Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-05 / 54. szám, kedd

A történelem mosolya Ján Solovič vígjátéka a Hviezdoslav Színházban Ľubomír Vajdičkának mintha nem lenne szerencséje a mai szerzőkkel. Egyik kritikusa nem oly rég azt fejtegette, hogy az orosz, a szovjet és más nemzetek klasszikus drámái után a mához, a mai drámaírók műveihez kellene fordulnia. Fogadatlan prókátorra aligha lehet szüksége a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház rende­zőjének, azt mégis elmondanám, hogy rövid időn belül már másod­szor is találkozott Ján Solovič leg­újabb drámáival. Az egy eszten­deje bemutatott történelmi játék, a Harang torony nélkül, Bél Má­tyás alakját idézte fel, a mai nézőhöz szóló gondolatok, erkölcsi dilemmák sorát emelve ki a nagy polihisztor és kora közötti konflik­tusból. Míg az említett Solovič- darab a mai nézőt a történelmi játék parabolisztikus témaválasz­tásával ragadta meg, addig a né­hány napja bemutatott Péter és Pál című vígjáték egy kimerevített történelmi pillanat körül perdül egyet. Egyet, nem kettőt, nem többet. I. Péter orosz cár 1698 júliusá­ban néhány órás látogatásra érke­zett a közeli Bécsből. Történészek feltételezése szerint az akkor már híres hajóépítő céh vonzotta. Ezt a tényt közli a nézővel az író, amikor Lludo Zúbeket idézi az elő­adás mottójában. Kár, hogy a Slo­venské pohľady idei februári szá­mában közölt szöveggel ellentét­ben, az előadásból kimaradt an­nak a történésznek a neve, aki a huszadik században sokat tett Szlovákia fővárosa múltjának ku­tatásában. Sas Andor A koronázó város című történelmi monográfiá­ján kívül számos eredeti felfede­zést publikált. Nem véletlen, hogy az ő révén tudunk a Solovič-darab magját adó cári látogatásról is, bár közvetlen levéltári forrás nem áll a kutatók rendelkezésére. Termé­szetesnek tűnik, hogy az ilyen tör­ténelmi pillanatok körül megritkuló levegőt, egy-egy író fantáziájával igyekszik pótolni. Ján Solovičot di­cséri, hogy ehhez a pótláshoz a vígjáték drámai múnemét vá­lasztotta. A nyugat-európai kőrútjának végén Nagy Péter orosz cár álru­hában Bécsbe is elvetődik, s né­hány napra átrándul a másik köze­li Duna-parti városba, ahol állító­lag a hajóácsok céhe érdekelte a legjobban. Ott véletlenül találko­zik Pál ácssegéddel, akit csupán azért nem avattak még mesterré, mert a vérmes, középkorú özvegy műhelytulajdonosné szemet vetett a jóeszű, ügyes legényre. S mivel az ellenszegült munkaadójának, a korabeli törvények szerint a hét végére a Hal téren ketrecbe zár­ják. Ott ismeri meg a legényt Pé­ter, akit egyetlen éjszakára kisza­badít a rácsok mögül. Idáig reméli a néző, hogy erőteljesebb és ne­mesebb humorú játék következik, hiszen a nép és a hatalom effajta közvetlen találkozása igazi kome- diális párbeszédet szülhetett vol­na. Csakhogy mindez elmarad, s helyette a helyzetkomikum uralja a játékot. Természetes, hogy a megszökött Pált üldözik, s a por­kolábok nevetséges figurák. A ha­jóács, Péterrel együtt, a ketrecben ücsörgő Pál után sóvárgó orsolyás apácák kötélen száradó ruháiba bújik. Elsőnek éppen az orsolyák fedezik fel őket. Majd tovább szök­nek, Pál kedvesének, a patikus lányának a házába, akinek apja ellenzi ezt a kapcsolatot, hiszen a fiú anyja csak egyszerű szolgáló a fogadósnál. Ehhez járul még, hogy Nagy Péter álruhás kíséreté­nek két tagja, egy tábornok és egy admirális, afféle borissza, s a bor­tól oldódó nyelvük fékentartása is gondot okoz nekik. így sorjáznak a nevetségesnél nevetségesebb helyzetek, de mindez híján van a nemesebbnek számító komi­kumnak. Úgy követik egymást a nevetségesebbnél nevetsége­sebb szituációk, hogy a néző előre tudja: jópofa megoldása követke­zik minden konfliktusnak. Éjjeli szökés, szökevény és porkolábok hajszája, frivol álruhás kaland, po- fozó-jelenet, alkohol hatására a cár inkognitójáról fecsegő udva­roncok - mindez a szokványos vígjátékok kelléktárából került át a darabba. A tizenhetedik század végén a már szlovák mivoltára is büszke hajóácsot az álruhás Nagy Péter munkaerőcsábítás vétségé­vel akarja magával vinni a cári Oroszországba. Pál viszont nem megy, bármennyire is meg kell küzdenie környezetével, amely a darab cselekményében is meg­jelenő kerekes, kétéltű vitorlásha­jóját értetlenül fogadja. Lehet, hogy a technika történetében a ko­csi és a hajó ilyen „keresztezése“ tájainkon korszakalkotó volt, a jár­gány színpadon megjelenő ma­kettje azonban „nevetségesnek“ hatott. Különösen, ha a tájékozot­tabb nézőnek eszébe jutott, hogy 1693-ban már Newton megírta Az általános gravitáció törvénye című művét... Ľubomír Vajdička, a Jozef Ciller tervezte színpadi térbe mozgal­mas játékot rendezett. A Ludmila Purkyňová tervezte jelmezek szí­nei hangsúlyt kaptak az egész színpadot kitöltő hajótörzs sárga deszkái, gerendái előtt. Színes, népi játék lehetősége maradt ki­bontatlanul, bár a főszerepeket játszó színészek - Ľubomír Paulo- vič (Pál) és Jozef Vajda (Péter) - mozgáskultúrája, fizikai erőnléte megsejtetett valamit ebből. Aligha volt elegendő fogódzója a rende­zőnek, aki arról ismert, hogy az olykor tragikus hangulatot sejtető Csehov-szövegekben is megtalál­ja a komikum elemeit, ha arra kényszerült, hogy üldözések, álru­hás kalandok, a részeg ember bárgyúságának bemutatása, po­fozkodások árán nevettesse meg a nézőket. Bár az tagadhatatlan tény, hogy mind a nézők, mind a színészek láthatóan jól érezték magukat. Csakhát azok az erők hiányoztak mindebből, amelyek a történelmi témájú vígjátékok hu­morát adják: az irónia, a szatíra, a szarkazmus. Helyette azonban ott volt egy kis didaxis, mely az otthon maradó Pál döntését értel­mezte. Ha már az anekdotikus játék egészéből hiányzott is a mai nézőt a nevetés közben is gondol­kodtatni tudó komikum, ez a tanul­ság talán megmaradt mindannyi­unkban, bár kicsit soknak tűnt föl a cserébe kért nézőtéri két óra. DUSZA ISTVÁN ÁPRILISTÓL NOVEMBERIG: A szocialista országok III. amatőr művészeti fesztiválja A fasizmus fölött aratott törté­nelmi győzelem 40. évfordulójá­nak jegyében rendezik meg a szo­cialista országok amatőr művész­együtteseinek III. nemzetközi fesztiválját. Az amatőr művészeti tevékeny­ség a szocialista országokban szerves alkotóelemét képezi a la­kosság, különösen az ifjúság cse­lekvő szabadidő-töltésének. El­mondható, hogy a szocialista épí­tés éveiben, s főként a legutóbbi másfél évtizedben, ez a művészeti tevékenység hazánk kulturális életében is méltó helyet vívott ki magának. Amikor tíz évvel ezelőtt, a fasizmus fölötti győzelem 30. évfordulója alkalmából Csehszlo­vákia, a Német Demokratikus Köztársaság és a Lengyel Nép- köztársaság közművelődési szer­vei és társadalmi szervezetei kö­zösen elhatározták, hogy ötéven­ként megrendezik az amatőr mű­vészek nemzetközi fesztiválját, abból indullak ki, hogy ennek a se­regszemlének tükröznie kell a negyven évvél ezelőtti világra szóló történelmi ténynek, a fasiz­mus fölötti győzelem, a szocialista épitőmönka hatását a mai nemze­dékek életére, életszemléletük alakulására. Ez a rendezvényso­rozat ugyanis nem korlátozódik csupán jubileumi hangversenyek­re és kiállításokra. Szemléltetni kí­vánja azt is, hogy a szocialista országokban mennyit fejlődött a lakosság műveltségi szintje. A fesztivál ugyanakkor kiváló le­hetőséget nyújt a résztvevő orszá­gok amatőr művészei közti köz­vetlen kapcsolatok elmélyítésére. Érdeklődésünkre a csehszlovák fesztiválbizottság titkárságán el­mondták: az idei rendezvénysoro­zat előkészületei már 1981-ben elkezdődtek. A résztvevő orszá­gok programjavaslatait a lipcsei székhelyű állandó nemzetközi tit­kárság koordinálja. Az idei seregszemle előkészü­leteiben a Szovjetunió illetékes kulturális szervei is részt vesznek, hiszen áprilisban szovjet földön, Bresztben, a hősi városban kerül sor a fesztivál-nyitányra. A nyitányt követően május else­jén a berlini Köztársaság Palotá­ban nagy nemzetközi gálaesttel nyitják meg a fesztivál esemény­Borzi László felvétele sorozatát. Ekkor indul a Béke és barátság stafétája - amelyet a résztvevő országokból mintegy öt­száz amatőr művész alkot - s az NDK, Lengyelország és Csehszlo­vákia területén áthaladva több he­lyen, például Poznanban, Drezdá­ban és Ústi nad Labemben nagy­szabású műsorokkal lépnek a nyil­vánosság elé. A továbbiak során, májustól no­vemberig a rendező országok, il­letve a Szovjetunió, Bulgária és Magyarország területén folytató­dik a fesztivál eseménysorozata. Hazánkat a fesztivál valameny- nyi szakaszában kiváló amatőr művészeti együttesek, képzőmű­vészek, fotósok, am?fôr filmesek alkotásai fogják képviselni. E nemzetközi fesztivál jegyében kerül sor az idén a hagyományos strážnicei és východnái népművé­szeti fesztiválokra, a gyermekkó­rusok olomouci seregszemléjére, valamint Martinban az amatőr színjátszás szemléjére. Amatőr művészeti mozgalmunk és a csehszlovák fesztivál bizottság nagy és megtisztelő feladata lesz e nagyszabású nemzetközi akció záróünnepségeinek megszerve­zése. November harmadika és ha- todika között a közép-csehországi kerületben és Prágában kerül sor a szocialista országok amatőr mű­vészeti mozgalmainak közös ren­dezvényére, Az internacionalista barátság napjaira. Ezekben a na­pokban hazai együttesek együtt lépnek fel a többi szocialista or­szág amatőr művészeti mozgal­mát képviselő együttesekkel és szólistákkal. A szocialista országok amatőr művészeti mozgalmainak III. nem­zetközi fesztiválja november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 68. évfordulóján a prágai Kultúrpalotában gálaesttel ér vé­get SOMOGYI MÁTYÁS UJ FILMEK Tanúk nélkül (szovjet) Nyikita Mihalkovnak, a mai szovjet film élvonalbeli rendezőjé­nek munkáit, lírai jellegű, szeretet­teljes iróniával átszőtt kamaradrá­máit - A szerelem rabja, az Etű­dök gépzongorára, az Oblomov, az öt este - nálunk is jól ismerik. A Tanúk nélkül című alkotása a legutóbbi moszkvai fesztiválon nagy visszhangot és elismerést váltott ki. S nem alaptalanul, hi­szen Mihalkov kétszemélyes filmdrámájának férfi hősében a karrierista, az elvtelen törtető figuráját rajzolta meg, azt az em­bert, akiben nem nehéz felismerni is kísérletet tesz, hogy visszahó­dítsa volt feleségét, de miután ez­zel az erőszakos fellépésével is kudarcot vall, végül már attól sem riad vissza, hogy megzsarolja őt. Megfenyegeti, ha kitart a szándé­ka mellett, elárulja a már csaknem felnőtt fiúnak, hogy az anyja nem is vér szerinti anyja, az asszony csak nevelte ót, örökbe fogadta, csak neki, a férfinak a fia. A nő már-már hajlik arra, hogy új sze­relméről lemondjon - pedig gyer­meket vár tőle -, csak azért, hogy a rajongásig szeretett fiú ne tudja meg a féltve őrzött titkot. A meg­Mihail Uljanov és Irina Kupcsenko a szovjet film főszerepében a klasszikus orosz irodalom mes­terei alakjainak kései leszárma­zottjait. Egyetlen térben, egy modern lakásban játszódik a történet, mindössze két szereplővel. Egy elvált házaspár vívja sokadik összecsapását a férfi előző há­zasságából származó fiúval ma­radt asszony lakásában. A vergő­désnek az ad különös tétet, hogy az asszony kilenc év után végre szakít a magánnyal, férjhez akar menni egy magas pozíciójú, tisz­tességes tudóshoz. Új szerelme az első férjnek évfolyamtársa volt az egyetemen, most hivatali főnö­ke is, pályája magasra ível, noha a volt férj - amint az a viharos éjszakán kiderül - egyszer névte­len rágalmazó levélben jelentette fel az új férjjelöltet. A bánatát sok­szor alkoholba fojtó, kisebbrendű­séggel is küszködő, valahol magát csalódottnak érző első férj azzal a szándékkal keresi fel volt felesé­gét, hogy ezt a házasságot meg­akadályozza. Indítékai bonyolul­tak, s önmaga előtt sem tisztázot­tak, bár mániákus megszállotság- gal s hisztérius indulattal tör szándéka megvalósítására. Kezdetben megjátssza, hogy csak úgy látogatóba jött, a fiát kívánta látni, aztán kiderül, azt akarja kipuhatolni, hogy voltfelesé­gének új házassága által karrier­jét nem fenyegeti-e veszély. Arra gyötört asszony megtörik, felhívja szerelmét és szakít vele. Az azon­ban megérzi a hangján, hogy vala­mi nincs rendben és a nála tartóz­kodó fiúval rájuk töri az ajtót. Mihalkov kitűnő ritmusban, lé­pésről lépésre bontja ki a két em­ber végképp különváló sorsát; csak fokozatosan értjük meg, hogy a férfi erkölcsileg és érzelmi­leg teljesen tönkrement, tökélete­sen leépült, jelenetről jelenetre sorra veti le magáról az alakosko­dás szerepjátszásának különböző maszkjait, hogy végül teljesen le- meztelenedve álljon előttünk - összeomlott emberként, aki má­sokat elárulva midenekelőtt önma­gát árulta el. A megalkuvásból és karrierizmusból vállalt új család és az elhagyott régi asszony kettős otthonából a férfi a kiúttalanságba csúszik, a másik oldalon pedig három „idegen“ ember - az asz- szony, mostohafia és az új férjje­lölt - közös otthonra talál a szere- tetben és a bizalomban. Ebben a problémaérzékenysé­gével és jellemteremtésével kitűnő filmben kimagasló szerepe van az érzelemdús, hallatlanul pontos, ki­fejező színészi játéknak. S ez nemcsak a volt férjet alakító nagy­szerű színész, Mihail Uljanovte\ed- hetetlen, sokszínű, hitelesen ki­dolgozott játékára vonatkozik, ha­nem partnerére, Irina Kupcsenkó- ra is. Hát tényleg kevés. Kár. Igy aztán egy kis arcátlansággal azt modhatnánk, felesleges is volt elkészíteni ezt az igénytelen mú- vecskét. Igaz, hogy a rendező, Marco Bicario többet nem is ígért a könnyed kikapcsolódásnál, csak hogy szórakozni és szórakoztatni igényesen és tartalmasan is lehet. Ennek nem feltétele a semmit­Monica Vitti az olasz komédia egyik jelenetében mondó fecsegés, harsány neve­tés, heves gesztikuláció vagy al­pári humor. A két elbeszélést összekapcso­ló olasz komédia ugyanis ezekből az elemekből építkezik. A történet a római felső tízezer köreiben ját­szódik. Az első, meglehetősen unalmas elbeszélés egy elvált há­zaspár szerelmi cívódásait mutat­ja be - ötlettelenül, bár lesznek, akiket az elcsattanó pofonok talán jó kedvre derítenek. A második darab egy jó nevű fogorvos unat­kozó feleségéről szól, aki unalom- úzendő, sikeres pornóregényt írt. A „tisztes“ család, attól tartva, hogy kitudódik a szerző valódi ne­ve s ez botrányt okozhat, nem átallja feláldozni az asszony tisz­tességét sem. Nem érdemes e filmről sok szót vesztegetni, s hogy néhány sor­ban mégis foglalkoztunk vele, ezt a két főszereplő, Monica Vitti és Ugo Tognazzi miatt tettük. Ám felvetődik a kérdés, hogy az olasz film e két jeles és tehetséges egyénisége ugyan miért adja a nevét ilyen csacskasághoz?-ym­ÚJSZÚ 4 1985. III. 5. Bocsánat, hogy kevés (olasz)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents