Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-29 / 75. szám, péntek
A diktatúra elleni harc élén A Salvadori KP nyilatkozata a párt megalakulásának 55. évfordulóján '(ČSTK) - Salvador Kommunista Pártja tegnap emlékezett meg alapításának 55. évfordulójáról. Ebből az alkalomból nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy e jelentős jubileumról olyan erőként emlékezik meg, amely az elsősorban harcol a dolgozók kizsákmányolása ellen, valamint a több mint félévszázada tartó katonai diktatúrák ellen. A kommunista párt rámutat, hogy az 1981. januárjában megkezdett forradalmi harcra ,,a salvadori nép és forradalmi, demokratikus szervezetei azt követően kényszerültek, hogy kimerültek mindazok a lehetőségek, amelyekkel a nép a harc nem fegyveres formái által, igy választásokkal kerülhetett volna hatalomra“. Ponomarjov - Dzsumblatt találkozó (ČSTK) - Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára Moszkvában találkozott Valid Dzsumblattal, a libanoni Haladó Szocialista Párt elnökével A megbeszélésen a közel-keleti, ezen belül a libanoni helyzetről, illetve a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. A felek határozottan elitélték a Libanon megosztására irányuló imperialista és cionista törekvéseket. Hangsúlyozták meg kell őrizni az ország egységét, függetlenségét és szuverenitását Hangsúlyozza, hogy a salvadori rezsim és hadserege a Pentagontól függ. A jelenlegi salvadori kormány gazdaságpolitikáját Washingtonban határozták meg azzal a céllal, hogy támogassák a lakosság elleni irtóhadjáratot, és igy megakadályozzák a tömegek csatlakozását a Farabundo Marti Nemzeti Felszabaditási Fronthoz (FMLN). A Salvadori Kommunista Párt figyelmeztet arra, hogy Duarte kormányának az a feladata, hogy az USA utasítására folytassa a háborút és meggátolja a béke helyreállitásátaz országban. A küszöbönálló hétvégi parlamenti és helyhatósági választásokat a salvadori kommunisták a nép elleni ideológiai nyomás és a megtorlás további eszközének tartják. A Salvadori Kommunista Párt az évforduló alkalmából köszönetét fejezi ki a világ népeinek a salvadori nép harcának nyújtott szolidaritásért és támogatásért. Ülés Genfben (ČSTK) - Az atom- és ürfegyverekről folyó szovjet-amerikai genfi tárgyalások keretében tegnap ülést tartott a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekkel foglalkozó csoport. NÉHÁNY Japánban a jokohamai kikötőmunkások az atomfegyverek teljes felszámolását követelik. A napokban aláírási akciót szerveztek, s a békefelhívásokat az ott horgonyzó külföldi hajók matrózai is aláírták. (ČSTK-felvétel) Jóváhagyták a moszkvai VIT programját Ülésezik a találkozó előkészítő bizottsága • Kubai állásfoglalás a jamaicai ellenfesztiválról Washingtonban tárgyal a török kormányfő (ČSTK) - Azokban az órákban, amikor szerdán este New Yorkban leszállt Turgut özal török miniszterelnök repülőgépe, az "amerikai szenátus külügyi bizottsága 785- ről 715 millió dollárra javasolta csökkenteni az Ankarának nyújtott katonai támogatást. Ozal népes kísérettel érkezett tíznapos látogatásra az Egyesült Államokba. Útjának célja, amint Adnan Kah- veci, a kormányfő tanácsadója mondotta, mindenekelőtt kereskedelmi jellegű. ,,A kormány el szándékozik adni az Egyesült Államoknak Törökországot - a kormányt, a gazdasági szervezeteket és a népet“ - jegyezte meg Kahveci özal programja rendkívül gazdag Mindenekelőtt a török termékeket kívánja propagálni, és ajánlatokat tesz a külföldi vállalkozóknak, ezen túlmenően azonban politikai jellege is van a látogatásnak. Reagan elnökkel arról a katonai segélyről folytat párbeszédet, amit az USA nyújt országának, de arról is, amit Ankara földközi-tengeri riválisának, Görögországnak nyújt Washington. Megfigyelők szerint mindenekelőtt azzal fog érvelni, hogy Törökország feltétlenül hű szövetségese az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, ezzel szemben Athént azzal fogja vádolni, hogy szimpatizál a Kelettel Az elnökön kívül Shultz-cal és Wein- bergerrel is tárgyal majd a török -amerikai katonai és gazdasági együttműködésről szóló szerződés (az idén jár le) felújításáról. Várhatóan kérni fogja, hogy a Nemzetközi Valuta Alap engedje el Törökország 3,5 milliárd dolláros adósságát. (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdte negyedik ülését a XII. VIT előkészítésével foglalkozó nemzetközi bizottság. Százhúsz ország nemzeti előkészítő bizottságainak képviselői mindenekelőtt a fesztivál programját hagyják jóvá, amelyet 34 ország kilenc nemzetközi és regionális ifjúsági, valamint diákszövetsége küldötteiből létrehozott munkacsoport dolgozott ki. A négynapos tanácskozás folyamán jóváhagyják továbbá az egyes résztvevő országok kvótáit és döntenek a XII. VIT nemzetközi szolidaritási alapjának létrehozásáról is. Viktor Misin, a Komszomol KB első titkára, a szovjet előkészítő bizottság elnöke kijelentette: a VIT programja tükrözni fogja az olyan égető nemzetközi problémákat, mint amilyen a békeharc, a biztonság és leszerelés kérdése, a nemzetek függetlenségéért és szabadságáért, az ifjú nemzedék jogaiért folytatott küzdelem. A fesztivál jelszava: ,,Az imperialistaellenes szolidaritásért, a békéért és barátságért“ összekapcsolja a világ fiataljait, akiket mélységesen aggaszt a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet és a nukleáris háború veszélye. Kubában az Ifjú Kommunisták Szövetsége, az egyetemi és középiskolai diákok szövetsége közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben az Egyesült Államok által szorgalmazott és Jamaicában megtartásra kerülő ún. nemzetközi ifjúsági konferenciát diszkriminációs, diverzáns és felforgató akciónak nevezik. Figyelmeztetnek arra, hogy e rendezvény célja a nemzetközi ifjúsági és diák- mozgalom egységének a megbontása. A kubai ifjúsági szervezetek hangsúlyozzák, hogy a jamaicai találkozó az imperializmus manővere, amely a világ haladó népeinek és ifjúságának az igazságos és megalapozott békevágya ellen irányul. E találkozót olyan személyek csoportja kezdeményezte, amelynek tagjait az amerikai kormány válogatta ki, s célul tűzték ki egy reakciós ifjúsági szervezet létrehozását is. Az izraeli kommunisták elítélik a „vasököl“ politikáját Tel Aviv nem riad vissza a felperzselt föld taktikájának alkalmazásától (ČSTK) - A „vasököl“ politikáját, amelyet az izraeli kormány a megszállt Dél-Libanonban folytat, nyilatkozatban ítélte el Izrael Kommunista Pártjának politikai bizottsága. Az izraeli kommunisták nyilatkozata megállapítja, hogy a megszállók megtorló intézkedéseinek többszáz polgári személy esett álPolityicseszkoje Szamoobrazovanyije Kulikov marsall cikke a 40. évforduló alkalmából (ČSTK) - Viktor Kulikov marsall, a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából cikket irt a Polityicseszkoje Szamoobrazovanyije folyóirat márciusi számába. Az írás a szocialista országok hadseregei fegyverbarátságának, szövetségének dicső fejezeteivel foglalkozik. dozatul, tömeges letartóztatások folynak, megteltek a koncentrációs táborok a megszállt területen, ezrekre rúg a sebesültek és a menekülők száma, akik halálfélelmükben elhagyják otthonaikat. Ez a politika a Libanon elleni agresszív politika csődjének következménye, amelyet Tel Aviv amerikai támogatással teljes három éven át folytatott. Célja mindenekelőtt leplezni a megszállók által elszenvedett kudarcot. A nyilatkozat az izraeli hadsereg fellépesét a megszállt libanoni területen az emberiesség elleni bűntettnek minősíti és óva int a terror további fokozásának következményeitől Dél-Libanonban. Jicchak Rabin izraeli hadügyminiszter tegnap kijelentette, hogy Izrael kész Libanon ellen a felperzselt föld taktikáját alkalmazni. Amint az izraeli televízió rámutatott, Rabin a parlament külügyi és hadügyi bizottságainak ülésén azt állította, hogy Izraelt most a „terrorizmus“ nagyobb veszélye fenyegeti, mint 1982-ben. Izrael akkor az állítólagos palesztin terrorizmus elleni beavatkozás ürügyén betört Libanonba és megszállta az ország területének egy- harmadát. Rabin most mindenekelőtt a dél-libanoni lakosságnak az izraeli megszálló hadsereg elleni fegyveres ellenállását minősítette terrorizmusnak. A fajüldözők brutális terrorral próbálják megfélemlíteni a tüntetőket ÚJ SZÚ 3 1985. III. 29. A szerző emlékeztet arra, hogy szovjet területen alakultak meg és kapták a kiképzést két lengyel hadsereg kötelékei, a csehszlovák hadtest, két román hadosztály, a jugoszláv gyalogos és páncélos alakulat és még számos más fegyvernem különböző egységei. A Szovjetunióban megalakult külföldi csapatok létszáma a háború végén elérte az 550 ezer főt. A kö- zép- és délkelet-európai országoknak nyújtott sokoldalú szovjet segítség jelentős mértékben hozzájárult a népi hadseregek megalakulásához és megszilárdulásához. Ezek nagy mennyiségű fegyvert, például ágyúkat, tankokat, repülőgépeket stb. is kaptak a Szovjetuniótól. A testvéri hadseregek részére továbbá pénzösz- szegeket, szállítóeszközöket, muníciót és élelmiszert is juttattak. A történelem mindaddig nem ismert olyan nagy humanizmust, mint amilyet a Szovjetunió tanúsított, amikor más országok nemzeteinek nyújtott segítséget a fasiszta rémuralom gazdasági következményeinek felszámolásához, a normális élet megteremtéséhez - írja Kulikov marsall. A továbbiakban rámutat, hogy mindenütt, ahová a szovjet hadsereg bevonult, segítséget nyújtott a lakosság élelmiszerellátásához. A szovjet katonák életük kockáztatásával aknátlanították a különböző objektumokat, helyreállították az ipari üzemeket. A Szovjetunió önzetlenül segített nemcsak azon államok nemzeteinek, amelyek a fasiszta megszállás alatt szenvedtek, hanem azoknak is, amelyek a hitleri Németország szövetségesei voltak. Országunk, népünk hozta a második világháborúban a legnagyobb áldozatokat, azonban sohasem bosszúállásból cselekedett - hangsúlyozza Viktor Kulikov. A szovjet állam egyetlen célt követett: a fasiszta rezsimek teljes felszámolását, a demokratikus szabadságjogok felújítását, a békeszerető és demokratikus államok megújhodását. (ČSTK) - A Dél-afrikai Köztársaságban egyre több fajüldözés elleni megmozdulásra kerül sor. A karhatalom mindenütt géppisztolyokkal, könnygázgránáttal és elektromos sokkot okozó korbácsütéssel veri szét a tüntetőket. Az egyik johannesburgi rendörtisztvi- selő beismerte, hogy Transvaal tartományban és Fokváros környékén 37 embert öltek meg, többszázat pedig megsebesítettek. Fokvárosban egyébként tegnap bíróság elé állították azt a 300 letartóztatott tüntetőt, akik kedden kísérletet tettek arra, hogy tiltakozó petíciót terjesszenek elő a parlamentben. A petíció elítéli, hogy az elmúlt héten Uitenhage város mellett 70 embert öltek meg. A nemzetközi közvéleményt mélységesen felháborítják a délafrikai események. Witness Mangwende zimbabwei külügyminiszter kijelentette: a tüntetők tömeges mészárlása alátámasztja a fajüldöző pretoriai rezsim bűnös lényegét. Ibrahim Gambari nigériai külügyminiszter véleménye: a pretoriai szervek „pozitív változásokról“ szóló kijelentései csupán hazug propagandafogásnak minősíthetők. Hangsúlyozta, hogy kormánya szilárdan támogatja az afrikai őslakosság harcát. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség nyilatkozatban ítélte el a pretoriai kormányt. VALENTYINA SEVCSENKÓT választották meg egyhangúlag az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé. A szovjet köztársaság képviselői az ukrán parlamenti választások utáni első ülésén döntöttek az ötvenéves Sevcsenko megválasztása mellett, aki eddig tiz éven át az elnökség alelnöke volt. FIDEL CASTRO, a Kubai KP KB első titkára, az államtanács és a minisztertanács elnöke az Excelsior mexikói lapnak adott interjújában elitélte a fejlett tőkés államok önző politikáját és hangsúlyozta, hogy igazságos világgazdasági rendet kell teremteni. Állást foglalt a fejlődő országok külföldi adósságainak törlése mellett. A CSKP KB tanulmányi küldöttségé Zbyňek Sojáknak, a CSKP KB osztály- vezetőjének vezetésével kubai tartózkodása folyamán folytatta tanácskozásait a Kubai KP KB képviselőivel. BUENOS AIRESBEN megkezdődött a Latin-amerikai Egységmozgalom IV. kongresszusa. A négynapos tanácskozáson 23 nemzetközi szervezet küldöttségei és 13 latin-amerikai ország képviselői vesznek részt, hogy megvitassák a földrész országai közötti szolidaritás és együttműködés, a béke és a demokrácia biztosításának, valamint a térség súlyc^ gazdasági problémái megoldásának kérdéseit. AZ NDK fővárosában tegnap megkezdődött a KGST anyagi műszaki ellátási együttműködési bizottságának ülése. A résztvevő^ megtárgyalják a sokoldalú együttműködés további elmélyítését az anyag- és* energiatakarékosság, valamint a másodlagos nyersanyagok hatékonyabb kihasználása terén. A GALLUP INTÉZET közvéleménykutatásának eredményei szerint a brit ellenzéki Munkáspárt hosszú hónapok után első Ízben fölénybe került a kormányzó konzervatívokkal szemben. A felmérés résztvevőinek ma 39,5 százaléka szavazna a munkáspártiakra, míg a konzervatívokra csak 33 százalék. Egy hónappal ezelőtt ez az arány 35:32 volt a konzervatívok javára. HELSINKIBEN a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság elleni közös gazdasági szankciók alkalmazásának lehetőségeiről tárgyalnak az északi országok külügyminiszterei. A rendszeres konzultációk keretében folyó kétnapos megbeszéléseken Finnország, Izland. Norvégia és Svédország képviselői vesznek részt. A PENTAGON szerdán hivatalosan bejelentette az USA Kongresszusának, hogy 15 korszerű radarberendezést szállít Pakisztánnak. Ezekkel a szállítmányokkal a Reagan-kormány Pakisztán katonai potenciálját kívánja erősíteni. JOKOHAMA japán város „Béke és függetlenség Ázsiában és a Csendesóceán térségében" jelmondattal nemzetközi tanácskozást tartottak, amelyen 12 ázsiai és csendes-óceáni ország, többek között Ausztrália, Uj-Zéland és Japán képviselői vettek részt. YEOH GHINV SZENG, a szingapúri parlament elnöke tegnap a parlament- berr bejelentette, hogy Devan Nair államfő egészségi okokból lemondott. Az ügyvezető elnök már március 19-e őta Wee Hong Jin, a legfelsőbb bíróság elnöke. AZ AFGÁN biztonsági erők Kabultól mintegy 60 kilométerre északkeletre Kuhe Sofi járásban a banditák elleni műveletek során nagy fegyver- és lőszerraktárakat számoltak fel, közölte a Kabul New Times című lap. AZ IZRAELI hatóságok fokozzák megtorló akcióikat a megszállt területeken, hogy megakadályozzák’a helyi lakosságnak március 30-ra a föld védelmének napjára tervezett tüntetéseit A Jordán-folyó nyugati partján és Gáza övezetében március 30-án és 31 -én zárva lesznek az iskolák és számos városban erős katonai és rendőrségi alakulatokat vonnak össze. AFRIKA szociális és gazdasági problémáival kapcsolatos határozatok elfogadásával ért véget Addisz Abebá- ban az afrikai országok szociális minisztereinek negyedik konferenciája. A ma nyíló közöspiaci csúcs előestéjén Francia kistermelők tiltakozása a közösség bővítése ellen (ČSTK) - A Közös Piac brüsz- szeli csúcstalálkozóját megelőzően Franciaországban egyre hangosabban tiltakoznak a mezőgazdasági termelők. A ma kezdődő EGK-csúcson ugyanis várhatóan végleges döntés születik Spanyolország és Portugália belépéséről, ami nagy károkat okozhat a francia mezőgazdaságnak Már a múlt hét végén mľntegy 150 ezer földműves tűntetett a várható konkurrencia ellen tiltakozva. Országos szövetségük szándékosan a napokban tartja kongresszusát a dél-franciaországi Narbonne-ban, amely a bortermelés egyik központja. S épp ez az az ágazat, amelyre komoly gondok várnak a spanyol és a por-“ tugál közöspiaci tagfelvétel után. Gerard Alezard, az Általános Munkaszövetség, (CGT) titkára Marseilles-ben tartott sajtókonferenciáján leszögezte, a Közös Piac kibővítése katasztrofális helyzetet okozhat a francia mezőgazdaságban. \