Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-09 / 83. szám, kedd

Több figyelmet az iskolai beszédművelésre! Az idén is a Kazinczy Nyelvmű­velő Napok keretében rendezte meg a Szlovák Szocialista Köztár­saság Oktatási Minisztériuma a Szép Magyar Beszéd Versenyé­nek országos döntőjét. A verseny két részből állt: szövegfelolvasás­ból és szövegalkotásból. A tanulók két kategóriában indultak: az első­ben az alapiskolások, a második­ban a középiskolások. Az alábbi­akban a biráló bizottság vélemé­nye alapján értékeljük a tanulók felkészültségét. Az értelmező felolvasáshoz ki­választott kötelező szövegeket a bizottság igényeseknek minősi- tette, de nem tartotta nehezeknek. Mindkét szöveg nyelvművelő té­májú volt, tehát tartalmával is nyújtott valamit a versenyzőknek. A szövegalkotáshoz mindkét kategória versenyzői három-há­rom téma közül választhattak. Az alapiskolások ezek közül: 1. Én milyennek látom a felnőtteket? (Humoros jellemzés); 2. Én mire tanítanám meg a gyemekemet?; 3. Mit láttam a Földön? (Egy föl­döntúli lény beszámolója hazatér­te után). A középiskolások témái: 1 Milyen a mai ifjúság? (Fejtege­tés az ifjúság éve alkalmából); 2. A művészet és a giccs (Fejtege­tés); 3. Miért tovább? (Beszámoló szüleimnek egy osztályfőnök': órá­ról, amelyen a pályaválasztásról beszélgettünk). A szövegalkotó verseny témái közül mindkét kategóriában az el­sőt és a harmadikat választották. Úgy látszik, az alapiskolások ne­héznek tartották az Én mire taníta­nám meg a gyermekemet?, illetve a középiskolások A művészet és a giccs cimü feladatot. Az alapiskolások általában gyengén szerepeltek, mindkét versenyszámban; nem is volt ki­emelkedő teljesítmény. A biráló bizottságnak tehát nem az okozott Tavaszi áradás (K. Németh István felvétele) gondot, hogy kiválassza a jók kö­zül a három legjobbat, hanem az, hogy a csupán néhány jó közepes teljesítményt nyújtó versenyző kö­zül kiket emeljen ki. Ugyanis nem­csak versenyzők tekintetében volt kiegyensúlyozatlan a küzdelem (egyesek alig szerezték meg a le­hetséges pontszámok negyedét), hanem a versenyszámok szem­pontjából is: aki jobb volt a szö­vegfelolvasásban, gyenge volt a szövegalkotásban, és forditva. A középiskolások versenye va­lamennyivel kiegyenlítettebb volt mindkét szempotból; de - sajnos- csak olyan formában, hogy sem kiemelkedő, sem túlságosan gyenge versenyző nem volt a me­zőnyben, illetve egyik vagy másik versenyszámban. Az idei verseny- pontokban kifejezhető eredmé­nyeit tekintve - gyengébb volt a tavalyinál örömmel állapíthatjuk azonban meg, hogy noha szép számmal akadtak palóc vidéki versenyzők, a nyelvjárásiasságot alig-alig ész­leltük A köznyelvi kiejtés elsajátí­tásában, illetve elsajátíttatásában tehát derekas munkát végeztek tanulóink, pedagógusaink. A pöszeséggel kapcsolatban sem merült fel az idén annyi kifo­gás, mint az elmúlt években, de még mindig akadt a sziszegő han­gokat hibásan képző versenyző. A beszédhibás tanulóknak már az iskolai versenyeken sem volna szabad túljutniuk. Pozitívumként értékelhetjük azt is, hogy a versenyzők már kerülték a patetikus szövegmondást; keve­sebb volt a színpadias fellépés, mint az elmúlt években. De ha a kiejtés javult, a beszéd­hiba és a szöveghez nem illő pá­tosz is kevesebb volt, mint az elmúlt években, miért volt mégis gyenge a szövegfelolvasás?- kérdezheti joggal az olvasó. A hangsúlyozási, hanglejtési, szü­nettartási hibák miatt. Pedig Fe- renczy Géza Stílusunk eldurvulá­sa cimü nyelvművelő cikke igazán nem rótt nehéz feladatot ilyen te­kintetben az alapiskolásokra. Wa- cha Imre A mondat hangeszközei cimü irása jóval igényesebb volt ebből a szempontból, de tartalmá­ra nézve is éppen arról szólt, mit kell és mit nem kell hangsúlyoz­nunk a szövegben, sőt a hangsú­lyozandó részeket jelölte is a szer­ző. A középiskolásoknak tahát meg kellett volna ezzel a szöveg­gel birkózniuk, különösen egy or­szágos versenyen. Az alapiskolások kategóriájára jellemző volt az iskolás, monoton olvasás. A középiskolások - sőt egyes alapiskolások is - túlhang­súlyozták a hangsúlyos vagy csak ilyennek vélt szótagokat. Sokan indokolatlan szünetekkel törték össze a szöveget. A szövegalkotáshoz az alapis­kolások nagyobb része a harma­dik témát, vagyis a földöntúli lény beszámolóját választotta, de hi­ányzott a versenyzőkből a témá­hoz elengedhetetlen fantázia. La­pos, iskolás, nemegyszer naiv szövegeket alkottak. A középiskolásoknak talán ke­vesebb lehetőséget nyújtottak a témák a színesebb fogalmazás­ra, mint az első kategória verseny­zőinek, de például az első téma - Milyen a mai ifjúság? - alkalmas volt erre. Érthető, hogy a verseny­zők zöme ezt választotta. De az már kevésbé érthető, hogy miért volt a szövegek nagyobb része szürke, unalmas, erőltetett. A tavalyinál ugyan kisebb mér­tékben, de most is észrevehető a „panelek beépítésének" kísérle­te, vagyis az a törekvés, hogy otthoni fogalmazásaikból átment­senek részleteket az ittenibe, akár beleillenek ezek a témába, akár nem. Szóhasználattal kapcsolatban is akad egy- két megjegyzésünk. Előfordult a brigád szó ’társadalmi munka jelentésben, holott ennek a magyarban nincs ilyen értelme. A Miért tovább, témát választók közül többen használták a főiskola szót helytelenül, tükörszóként. A szlovák nyelvben ugyanis a vysoká škola nemcsak egyik vagy másik főiskola vagy főiskola­fajta megnevezője lehet, hanem az egyetemek, főiskolák általános, közös jelölője is. A magyarban ez utóbbi szerepben a felsőoktatási intézmény kifejezés felel meg ne­ki, tehát a főiskola csak egy intéz­ményfajtát jelöl ezek közül (pl. ta­nárképző főiskola stb.). Többször hallottuk az iskola szó külviszonyragos alakjait is (isko­lán, iskolára stb.) a belviszonyra- gos alakok helyett (iskolában, is­kolába stb.). A magyarban a külvi­szonyragos alakok 'tanfolyam' je­lentésében használatosak. Tehát a gyerekek iskolába járnak, az iskolában tanulnak, a tisztségvise­lőket iskolára küldik. Láttuk, volt a versenynek egy­két pozitív részeredménye is, de még mindig sok a kívánnivaló ah­hoz, hogy színvonala észrevehető módon emelkedjék. Elsősorban az iskolai vetélkedők megrendezésé­re kell az eddiginél nagyobb gon­dot fordítani, hogy a versenynek tömegalapja legyen, ne pedig egyéni módon és alkalomszerűen válasszák ki a tanulókat a járási versenyekre. Ugyancsak nagyobb figyelmet kell fordítani a tanulók hangsúlyozási, hanglejtési, szü­nettartási készségének kialakítá­sára. Ezt nem csupán tantervi anyagként kellene kezelniük pe­dagógusainknak, hanem a gya­korlatban naponta kellene foglal­kozniuk ezzel a kérdéskörrel. A fo­galmazásnak sem csupán az írás­beli munkák szerkesztésére kell korlátozódnia; a beszédművek szerkesztése is fontos. S akár írásmü, akár beszédmű szerkesz­téséről van is szó, a sekély szer­kesztésmódra csábitó szokványos témák helyett, - vagy legalábbis mellett - nyúljunk bátrabban a ta­nulók képzelőerejét megmozgató és fejlesztő témákhoz! JAKAB ISTVÁN SOKRÉTŰ VÁLOGATÁS A Literárni mésičnik idei 3. számáról Bár az idei tavasz sokáig vára­tott magára, a Literárni mésičnik idei márciusi száma azonban már igazi, tavaszi hangulatot áraszt. Es nemcsak Miroslav Flórian ver­sei, hanem (és elsősorban) az az összeállítás, amely már nyolcadik esztendeje rendszeres „tavaszkö­szöntője“ a cseh irodalmi folyó­iratnak. Ugyanis minden évben a márciusi számban kap terjedel­mes helyet a kortárs cseh gyermekirodalom, s igy van ez ebben az évben is, amikor temati­kailag és műfajilag is sokrétű anyag került ismét az összeállítás­ba. Eliška Horelová, Jaromir To- meček, Eva Bernardinová és Mi­loš Macourek prózai munkái, vala­mint Josef Hanzlik, Michal Černik, Jifi Žáček és Ludvik Streda versei. A válogatás anyagának a sokrétű­ség mellett van még egy másik igen jelentős erénye is, amint azt az összeállítást útra bocsátó rövid szerkesztőségi bevezető is ki­emeli. Az, hogy a közölt szemel­vények olyan emberi tulajdonsá­gokat helyeznek mondanivalójuk, cselekményük középpontjába, mint a becsületesség, a barátság, a szeretet, a megértés és a fele­lősségérzet. A szerzők művészi­leg és emberi szempontból is hite­les történetekkel, ábrázolásmód­dal kívánnak hatni a fiatal olvasók­ra. Az összeállítás újabb bizonyí­ték a kortárs cseh gyermekiroda­lom magas színvonaláról. Az utóbbi időben már rendsze­ressé vált a lapban a TRN című szatirikus rovat. A mostani szám anyaga a szlovák szatíráról ad ízelítőt. Rudolf Chmel, ismert iro­dalomtudós ,,Smysl satiry (A sza­tíra értelme)“ cimü tanulmánya, Miian Lasica három verse, illetve a szintén közismert Lasica-Sa- tinský kettős két szatirikus jelenete szolgálja ezt a szándékot. A szép­irodalmi oldalakon pedig Pavel Bunčák több verse és Ivan Habaj novellája szintén a szlovák irodal­mat képviseli e számban. Mexikói vendége van a lapnak, Sergio Pitot prózaíró, kritikus, esz­széíró, fordító, egyetemi profesz- szor személyében, aki egyébként 1983 májusától Mexikó csehszlo­vákiai nagykövete is. A Hedvika Vydrová által készített interjúból az olvasó megismerheti írói, mű­fordítói munkásságát, megtudhat­ja többek között, hogy Pitol sze­mélyében a szláv irodalmaknak (elsősorban a lengyel és szovjet irodalomnak) egyik jeles spanyol nyelvű tolmácsolójárói van szó, akinek írói munkássága a világ számos országában, többek kö­zött nálunk és Magyarországon is ismert. A szám további anyagából min­denképpen figyelmet érdemel még Hana Hrzalová és Oldrich Rafaj: Dialóg o tzv. šedém proudu a literature (Párbeszéd az iroda­lom ún. szürke áramlatáról) című terjedelmes beszélgetése, mint ahogy kiemelkedőnek minősíthet­jük az elmúlt évi Nobel díjas költő, Jaroslav Seifert verseit is. NÉMETH GYULA- UJ FILMEK ­Szegény Dzsoni és Árnika (magyar) Szegény Dzsoni és Árnika me­sealakok. Lázár Ervin meséjének figurái Maga a mese történet a jó­szívű (és mellesleg okos) király­lányról, a szegény, de becsületes vándorlegényről, a gonosz Száz­arcú Boszorkányról, meg a hirte­len haragú öreg királyról. A sztori - amint azt Lázár Ervin a film magyarországi bemutatója alkal­mából a sajtóban nyilatkozta - az író kislányának meseélményei alapján született, így öltött testet dig - mint mondta az író - emiatt a párbeszéd miatt írta a mesét. Ezek a beszélgetések végigvonul­nak az egész könyvön, s bennük van a lényeg, a mondanivaló a gyermek okulására - a felnőtt élettapasztalat, mely szájbarágó didaxistól mentes neveléssel pá­rosul. S az apa-lánya párbeszéde­inek kihagyásával - e dramatur­giai változtatással - éppenalényeg sikkad el. Marad csak a mese váza, bár gyögyörű felvételeken. a Kacsakirály, meg a Kacsakirály- kisasszony és persze a boszor­kány. A laza füzérként egymást követő epizódokkal az író alkalmat akart nyújtani kislányának (és majdani olvasóinak), hogy elgon­dolkozzék a szeretetről, állhata­tosságról, jóságról, barátságról. Az apa és a kislány párbeszédé­ben Lázár Ervin tehát arról vall, amit az emberi kapcsolatokban a legfontosabbnak tart: a szeretet­ről, az őszinteségről és a jóságról. E párbeszéd a történet filmvál­tozatából azonban kimaradt. Pe­Tavaszi szimfónia Sólyom András filmje - a ren­dező minden igyekezete ellenére - tehát csak a mese illusztrációja, noha a csodák, a varázslatos át­változások (az ember kacsává, a kacsa pedig emberré változik), a szép tájak lenyűgözőek. A határ­talan nagy szerelem szépségéből mindenre képes erejéből vajmi ke­vés érződik a filmben. Fiatalok, Puskás Tamás és Nyertes Zsuzsa alakítják Dzsoni és Árnika szere­pét, a gonosz boszorkányt Törő- csik Mari, a szerető szívű bölcs Ostor királyt Bujtor István játssza. (NDK-NSZK) Robert Schumann (1810-1856) romantikus és drámai fordulatok­ban gazdag sorsa elevendik meg az NDK és az NSZK filmvállalatai­nak koprodukciós alkotásában, a Tavaszi szimfóniában. Peter Schamoni író-rendező a német ro­mantikus zene e markáns képvi­selőjének életét fellobbanó szerel­mén, a Clara Wieck iránt táplált mély és szenvedélyes érzésein át, együttélésük meghitt és nehéz óráit bemutatva ábrázolja. Húszéves ifjúként ismerkedünk meg a filmben Robert Schumannal. Jo­gásznak készül, bár inkább a zenéhez vonzódik. Szűkös anyagi helyzete azonban sokáig e számára idegen pályán marasztja. Még zongorája sincs, Friedrich Wi­eck lipcsei hang­szerkereskedésébe jár gyakorolni. Az ambiciózus tulajdo­nos zongoramű­vésznek szánja lá­nyát, s Clara fárasz­tó turnékon igyek­szik megalapozni jö­vendő sikereit. Ro­bert zongoraművé­szi karrierje - egy szerencsétlen tech­nikai gyakorlat következtében megbénult ujja miatt - meghiúsult mielőtt még kibontakozhatott vol­na, így érdeklődését a komponá­lás felé fordítja; ám hiába szület­nek meg sorra majdan híressé váló szerzeményei, a társaság af­féle fölkapaszkodott senkinek te­kinti és sokági nem fogadja be. Pedig mint zeneíró is a nyilvános­ság elé lép és megalapítja a mindmáig egyik legtekintélye­sebb európai zenei szaklapot, a Neue Zeitscheift für Musik címűt. Mígnem fölfigyel a nővé érett da­rára, akit nagyra törő apja Men­delssohnénak szánt. Wieck előbb tapintatosan, majd mind durváb­ban igyekszik megakadályozni ta­lálkozásukat. De tiltása csupán tovább hevíti érzéseiket. Első önálló koncertkörútjáról Clara már nem tér haza. Apja valósággal őrjöng dühében és kitiltja lányát a házából. Az esküvői engedélyt is peres úton kell megszerezniük. Kevéssel házasságkötésük után mutatják be Schumann első szim­Nastassja a Tavaszi Kinski és Herbert Grönemeyer szimfónia főszerepében fóniáját. A hivatalos elismeréshez családi örömök is társulnak, Clara utóbb nyolc gyermeket hoz a vi­lágra. Igazi sztárokkal forgatta Peter Schamoni a Tavaszi szimfóniát. Nastassja Kinski Clarát játssza, apját Rolf Hoppe alakítja. Robert Schummant a nálunk eddig isme­retlen Herbert Grönemeyer kelti életre, Paganinit Gidon Kremer, a nagyszerű'hegedűművész tes­tesíti meg. Schumann müveit ne­ves előadóművészek megszólal­tatásában hallhatjuk. -ym­Töröcsik Mari és Puskás Tamás a magyar mesefilm egyik jelene tében ÚJ SZÚ 4 1985. IV. 9.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents