Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1985-04-02 / 78. szám, kedd

ÖSZTÖNZŐ VASTAPS Az Ifjú Szívek ének- és zenekarának bemutató I smét egy értékes zenei össze­állítással lett gazdagabb nemzetiségi kulturális életünk. Ez­zel a mondattal lehetne summázni az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes ének- és zenekará­nak új műsorát, amelynek bemu­tatójára a Szlovák Filharmónia hangversenytermében telt ház előtt került sor. Az Ifjú Szívek művészeti veze­tőinek tudatos munkáját dicséri, hogy néhány év alatt már a har­madik egész estét betöltő ének­zenekari bemutatót tartották meg. 1981-ben á Bartók-, 1982-ben a Kodály-centenárium szolgálta­tott alapot egy-egy értékes hang­verseny megrendezésére. Külö­nösen az ének- és a zenekar tag­jai érdemelnek elismerést, akik képesek voltak olyan alkotásokkal megbirkózni, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán kórusművei, továb­bá Vavrinecz Béla Székely fonója, vagy Eugen Suchoň Sonatinája. Dicsérettel kell szólni az összeállí­tásról akkor is, ha úgy érezzük, az Ijfú Szívek idei bemutatója bizo­nyos vonatkozásban elmaradt a két korábbi hangverseny színvo­nalától. Véleményünk szerint Farkas Ferenc Partita all Ugaresca műve hangulatánál fogva nem megnyitó szám. Inkább lehetne az Vavri­necz Béla Ipoly menti öreg ver- bunkja, amely így kikerülne abból az „árnyékból", amelyet Gulyás László Széki muzsika című szer­zeményének zenei hangulatfénye vetett rá. A műsor első részébe kívánkozik Németh-Šamorinsky István Betyárnótája is. A csere nemcsak időben hozná helyre az arányokat, hanem a műsor dra­maturgiai szerkezetében fokozá­sokra is lehetőséget adna. Az Ifjú Szivek énekkarának erőssége elsősorban fiatalos hangzásában, kultivált éneklésé­ben és kiegyensúlyozott szólamai­ban rejlik. A hangverseny sikeré­nek érdekében a vezetőknek is­mét sikerült mozgósítaniuk a volt tagokat, és feszített próbákkal né­hány hónap alatt pódiumkész álla­potba hozniuk az ének-zenekari és a'capella müveket. Ez az át­gondolt erőfeszítés igazi „szíves- hangzást“ hozott Kodály Zoltán Székely keserves és Bárdos Lajos II. népdalrapszódia című kórus­művébe. Érzelemdús, tisztán csengő harmóniák áradatában volt részünk, amely a székely ke­servesnél először ragadtatta hosszabb tapsra a közönséget. E siker egyik fő részese Kovács Kálmán karnagy, aki kiválóan ér­telmezte az alkotásokat, árnyalt és változatos dinamikai effektusokkal segítette érthetővé tenni a müvek hangulatát és zenei gondolatát. Ugyanez nem sikerült teljesen a két Monteverdi acapella-mű előadásában. Túlzott akcentusok és népdalízű staccátók rontották azt a jellegzetes monterverdi stí­lust, amelyet az olasz lírai dalla­mosság és a lágy, folyamatos dal­lamáramlás jellemez. A népdalfel­dolgozásoknál csak elvétve (főleg a férfi kar), a Monterverdi-müvek éneklésénél már gyakran zavaró­an hatott, hogy sokszor takarva maradtak a fő motívumok, ame­lyek olykor hatásukat vesztették. Az ének-zenekari művek elő­adása az Ifjú Szívek specialitása. Ez kiváló és sajátos lehetőségeket ad az együttesnek. Vavrinecz Béla személyében pedig szinte „házi“ zeneszerzővel dicsekedhetnek ebben a műfajban. A kiváló együttműködés eredménye né­hány olyan nagyobb lélegzetű mű megszületése, mint a Homage a Bartók, vagy a régebbi keltezésű Gömöri bokréta. Az idei bemuta­tón Vavrinecz Béla Három ballada című műve csendült fel. A zene­szerző Nyitra-vidéki (Nitra) balla­dákat ötvözött a Zúg az erdő (A csikósok, a juhászok) címen is­mert bodrogközi népdal köré, le­hetőséget adva a kórusnak és a szólóhangoknak (szoprán, bari­ton) a balladák szerepes megjele­nítésére. Különösen tetszett a be­fejező, Hej, révész, révész című rész zenei feldolgozása. A zene­kar rovására kell írni, hogy az első részben a szóló (Bencsik Lívia) teljesen takarva maradt, nemcsak a szöveget, de az egyébként ritka, díszített dallamot sem lehetett hal­lani. Bosszantó kicsiség, amely többször előfordult a kórus szá­mainál is. Például Német-Šamo- rínsky István Betyárnóták című művének előadásakor. Ennek el­lenére dicséret illeti az együttes vezetőit az alkotás besorolásáért a bemutató műsorába. A zene­szerző ebben az évben lenne 85 éves. A megemlékezés egyik leg­szebb formáját választotta az Ijfú Szívek. Az együttes zenekarának telje­sítményét két szempontból kell ér­tékelni. Az ének-zenekari szerze­mények előadásakor általában kí­sérő, másodlagos szerepre kény­szerülnek és ebben a funkcióban ragyogó zenei erényeik ellenére elmarasztalással kell szólni alkal­mazkodó készségükről. Sokszor a karmester visszafogást paran­csoló gesztusainak sem tettek ele­get. Viszont elismerés illeti őket a zenekari számok előadásáért. Hangszertudásuk és zenei tehet­ségük vitathatatlan. Meghatóan szép előadásban szólaltatták meg Eugen Suchoň Sonatináját a Szlo­vákiai képek című ciklusból. A há­romtételes mű kiforrott, szakava­tott zenei felépítését és kiváló tol­mácsolását a zeneszerző jelenléte csak fokozta. Teljesítményük érté­két az sem csökkenti, hogy a Szlo­vák Filharmónia szimfonikus ze- nekerának tagjaiból többen Kara- ba Gyula segítségére voltak. A mű harmadik tétele, a katonadalra épült, a harcot és győzelmet kife­jező zenei kép különösen szépen sikerült. Vavrinecz Béla Ipoly menti öreg verbunkja, mint már említettem, az Ifjú Szívek zenekarának készült. A bemutatón megszólaltatott új mű sikerre számíthat országszer­te. Ehhez azonban hitelesebb elő­adásra van szükség, több zenei tűzre, amely a benne rejlő müvé­hangversenyéről szí szépséget érzékelhetőbbé te­szi. Legalább olyan szintű tolmá­csolásra, mint Gulyás László Szé­ki muzsika című kompozíciójában. A Széki muzsika üde színfoltja volt a hangversenynek, és bár a zene­kar tagjai nem szoktak a széki népi muzsikálásra jellemző vonó­kezeléshez, igyekezetüket vas­tapssal jutalmazta a közönség. Három alkotás megszólaltatá­sában működtek közre az Ijfú Szí­vek szólistái. Közülük már rutinos énekesnek számít Ág Lívia és Szkalka Ferenc. Mindkettő telje­sítménye elismerést érdemel. Fel­készülten, magabiztosan szere­peltek. Nem az ő hibájuk, hogy a zenekar helyenként túlhar­sogta őket. A Melódia könnyűze­nei versenyen tűnt fel és most az Ifjú Szívek szólistájaként mutatko­zott be Bencsik Livia. Fellépése a Szlovák Filharmónia hangver­senytermében sikeres volt. Lám­paláz nélkül, gyakorlott énekes módjára énekelt. Ügyelt a kezdő­hangok tisztaságára, a dallamok biztos megszólaltatására, és szó­lamában végig uralta a hangját, amely erőteljes, szép szoprán. Erénye, hogy jól frazeál, érthető szöveget énekel. Apró epizód szó­lója volt Horváth Lajosnak, a basz- szus szólam régi és egyik leglelki­ismeretesebb tagjának Szijjártó Jenő Zobor-vidéki lakodalmasá­ban. Feladatától nem ijedt meg. Lelkesen, tisztán végigénekelte szerepét. Szijjártó Jenő müvének felújítása szintén találó ötlet volt. A hatásos és zenéjében változa­tos alkotásban különösen szép, lírai hangvételű a Madárka, ma­dárka kezdetű kórusbetét. A nép­dalfeldolgozás harminc év műltán sem veszített frisseségéből. Iga­zán megérdemli, hogy állandó müsorszámként szerepeljen az együttes repertoárján. É rtékelve az Ijfú Szivek Ma­gyar Dal- és Táncegyüttes ének- és zenekaranaK iáéi naiiy- versenyét, annak művészi színvo­nalát, elmondhatjuk, hogy apró hi­ányosságai ellenére ez az anyag is figyelemre méltó összeállítás. Dicséretes erénye az együttes ve­zetőinek, hogy nem elégednek meg a nagy, a dal- és táncegyüt­tesekre jellemző műsorral, hanem kisebb összeállítással (ez nem je­lent művészi minősítést) igyekez­nek kielégíteni a magyar nemzeti­ségű közönségnek a vokális és hangszeres zene iránti igényét. Az összeállítás alkotásainak színvo- nála és műfaji sokszínűsége szem­pontjából egyedi vállalkozás, amit már az első ének-zenekari bemu­tató után kedvezően fogadott a szakvélemény és a hangverseny közönsége. Meggyőződésünk, hogy - az apróbb dramaturgiai hibák eltávolítása után - az új műsor újra osztatlan sikert arat. Erről győzött meg a Szlovák Fil­harmónia hangversenytermében megjelent mintegy ezer néző tap­sa is. Reméljük, ez elég ösztönzés a jövőre, amikor újabb ének-zene­kari hangverseny sikeréről tudó­síthatunk DEBRÖDI D. GÉZA Szállj, szállj Kisbogár! Be kell, hogy valljam: nem akartam hinni a szememnek. Nem akartam hinni, mert szokat­lan volt a látvány. Furcsamód valahogy minden klappolt a színpadon. Ráadásul szombat dél­előtt, tizenegykor! Itt valami gyanús, engem az orromnál fogva vezetnek, morfondíroztam, az­tán később rájöttem: a hiba az én készülékem­ben van. Kikapcsoltam hát az előítéleteimet és... máris kimondom: kellemes csalódás volt a bratíslavai Szlovák Nemzeti Színház legutóbbi bemutatója, a Kisbogár. Végre egy mesebalett, amely nem becsüli le a gyereket, figyelembe veszi értelmi szintjét, nem áltatja őt a Jó örökös győzelmével, s a Rossz szüntelen bűnhődésé- vel. Ugyanakkor nem szájbarágó és nem is bugyuta, sőt a felnőtt is élvezi. Tavasz volt - szólal meg a nagy mesemondó, Jozef Kroner hangja. - Minden, de minden virág­zott. A derékig érő fűben, mint valami drágakő, harmat ragyogott. Tücskök ciripeltek, méhek zümmögtek, madarak énekeltek, és fölöttük, ott a magasban mosolygott a Nap. Tavasz volt. Igazi tavaszünnep. Mert a levelek alatt, a virágok tövében egy kisbogár született. „Nos, erről a szentjánosbogárról szól a mese; jó tetteiről és csibészkedéseiről, nagy kalandjairól, és kis sze­relmeiről, csalódásairól és boldogságáról. Boris Slovák, a libretto írója és Tibor Frešo zeneszer­ző pontosan ráéreztek mi kell a mai gyereknek, mivel tudnak hatni a szívére és mivel a fantáziá­jára. Ötletekkel teli, frappáns darabjuk Jozef Zajko koreográfiájában látható, aki a táncosokat megejtően élethú hangyákká, méhekké, pillan­gókká, katicabogarakká és más földi teremtmé­nyekké változtatta. A sok-sok kedves, nagysze­rűen megkomponált jelenet közül kettőt emelek ki: amikor az első repülésétől elszédült Kisbo­gár a keresztespók hálójában köt ki, a hideg fut végig a hátunkon. Később, amikor fülig szerel­mesen csókot lehel a katicabogár arcára, össze­szorul a szívünk. Mi mást jelent mindez, ha nem azt, hogy a koreográfus „a céltábla közepébe lőtt“. Pavol M. Gábor színpadképe és Josef Jeli­nek stílusos jelmezei ugyancsak telitalálatok. Ám a legnagyobb meglepetés: Igor Holováč. Alacsony termete ellenére bizonyára nagy sze­repek hosszú sora vár rá a Nemzetiben, hiszen nemcsak táncosként - színészként is kitűnő. Gesztusait, mimikáját egyszer vérbő humor, máskor finom drámai érzék táplálja. Szeleburdí- ságában is elragadó Kisbogara, az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb alakítása. A felszólítás tehát nemcsak a mesehősnek, neki is szól: szállj, szállj, Kisbogár! SZABÓ G. LÁSZLÓ- UJ FILMEK ­Kiválasztottak (szovjet) Elmenekülhet-e az ember az élet tényei elől? Kikerülheti-e a vi­lág és önmaga dolgait anélkül, hogy önmagának se hazudjon? Ezek és ehhez hasonló kérdések adják a szovjet-kolumbiai közös vállalkozásban készült Kiválasz­tottak című film gondolati tartal­mát. Az alkotás ugyanis egy né­met arisztokrata történetét meséli el, aki a valóság, a tomboló fasiz­mus elől Dél-Amerikában keres menedéket, itt próbál meghúzód­ni, hogy túlélje a második világhá­ború vérzivataros napjait, az ért­hetetlen és féktelen öldöklés hó­napjait. Az Alfonzo López Michel- sen kolumbiai író regénye alapján - Szergej Szotovjev rendezésé­ben - készült mú hőse, R. K. báró, abban a gyermeteg hiszemben utazik Kolumbiába, hogy e távoli országban elkerülheti a fasizmus borzalmait. Száműzi saját magát, s idegen földön kell ráeszmélnie elképzeléseinek, önző számítása­inak értelmetlenségére és hiába­valóságára. A cselekvés, a küzde­Saját gyermekkori élményüket dolgozták fel a Taviani fivérek a Szent Lőrinc éjszakája című munkájukban. Különös nyáréjsza­kájukat egy anya meséli el gyer­mekének. A hagyomány úgy tart­ja, hogy Szent Lőrinc éjszakáján egy hullócsillag megpillantása va­lamilyen kívánság teljesülésével jár együtt. És az asszony négy évtizeddel a második világégés után sem kíván mást az augusztu­si éj csillaghullásakor, mint hogy elmesélhesse gyermekének saját gyermekkora Szent Lőrinc éjszaká­ját. S a lírai indítás után belekezd a történetbe, egy olasz kisváros 1944-es tragédiájának elbeszélé­sébe. San Martino népe - miközben az amerikai csapatokat várja - két lehetőség között választhat: vagy teljesítve a feketeinges fasiszták és a megszálló németek paran­csát a városka székesegyházába vonulva várja meg, passzívan, az eljövendő eseményeket, vagy pe­dig egy öreg paraszt tanácsára hallgatva felkerekedik s elébe megy az amerikaiaknak. A fitm narrátora, az akkor hatéves kis­lány, a parasztember vezette falu­siakkal tart s így marad életben. (A Taviani testvérek a filmben látot­takhoz hasonlóan hagyták el váro­sukat, s bolyongtak a háborús toszkánai tájban mindaddig, amíg a gyilkolva és robbantva visszavo­nuló német és olasz fasiszták elől az amerikaiak által felszabadított lem helyett a tétlen beletörődést választja, s teszi ezt annak ellené­re, hogy gyűlöli a fasizmust s a ná­cizmus esküdt ellensége. Az alkotók nem a cselekmény színes elbeszélésére törekedtek, hanem annak bemutatására, mi lesz egy emberből ha kikerüli az eseményeket, s menekül a való­ság elöl. Az ember személyiségé­nek leépülését, az egyén erkölcsi összeomlását és bukását ábrázol­ják, a második világháború na­gyon is reális közegében. Esetta­nulmány ez a film, a kifejezőesz­közök széles skálájának alkalma­zásával, bonyolult gondolatfűzés­sel és szerkezettel. A pszichológi­ai folyamatok, helyzetek egyéb­ként árnyalt kibontása azonban túlesztetizált, s egy-egy motívum nem elég kiegyensúlyozott, de a film egészét tekintve így is szín­vonalas. Leonyid Filatov, a szovjet film új férfisztárja a főszerepben kiforrott, profiszintü teljesítménnyel járul hozzá a sikerhez. vidékre nem értek.) A székesegy­házba menekülteket a németek és olasz elvbarátaik - egy megölt német katonát megbosszulandó - lemészárolják. Kiegyensúlyozottan szép film a Szent Lőrinc éjszakája, melyben a személyesen is átélt élmény köl­tői erejű megfogalmazássá maga­sodik. Az alkotás java része a gyermeki szemmel láttatott ván­dorlás története, jobbára csak em­lékképek halmaza. Paolo és Vitto­rio Taviani koncepciójukat így ecsetelték: „Nem próbáltunk re­konstruálni egy adott korszakot, hanem olyannak igyekeztünk áb­rázolni, amilyenné emlékezetünk­ben átalakult... Az emlékek meg­nőnek, a tények csökkennek. Ép­pen úgy, ahogy a a filmben a gyer­mekszemmel látott események nem aktuálisak és nem is történel­miek: minden egyszerre igaz és kitalált. “ Filmjük kivételes művészi rang­ját az adja, hogy a túlélésért a ma­ga szerény és fegyvertelen mód­ján megküzdő emberi közösséget gazdagon, mégis egységesen áb­rázolja. Ami megelevenedik előt­tünk olykor nyers hangszerelés­ben, máskor sejtelmes, álomszerű libegéssel, az maga az olasz ren­dezőpáros megrendítő víziója. Munkájuk - amely az 1982-es cannes-i fesztiválon különdíjat ka­pott - így lett figyelmeztetéssé mindenféle háború ellen. -ym_ Az olasz film egyik kockája Leonyid Filatov a szovjet-kolumbiai film egyik jelenetében Szent Lőrinc éjszakája ______________ (olasz) ÚJ SZÚ 4 1985. IV. 2.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents