Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1985-05-06 / 105. szám, hétfő
Határozottan fel kell lépni a lázas fegyverkezés ellen Szergej Szokolov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere nyilatkozott a TASZSZ-nak (ČSTK) - A TASZSZ hírügynökség szombaton közzétette Szergej Szokolov honvédelmi miniszternek, a Szovjetnió marsalljának válaszait a hírügynökség tudósítójának kérdéseire. Hogyan értékeli, miniszter elvtárs, az USA vezető képviselőinek kijelentését, hogy úgymond „a stratégiai védelmi eszközökre alapozva törekednek a biztonság garantálására“, míg a Szovjetunió állítólag lázasan halmozza a stratégiai támadó fegyvereket?- A lázas fegyverkezés kezdeményezője mindig az Egyesült Államok volt, a második világháború óta eltelt 40 év alatt mindvégig a katonai fölény megszerzésére törekedett. Ezeket a próbálkozásokat azonban időben meghiúsították a Szovjetunió hatékony válaszintézkedései. A Szovjetunió és az USA, a Varsói Szerződés és a NATO között fennálló katonai-stratégiai egyensúly a szocialista közösség történelmi vívmánya, biztonságának elengedhetetlen feltétele. Ez az egyensúly ma objektíve fennáll, s ezt a tényt - ha nem akar hazudni - senki sem cáfolhatja. Az egyensúly fennállása megbéklyózza az USA nagyhatalmi ambícióit és lehetetlenné teszi számára a világuralom megszerzését. A washingtoni vezető képviselők éppen ezért igyekeznek megbontani a paritást és katonai fölényre tenni szert a Szovjetunióval és szövetségeseivel szemben. Ilyen körülmények között - enyhén szólva - furcsán hangzanak a nyilatkozataik arról, hogy a katonai fejlesztésben állítólag a védelmi eszközök felé orientálódnak. A tények bizonyítják, hogy a jelenlegi kormány egyáltalán nem gondol a „védelemre“, ellenkezőleg: azzal számol, hogy megszerzi az első atomcsapáshoz szükséges potenciált. Ezért növeli azoknak az amerikai nukleáris eszközöknek a találati pontosságát, amelyek képesek elérni a válaszcsapásra szánt erőinket - elsősorban az interkontinentális ballisztikus rakéták föld alatti indítóállásait. Kialakítják a Nyugat-Európában elhelyezett Persing 2 rakétákkal mérendő váratlan nukleáris csapás feltételeit, s úgyszintén a Szovjetunió területéhez közel telepített, földről, repülőgépekről és hajókról indítható nagy hatótávolságú robotrepüló- gépekkel. Az amerikai rakéták és bombázó repülőgépek az álcázás különböző módszereit használják a repülés során, hogy maximálisan korlátozott legyen felderítésük lehetősége. A Pentagon gyore ütemben fejleszt új stratégiai támadóeszközöket - az interkontinentális ballisztikus rakéták két típusát, a tengeralattjárókon elhelyezhető ballisztikus rakétákat és a nehézbombázók két típusát. Caspar Weinberger hadügyminiszer nyíltan kijelentette: az Egyesült Államok azzal, hogy kifejleszti az űrbe telepített rakétavédelmi rendszert, „hatalmas stragégiai triászra“ tesz szert, amely alkalmas a Szovjetunió létét fenyegető nukleáris csapás mérésére. Ebből látható, hogy egyáltalán nem a védelmi eszközökre történő orientációról van szó, hanem az USA stratégiai támadó potenciáljának tartós növeléséről. A Pentagon most az űrfegyverkezéssel katonai fölényre próbál szert tenni a Szovjetunióval szemben, Reagan elnök úgynevezett stratégiai védelmi kezdeményezése csak félrevezetés céljából viseli a „védelmi“ elnevezést, valójában a fegyverek új típusára - a támadó űreszközök létrehozására irányul. Az amerikai vezetők a világűrbe akarják eljuttatni a támadó fegyvereket. A tényekkel szemben azt állítják, hogy a világűr militarizálá- sa akkor kezdődött el, amikor megjelentek a különböző katonai rendeltetésű műholdak, s hogy a Szovjetunió állítólag már azóta lázasan fegyverkezik az űrben. Ez nem igaz. A távközlési, a navigációs, a rakétatámadásokra figyelmeztető műholdak mások, amelyekkel mindkét fél rendelkezik, nem támadó úrfegyverek. Sem a Szovjetuniónak, sem az Egyesült Államoknak nincsenek jelenleg fegyverei az űrben. A világűrnek az emberiséget fenyegető militarizálása akkor kezdődik meg, ha ott olyan eszközöket helyeznek el, melyek rendeltetése az űrben elhelyezett objektumok megsemmisítése, vagy földi objektumok támadása az űrből. Akkor tör majd ki a lázas űrfegyverkezés. Az Egyesült Államok pedig éppen erre törekszik. A Szovjetunió határozottan fellép a lázas fegyverkezés ellen a Földön és kiterjesztése ellen a világűrre. Ezért természetes és ésszerű dolgot javasol: mindkét fél nukleáris arzenáljainak befagyasztását, a világűrben elhelyezendő fegyverek létrehozására irányuló előkészületek beszüntetését, s ennek alapján a felhalmozott fegyverek csökkentésére való azonnali áttérést. A Szovjetunió - hogy még meggyőzőbben bizonyítsa őszinteségét és jószándékát - közölte, hogy 1985. április 7- töl egészen novemberig egyoldalúan leállítja közepes hatótávolságú rakétáinak további telepítését és beszünteti más válaszintézkedések megvalósítását Európában. Ez a döntés bizonyítja, hogy országunk igyekszik mindent megtenni a lázas fegyverkezés megfékezésére. Tehát a moratóriumtól a fegyverkezés csökkentéséig vezető út nyitott. Csakhogy az Egyesült Államok - mint ismeretes - azonnal elutasította a szovjet kezdeményezést és ezzel kétségbe vonta saját kijelentéseinek őszinteségét arról, hogy hajlandó tárgyalni a nukleáris fegyverek csökkentéséről. A washingtoni hivatalos személyiségek most felelőtlenül azt hangoztatják, hogy a Szovjetunió nem tartja meg a bejelentett moratóriumot. Nyíltan kijelentem, hogy ez tudatos és rossz szándékú félrevezetés. A Szovjetunió megtartja szavát. A moratórium érvényessége alatt nem növeli és nem fogja növelni közepes hatótávolságú eszközeinek számát az ország európai részében egyetlen rakétával, egyetlen repülőgéppel sem. • Az USA kormánya azt állítja, hogy a moratóriumra vonatkozó szovjet javaslat elfogadása a „Szovjetunió fölényének megerősítését“ jelentené a stratégiai támadó fegyverek és a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök terén. Ma valóban létezik ilyen fölény?- A Szovjetunió semmilyen „nukleáris fölénnyel“ nem rendelkezik, sem a stratégiai támadófegyverek, sem a közepes hatósugarú nukleáris eszközök terén. A hozzávetőleges egyenlőség teljesen nyilvánvaló. Washington azért forgatja ki a tényeket, hogy igazolja a példátlan katonai programjait és lázas fegyverkezését, hogy leplezze hajlandóságának hiányát, ami a világűr militarizálá- sának elhárításáról és a nukleáris fegyverek radikális csökkentéséről való megállapodást illeti Genfben. A Szovjetunió és az USA közti egyensúlyt a stratégiai fegyverek terén mindkét fél gondosan felülvizsgálta és elismerte a SALT-1 és SALT-2 megállapodások kidolgozásakor. A Szovjetuniónak jelenleg valamivel több hordozója van, míg az Egyesült Államok fölényben van a nukleáris töltetek számát tekintve, összességében azonban fennáll a megközelítő egyensúly. A paritást igazolta az USA fegyveres erői vezérkari főnökeinek testülete is: 1984-ben, a Kongresszus elé terjesztett jelentésében az áll, hogy „a jelenlegi időszakban megközelítő nukleáris paritás áll fenn az Egyesült Államok és a Szovjetunió között“. A washingtoni kormány hivatalos adatai szerint is a Szovjetunió és az Egyesült Államok szárazföldi és tengeri indítóállású ballisztikus rakétái hozzávetőleg azoncs számú robbanófejjel vannak ellátva. Az Egyesült Államoknak azonban sokkal több nehézbombázója, s ezeken a repülőgépeken sokkal több nukleáris töltete van, mint a Szovjetuniónak. Ha tehát a stratégiai hordozókon elhelyezett nukleáris töltetek terén egyenlőtlenségről beszélünk, akkor ez az egyenlőtlenség az USA javára áll fenn. Ami a közepes hatótávolságú nukleáris eszközöket illeti, a NATO-tagországok jelenleg fölényben vannak mind a hordozókat (rakéták és repülőgépek), mind a nukleáris töltetek számát illetően, melyeket ezek a hordozók egyetlen indítással (kilövéssel) célba juttatnak, miközben a Szovjetuniónak 850 hordozója és kb 2 ezer nukleáris töltete van, a NATO-nak 990 hordozója és több mint 3 ezer nukleáris töltete. Washington olyan módon forgatja ki a tényeket, hogy a NATO oldalán nem veszik számba a brit és a francia közepes hatótávolságú rakétákat és repülőgépeket, sem pedig az USA repülógép- anyahajóin levő repülőgépeket (összesen kb. 450 hordozó és közel 1500 nukleáris töltet). A Szovjetuniónak felszámítják minden eszközét, még azokat is, amelyek az ország keleti részében vannak elhelyezve és egyáltalán nincsenek összefüggésben az európai erőegyensúllyal. Ezek tehát a nukleáris paritást érintő tények. Ilyen feltételek között a moratórium bevezetése mindkét fél nukleáris arzenáljára, s úgyszintén a támadó űrfegyverek fejlesztésére - beleértve a tudományos kutatómunkát is -, a lázas fegyverkezés megfékezésére irányuló idejében tett, hatékony és helyes intézkedés lenne. A moratórium teljes mértékben megfelel a januári megállapodás szellemének, s lehetővé tenné a helyzet rosszabbodásának megakadályozását, a nukleáris fegyverek csökkentését érintő kérdések megoldásának megkezdését. • A washingtoni vezetők „humánusnak“ minősítik az úrben elhelyezendő rakétaelháritó rendszer létrehozására irányuló terveket. Azt állítják, hogy ez a rendszer „szükségtelenné“ teszi a ballisztikus rakétákat és az emberiséget megszabadítja a nukleáris fegyverektől. Milyen az amerikai „csillagháborús“ terv valódi értelme?- Az Egyesült Államok azért terjesztette állításait az ürtervek „humanizmusáról“, hogy félrevezesse a közvéleményt és elterelje a figyelmet arról a veszélyről, amelyet ezek a tervek jelentenek az emberiség számára. Mit tervez valójában Washington? Az Egyesült Államok felett rakétaellenes pajzsot akar létrehozni és ezzel egyidőben elsőcsapás- mérő stratégiai támadófegyvereket rendszerbe állítani, valamint új stratégiai erőket akar az űrbe telepíteni, amelyek a Földön, a tengeren, a levegőben és az űrben levő objektumok megsemmisítését szolgálnák. Látható, hogy ha az Egyesült Államoknak ezek a tervei megvalósulnak, az arra csábíthatja a washingtoni stratégákat, hogy- a rakétaellenes úrpajzs mögött megbújva - megkockáztassák a nukleáris és űrfegyverek fel- használását a Szovjetunió és szövetségesei elleni támadásra, bízva a válaszcsapás elmaradásában. A Pentagon elképzelései szerint a rakétaellenes pajzsnak meg kell hiúsítania a Szovjetunió válaszcsapását, s a kilövés után „szétvernie“ azokat a szovjet rakétákat, amelyek sértetlenek maradtak az amerikai első atomcsapás után. Ennek tükrében az USA kormányának állítása, hogy „az emberiség megmenekül a nukleáris fegyverektől“, puszta demagógia. Ha a „csillagháború“ - ahogyan azt az amerikai kormány állítja- a nukleáris fegyverek megsemmisítéséhez vezető utat jelenti, akkor az USA miért halmozza olyan óriási mértékben a stratégiai támadófegyvereket, miért hoz létre állandóan újabb nukleáris eszközöket, miért telepíti Európába a Pershingeket és a robotrepülőgépeket és gyárt 17 ezer új nukleáris töltetet? A józan ész azt súgja, hogy be kell fagyasztani mindkét fél nukleáris arzenálját és át kell térni a fegyverzet csökkentésére, Éppen ezt javasolja a Szovjetunió. Washington azonban másképpen jár el. Azt mondja, hogy folytatni kell a stratégiai nukleáris fegyverek telepítését, militarizálni kell a világűrt és létre kell hozni az űrben rakétaelhárító rendszert, vagyis a támadó űrfegyvereket. S majd ha mindezt befejezték, „talán sok évtized múltán“, állítólag léhetséges lesz a csökkentés, sőt a nukleáris fegyverek felszámolása. Úgy néz ki, mintha a nukleáris fegyverek felszámolásához először azok számának sokszoros növelésére lenne szükség. E logika szerint a nukleáris leszereléshez egyedül a stratégiai támadófegyverek halmozásán és a világűr militarizálásán keresztül vezet az út és ráadásul ehhez sok évtizedre van szükség. Más út állítólag nem is létezik. Miért teszik ezt? Azért, hogy becsapják az embereket és eltereljék figyelmüket a nukleáris arzenálok csökkentésére irányuló azonnali és hatékony intézkedések szükségességéről. Közben a nyilvánosság elől gondosan eltitkolják ennek a politikának a veszélyes következményeit és az objektíve fennálló kölcsönös összefüggést a támadó és a védelmi fegyverek között, ez az összefüggés az 1972-ben megkötött, a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai szerződés alapja. Elhallgatják, hogy ha az egyik fél kiterjedt rakétaelhárító rendszert hoz létre, megbontja ezt a kölcsönös összefüggést, destabilizálja a stratégiai helyzetet és a másik felet arra kényszeríti, hogy saját stratégiai támadó fegyverei számának növelésével, vagy ezen fegyverek rakétaelhárító eszközökkel való kiegészítésével - sót inkább ezzel is, meg azzal is - állítsa helyre az egyensúlyt. Más szóval: igaz, hogy az Egyesült Államok által létrehozandó, az űrben elhelyezett rakétaelhárító rendszer „beprogramozza“ a lázas fegyverkezést minden téren és megbontja a nemzeközi biztonságot. Ezt a következtetést találóan fogalmazta meg Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Pravda szerkesztőinek adott nyilatkozatában: „Ugyanúgy, ahogy az atomfegyverek nem számolták fel a hagyományos fegyvereket, hanem csak a nukleáris és hagyományos fegyverkezés fokozását idézték elő, úgy az úrfegyverek létrehozása is csak egyvalamihez vezethet - a lázas fegyverkezés tovább fokozódik és újabb területekre terjed ki.“ Katonai szempontból a „csillag- háború“ amerikai terv elválaszthatatlan része az amerikai nukleáris stratégiának, az elsócsapás- mérés stratégiájának. A terv valódi célja, hogy lehetőséget szerezzenek a büntetlen nukleáris támadásra és biztosítsák maguknak a feltételeket a Szovjetunió és más országok tartós atomzsarolására. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok kategorikusan elutasítja azt a kötelezettségvállalást, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvereket, ezek a tervek reálisan fenyegetik a békét • Az USA kormánya azt bizonygatja, hogy a „csillagháborús“ program állítólag csak a tudományos kutatásokra korlátozódik, amit nem tilt az 1972-es megállapodás a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról, s úgymond hasonló kutatásokat a Szovjetunió is végez. Mit tudna ehhez hozzáfűzni?- A Fehér Ház állításai, hogy az egész ügy egyelőre csupán a veszélytelen kutatásra korlátozódik, az embereket csak félrevezetheti. Az atombomba is a Manhattan- program szerinti kutatások eredménye volt. Mindannyian tudjuk, hogy ez mit okozott Hirosima és Nagaszaki lakosságának. Azóta az egész világ nukleáris fenyegetettségben él. A „csillagháborús“ program még nagyobb veszélyt hoz az emberiségre, s ezért feltétlenül be kell tiltani, beleértve a tudományos kutatómunkát is. Nem meggyőzőek Washington kifogásai, miszerint a „kutatást“ engedélyezi az 1972-es megállapodás. Ennek a szerződésnek az V. cikkelye tiltja a világűrben elhelyezett rakétaelhárító rendszerek és azok elemeinek fejlesztését, kísérleteit és telepítését. Az USA- ban megvalósuló „kutatások“, melyek célja egy, az űrben elhelyezett elemekkel rendelkező rakétavédelmi renčfszeHétrehozása, már ma túllépnek a tudományos kutatás határain. Jelenleg bizonyos támadó úrfegyverek kísérleti típusait fejlesztik - különböző fajtájú lézereket, elektromágneses ágyúkat, rakétaelfogó rakétákat, műhold romboló rendszereket. Mindezek a rakétaelhárító kozmikus védelem elemei, „egységes rendszert alkotó téglák“, ahogy Keyworth, az elnök tanácsadója fejezte ki magát. E „tégláknak“ a kifejlesztésére irányuló kutatómunka szöges ellentétben áll az 1972-es megállapodással, ezért le kell állítani és meg kell tiltani. Nem szeriózus a Fehér Háznak az a bizonygatása, hogy az Egyesült Államok a kutatómunka befejezése után lemondhat a kiterjedt rakétaelhárító ürvédelmi rendszer telepítéséről. Nehezen képzelhetjük el, a 10 év alatt erre fordított 60 milliárd dollár csak arra szolgáljon, hogy megoldjanak egy elméleti kérdést: lehetséges-e, vagy sem a támadó úrfegyverek létrehozása. Caspar Weinberger a CBS- nek idén január 13-án adott interjújában nyíltan kijelentette, „kizártnak“ tartja, hogy az USA lemondana a stratégiai védelemről mind a kutatások, mint a telepítés idején. Mindennemű kommentár felesleges. Most pedig ami a szovjet űrkutatást illeti. Tudományos kutatómunkát végzünk, így a katonai szférában is. Ezek azonban nem a támadó úrfegyverek létrehozására irányulnak, hanem az időben történő riasztásra szolgáló, távközlési, kutató és navigációs rendszerek tökéletesítésével függnek össze. Nem hozunk létre támadó űrfegyvereket, sem rakétavédelmi rendszert. A Szovjetunió következetesen megtartja a korlátlan időre szóló 1972-es megállapodást. • A kozmikus rakétaelhárító rendszer létrehozására irányuló amerikai tervek - mint azt ön kifejtette - arra irányulnak, hogy büntetlenül atomcsapást mérhessenek a Szovjetunióra. Milyen jellegűek lehetnek a Szovjetunió válaszintézkedései?- Ha az Egyesült Államok megkezdi a világűr militarizálását és így megbontja a jelenlegi katonai -stratégiai egyensúlyt, a Szovjetunió nem tehet mást, minthogy válaszintézkedéseket tesz az eredeti helyzet helyreállítása érdekében. Ezek az intézkedések ugyanúgy érinthetik a védelmi, mint a támadófegyvereket. Természetes, hogy a Szovjetunió olyan akciókat választ, amelyek a legjobban megfelelnek védelmi képessége érdekeinek, s nem pedig olyanokat, amilyenekre Washington szeretné rábírni. Szükségesnek tartom a leghatározottabban hangsúlyozni, hogy intézkedéseink megfelelnek majd annak a veszélyeztetettségnek, amelynek a Szovjetunió és szövetségesei ki lesznek téve. Az Egyesült Államok irányvonala a világűr militarizálására szélsőségesen negatív hatással lesz a világ katonapolitikai helyzetére és bonyolítani fogja - sót, lehetetlenné teheti - a nukleáris fegyverek korlátozásának megoldását. A támadó űrfegyverek létrehozása elkerülhetetlenül előidézi mind az (Folytatás a 7. oldalon) DJ SZÓ 6 1985. V. 6.
