Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-27 / 122. szám, hétfő

A labdarúgó BEK 30. döntője előtt BRÜSSZELBEN A JÁTÉKNAK KELL DOMINÁLNIA Hódító útjára 1956-ban indult el a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupája, amelynek mindeddig legsikeresebb csapata a Real Madrid. Sorozatban, 1956-1960-ig öt esetben hódította el ezt a tró­feát, ezután még egyszer vésték nevét rája, 1966-ban. A madridi fehér mezeseket legjobban az FC Liverpool együttese közelítette meg, amely eddig négy esetben győzött a BEK döntőjében (1977, 1978, 1981, 1984), szerdán pedig Brüsszelben 20.15 órai kezdettel az idei finálét játssza a Juventus csapatával. A jelenlegi legnépsze­rűbb olasz klubcsapat még nem volt a BEK védője. Előzmény a Szuper Kupából Hagyomány, hogy a BEK és a KEK győztese megmérkőzik a Szuper Kupáért. Általában jóval a két döntő után, de oda-vissza alapon szokták lebonyolítani a Szuper Kupa fináléját. A leg­utóbb, január 16-án Torinóban ját­szották az ezúttal egyetlen mérkő­zésből álló döntőt. Abban a Juven­tus Boniek két góljával 2:0 arány­ban győzött az FC Liverpool ellen, amely terminushiány következté­ben egyezett bele az egyetlen mérkőzésbe, méghozzá a torinói oroszlánbarlangban, ahol a házi­gazda sok mindent megenged magának. Erről különben a Sparta játékosai is meggyőződhettek, hi­szen a BEK mostani kiírása során Torinóban is kellett mérkőzniük. Boniek itt, Boniek ott Híresebb Piatini, akinek Fran­ciaország válogatottja jelentős mértékben köszönheti, hogy házi­gazdaként Európa-bajnoki címet szerzett, Rossi is, aki a legutóbbi Mundial gólkirálya volt, de mind­kettőjüknél kevésbé hangulatem­ber Boniek, aki a két világnagy­ságnál inkább vállalja az ellenfél védelmével való viaskodást. Sors­döntő góljainak, határozottságá­nak sokat köszönhet a Juventus. Ö is kulcsember lehet a szerdai BEK döntőben. Ha a Juventusnak sikerülne nyernie, Boniek nem is ünnepelhet, azonnal Tiranába kell repülnie, hogy másnap az Albánia -Lengyelország VB-selejtező mérkőzésen lehetőleg mindkét ponthoz segítse társait, karnyúj­tásnyira jussanak a mexikói VB szereplést biztosító csoportelső­séghez. Az I. csoportban ugyanis a végső szót majd a lengyel-belga viaskodás mondja ki. Ami a két döntőst jellemzi Az FC Liverpool az angol lab­Boniek (az előtérben, csíkos mezben) kitör az FC Liverpool - Juven­tus labdarúgó Szuper Kupa döntőjének torinói mérkőzésén. darúgás jellegzetes kupa képvise­lője. Az iramot diktálja és vállalja. Teljesítménye nem sokban külön­bözik attól, vajon a színtér ha­zai-e, vagy idegenben kell-e sze­repelnie. Bámulatos erőnlét, szí­vósság, hidegvér, a kemény ütkö­zések természetessége egyaránt jelentkezik nála. Szinte nem is a brit mentalitásra vall, mennyire tudnak játékosai örülni az elért gólnak, s mennyire tudják képes­ségüket a csapatérdek szolgálatá­ba állítani. Nem a látványos játék művelői, nem az öncélú technika, a futball görögtüze a sajátjuk. Ke­resik az ellenfél kapujához vezető legrövidebb utat és a hálót annyi­szor veszik célba, ahányszor arra lehetőség kínálkozik. A Juventus játékának megha­tározói elsősorban a már említett Boniek, Rossi, Piatini trió. Ök hárman is dönteni tudnak több mérkőzés sorsáról. Az együttes teljesítménye játékosabb, szelle­mesebb, ravaszabb és általában inkább sokoldalú, mint bármelyik európai klubcsapaté. Középpályás sora motor a javából. Védelme a keménységgel nem áll hadilá­bon. Ha a szükség úgy kívánja, nem válogatós az eszközökben. Tagjai azonnal felismerik, hogy a játékvezetői szigor milyen mér­tékű, mit engedhetnek meg ma­guknak. Ilyen jelentőségű mérkő­zésen csak az a játékvezető tud tekintélyt teremteni, aki a küzdő feleknek azonnal és félre nem ért­hető módon tudtára adja első íté­leteivel, hogy nem tűr ellenvetést, határozataiban nem befolyásolja a feszült légkör, mentesíteni tudja magát a szélsőséges „szurkolás“ hatásai alól is. A rendezőknek feladatuk ma­gaslatán kell állniuk ahhoz, hogy a BEK döntője kellemetlen inter- mezzóktól mentesen, sportszerű légkörben és körülmények között kerülhessen sorra. Az elmondottak figyelembe vé­telével nagy várakozással tekin­tünk a BEK 30. kiírásának döntője elé. ZALA JÓZSEF ATLÉTIKAI NAGYDÍJ (ČSTK) - A kaliforniai San Jó­séban szombaton bonyolították le a 16 atlétikai Nagydíj első verse­nyét. A Nemzetközi Atlétikai Szö­vetség (IAAF) idén rendet akar teremteni az atlétikai bemutatók terén és ellenőrizni kívánja a jutta­tásokat, amelyek az utóbbi időben az egész világ atlétikájában gon­dot okoznak. A Nagydíj nyitó esztendejében 16 versenyszám szerepel a műso­ron. A 200, a 400, az 1500 és az 5000 m-es síkfutás, a 110 méte­res gátfutás, a rúdugrás, a távolugrás, a diszkoszvetés, és a gerelyhajítás, illetve a nők­nél a 100, a 800 és a 3000 méte­res síkfutás, a 400 méteres gát­futás, a magasugrás, a távoiug- rás, a súlylökés. Minden szám­ban a tavalyi atlétikai világranglis­ták 50 legjobb versenyzője szere­pelhet. A csehszlovák válogatott tagjai közül ez tizennégy számára biztosít rajtlehetóséget: Brečka, Jelesre sikerült ÚJ SZÚ 1985. V. 27. A nagykürtösi (V. Krtiš ) járás­ban két körzeti spartakiád bemu­tatóra került sor. Az egyiket Csá- bon (Čebovce) rendezték, a másik Ipolynyéken (Vinica) zajlott. Csá- bon még nem volt ilyen rangos spartakiád bemutató. A kánikulai hőségben hat körzeti iskola diákjai és a felnőttek mutatkoztak be a helyi sporttelep gyepszőnyegén. Kilenc csoport mintegy 750 fellé­pőjének tapsolt a szép számú kö­zönség. A szülők és gyermekek közös fellépései nem szerepelt a műso­ron. Ennek külön magyarázata van. A csábi meg a környékbeli anyukák, apukák zömmel szülőfa­lujuktól távol dolgoznak, naponta ingáznak, vagy egész héten át családjuktól távol élnek, nem tud­tak volna kellő alapossággal felké­szülni. A csábi alapiskola 220 pio­nírja is a gyakorlatozók között sze­repelt. Nyolc pedagógus irányítá­sával dolgoztak. Lelkiismeretes, közös munkájuknak meg is lett az eredménye, jó szereplésükkel öregbítették iskolájuk hírnevét. A körzeti bemutató előkészüle­teivel 1984 derekától 20 tagú nyolc szakcsoportot irányító spartakiád előkészítő törzskar foglalkozott. Ezt a csábi alapiskola csapatveze­tője, Milan Koštial irányította. Je­lentős szerepet vállalt a munkából két testnevelő tanító is. Ók mond­ták - Strančik János: - A sport­pályát felújítottuk. A szövetkezet dolgozóinak segítségével tataroz-, tűk a lelátót, az öltözőket, elvégez­tük a szükséges festést. Egyen­gettük a pálya talaját. Jakab István: - A falu lakossá­ga diákjainkkal együtt mintegy 1300 órányi társadalmi munkát végzett a sportpálya felújítása so­rán, amelynek értéke meghaladja a 20 000 koronát. Jakab Vince, id. Balga József, Filip József, He­gedűs Erzsébet, Dušan Kramlik és Bojtos Ferenc, valamint az ifjúsá­gi szervezet és a futballcsapat tagjai különösen szorgalmasak voltak, (gy nem meglepő, hogy a bemutató nagyon jól sikerült. ZOLCZER LÁSZLÓ 200 m sík, Bugár és Valent disz­kosz, Adamec gerely, Jansa rúd­ugrás, Leitner és Hanáček távol­ugrás, Kocembová 100 m, Kra- tochvílová és Moravčíková 800 m, Jobbová magasugrás, Murková távolugrás, Fibingerová és Šílhavá súlylökés. Az egyes műsorszámot csak akkor bonyolítják le, hogyha az indulásra jogosultak közül leg­alább öten jelentkeznek és a ver­senynek legalább tizenkét műsor­száma lesz. A győztes kilenc pon­tot kap, a másodikat héttel jutal­mazzák. A nyolcadik helyezettnek egy pont jár. Hat jutalompontot adnak a világcsúcs megdöntésé­ért, hármat beállításáért. A legtöbb pontot szerzett atléták szeptember 7-én Rómában rajthoz állhatnak a Nagydíj-sorozat döntőjében. San Jóséban rajthoz állt Jarmila Kratochvílová, Gejza Valent és Bugár Imre, ugyanők a jövő szom­baton Eugene-ben is versenyez­nek.' Június 8-án Moszkvában rendezik a Znameszkij fivérek emlékversenyét, június 22-én Prágában kerül sorra a Rošický emlékverseny és ezen az egész csehszlovák élvonal rajthoz áll * A Nagydíj-sorozat versenynaptá­ra: május 25 San Jósé, június 1 Eugene, június 8 Moszkva, júni­us 22 Prága, július 2 Stockholm, július 4 Helsinki, július 16 Nizza, július 19 London, július 27 Oslo, augusztus 2 London, augusz­tus 4 Budapest, augusztus 21 Zürich, augusztus 23 Nyugat- Berlin, augusztus 25 Köln, augusztus 30 Brüsszel és szep­tember 7 Róma. (Mint említettük ez lesz a döntő színhelye.) Látványos zárókép a zselizi (Želiezovce) körzeti spartakiádról. A több mint 2000 gyakorlatozónak a lelkes közönség hosszasan tapsolt. Ez a rendezvény is igazolta, hogy ebben a városban hagyománya van a magas színvonalú spartakiád fellépéseknek. Benyák József felvétele Győzött a barátság A meghívón egyebek között ez állt: „Iskolánk igazgatósága és if­júsági szervezete Csehszlovákia és Magyarország felszabadulásá­nak 40. évfordulója tiszteletére és az országos spartakiád jegyében 1985 április 26-án és 27-én ren­dezi Borsod megye és Kelet-Szlo­vákia négy baráti középiskolájá­nak hagyományos sporttalálkozó­ját... Résztvevők: a miskolci Zalka Máté Szakközépiskola, a diósgyő­ri Gábor Áron Szakközépiskola, a Prešovi Gépészeti Szakközépis­kola és a rendező iskola“. Feladó: a kassai (Košice) Schönherz Zol­tán Magyar Tanítási Nyelvű Gépé­szeti és Elektrotechnikai Szakkö­zépiskola. A közel százötven magyar és- szlovák anyanyelvű diák sorrend­ben tizedik vetélkedőjének légköre az élvonalbeli sportolók nemzet­közi versenyeire emlékeztetett. Volt ünnepélyes megnyitó és eredményhirdetés, a kettő között pedig mindenekelőtt élvezetes, sportszerű küzdelmek, s ugyanak­kor ismerkedés, baráti beszélge­tések, városnézés... Az időjárás ezúttal nem fogadta kegyeibe e szép és hasznos seregszemlét, viszont a rendezésre senkinek sem lehetett panasza. A kézilabdapályán lebonyolított labdarúgótornát az országos I. li­gában is sokat szerepelt Kozmán Antal, Strausz János és Tamás László utódai, azaz a kassai „ipa­risták“ nyerték. Ügyesen kezelték a labdát - egyesek szerint majd­nem úgy, mint a tuskihúzót, a lo­garlécét vagy az elektromos mé­rőműszereket-, ügyesebben, mint a második helyen végzett diós­győriek, a harmadik prešoviak s a negyedik miskolciak. A kézilabda-mérkőzésekre a városi sportcsarnokban került sor. Itt a fiúk és a lányok küzdel­méből egyaránt a prešoviak kerül­tek ki győztesen. Játékukkal iga­zolták, hogy városukban nemcsak az élvonalbeli felnőtt csapatok foglalkoznak komolyan ezzel a sporttal, hanem az illetékesek az utánpótlás nevelésére is nagy súlyt fektetnek. Az atléták négy számban mér­ték össze erejüket - a 100 méte­res síkfutásban, az 1500 méteres távon, az olimpiai váltófutásban és távolugrásban. Annak ellenére, hogy a helyi Slávia sportegyesület színeiben versenyző Bari Árpád a másfél kilométeren ezúttal elma­radt az egyéni csúcsától, a testne­velési főiskolára készülő Huszár István ,,csak“ 609 centiméteres teljesítménnyel nyerte a toválug- rást, s az iskolatársaik sem értek el kimagasló eredményeket, az összesítésben itt is a házigazdák gyűjtötték a legtöbb pontot, meg­előzve a miskolciakat, a prešovia- kat és a diósgyőrieket. összegezésül erről a szép és rendezésileg színvonalas ver­senyről elmondható, hogy világra szóló sporteredményt ugyan nem hozott, viszont tovább erősítette a két szomszédos ország említett iskoláinak, illetve fiataljainak baráti kapcsolatát. Az igazi barátság pe­dig minden sportteljesítménynél, a világcsúcsnál is értékesebb! GAZDAG JÓZSEF Maratón, amelyet megemlegetnek Hazánk felszabadítása 40 év­fordulója alkalmából a Csilizköz Egységes Földművesszövetkezet üzemi SZISZ-bizottsága május 7- én megrendezte immár hagyomá­nyossá vált maratoni futóverse­nyét. Ezen összesen 143-an vet­tek részt. A versenyzőket öt cso­portba sorolták. Az elsőben a ta­nulófiúk, másodikban a lányok, harmadikban a nők, negyedikben a 30 évesnél fiatalabb férfiak, ötö­dikben a 30 évesnél idősebb férfi­ak vettek részt. A tanulóknál a pá­lya hossza 4 km, a nőknél 6, a fér­fiaknál 10 km volt. Az egyes cso­portokban így alakult a dobogós helyzet: I. csoport: 1. Karácsony Adolf, 2. Fülöp István, 3. Bábics Rudolf, II. csoport. I.Krajcsirik Éva, 2. Nagy Ida, 3. Krajcsirik Mónika. III. csoport: 1. Lelkes Il­dikó, 2. Horváth Adrianna, 3. Molnár Ilona. IV. csoport: 1. Szabó Vendel, 2. Molnár László, 3. Lénárt László. V. cso­port: 1-Roszinszky Mihály, 2. Józsa Gyula, 3. Hodossy Ká­roly. Minden csoport első három helyezettje tárgyi jutalomban ré­szesült. Külön díjazták a iegfiata- labb befutót, Gróf Waltert, s a leg­fiatalabb lányt, Krajcsirik Melin­dát. Különdíj járt a legidősebb cél- baérkezőnek, Roszinszky Mi­hálynak is. A kedvezőtlen időjárás ellenére sikerült verseny volt, és elhatároz­ták, hogy jövőre is megrendezik ezt a maratont. Remélhetőleg az érdeklődők száma még nagyobb lesz CAFIK GUSZTÁV Lelkes Ildikó, a III. csoport győztese átveszi a dijat (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents