Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1985-04-19 / 92. szám, péntek
Bányászösszetartás - nemzetközi szinten Gazdagon gyümölcsöző másfél évtizedes együttműködés A Szlovák Magnezitművek és a magyarországi Bányászati Aknamélyítő Vállalat közötti együttműködésnek immár tizenötéves múltja van. A magyar vállalat kazincbarcikai üzeme 1970-töl nyújt segítséget egyes szlovákiai magnezitüzemeknek a bányaépítési munkák elvégzéséhez. A magyar bányászok eleinte a jelšavai és a lubeníky üzemekben dolgoztak, két évvel később Lovinobaňában és 1977 óta Kassán (Košice) is szükség volt a munkájukra. Mivel kezdetben a magyar bányászok nem ismerték a magnezitkitermelés sajátosságait, mindegyik csoporthoz hazai vezetőt is állítottak. Déli szomszédaink azonban hamarosan megismerkedtek az új munkahelyek feltételeivel, s a gépek kezelését is elsajátították. Jelenleg a folyosók hajtásához és az aknák mélyítéséhez nyújtanak segítséget, jövesztési frontokat készítenek elő, s a kitermelt szakaszok felszámolásánál is dolgoznak. A magyar kollektívák önálló szocialista brigádokban dolgoznak. Saját feladataik elvégzése mellett szlovák társaiknak is segítséget nyújtanak a terv teljesítéséhez. A szolidaritás szép megnyilvánulása volt a magyar bányászok szocialista kötelezettségvállalása a CSKP XVI. kongresszusának a tiszteletére. E vállalás keretében a lubeníki csoport segítséget nyújtott a helyi étkezdéhez tartozó burgonyaraktár megépítéséhez. Emellett a fémhulladék gyűjtésébe és a környezet fejlesztésébe is bekapcsolódtak. Az eltelt 15 év alatt a magyar bányászok csaknem 100 kilométernyi föld alatti folyosót és aknát hajtottak, s munkájukkal szemben egyetlen egyszer sem emeltek kifogást. A baráti üzem dolgozói mindig megértéssel fogadták a változó helyzeteket, s rugalmasan alkalmazkodtak az újabb követelményekhez. A Szlovák Magnezitmüvek vezetősége nagyra értékeli a munkához való példás viszonyulásukat, a szilárd munka- fegyelmet, s az elvégzett munka kiváló minőségét. Kerekes Jenőt, a Bányászati Aknamélyítő Művek vállalati igazgatóját a Szlovák Magnezitművek Példás Dolgozója címmel tüntették ki, a magyar állami szervek pedig A Kiváló Munkáért állami kitüntetésben részesítették Zoltán Prekop mérnököt, a magnezitművek igazgatóját. A szlovák és a magyar bányászok közötti munkakapcsolatok már réMűszak után Vieroslav Hotový felvételei ÚJ SZÚ 1985. IV. 19. gén baráti kapcsolatokká fejlődtek. Bányásznap alkalmából küldöttségek látogatják egymást, s gyakran a bányászok szabadságukat is együtt töltik szlovákiai vagy magyarországi üdülőközpontokban. Egy áprilisi reggelen a tizenötéves gyümölcsöző együttműködésről beszélgettünk Podrečany- ban a magyar bányászokkal. Elsőként Molnár Ignác beszélt életéről és munkájáról.- Én nyolc évvel ezelőtt a lubeníki magnezitüzemben kezdtem dolgozni, később azonban áthelyeztek Podrečanyba. Amikor ezt megtudtam, azon törtem a fejemet, hogy vajon mivel és kit bánIvan Zibríni üzemegység-vezető és Papp István csoportvezető együttműködése jó feltételeket biztosít a magyar bányászok munkájához Podrečanyban tottam meg, amiért ilyen ismeretlen helyre küldenek. Ma viszont azt mondhatom, hogy éppen ebben az üzemben részesülünk a legnagyobb támogatásban. Amíg társaink más üzemekben a gépek hiányára panaszkodnak, itt minden rendelkezésünkre áll a munkához. A kisebb munkahely az embereket is közelebb hozza egymáshoz. Itt minden vezetőt név szerint ismerünk. Amikor átköltöztünk az új szálláshelyünkre, szóvá tettük, hogy a régiekben társalgókat, klubhelyiségeket lehetne berendezni. Ivan Zibríni, az üzemegység vezetője azonnal intézkedett. A javításhoz, átalakításhoz szükséges anyag beszerzése nem jelentett problémát, magát az átalakítást pedig társadalmi munkában saját magunk elvégeztük. Kaptunk asztaliteniszfelszereléseket, tévékészülékeket, sakkészleteket. Azelőtt egy hűtőszekrényünk volt, jelenleg hárommal rendelkezünk.- Én sem bántam meg, hogy ilyen nehéz munkára vállalkoztam az ország határain kívül - veszi át a szót Molnár László, a magyar bányászkollektíva legfiatalabb tagja. - Egyébként otthon is ingáztam, csak hétvégeken jártam haza. Művelődésre, szórakozásra a közeli Losoncon (Lučenec) is van lehetőség.- A helyi lakosság hogyan fogadta a magyar bányászokat?- Kezdetben ez nem volt egyszerű - válaszol a kérdésre Kovács József, - kevesen beszélik erre a magyar nyelvet. Amíg nem ismertek meg minket, nem is nagyon szóltak hozzánk sem az üzletben, sem a sörözőben. Ma viszont már a keresztnevünkön szólítanak minket a helyi ismerősök. Engem a szlovák kollégák rendszeresen meglátogatnak. Amikor az egyik helybeli bányászt baleset érte, segítettünk neki a házépítésben. Különösen Jozef Ja- nečka vájárt tisztelem, akit nagyon jó szakembernek tartok. Szükség esetén helytáll bármilyen munkahelyen, tudja helyettesíteni a lő- mestert, a mozdony- vezetőt, rá lehet bízni a folyosó hajtását, az akna mélyítését, vagy a robbanóanyagok raktárát. Tóth Sándor brigádvezetó nemrég érkezett az éjjeli műszakról, éppen hogy csak megmosakodott, s máris bekapcsolódik a beszélgetésbe.- Amikor itt munkába léptünk, azonnal megszerveztük a brigádot, A jelszónk: Szocialista módon dolgozni, élni és tanulni. Ami a jelszó első részét illeti, havi és évi feladatainkat hiánytalanul teljesítjük. Emellett a kollektíva minden tagja kötelezettséget vállalt 8 óra közhasznú munka elvégzésére az itteni üzem, s ugyancsak 8 órányi munkára a hazai üzemünk számára. A jelszó második részének minél több közös rendezvénnyel teszünk eleget. Voltunk már prágai kiránduláson, színházi előadásokra járunk Losoncra, ismerkedünk Szlovákia múltjával és műemlékeivel. Saját könyvtárunk is van, s elhatároztuk, hogy minden brigádtag elolvas legalább két értékes könyvet. A szakmai fejlődéshez is jó feltételeink vannak, munkatársaink vájárokká vagy lőmesterek- ké képezhetik magukat. A nap már magasan járt az égen, amikor Tóth Jánossal a felvonó kalitkájához érkeztünk. Bevallom, kissé hevesebben dobogott a szívem, amikor leereszkedtünk a mélybe, különösen amikor János tudomásomra hozta, hogy a 90-es szintről nyolc létrán folytatjuk az utat a 120-as szintre. Végül is sikeresen a helyszínre érkeztünk, ahol Drótos László és Kozsla János a K-120 11-12-es kamrát készítette elő. Ez a munka körülbelül három hónapot vesz igénybe, magyarázta Tóth János. Kozsla János befejezte a munkát az NL-12-es kanalas rakodóval, s jelentést tett az egyik csille meghibásodásáról. Amíg a brigádvezető intézkedett, leültünk Jánossal egy kis beszélgetésre, Megtudtam tőle, hogy szombatonként hat fia és egy másodikos leánykája várja őt otthon, azt is elmondta, hogy szenvedélyes horgász, s hogy keresetének javát a gyermekek öltöztetésére költi. A bányászsisakra szerelt lámpa gyenge fénye mellett nem figyelhettem meg, hogy beszélgetésünk közben mivel foglalkozik Drótos László, a másik bányász. Csak amikor felálltam és indulni készültem, akkor vettem észre, hogy egy csokrocskát készített frissen vágott barkákból, s amikor kezet nyújtottunk egymásnak, át is adta.- Már tegnap tudomást szereztünk az érkezéséről, így hát a műszak előtt egy kis barkát vágtunk. A kedves szavak és a frissen szedett, ezüstösen csillogó virág- bolyhok meghatóak voltak ebben a kőrengetegben. Föld alatti barangolásunkat létrákon folytattuk, igy érkeztünk vissza a 90-es szintre, ahol Nyerges István és Homo- lya István a K 904-906-os folyosó felszámolását végzi. Éppen befejezték a szerszámok kihordását és robbantásra készültek. Nem volt idejük hosszabb beszélgetésre, azt azonban elmondták, hogy már nagyon várják a feleségek és a gyermekek látogatását. A felszínre érve úgy érzem, hogy remeg a térdem. Hiába, a létrákon való szokatlan közlekedés érezteti a hatását. Gondolatban még visszatérek a bánya mélyén eltöltött percekre, a bányászokkal folytatott beszélgetésekre. Felidézem új barátaim arcát, akik kemény kézzel fejtik a szürke sziklát, de szívük lágy, s kedvesen hangzanak szavaik. Valaki esetleg azt mondhatná, hogy élményeim túlságosan személyesek, ezért megkértem Ladislav Dubovský mérnököt, a lovi- nobaňai bányaüzem igazgatóját, hogy mondjon véleményt a magyarországi bányászok munkájáról.- A magyarországi Bányászati Aknamélyítő Vállalattal folytatott együttműködésünknek már mély gyökerei vannak. Számunkra ennek az együttműködésnek akkor volt különösen nagy jelentősége, amikor a külszíni fejtésről a mély- művelésű kitermelésre tértünk át. Erre akkor került sor, amikor nálunk is előfordultak olyan nézetek, hogy a bányászatnak nincs jövője, s egyesek azt gondolták, hogy a jövőben bányászokra nem lesz szükség. Magyar barátainknak hálásak vagyunk azért, hogy tetemes részt vállaltak a jövesztés előkészítésében, s hogy ezek az emberek, akiknek vérükké vált a bányászszakma, a mi dolgozóink számára is példát mutattak, tanácsokkal látták el őket. Értékes segítség volt ez, mert a régi bányásznemzedék már kiöregedett, a fiatalok pedig hiányoztak. Ezek az emberek megismertették a mi fiatal bányászainkkal az igazi bányászösszetartás érzését, ahol a dolgozók egymásra vannak utalva, s ahol nincs helye az ellenségeskedésnek s a viszályoknak. MAGDALÉNA KOHÚTOVÁ Nagy László (balról) és Konyecsnyik László jó magágyba vetették az árpáta Királyhegyen (Aszerzófelvétele) A termés a vetéstől is függ Az esős napok megzavarták a munkák menetét A Kanyapta mentén többnyire március közepén vagy második felében vonulnak ki a földművesek a határba, akkor kezdődik a mezőgazdasági tavasz. Nos, ezt a hagyományt a hosszúra nyúlt tél most felborította. József nap körül és egy jó ideig még utána is csend honolt a szántóföldeken, ugyanis akkoriban a víz volt ott az úr. A buzitai (Buzica) Május 1 Efsz- ben ezúttal április első hetében foghattak hozzá a magágykészítéshez és az árpának, valamint a lóbabnak a vetéséhez. Ahhoz is csak a dombokon, mert a sík területek még akkor is lágyak voltak.- Hát kevés ilyen kései indulásra emlékszem - csóválta a fejét Szúnyogh János, a gazdag traktoros múltú nyugdíjas portás, miközben a buzitai gazdasági telep kapujában a kifelé igyekvő gépeket figyeltük. - Errefelé ugyan az a szólás járja, hogy ,,az áprilisi árpa maradjon a zsákban“, ám nem mindig igaz ez sem - folytatta komótos hangvételben. - Nemegyszer előfordult már, hogy szebb termést eredményezett, mint a márciusi vetés... Az időjárástól függ majd, hogy ebben az esztendőben mi lesz belőle... - vélekedett és egyben ismertette a dolgozók körében kialakult nézetet, elvégre egy jó kapuőr mindenről tud. Az elnökkel, Simko Béla mérnökkel, valamint a növénytermesztési ágazat vezetőjével, Vo- zár Géza mérnökkel folytatott beszélgetésünk során egy kicsit távolabbról közeledtünk az idei tavaszi munkákhoz. Távolabbról, ugyanis az üzem tavaly a növény- termesztésben felemás sikereket ért el. A gabonafélékből 112,6 százalékra teljesítette a termelési tervét, viszont szemes kukoricából a várt 3700 tonna helyett 2952 tonnát takarított be, a hüvelyesekből pedig 320 tonna helyett csak 180 tonnát. Amíg a tömegtakarmányokból elérte a szükséges mennyiséget, a cukorrépatermesztésben elmaradt a várakozástól.- A feladatunk és célunk egyértelmű: a kalászosokból legalább az utóbbi időben elért szinten kell maradnunk, viszont a hüvelyeseknek, a szemes kukoricának, a repcének és a cukorrépának a termesztésében előbbre kell lépnünk. Nagyjából azt is tudjuk, hogyan. Itt van például a kukorica. Tavaly egyebek között azért fizetett gyengén, azért lett csak 4,61 tonna a termésátlag, mert nagy volt a kései hibridek területe, s száz hektáron nem ért be a termés. Az idén ugyanez már talán nem ismétlődik meg, ugyanis az IKR-tól kapott vetőmagnak a többsége most korábbi érésű, nincs közötte 400-astól magasabb FAO számú hibrid. S ha a kukoricánál tartok - mérlegelt tovább az elnök -, említést érdemel az is, hogy amíg tavaly csak az IKR rendszerben termesztett 600 hektárra kaptunk vegyszert, most a további 200 hektárra is lesz. Az elmúlt évben a Cyclo-800-as ve- tögépünket egy vendégtraktor vontatta, most ugyanazt a mi új traktorunk és természetesen a mi dolgozónk végzi majd. Ami pedig a növény tervezett terméshozamát illeti: az 5,5 tonnás átlagot elfogadnánk. Igaz, másutt ez nem számítana nagy eredménynek, ám nálunk, ahoi a szántóterületnek a 35 százalékát dombok alkotják, rekordtermés lenne. Különben a tervünk 5,17 tonna.- Kedvező időjárás esetén, no meg a tavalyitól egy árnyalattal gondosabb vetéssel, felelősségteljesebb ápolással és ügyesebb termésbetakarítással jobb eredményeket érhetnénk el cukorrépából is, mint például legutóbb - összegezett tömören és világosan az 5400 hektáros mezőgazdasági üzem vezetője. Vozár Géza szerint a növénytermesztők lelkiismeretesen készültek a tavaszi munkákra és azok folytatására. A talajművelő szerszámok és a vetőgépek már régen üzemképes állapotban várták a rajtot.- Tavaly március 22-re elvetettük az árpát és a lóbabot, most pedig csak április első napjaiban láttunk neki. Ha kedvez a idő, még most sem lenne késő, mert a hét vetőgépünkkel öt-hat nap alatt bevetnénk a 740 hektár árpát és a 150 hektár lóbabot, de sajnos, nem igen kedvez. Az első napokban, amikor elsősorban a magágykészítés folyt, nyújtott műszakban is dolgoztunk. Sőt, a húsvétot is munkával akartuk tölteni, az ünnep első napjának délelőttjén még javában vetettünk. Délután aztán elkezdett esni és azóta csak itt-ott mehetünk ki a mezőre. Mi tagadás, sok a munkánk, hiszen már itt az ideje a napraforgó, a cukorrépa és többek között a szemes kukorica vetésének is... Sok, de azért remélem, megbirkózunk vele... Ottjártunkkor a szövetkezet határában több helyen is vetettek. A Királyhegyen - ahol a helyi krónika szerint egykoron IV. Béla is megfordult seregével - egy féltucatnyi traktor szorgoskodott. A sárga Kirovec - nyergében Fazekas Lászlóval - a szikkadó őszi szántást porhanyósította, felpartnak és a nyirkosabb helyeken pöfögve, küszködve, másutt különösebb nehézségek nélkül. Amag- ágyat készítők közül Szmolnyicky János mellett álltunk meg egy pillanatra. - Megy ez kérem, ha jó az idő - adta tömören a helyzetjelentést, illetve válaszát kérdésünkre, majd hozzátette, hogy szükség esetén akár sötét estig is dolgoznak. - Elvégre nekünk is érdekünk, hogy minél korábban, no meg minél jobban eldolgozott talajba jusson a mag. A vetőgépek egyikét, azt, amelyik működésére Konyecsnyik László ügyelt, Nagy László vontatta traktorával. A munka menetével és a magágy minőségével mindketten elégedettek voltak. - Ilyen földbe jó vetni, hiszen nem túl száraz, ugyanakkor pedig nem tapad a csoroszlyára, a szórócsövet sem tömi el és minden magot betakar - magyarázta Nagy László. Az lenne az igazi - mondta el a vetők kívánságát -, ha a többi parcella is legalább ilyen állapotban fogadná a vetőgépeket, illetve a vetőmagot. Akkor minden bizonnyal az aratás is jó lenne. GAZDAG JÓZSEF
