintve, ami meghaladja a 3 millió főt. A konzervatív kormány csökkentette a munka- nélkülieknek és a gyermekes családoknak nyújtott támogatást. Aligha lehet elfogadni a kormánynak azt az érvelését, hogy a szociális juttatások lefaragását bizonyos fokig adócsökkentéssel egyenlítik ki. Igaz ugyan, hogy például a jövedelemadó 49 százalékról 43 százalékra csökkent, viszont az átlagos jövedelem utáni adó 25-ről 27 százalékra emelkedett. A brit kormány adópolitikája tehát egyértelműen osztályjellegú.

Nagy-Britanniában jelenleg mintegy 8 millió ember él a létminimum határán. Ezek nem képesek a magas lakbérek fizetésére, az étkezésen spórolnak, fűtetlen, nem megfelelő lakásokban kénytelenek élni.

A szociális téren kialakult kritikus helyzetre hívta fel a figyelmet a csaknem százezer brit bányász nemrég befejeződött, egy éven át folyt sztrájkja. A konzervatív kormány a bányák veszteséges üzemelésére hivatkozva döntött tavaly több tárna bezárása mellett. Szakértők szerint a bányászat rentabilitását jelentősen megnövelné, ha a kormány néhány milliárd font sterlinget a korszerűsítésre fordítana. A kabinet viszont azt hangoztatja, hogy nincs pénz új munkahelyek teremtésére. Az évente 20 milliárd font sterlinget felemésztő fegyverkezésre viszont mindig akad.

reknek a jegyzéke, amelyeket a betegnek meg kell fizetnie. A szakszervezetek tiltakozó akcióikkal annyit azonban elértek, hogy a kormány nem tudta olyan mértékben visszafogni a szociális kiadásokat, mint ahogy azt eredetileg tervezte. Az NSZK-ban jelenleg másfél millió a munkanélküliek száma, változatlanul érvényes az ún. foglalkoztatási tilalom (amelynek értelmében kommunistákat és haladó gondolkodásúakat állami hivatalok nem alkalmazhatnak) és más disszkriminációs rendelkezések. A tőkés vállalkozók viszont adóengedményekben részesülnek.

A két és fél milliós munkanélküliséget „felmutató“ Olaszországban a nagytőke szintén a dolgozók helyzetének a rovására próbál nagyobb nyereséget elérni. A Craxi- kormány rendelettel felfüggesztette a mozgó bérskála alkalmazását, ami a munkások körében nagy felháborodást váltott ki.

összegzésképpen elmondható, hogy a megnevezett és más nyu- gat-európai országokban a dolgozók szociális és gazdasági követeléseiért folyó harc egyre tágabb értelmet kap, és politikai jellegű kérdésekre is kiterjed, felöleli a fegyverkezés, az amerikai rakétatelepítés, a Nyugat-Európára nehezedő tengerentúli gazdasági nyomás ellen, a leszerelésért és a békéért folyó harcot is.

Beszélgetett: P. VONYIK ERZSÉBET

ÚJ SZÓ

6

1985. V. 1.