Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-23 / 119. szám, csütörtök

Az FKP éles hangú határozatban bírálta a szocialisták négyéves kormányzását krónika ív,, hír mozaik (ČSTK) - A Francia Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága Pá­rizsban kétnapos ülést tartott, amelyen határozatot fogadtak el. A tegnap nyilvánosságra hozott dokumentum éles bírálatnak veti alá a Szocialista Párt négyéves kormányzását. A jelenlegi válsá­gos helyzetet elemezve az FKP arra a megállapításra jut, hogy a szocialisták kormányzásának elején elért szociális vívmányok mára gyakorlatilag megszűntek lé­tezni. A határozat felrója a kormány­nak a jobboldallal folytatott együtt­működést, s leszögezi: a kor­mánypolitika minden irányban a nagytőke érdekeihez közelí­tett, s a szocialisták rendszere igy megteremti a feltételeket a jobboldalnak a hatalomhoz való visszatéréséhez. Az FKP KB felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány igyekszik nyomást gya­korolni a franciákra politikájának mentegetése céljából, illetve, hogy elnyomja az egyetlen más megol­dást javasló pártot, az FKP-t. Külpolitikai vonatkozásban a kommunista párt azzal vádolja a kormányt, hogy a nyugat-euró- pai politikai integráció siettetésé­vel veszélyezteti Franciaország önállóságát és biztonságát. Fran­ciaország szerepe a világban (ČSTK) - A Kuba-ellenes uszító rá­dióadó működésének megkezdése olyan újabb washingtoni provokáció, amely célja a közép-amerikai forradal­mi mozgalom fejlődésének és a térség haladó kormányai konszolidációjának megakadályozása. Többek között ezt hangsúlyozza haladó latin-amerikai szervezetek közös nyilatkozata. A do­kumentumot a salvadori Farabundo KÖSZÖNTŐ ■ A drága jó feleség, édesanya, anyós és nagymama, Papp Lászlóné Gyurkovics Julianna (Matuškovo) május 23-án ünnepli 50. születésnapját. E szép ünnep alkalmá­ból szivük egész szeretetével köszön­tik, és jó egészséget, hosszú, boldog életet kívánnak szerettei: férje, fia, Laci, lánya, Györgyi, veje, Laci, menye, Éva és három unokája: Andrea, Lackó és a kis Roland, akik sokszor csókol­ják munkában elfáradt kezét. A jó­kívánságokhoz csatlakozik húga, Lujzika és Péter. Ú-1320 ■ Május 5-én ünnepelte 80. születés­napját Dióspatonyban (Orechová Potôň) özv. Csápai Ilona. Ebből az alkalomból szeretettel kö­szöntik, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak fiai, lánya, menyei, veje és uno­kái. Ú-1362 ■ Május 15-én ünnepelte 50. születés­napját Vásárúton (Trhové Mýto) Hervay Lajos. Ez alkalomból nagyon hosszú és bol­dog életet kíván a Zakál család Nová Strážból. Ú-1364 ■ Május 18-án ünnepelte 60. születés­napját Ógútán (Stará Gúta) a drága nagymama, özv. Vicena Regina. E szép ünnep alkalmából szívből gra­gyengül - állapítja meg a hatá­rozat. A szocialistáktól eltérően a kommunisták nem nyugodnak bele abba, hogy a jobboldal vegye át a hatalmat. A határozat emlé­keztet az FKP XXV. kongresszu­sán kitűzött irányvonalra, amely egy többségi népi tömörülés gon­dolatát vetette fel. Az utóbbi évek tapasztalata szerint a változások alapvető feltétele az erős és ha­tékony kommunista párt. A KB ülésén elfogadott határo­zat közli végezetül, hogy a parla­menti választásokat megelőző taktikával az FKP őszi országos konferenciája foglalkozik majd. Vietnami küldöttség Laoszban (ČSTK) - Vietnami párt- és ál­lami küldöttség érkezett tegnap hivatalos baráti látogatásra Laosz- ba. A delegációt Truong Chinh, a Vietnami KP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a VSZK Államtaná­csának elnöke vezeti. A látogatás­sal kapcsolatban a Nhan Dán cí­mű hanoi lap tegnapi számában elemezte a két ország kapcsolata­it, megállapítva, Vietnam és Laosz a jövőben tovább kívánja bővíteni együttműködését. Marti Nemzeti Felszabaditási Front, a Guatemalai Népi Forradalmi Egység, a Puerto Rico-i Szocialista Párt, a Do­minikai Baloldali Front és a Haiti Kom­munisták Egyesített Pártja adta ki. A nyilatkozat rámutat, a közép-ameri­kai haladó erők és kormányok ellen folytatott amerikai felforgató tevékeny­ség további láncszemét jelenti az uszí­tó rádióadó működtetése. tulálnak, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak lánya, Ili férjével, Edit férjével, 5tia, 2 menye és 10 unokája, akik sok­szor csókolják a nagymama mun­kában elfáradt kezét. Ú-1468 MEGEMLÉKEZÉS ■ Megtört szívvel és könnyes szem­mel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára és nagyapára, Lakatos Zoltánra (Bény - Biňa), akit a hirtelen halál 1984. május 23-án 54 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pil­lanatot ezen a szomorú első évfor­dulón. Emlékét örökké őrző felesége, lá­nyai: Neszti, Erzsi, Évi, fia, Zoli, vejei, 7 unokája és az egész gyá­szoló rokonság. Ú-1148 ■ Fájó szívvel, könnyes szemmel és soha el nem múló szeretettel emléke­zünk a felejthetetlen, drága jó férjre, édesapára, apósra, nagyapára, fiúra és testvérre. Varga Jánosra (Csallóközkürt - Ohrady), akinek 1980. április 20-án 49 éves korában dobbant utolsót szive, és megállt dolgos keze. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú ötödik évfordulón. Emlékét szivükben örökké őrzik: felesége, lányai, fiai, vejei, menye, édesanyja, testvérei és unokái. Ú-1365 Csütörtök, 1985. V. 23. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 04.49, nyugszik 20.19 Közép-Szlovákia: 04.56, nyugszik 20.26 Nyugat-Szlovákia: 05.02, nyugszik 20.32 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 06.58, nyugszik 00.09 Közép-Szlovákia: 07.05, nyugszik 00.16 Nyugat-Szlovákia: 07.11, nyugszik 00.22 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK DEZSŐ és ŽELMÍRA nevű kedves olvasóinkat IDŐJÁRÁS Borult idő helyenként esőkkel. A nap folyamán nyugat felől csökken a felhő­zet. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 15-19 fok között, Nyugat-Szlo- vákiában 21 fok körül lesz. Pénteken és szombaton változóan felhős idő, helyenként futó esőkkel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 10-14, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 17-21, szombaton délen 23 fok körül alakul. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1985. május 23-ra: Bratislava: 360, árad Medveďov: 345, árad Komárno: 370, árad Štúrovo: 350, árad RENDŐRSÉGI HÍREK Ismeretlen okból személyautó­jával áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára Štúrovo és Köbölkút (Gbelce) között az 53 éves Gašpar B. és összeütközött a szemben közlekedő teherautó­val. A személygépkocsi vezetője a balesetet nem élte túl.- öszeütközött egy személyau­tó és egy motorkerékpár Koláro- vóban. A balesetet Ladislav T., a személygépkocsi 30 éves veze­tője okozta, aki járművével balra kanyarodott és eközben nem adott elsőbbséget a szembejövő motor- kerékpárnak. Vojtech M., a motor- kerékpár vezetője a baleset követ­keztében hat héten túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Liko készül az idényre (Tudósítónktól) - A Liko terme- lési-gazdasági egység hat vállala­ta a múlt évben túltel­jesítette feladatait. Michal Vančo mérnök vezérigazgató arról tájé­koztatta az újságírókat, hogy a ter­melésben és a felvásárlásban szerzett jó tapasztalatokat az idén is felhasználják. Elsősorban az adásvételi szerződések kétoldali megtartásának fontosságát hang­súlyozták. Meg kell teremteni az összhangot a termelés, a felvásár­lás és a feldolgozás között. Az 1985-ös évben és a 8. öt­éves tervidőszakban tovább töké­letesítik munkájukat, az igénylé­seknek megfelelően lényegesen több gyümölcsből készült termé­ket, alkoholmentes italt, mélyhű­tött ételeket, bébiételeket, levesfé­léket gyártanak. Az idényben a le­hetőségekhez mérten a lehető legtöbb nyersanyagot felvásárol­ják, hogy mérsékelhessék a hideg tél és a kései tavasz okozta kiesé­seket. (balla) ■ Befejezték a második 440 megawatt teljesítményű energeti­kai blokk építését a magyarorszá­gi paksi atomerőműben. Az épít­kezés kivitelezői a KGST-tagor- szágok szakemberei voltak. 1988- ban a paksi erőmű fogja szolgál­tatni a Magyarországon termelt villanyenergia egyharmadát. ■ Évente átlagosan 2 millió hektárnyi erdőt újítanak fel a Szovjetunióban. Ennek köszön­hetően 1965 óta az erdők területe 45 millió hektárral nőtt. Jelenleg körülbelül 748 millió hektár terüle­tet borítanak erdők az országban. Mi Hol Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Csendőrök és csendórnők (francia) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Xanadu (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA-KERTMOZI: A gyilkos esernyő (francia) 21 • METROPOL: Pucéran és szabadon (francia) 15.30, 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Fitzcar- raldo (NSZK) 15, 18.30 • PRAHA: Bonnie és Clyde olasz módra (olasz) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 • SLOVAN: A hosszú vándorlás (szlovák) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Georgia barátai (amerikai) 15.30, 18, 20.30 KOŠICE • DRUŽBA: Egyezmény (lengyel) • MLADÁ GARDA: E. T. - A földönkí­vüli (amerikai) • SLOVAN: Holnap Alabamában (NSZK) • SZAKSZER­VEZETEK HÁZA: Útban a pokolból (román) • ÚSMEV: Filmmúzeum SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A tékozló fiú - Tavaszi áldozat (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Play- beck (19) • KIS SZÍNPAD: Figaro válik (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: A mókás szolgáló (19.30) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Teta­nus (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullám­hosszon): 6.00: Hirek. 6.10: Reggeli zene. 6.30: Gazdaságpolitikánk idő­szerű kérdései. 6.50: Hirek, sport. 9.30: Óvodások műsora. 12.00: Hirek. 12.10: Szórakoztató zene. 12.55: Saj­tószemle. 14.00: Hirek. 14.05: Táncze­ne. 14.40: Gazdaságpolitikánk idősze­rű kérdései (ism.). 17.00: Kedvelt dal­lamok. 17.30: Napi krónika. TV-MÜSOR BRATISLAVA 8.50: Hírek 9.00: Életünk krónikája. 9.30: Iskolatévé (ism.) 9.55: Beszélgessünk a nevelésről. 10.25: Tükörkép. Tévéjáték (ism.) 11.45: Új könyvek (ism.) 11.50: A Televízió diszpécserszolgá­lata 12.20: Azimut. Katonák magazinja 13.00: Hírek 16.05: Hirek 16.10: Iskolatévé 16.30: Orosz nyelv gyerekeknek 16.50: Kovácsmesterség Kelet-Szlo- vákiában. Rövidfilm 17.15: Elmélet és gyakorlat. 17.40: Orvosi tanácsok (ism.) 17.50: Autósok, motorosok magazinja (ism.) 18.20: Esti mese 18.30: A Jezerka stúdió műsora. Tévé­magazin 1SJ.10: Gazdasági jegyzetek 19.30: Tv-Hiradó 20.00: Néhány élet. Tévéjáték 20.50: A revansizmus napjainkban. Dokumentumműsor 22.00: Távlatok. Tudományos ma­gazin 22.40: Súlyemelő-EB 23.20: Hirek II. MŰSOR 16.00: Hírek 16.05: „Kerék, kerék, malomkerék“. Zenés, szórakoztató gyermek­műsor 16.30: A 21. emelet adása. Ifjúsági műsor 17.10: Katonai műszaki főiskola. Ri­portműsor (ff.) 17.30: Emberi sors. Szovjet film (ff.) 19.10: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-Hiradó 20.00: A Szocialista Munka Hósei és ■ Véget ért a cannes-i film- fesztivál. A legjobb filmnek járó Arany pálmával a jugoszláv Emir Kuszturica rendezőt jutalmazták a Papa szolgálati útra ment című filmjéért. A zsűri nagydíját a brit Alan Parker édemelte ki Birdy cí­mű alkotásával. Szabó István film­je, a magyar-osztrák-NSZK koo­perációban készült Redl ezredes a zsűri különdíját nyerte el. A leg­nemzeti művészek társaságá­ban. Stúdióműsor 20.50: Ritmusok’85. Szovjet zenés, szórakoztató tévéműsor 21.20: A rendőrség naplójából 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárásjelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Fehér lovak az éjszakában. Té­véfilm (ism.) A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.10: Hírek 12.30: Hirek 12.40: Figyelő 13.30: Fiataloknak, de idősebbeknek is! 14.15: Hirek 14.20: Akkor, 1945-ben 15.30: Indiai táncok 16.15: Milliók lenini egyeteme 16.45: Ma történt a nagyvilában 17.00: Szovjet Labdarúgó Kupa. Elő­döntő 19.00: Tv-Híradó 19.35: Mihail Solohov. Dokumentum­film 20.35: Súlyemelő-EB 21.05: Ma történt a nagyvilágban 21.25: A győzelem stratégiája. 9. rész 22.35: Hírek 22.40: Nem is olyan régen volt. Zenés műsor BUDAPEST 8.05: Tévétorna 8.10-9.50: Iskolatévé (ff.) 9.50: Delta. Tudományos híradó 10.15: Horgony a révben. Csehszlovák tévéfilm (ism.) 11.45: Reflektorfény. Osztrák köny- nyűzenei tévéműsor (ism.) 12.15: Iskolatévé (ff.) 12.35: Képújság 13.30-15.00: Iskolatévé 16.05: Hirek 16.15: Tizen Túliak Társasága 17.15: Mihail Solohov-sorozat. Feltört ugar. Szovjet film, 1. rész 18.45: Képújság 18.50: Adni érdemes... 19.10: Tévétoma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-Hiradó 1 20.00: Az Olsen bandát átverik. Dán film 21.30: Panoráma. Világpolitikai ma­gazin 22.35: Tv-Hiradó 3 22.45: Himnusz II. MŰSOR 17.00: Képújság 17.05: Deltácska. 17.25: Cimbora. 18.10: Telesport. Súlyemelő-EB 19.25: Egy kis házimuzsika - Horu- sitzky Zoltánnal1^(ism.) 20.00: A Magyar Rádió gyermekkó­rusa 21.20: Tv-Hiradó 2 21.50: Súlyemelő-EB 22.20: Képújság XXII. JÓKAI-NAPOK 10.00 Szakmai értékelés 13.00: Hókirálynő - mesejáték a füleki (Fiľakovo) Zsákszinház előadá­sában 16.00: A Bahno country-együttes mű­sora 17.00: Fodor Sára: Három székely népballada - a Dunaszerdahe­lyi (Dunajská Streda) Járási Népművelési Központ felnőtt bábegyüttesének előadása. Ta- barin: Farsangi komédiák- a CSEMADOK alistáli (Hrobo- ňovo) helyi szervezete Csiribiri társulatának eíődása. Heltai Je­nő: Amerikai párbaj - a komáro­mi (Komárno) Ifjúsági Klub és a MATESZ SZISZ szervezete színjátszó együttesének elő­adása 19.00: Irodalmi műsor a Lehár libresz- szóban 20.00: Székely János: Dózsa - poéma- előadja Boráros Imre, a MA­TESZ színművésze Frederico Garcia Lorca: Yerma- a turanyi M. A. Bazovský színjátszó együttes előadása 23.00: Könnyűzenei műsor, közremű­ködik Oláh Erika, a Melódia’83 győztese (Műsorváltozás lehetséges) jobb rendezőnek járó dijat a fran- ‘cia André Techine-nek ítélte a zsűri Randevú című alkotásáért. A cannes-i fesztiválon a legjobb férfi színésznek az amerikai Wil­liam Hurt bizonyult. A filmszínész- nők közül az első dijat megosztva ítélték oda az argentin Norma Ale- andrónak és az amerikai szinész- énekesnőnek, Chernek. A Fehér Ház felelős a két nagyhatalom viszonyának a megromlásáért (ČSTK) - James Fulbright volt szenátor, ismert amerikai közéleti személyiség egy svéd napilapnak adott nyilatkozatában sikraszállt a szovjet-amerikai kapcsolatok fejlesztéséért, s egyben bírálta a Reagan-kormányt, amiért bizal­matlanságot és ellenségeskedést szító politikát folytat. A két nagy­hatalom közötti kapcsolatok rom­lásáért Fulbright Washingtont tette felelőssé, rámutatva, hogy a jelen­legi veszély forrása: az amerikai kormánykörök negatívan állnak hozzá valamennyi szovjet javas­lathoz, s ez a magatartásuk fenye­geti a világbékét. Haladó latin-amerikai szervezetek elítélik a Kuba-ellenes adó működtetését APRÓHIRDETÉS #ÚJ SZÚ Kiad|a Szlovakia Kommunista Párt|a Koz pont Bizottsága főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János szerkesztőség 815 81 Bratislava Gorkého 10 telefon 309 331-252 332-301 szerkesztőségi titkárság 550-18 gazdasági ügyek 506-39 Táviró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda az SŽLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823 337-825 Hirdetési iroda a közelie­teknek 815 80 3rat.slava Vaianského nábrežie 15 II emelet telefon 551 -83 544-51 Előfizetési dí| havonta - a vasárnapi kiadással együti - Kčs 14 70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Index 48 011 Kčs 13 - Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külföldi megrendelések PNS. Ústredná expedícia a dovoz tlače 813 81 Bratislava Gottwaldovo námestie 6

Next

/
Thumbnails
Contents