Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-24 / 96. szám, szerda

Variációk a művelődésre Két falu az érsekújvári (Nové Zámky) járásban Innen nem költöznek el a fiatalok. Nemcsak munkát, de otthont, a teljesebb élethez az anyagiak mellé pihenésüket, szórakozásukat és művelődésüket is segítő lehetőségeket találnak. Az itt élők túlzások nélkül állíthatják, hogy mindazt élvezik, amit a legmeré­szebb társadalom- és művelődéspolitikai tervek tartalmaznak. Mégis... A lehetőségekkel nem tud, vagy nem akar mindenki azonnal élni. Az ellentmondások ütközetében mégis formálódik egy minőségileg új életmód, a szocialista emberé. ÚJ SZÚ 1985. IV. 24. Egy szövetkezet - két szövetkezeti klub A titkárnő szabadkozása után természetesnek tűnik, hogy Ko­vács Ferenc, a szőgyéni (Svodín) szövetkezet elnöke nem megszo­kásból próbálja elküldeni az újság­írókat. Még javában tart a soros heti értekezlet, s így várhatóan a megoldásra váró napi gondok, feladatok kötik le majd figyelmét. Érthető, hogy az elnök is igyekszik haza, hogy a pihenés, a szellemi regenerálódás számára is fon­tos... A titkárnő mégis megígéri, megpróbál segíteni. Bizakodom, hogyha az értekezlet végére oda­érek, legalább az ajtóban beszél­hetek az elnökkel. A száguldó au­tóban eszembe jut, hogy valójá­ban érthető a szabadkozása, hi­szen a jó vezető tudatában van annak, hogy minden területnek van felelőse, aki szakemberként helytáll, így az információk értéke is növekszik, ha a szájából hallja az újságíró. Kovács Ferenc irodájából már tódulnak ki az emberek. Többsé­gükben fiatalok, feltételezhetően agrárszakemberek, technikusok, mérnökök. Az elnök kabátját visz- szaakasztva mondja:- Ha kicsit később érkezik, nem találkozunk. Hosszú és nehéz volt a nap. - Pillanatnyi szünet után kérdezi meg, miért kerestem fel. Elmondom a kérdéshez méltóan bizonytalan szándékaimat, s lá­tom, arcán a megkönnyebbülés simítja a ráncokat.- Jó, a kultúráról már csak azért is szívesen beszélek, hogy meg­cáfoljam az elterjedt nézetet, mi­szerint a szövetkezeti vezetők szükséges rossznak tartják. An­nak idején nyolcmillióért épült fel a szőgyéni művelődési ház. Ki­számoltuk, hogy egy tagra négy­ezer korona jutott ebből az értékből. Ennek alapján logikusnak látszott, hogy Barton (Bruty) négymillióért építsünk szövetkezeti klubot. Ez persze csak formális oka a műve­lődés ilyen szemléletének. Az iga­zi okok a szövetkezet helyzetében kereshetők. Korszerű gazdálko­dást, képzett szakemberek nélkül nehéz elképzelni. Az meg csak természetes, hogy az agrármér­nökök többsége fiatalember, nö­vekvő családdal, ehhez mért igé­nyekkel. Ezek az igények pedig az életfeltételek, lakás, munkahely mellett leginkább a művelődés, a szórakozás szféráját célozzák.- Nem fényűzés két szövetke­zeti klubot fenntartani, üzemel­tetni?- Egyáltalán nem. Minket is súj­tott annak idején a munkaerő el­vándorlás, amit egy jó ideje nem ismerünk.- Miből telik minderre?- Abból, hogy jól dolgozunk. Tavaly a tervezett 15,5 millió koro­na tiszta nyereség helyett 24,1 milliót értünk el. Nos, ebből lehet pár ezret a kultúrára is szánni. Nem-de?- kérdezi és kezet nyújt. A válaszomat már nem is várja meg. Tudom, hogy ez a pár ezres támogatás a milliót is eléri. Soha kellemetlenebb gondokat egy szö­vetkezeti elnöknek, mint azt, mire fordítsa a tiszta nyereséget! Szemben a kocsmával A barti szövetkezeti klub önálló, függetlenített vezetővel az élén. A szövetkezet évi harmincezer ko­ronával támogatja, amiből a fűtést, az elfogyasztott áramot és az ap­róbb kiadásokat fedezik. Az igaz­sághoz tartozik, hogy alkalomsze­rűen vásárlásokkal is segíti mun­káját. Ha gondjai vannak M. Cse­pécz Szilviának, a klub vezetőjé­nek, akkor aligha anyagi jellegűek:- Olykor két, sőt három irányító szerv között kell úgy keresni a kompromisszumokat, hogy ép­pen a lényeg - a kultúra - ne vesszen el. Eléggé sajátosan kép­zeli el a helyi nemzeti bizottság a fiatalok bekapcsolását a műve­lődésbe. Még nagyon friss az él­mény, ezért is mondom el. Sokáig nem engedélyezték, hogy a SZISZ szervezete bált rendezzen. Nagy nehezen kikönyörögtük ezt a jo­got, majd miután az egyik alka­lommal botrányos jelenetek ját­szódtak le, ismét betiltották a fiata­lok rendezvényeit. Szinte jelkép­erejű, hogy a klubbal szemben van a falu kocsmája, ahol majdnem minden héten történik effajta rend­bontás. Mégsem záratják be.- Szavaiból következtetve, úgy gondolom, nincs könnyű helyzet­ben. A kocsma közelsége bizo­nyára valóságos konkurrenciát is jelent, legalábbis egy bizonyos ré­teg esetében?- Este kilenckor zár a kocsma, és a művelődési ház is. A rendez­vényekre szinte ugyanazok jár­nak, mégis meglepő, hogy volt olyan MATESZ-elóadás, amelyen huszonnyolcán voltak, míg a kör­nyék amatőr színjátszói mindig teltház előtt lépnek fel. Még né­hány napja is volt filmvetítés, he­tente egy-egy alkalommal felnőt­teknek és gyerekeknek. Valószí­nű, hogy ez is megszűnik. Míg az újdonság erejével hatott, addig el­eljöttek az emberek, most már megszokták és megcsappant az érdeklődés... - Gondolatfűzését a kicsapódó ajtóban csivitelő gye­reksereg szakítja meg:- Szia, Szilvia! - csicsergik, majd választ sem várva a játékos köszönésre, kérdezik: - Lesz próba?- Lesz, de egy félórával ké­sőbb... Ezekben a gyerekekben bízom, bár jómagam sem vagyok éppen öreg. Talán ez is a baj, hogy nincs tekintélyem, s falubeli­ként sokan nem vesznek komo­lyan. Persze a hit, a törekvés a ne­hézségek ellenére is megmaradt. Éppen ezek a gyerekek ígérik a legtöbbet. Számukra bizonyára életszükséglet lesz a közösségi élet, a művelődés. Szeretnek itt lenni, be-bejönnek, hogy beszél­gessünk. Ilyen kapcsolat után született az ötlet, hogy játsszunk színházasdit. A faluban nincs is­kola, a gyerekek Szógyénbe jár­nak. Érkeztek is olyan hangok, hogy elvonom a gyerekek figyel­mét a tanulástól.- Milyen darabot tanulnak?- Ez inkább egy nagy közös játék, amelyben a saját népmese- dramatizációm szerepeit próbálják gyermeki lélekkel átélni. Ilyen örömteli kezdeményezések során derül ki, hogy szép-szép ez az épület, de a nagyterem mellől hiá­nyoznak a járulékos helyiségek. Nincs iroda, nincs játékterem, még a takarítónőnek sincs megfelelő helyisége. Nagyon kellett ez a klub, de jobb lett volna, ha a ne­véhez méltóan klubjellegúnek épül. A fiatalokat szolgáló alagsori helyiség is egy utólagos megol­dás, éppen ezért nehezen szellőz­tethető. Ennek ellenére igyekszem mindent megmozgatni, hiszen minden a szervezésen, a kezde­ményezésen múlik.- A felnőtt színjátszók is tevé­kenyek?- Velük nehezebb, hiszen érzé­kenyebbek. Mégis sikerült tobo­rozni egy gárdát, amely lelkesen próbál egy mai vígjátékot. Remél­jük a siker sem marad el. Így telnek a napok, s bizakodom, hogy a szép épület a második esztendő végén is megtelik vidám, eleven fiatalokkal, pihenni vágyó embe­rekkel. A szomszédvárban Szőgyén közepén egy kisebb dombon emelkedik a kívülről szemlélve hivalkodónak látszó épület. Hivatalosan: több célt szol­gáló művelődési ház. Egy épület­ben a hnb, a mozi, a könyvtár, a színházterem, a tekepálya, a cukrászda. Az évi százötvenezer korona támogatásból szinte már követhetetlen sűrűségű műsor várja az érdeklődőket. Nemcsak a szórakozásnak, de a szakmai művelődésnek is otthona az épület. Hivatásosok és amatőrök vált­ják egymást hetente a színpadon. A hazánkban forgalmazott legjobb filmeket láthatják az itt lakók. Elég egyetlen pillantást vetni a napi programokról hírt adó plakátra: néptánccsoport, színjátszók, tan­folyam, ismeretterjesztő előadás, bál... Az épület gondnoka, gazda­sági vezetője Szabó György. A művelődés irányítása, szerve­zése Hinzellér László feladata, aki hivatalosan a szövetkezeti infor­mációs központ előadója. Elgon­dolkodtató, hogy a több milliós befektetéssel épült szövetkezeti klubok tulajdonosa kénytelen ilyen státuszokat keresni hivatásos népművelőjének legalizálására. Az eredményeken azonban ez mit sem változtat.- Talán véletlen, hogy tizenhat szövetkezeti klub van a járásban, ugyanakkor egyetlen egy főállású népművelői státuszt sem létesítet­tek? Nem panaszképpen mon­dom, de ebben az esetben is arról a gyakori jelenségről van szó, amikor a lét után kullog a tudat. Ellentmondás, amelynek olyan ve- tületei is vannak, hogy jómagam rendes szövetkezeti tagként ugyan­úgy megkapálom a kimért répát, szőlőt, mint a traktoros vagy az állattenyésztő. Ez rendben is van, csakhogy az ő pihenésük szóra­kozásuk és művelődésük meg­szervezése a legtöbb esetben a falun kívül történik. A gazdag program mögött több száz kilomé­ter utazás, tárgyalás, egyeztetés van. - Hinzellér László szavaiból az is kiderül, hogy közelről ismeri az itt élőket, s már ízlésüket, elvá­rásaikat is felmérte. Ez pedig felté­tele annak, hogy befolyásolja is őket.-A népművelésen kívül 1976 óta szervezem a társadalmi mun­kát, az amatőr művészeti mozgal­mat, a haladó tapasztalatok szö­vetkezeti iskoláját. Jó, hogy te­vékenykedik a faluban a CSEMADOK, amelynek tagjai egészséges szemlélettel áldoza­tokat is vállalnak. A fiatalokkal sincs különösebb baj. Hamarosan művészeti iskola is nyílik a faluban, mivel annyian akarnak zenét ta­nulni. Egy szuszra lehetetlen elso­rolni, milyen igényeket kell kielé­gítenünk. Éppen ezért szeretném, ha a jövőben ezeket a szociális helyzettől, rétegezettségtől, mű­veltségtől nagyban függő kívánal­makat differenciáltan teljesíthet­nénk. Tudom, hogy a szokásokon, a berögződöttségen nehéz változ­tatni. Csakhogy azt a szándékot sem lehet feladni, hogy a felsza­badulás után négy évtizeddel az anyagi jólét mellé emeljük a szel­lemi igényt, a művelődésben szo­kásokat. A szövetkezet ötezer hektáron gazdálkodik, s ezt fél­száz agrárértelmiségi irányítja, nem is említve a pedagógusokat, akik legalább ennyien élnek itt. Nélkülük bármilyen sikereket is érünk majd el, tartós, rendszeres művelődésről aligha beszélhetünk. Az ő életmódjuk a példa erejével hat. DUSZA ISTVÁN A szlovákiai országos pék és cukrász szakmai versenybe, amelyet minden évben megrendez a bratislavai Malom- és Élelmiszeripari Tröszt Főigazgatósága az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma Oktatási és Nevelési Intézetével'karöltve, a kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Pékségek és Cukrászdák szakmunkás­képző intézete tanulóira serkentő hatással volt a hazai környezet: mindkét kategóriában győztek a csapatversenyben. Képünkön: Marta Ivanová a Kassai Sütőipari Szövetkezet tagja látható, aki ügyességéért a zsűri különdíját is elnyerte. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Nagy kincsünk a magnezit Korszerűsítés - hulladékanyagok hasznosításával A múlt század hetvenes évei­ben épülő Jesenské-Tisovec va­sútvonal földmunkálatait végző kubikusok Hnúšťa térségében kü­lönös kőre bukkantak, amelyről később kiderült, hogy értékes ás­vány, magnezit. Később Jelšava, Ratková és Halié közelében is rá­találtak a szürkésfehér kőzetre, s ez adta az indítékot a századvég bányavállalkozóinak a kutatáshoz, majd a külszíni kitermeléshez. Kí­sérleteket folytattak a nyersanyag feldolgozásával, a magnezit ége­tésével is. A helyi vállalkozók pró­bálkozásai azonban nem sok si­kerrel jártak, csupán a századfor­duló esztendejében Hačavára ke­rült belga szakember munkálko­dásának nyomán beszélhetünk a Szlovák Érchegység magnezit­kincsének kihasználásáról. A Lo­sonctól (Lučenec) Kassáig (Koši­ce) húzódó lelőhelyek mentén az­tán kialakultak a fontos bányaköz­pontok és feldolgozóüzemek. Lo- vinobaňán, Burdán, Lubeníken, Ochtinán és másutt egészen az ötvenes évekig csupán külszíni fejtés folyt, s a vállalkozók termé­szetesen csak a mielőbbi meg­gazdagodással törődtek. A leg­utóbbi harminc esztendőben a ki­termelésre és a feldolgozásra egyaránt nagy összegeket költött államunk. A magnezit egyik legjö­vedelmezőbb exportcikkünké vált, s még nagyon sokáig az lehet, ha jelentős vagyonúnkkal jól sáfárko­dunk. A magnezit kitűnő hőállóanyag, éppen ezért tűzálló tégelyeket ké­szítenek belőle, s a martin-ke­mencék, konventerek, villamos kemencék nélkülözhetetlen fala­zóanyaga. Szerepe fokozódik a színesfém- és a cementgyártás­ban, valamint a gépiparban és az üvegiparban is. Éppen a széles körű felhasználás, valamint a kü­lönleges minőségű acélipari ter­mékek iránti mind nagyobb keres­let késztette cselekvésre hazai szakembereinket is. Hagyomá­nyos technológiával ugyanis nem tudunk olyan hőálló anyagot előál­lítani, amelyek alkalmazásával vi­lágszínvonalú kohászati termékek készíthetők. Mindezt Tomáš Frank mérnök­től, a hačavai Szlovák Magnezit­gyár termelési igazgatóhelyette­sétől tudtam meg, aki beavatott a korszerű gyártási eljárás titkai­ba, s a rövidesen kezdődő re­konstrukció részleteibe is.- Az iparágon belüli legna­gyobb beruházás néhány napon belül elkezdődik. Megépült már a munkásszálló, az üzemi étkezde és a többi járulékos létesítmény. A hatalmas építkezés a tervek szerint 46 hónapig tart, s ennek elsődleges célja termékeink kor­szerűsítése, exportképességük fokozása. Szólni kell ugyanakkor importkiváltó hatásról is, hiszen bármennyire is magnezitnagyha­talomnak tartjuk magunkat, a kü­lönleges minőségű alapanyagot eddig külföldről szereztük be. Erre egyfelől iparunknak volt szüksége, másfelől saját termékeink keve­réssel történő javítására is szol­gált. Az új gyártástechnológia külön­legessége abból áll, hogy tulaj­donképpen az eddig veszendőbe ment hulladékanyagra épül. A ko­rábbi években az égetésnél leve­gőbe kerülő por és pernye oly mértékben szennyezte a környe­zetet, hogy ez közvetlen környé­künkön az erdők és a növényvilág pusztulásához vezetett. Meg kel­lett tehát szüntetnünk a levegő szennyeződését, ám a felhalmo­zódó por mind nagyobb raktározá­si gondot jelentett számunkra. Ha­sonló gondjaik voltak a jelšavai, lubeníki és a kassai üzemeknek is, ezért az iparág vezetése a kutató- intézetekkel karöltve kereste a hulladékanyag felhasználásá­nak lehetőségét. Kereste, s meg­találta. Szlovákia négy üzemének a környezetre ártalmas hulladéká­ból évente mintegy 150 ezer ton­nát dolgoznak fel, s nyernek belőle huszonhétezer tonnányi kitűnő mi­nőségű, 99,8 százalékos vegytisz- taságú hóálló anyagot. Ez a mennyiség már bőven fedezi a hazai igényeket, s lehetővé teszi az exportszállítások növelését is. A beruházási munkálatokat fő­leg hazai vállalatok végzik, a tech­nológiai berendezések többségét azonban az osztrák Ruthner And- ritz cég szállítja és szereli. A hača­vai beruházáshoz kapcsolódik a lovinobaňai üzem rekonstrukció­ja, ahol aztán a magnezitterméke­ket készáruvá, téglákká és egyéb anyagokká dolgozzák fel. Az üzem vezetői elmondották, hogy a nagyberuházástól nem csupán termékeik korszerűsítésé­re számítanak, hanem a munka- feltételek és a környezet javulásá­ra is. A termelés félautomatikus, sőt egyes helyeken teljesen auto­matikus lesz. A szállítás és az anyagmozgatás is egyszerűsödik, nem lesz egyetlen egészségre ár­talmas munkahelye sem az üzem­nek. A korszerű gépek és beren­dezések kezelése, irányítása azonban nagy szakértelmet kíván, éppen ezért még a mérnökök és technikusok is ismereteik gyarapí­tására készülnek. Az átképzés egyfelől tanfolyamokon valósul meg, másfelől külföldi tapasztalat- szerzésre is kiküldik a gyár szak­munkásait. A jelenlegi négyszáz fős mun­káslétszám a felére, a környezeti ártalom pedig minimálisra csök­ken. Az sem lényegtelen, hogy a hatalmas beruházás néhány éven belül megtérül. A kiváló mi­nőség ugyanis garancia a magne­zittermékek kelendőségére is. HACSI ATTILA

Next

/
Thumbnails
Contents