Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1985-04-12 / 86. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Gustáv Husák eszmecserét folytat vendégével (ČSTK-felvétel) A látogatás hozzájárul a kapcsolatok fejlesztéséhez Gustáv Husák fogadta Nagy-Britannia külügy- és nemzetközösségi miniszterét • Sir Geoffrey Howe tegnap befejezte hazánkban tett hivatalos látogatását SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Mérhető munkával Kétségtelen, hogy gazdasági helyzetünk és a lakosság életszínvonalának további javulásához a mezőgazdasági élelmi- szeripari komplexum múlt évi sikerei is lényegesen hozzájárultak. Mégpedig azért, mert a mezőgazdasági vállalatok nemcsak a mennyiségre, hanem a minőség javítására is törekedtek. A 7. ötéves tervidőszak első éveihez viszonyítva a múlt évben lényegesen több volt a nyereséggel gazdálkodó vállalat. Az egységes földművesszövetkezetek országos viszonylatban 11,2 milliárd, az állami gazdaságok pedig 2,1 milliárd korona nyereséget értek el. Számos mezőgazdasági vállalatnál a jövedelmezőség aránya 20-25 százalékos, vagy még ennél is nagyobb volt. Folytatódik tehát az az egészséges gazdasági fejlődés, amely a termelés hatékonyságának növelésére irányul. Természetesen a nyereségből a bérekre és a szociális juttatásokra is több jut. Ez a folyamat azonban nem a véletlen müve. A gazdasági szakemberek már évek óta nagy gondot fordítanak a bérezési és javadalmazási rendszer fejlesztésére. A legfontosabb feladatnak az idöbérezés korlátozását tartják. Ahol csak lehet, ezt az egyen- lösdiséghez vezető formát háttérbe kell szorítani, hogy a munka mérhető legyen minden vállalatnál, és ennek alapján alakuljanak a keresetek. A magasabb bérért természetesen jobb munkát is kell végezni. Az alapbért és a prémiumot egyaránt érdemek szerint kell kifizetni. Ilyen alapelveket igyekeznek érvényesíteni mostanában a mezőgazdasági vállalatok is a termelés csaknem minden szakaszán. Az országos felmérések szerint a progresszív bérezési módszerek lényegesen elősegítették a mezőgazdasági termelés intenzitásának gyorsabb ütemű növekedését. A dolgozóknak érdekük fűződik ahhoz, hogy új, korszerű módszerekkel fokozzák a munka termelékenységét. Ahol már bevezették a brigádrendszerű munkaszervezést és az ezzel összefüggő javadalmazási módszereket, a mezőgazdasági vállalatoknál a gyalogmunkások és a traktorosok mozgó bére 35—40 százalékos arányt ért el. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a módszer gyors és jó munkára ösztönzi a dolgozókat. A mezőgazdasági vállalatoknál például a műszakok befejezése után a csoportvezető javaslatára a főagronómus jóváhagyhatja az azonnal kifizethető prémiumot. Sikerrel alkalmazzák eit a módszert a nyugat-szlovákiai kerület számos mezőgazdasági vállalatánál. Szigorúan ügyelnek, hogy minden dolgozó érdem szerint kapja a kiváló és gyors munkáért a jutalmat. A somorjai (Šamorín) Kék Duna Efsz-ben és más vállalatoknál pontosan ellenőrzik a traktoros és a kezelőszemélyzet által végzett munka minőségét. Határjárás alkalmával megállapítják, hogy a tavaszi árpa, borsó, cukorrépa milyen sűrűn kelt ki, s a prémium egy részét csak ezután fizetik ki. Emellett a brigád- rendszerű munkaszervezés értelmében a dolgozók a betakarítás után a hektárhozamok figyelembevételével további célprémiumot kapnak. Az érdem szerinti jutalmazás természetesen csak azok számára kedvező, akik valóban becsületes munkát végeznek, mert akik hanyagul dolgoznak, nem kapnak prémiumot, sőt még az alapbérük is megrövidülhet. A visszaélések elkerülése miatt a prémiumok nagyságát és kifizetésük jogosultságát végső fokon a mezőgazdasági vállalat vezetője hagyja jóvá. Ha úgy látja, hogy nem jogos a nagyobb kereset, akkor azt megvonhatja. A mezőgazdasági vállalatoknál a tavaszi munkák időszakában rendkívül nagy szerepe van a rugalmas premizálásnak. A nyitrai (Nitra) és más járásokban a már említett alapelvek szerint közvetlenül a műszakok befejezése után fizetik ki a megérdemelt jutalmat. Az anyagi ösztönzés nagyobb teljesítményre serkenti a dolgozókat. Ez a módszer azonban csak ott járhat sikerrel, ahol a helyi viszonyoknak megfelelően pontosítják a normákat. Az igazságos bérezés alapja ugyanis a lehetőségek figyelembe vételével meghatározott norma, amely nem túl laza, de nem is olyan túl szilárd, hogy már teljesíteni sem lehet. Elhangzott olyan vélemény is, hogy még a rossz norma is többet ér az időbérezésnél. Ez egy kissé túlzás, de azt akarja kifejezni, hogy a termelésben mérni kell a munkát, hogy kialakulhasson az igazi szocialista bérezési rendszer, amelyre számtalan példát hozhatnánk fel a mezőgazdasági vállalatok gyakorlatából. BALLA JÓZSEF (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap a prágai várban fogadta Sir Geoffrey Howe-t, Nagy-Britannia külügy- és nemzetközösségi miniszterét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A találkozón a felek hangsúlyozták, hogy Csehszlovákia és Nagy-Britannia kapcsolatainak gazdag története és hagyományai Részvéttávirat (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki részvétét az Albán Munkapárt Központi Bizottságának Enver Hodzsának, az Albán Munkapárt KB első titkárának elhunytéval kapcsolatban. vannak. Megállapították, hogy az utóbbi időben e kapcsolatok újjáéledtek, s kifejezték, hogy érdekük a kölcsönösen előnyös és gyümölcsöző együttműködés továbbfejlesztése és aktivizálása. A jelenlegi nemzetközi helyzetről szólva nagyra értékelték az atom- és az úrfegyverekről Genfben folyó szovjet-amerikai tárgyalások jelentőségét. Hangsúlyozták, hogy mindent meg kell tenni a fegyverkezési verseny megállításáért, az eltérő társadalmi rendszerű államok kölcsönös bizalmának megteremtéséért, a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételéért és a világbéke megszilárdításáért. A fogadáson részt vett Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, (Folytatás a 2. oldalon) A jelenkor legfontosabb feladata a béke megőrzése és megszilárdítása Josef Kempný találkozott a kanadai parlament küldöttségével • Vendégeink tegnap Bratislavába érkeztek (ČSTK) - Josef Kempný, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke tegnap Prágában találkozott a kanadai parlament küldöttségével, amelyet John Bosley, a parlament elnöke vezet. A vendégeket elkísérte Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnöke. A háborús borzalmaknak nem szabad megismétlődniük Hét koncentrációs tábor egykori foglyainak felhívása (ČSTK) - Szabadságunk és a nácizmus felett aratott győzelem negyven év után is nagy történelmi jelentőségű, - szögezi le hét náci koncentrációs tábor volt foglyai nemzetközi bizottságainak nyilatkozata, amelyet felszabadulásuk 40. évfordulója alkalmából tegnap Párizsban tettek közzé. A mi feladatunk az ifjúságot emlékeztetni a múltra - állapítják meg a háborús borzalmak tanúi Oswiecimből, Buchenwaldból, Mauthausenból, Natzwielerból, Neiuengammból, Rawensbrück- ból és Sachsenhausenból. A dokumentum emlékeztet a veszélyre, amelyet az atomfegyverkezési hajsza jelent. - A mi feladatunk, hogy végezetül a közös törekvésnek köszönhetően megszilárduljon a negyven évvel ezelőtt újra megtalált és a ma ismét veszélyeztetett béke. Ezzel összefüggésben a koncentrációs táborok volt foglyai felhívással fordulnak a világhoz, az ifjúsághoz, a jóakaratú férfiakhoz és nőkhöz. „Ne engedjétek a múlt visszatérését! A mi borzalmas tapasztalatunk maradjon mindenki számára figyelmeztetés, hogy elkötelezetten kell szolgálni a szabadságot, az emberi jogokat, a békét és a nemzeközi. igazságosságot.- Bár országaink különböző politikai és társadalmi rendszerűek - mondotta bevezetőben Josef Kempný - sok a közös, elsősorban az a meggyőződésünk, hogy a jelenkor legfontosabb feladata a béke megőrzése és megszilárdítása. Ennek a célnak az eléréséhez hozzájárulnak a kölcsönös megbeszélések, valamint a gazdasági és kulturális együttműködés bővítése és elmélyítése. A csehszlovák-kanadai kapcsolatok mindezen területeken pozitívan fejlődnek, bár még vannak kihasználatlan lehetőségek. John Bosley kiemelte, hogy Kanadának érdeke a béke erősítése, a gazdasági és a tudományos- műszaki együttműködés fejlesztése Csehszlovákiával s mindazon akadályok fokozatos felszámoláGenfben a közepes hatótávolságú fegyverekről (ČSTK) - Genfben az atom- és úrfegyverekröl folyó szovjet -amerikai tárgyalások keretében tegnap ülést tartott a közepes hatótávolságú atomfegyverekkel foglalkozó munkacsoport. sa, amelyek gátolják a kereskedelmi kapcsolatok fellendítését. Ezt követően a vendégeket tájékoztatták a CSNT munkájáról. Csehszlovákiának a környezetvédelmi problémák megoldásához való viszonyáról, a korszerű technológiák alkalmazásáról és hazánk idegenforgalmi lehetőségeiről. A kanadai parlamenti képviselők főleg a gazdasági kérdések iránt érdeklődtek, és hangsúlyozták, hogy Csehszlovákiában nagyon jó benyomásokat szereztek. A fogadáson részt vett Oldrich Voleník és Zbynék Žalman, a CSNT alelnökei is. A kanadai parlamenti küldöttség tegnap délután Bratislavába érkezett. A delegációt elkísérte Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnöke és Terence Charles Bacon, Kanada csehszlovákiai nagykövete. A repülőtéren a vendégeket Ján Gregor és Anna Kretová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei üdvözölték. Ezután a küldöttség az SZNF téren kegyelettel adózott a nemzeti felszabadító és antifasiszta harc hősei emlékének. A koszorúzás a két ország himnuszának hangjaival ért véget. (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1985. április 12. XXXVIII. évfolyam 86. szám Ára 50 fillér Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában bemutatkozó látogatáson fogadta Kim Kvang Szopot, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A gépipari együttműködésről (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött a KGST gépipari együttműködési bizottságának második ülésszaka. A tanácskozáson a KGST-tagállamok mellett Jugoszlávia is részt vesz. A csehszlovák küldöttséget Ladislav Gerle, a szövetségi kormány alelnöke vézeti. Az ülésszakon megvitatják a KGST 39. ülésszaka és a szervezet végrehajtó bizottsága 112. és 113. ülésszaka határozataiból eredő feladatokat, továbbá a bizottság statútumának és az 1985-1986-ra szóló munkatervének javaslatát. Pótolják a lemaradást (ČSTK) - Ülésezett tegnap Hradec Královéban a kelet-csehországi kerületi pártbizottság. Áttekintette a mezőgazdaság és a közélelmezést biztosító más ágazatok feladatait a CSKP KB 11. ülését követő időszakra vonatkozóan. Jelen volt František Pit- ra, a CSKP KB titkára. A kerületi pártbizottság elnökségének jelentése nagyra értékelte a mezőgazdaság fejlesztésében elért eredményeket. Bár a múlt évben rekordhozamok születtek, és a gabonatermelés tervét 100 ezer tonnával túlteljesítették, az ötéves tervidőszak kezdete óta bekövetkezett lemaradás még 24 ezer tonna. Várható, hogy ezt a kiesést a mezőgazdasági vállalatok az idén pótolják. A beszámolót követő vitában František Pitra elvtárs is felszólalt. Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság dinamikus és kiegyensúlyozott fejlődése jelentősen hozzájárul a pozitív gazdasági eredményekhez. Segítség Etiópiának (ČSTK) - Tizenöt tonna fehérneműt, ruhát, lábbelit, játékot és edényt indítottak útnak a napokban a Cseh Nószövetség Ústí nad Labem-i járási szervezeteinek tagjai az aszály sújtotta Etiópia lakosainak megsegítésére. Eredetileg nyolc tonna elküldését tervezték, de gyűjtésük nemcsak a járásban, hanem az egész észak-csehországi kerületben, sőt még a kerület határain túl is nagy visszhangra talált, és a vártnál jóval nagyobb sikerrel járt. Munkalátogatás (ČSTK) - Váncsa Jenő, a Magyar Népköztársaság mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere tegnap munkalátogatásra hazánkba érkezett. A repülőtéren Miroslav Toman szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Benyó Pál, Magyarország csehszlovákiai ügyvivője fogadta. Látogatása során a vendég megbeszéléseket folytat a két ország mezőgazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről.