Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-04 / 53. szám, hétfő

K ülsőre valóban olyan, aho­gyan a tudósítások, forga­tókönyvek, versesköteteinek elő­szavai ábrázolják: farmernadrá­got, fehér khitónt (gallér nélküli parasztinget) visel, sűrű ősz haján fekete svájcisapka. És csupán a vastag szemüvege alól elővilla­nó fáradt pillantása, meg arcának nem teljesen egészséges sápadt­sága vall arra, hogy ez a lélekben örökké fiatal ember immár hatvan­éves. Ernesto Cardenal, kulturá­lis miniszter, pap és költő kis mi­niszteri dolgozószobájában fogad, a managuai Espaňa tér közelében levő épületben; a falakat a nicara­kultúra fejlesztésének problémáit kutatják, rendszerezik a könyvtá­rak katalógusait, folklór-fesztiválo- kat tartanak, szemináriumokat szerveznek költők és festők szá­mára, latin-amerikai költői verse­nyeket rendeznek.- Igen, éppen nálunk - folytatja Ernesto Cardenal. - 1979. július 19-ig minderre akárcsak gondolni is nevetséges volt. A nemzeti ere­detiségünk fejlesztése terén a for­radalom évei alatt elért, legfonto­sabb eredmény - éppen az, hogy a kulturális értékek a nicaraguai társadalom kivétel nélkül vala­mennyi rétege számára hozzáfér­hetővé váltak. A kultúra demokra­tikus lett, a szó igazi értelmében. Festészet, zene, költészet, ipar- művészeti, színház és film - min­den téren újjászületés érezhető. Az alkotó gondolatnak ez a virág­zása, felszabadulása - a népi for­radalom szépséges virága. Az ország korábbi vezetői, akik ,,a nagy északi szomszéd értéke­it“ tisztelték, fitymálón elfintorítot­ták az arcukat, ha akár csak szó esett a saját nép művészetéről, folklórjáról. A forradalom öt és fél éve alatt a dalok, táncok, elbe­szélő költemények a nicaragu­lemi értékek törvényes tulajdono­suk - a nép vagyonává váltak. - Az ország történelmében most először nyíltak közkönyvtárak, kö­zöttük egy gyermekkönyvtár, tá­rultak ki a táncművészeti iskolák, a zene- és sziniiskolák ajtajai, lé­tesült nemzeti filmalap. Sok népi iparágat mentettek meg a feledés­től: a fekete agyagtárgyak készíté­sét, a fafaragást, a rituális indiai álarcok készítését, a kókuszdió- héjfestést. Somoza kínozta a kézművese­ket, és börtönbe, őrültek házába zárta a költőket. A népi hatalom most minden eszközzel segíti az ügyes kezű mestereket. Számos városban, többek között Masayá- ban is, amely fafaragó mesterei, tímárjai, takácsai révén vált híres­sé, de a somozista zsarnokság elleni küzdelem harcosainak hősi­essége révén is - alkotóházakat létesítettek, találkozókat rendez­nek Nicaraguában csendes- és atlanti-óceáni partvidékének mű­vészei között, anyagokat és esz­közöket utalnak ki számukra, tan­könyveket adnak ki részükre, fil­meket készítenek róluk. A fiatal nicaraguai filmgyártás világszerte híressé vált és elisme­rést szerzett. ,,A hallgatás szerte­A világirodalom kincse Százötven éve jelent meg először a finnek nemzeti eposza A forradalmi megújulás útján Beszélgetés Ernesto Cardenal nicaraguai költővel és kulturális miniszterrel guai naiv stílusban készült képek borítják.- Nézetem szerint ez a stílus a néplélek egyszerűségét tükröző stílus - mondja a miniszter. - 1965-ben vagy 1966-ban tör­tént, nem sokkal azután, hogy a Nicaragua-tó egyik kis szigetére költöztem - Solentinaméra; ott pa­rasztokból álló vallási közösséget alapítottam. És egyszer „rajtakap­tam“ az egyik parasztot, amint mintákat rajzolt egy kivájt tök héjá­ra - a parasztok ebben vizet szok­tak őrizni. Meglepett a minta ere­detisége, és ceruzákat, papirt ad­tam a parasztnak. Rajzai viharos tetszést keltettek a fővárosi szalo­nokban. így jött létre ennek az irányzatnak az iskolája. A forradalom előtt mindössze öt naiv művész működött az ország­ban. Több nem kellett: a jóllakott somozista arisztokráciának ennyi is teljesen elegendő volt. Hogy ezt az eredeti művészetet Nicaragua határain túl propagálják - ehhez a diktatúrának nem fűlött a foga. J elenleg mintegy 70 ilyen mű­vész yan Nicaraguában. Cardenal fogadószobájában a ka­rosszékeken mintegy fél tucat ilyen, a helyi fogalmakhoz képest nagy - fél méter széles, egy méter magas - kép fekszik, amelyet arra szántak, hogy a nyugat-európai országokban adják el őket. Művészeti iskolák, népi műter­mek - mindez a népi hatalom öt és fél éve alatt létesült. Olyan ország­ban, ahol a gyermekek „igazi“ géppisztolyokból „igazi" ellenség­re tüzelnek és meghalnak, ahol a fiatalemberek nem szerelmes szerenádokat, J^anem tiltakozó dalokat énekelnek gitárkísérettel, és nem a parkokban, hanem a he­gyek között, ahol hemzsegnek az Egyesült Államok zsoldosai - eb­ben az országban ma a nemzeti aiak százezreinek közkincsévé váltak. Az ország legeldugottabb zugaiba is eljutnak a műkedvelő művészi kollektívák. És előfordul, hogy a gitár akkordjaira géppus- kasortűz válaszol: nem egy mű­vész esett áldozatul azoknak a csapdáknak, amelyeket a volt somozisták állítottak az erdei utakon. Az írástudatlanság felszámolá­sára az országban szervezett kampány következtében tízezrek tanultak meg olvasni és írni, és a „biblobus“ szó - közönséges autóbuszból átalakított, mozgó könyvtár-kiállítás - már használa­tossá vált a távol eső vidékek lakói körében.- Mint mindennek ezen a vilá­gon - véli Ernesto Cardenal az irodalomnak is az embert kell szol­gálnia. Létezésének önmagában véve nincs értelme, és követke­zésképp a költészetnek is politi­kainak kell lennie. A költőnek az a meggyőződése, hogy mindenféle művészet alapja - az ember iránti szeretet, és hogy éppen ez a gondolat, amely olyan régi, mint maga a világ, lendíti előre a művészetet és a forradal­mat egyaránt, mintegy testet öltött a köztársaságnak ezekben a ne­héz éveiben, amelyek a Somoza- diktatúra megdöntése óta teltek el.- A forradalom és a kultúra egységes - állítja a miniszter. - Az egyiknek a sikerei - a másiknak a vívmányai, a forradalom pedig önmagában véve - a nép kulturá­lis életében is óriási fontosságú esemény. A nicaraguai kulturális miniszté­rium létrehozása révén, amelynek élén Ernesto Cardenal áll, a Ko­lumbusz előtti időkben készült ke­rámiákból álló egyedülálló gyűj­temények, történelmi dokumentu­mok, ritka kiadványok, kép- és szoborgyűjtemények és más szel­foszlatása“ című film a XXVII. nemzetközi dokumentum- és rö­vidfilm fesztiválon, Lipcsében első díjat - Arany Galamb-díjat - ka­pott, a „Rio San Juan“ dokumen­tumfilm pedig különdíjban része­sült. 0_abadság, függetlenség, OZ. népuralom, a nemzeti kultúra felvirágzásának lehetősé­ge - minderre természetesen nemcsak a forradalmárok töreked­tek. A legszélesebb néprétegek harcoltak az Amerika-barát dikta­túra ellen.- Én csupán az egyik vagyok a sok pap közül, akik hazája forra­dalmi megújulásának útjára lépett. Ernesto Cardenal, aki megismerte az emigrációt, Somoza kínzókam­ráit, a hozzátartozóinak elveszíté­se miatti fájdalmat, nem emeli ki önmagát azoknak a papoknak a csoportjából, akik szakítottak az akkor hatalmon levőkkel és meg­győződésüket a kisemmizettek vé­delmének fegyverévé változtatták. A fejlődés jelenleg azzal a fo­lyamattal karöltve halad, amely­nek célja az, hogy a nép megis­merje az egész világ szellemi érté­keinek kincsestárát. A nemzetközi kulturális csere nagyon fontos, mert a kultúra az egész emberisé­get egyesíti. Az ilyen kapcsolatok jelentősen hozzájárulnak a világ­háború megakadályozásához, amely, ha kitör, senkit sem kímél. Ezért ennyire időszerű a különbö­ző társadalmi-politikai rendszerű államok kölcsönös megértése. A mi országunk számára különös fontosságra tesz szert az, hogy bővítsük ezt a cserét a szocialista közösség országaival. Hiszen az éppen ott megvalósított társadalmi reformok következtében ért el a valóban népi kultúra fejlődése során páratlan magaslatokat. VLAGYIMIR PARAMONOV (APN) MEGNYÍLT A MAY KÁROLY MÚZEUM Winnetou a Shatterhand-villában A közelmúltban megnyílt a May Károly Múzeum a Drezda melletti Radebeul városkában. Az idesto­va száz esztendő óta legnépsze­rűbb német ifjúsági író, Kari May, vagy miként Verne Gyula példájá­ra ismerjük, May Károly (1842. február 25-1912 március 30.) jó másfél évtizeden át Radebeuban írta lebilincselő indiánregényeit.- Hogyan fogadták a látogatók a May Károly Múzeum megnyitá­sát? - érdeklődtünk Paul Siebert- től, az eleddig Indiánmúzeum né­ven működött intézmény igazgató­jától.- Most, hogy egy idő óta rene­szánszát éli nálunk a May-kultusz, ugyanis tudósok, történészek újra­értékelték a méltatlanul és semati­kusan elmarasztalt nagy mesélőt, könyveit, elbeszéléseit újra nagy példányszámban jelentetik meg, ért­hető kíváncsisággal vártak nem kevesen a múzeum megnyitására. Az első napon is százak várakoz­tak a kapunyitásra, hogy bejuthas­sanak az állami pénzen renovált Shatterhand-villába. Miként évti­zedekkel ezelőtt, még May Károly életében, akként napjainkban is gyerekek, fiatalok százezrei, milli­ói valós történetként fogadták és fogadják az író fantáziájának ter­mékeit. A századforduló idején ez­rek jöttek ide, hogy megcsodálják az utcáról is jól látható, kitömött oroszlánt, meg hogy bejuthassa­nak az íróhoz, megszemléljék uta­zásairól magával hozott indiánru­háit, -fegyvereit, -sátrait stb. Ebből a gyűjteményből, illetve az író öz­vegye, Kiara asszony vásárlásai­ból és egy német artista, Patty Frank amerikai előadókörútjairól magával hozott indián relikviákból nyílt meg itt az első May Károly Múzeum. Később, újrarendezve, az ingatlan kertjében épített Med- vezsír-villában, egy amerikai stílu­sú faházban, nyitotta meg kapuját az Indiánmúzeum - azaz most már May-múzeum melyet éven­te mintegy 230 ezren keresnek fel.- Mi látható a May-múze- umban?- Mindenekelőtt az író életéről és munkásságáról kívántunk hű képet alkotni. Minden bizonnyal attrakciónak számítanak művei­nek első kiadásai, valamikori használati tárgyai, és persze az utazásairól magával hozott egzo­tikus népművészeti alkotások.- A Radebeulba látogató turis­ták tájékoztatására: hol található a May- és az Indiánmúzeum?- A Kirchstrasséból szombaton Karl-May-Strasséra átkeresztelt utcában, az 5. szám alatt. (Kulcsár) A romanticizmus ihlette nemzeti ébredés váltotta ki az érdeklődést a finn parasztság népköltészete iránt. Több felvilágosult értelmisé­gi kötelességének tartotta a nép­dalkincs gyűjtését. Ezek közé tar­tozott Elias Lönnrot is, aki úgy­szólván egész életét ennek a fel­adatnak a szolgálatába állította. Nyugat-finnországi születésű volt, de mivel az ország keleti részén elterülő mély erdőkben megbújó kis falvak, tanyák pa­rasztjai, halászai, vadászai között jegyezték föl addig is a legtöbb és legszebb elbeszélő és lírai dalo­kat, az orvosnak kitanult Lönnrot Kelet-Finnországban, Kajaaniban, vállalt körzeti orvosi állást, hogy mennél közelebb legyen a népdal­kincs forrásaihoz. Gyalogszerrel, lóháton, parasztkordén, tavakon át csónakon, télen a befagyott jé­gen, erdőkön keresztül sílécen jár­ta be - nótafák után keresve - a finn és az ország határán túl elterülő oroszországi Karéliát. Minden útján rengeteg epikus és lírai dalnak a szövegét, ezek válto­zatait jegyezte föl, és otthon ren­dezgetve a szerzett népköltési anyagot, megérlelődött benne az elhatározás, hogy eposszá szer­keszti. Elhatározásában támogat­ta klasszikus műveltsége, a világ- irodalom kimagasló eposzainak a beható ismerete, valamint a né­met Fr. A. Wolfnak a 18. sz. végén kifejtett elmélete, mely szerint az Iliász és az Odüsszeia is különbö­ző időben és nem egy helyen élt dalnokok epikus énekeinek az egybeolvasztása. Lönnrot a nagy­számú változatból kiválogatta a legjobbakat, és a kutató útjain kifejlődött mintegy dalnoki érzéké­vel azokat eposszá szerkesztette egybe. Az így létrejött Kalevala első kiadása 12 078 verssort kitevő 32 énekből áll. Megjelenését lelkese­déssel fogadta a finn hazafiúi ér­telmiség, majd külföldön is felfi­gyeltek rá, ahol rövidesen számos ismertetés, méltatás jelent meg róla, s fordításban részleteket is közöltek belőle. Már 1845-ben megjelent az első francia fordítása és ugyanabban az évben a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Jákob Grimm a berlini tudomá­nyos akadémián előadást tartott az eposzról, amivel alapvetően hozzájárult értékelésének a meg­alapozásához. További saját, valamint más ku­tatók anyagát felhasználva Lönn­rot az eposzt több, mint 10 000 sorral 32-ről 50 énekre bővítette. Ez a bővített változat 1849-ben jelent meg, s ez a Kalevala végle­ges terjedelme és alakja. A Kalevala cselekménye válto­zatos eseményeknek a sorozata, melyek alapján még a nemzetségi társadalom korában alakulhattak ki, mert azt tükrözik, s részben a konkrét, részben a mesevilág­ban játszódnak le. Az eseménye­ken keresztül végighúzódik a Ka­levala népe és a Pohjola, vagyis az Észak Országa - olykor: Pi- mentola, vagyis a Sötétség Orszá­ga - között fennálló néha békés, jószomszédi kapcsolatok, máskor viszont háborús összeütközések láncolata. A béke idején barátsági látogatásokat tesznek egymásnál, a kalevalaiak többszörös leányké­résben járnak Pohjolában, közö­sen két ünnepi és egy lakodalmi lakomán vesznek részt és medve­tort ülnek. Úgy látszik, hogy a bé­ke a két szomszéd törzs között állandósult, de nem így történt. Kitör köztük a háború a Szampó- ért, a csodamalomért, mely a poh- jolaiak birtokába került. Harc köz­ben a csodamalom darabokra tör­ve a tengerbe merül. A küzdelem még ezzel sem ér véget. Pohjola gonosz úrnője, Louhi, betegsége­ket küld Kalevala népére, medvét a csordája elpusztítására és ellop­ja a Holdat meg a Napot. De mindezt hiába teszi. A kalevalaiak vezető hősei elhárítják a betegsé­geket, megölik a medvét és .a Hol­dat meg a Napot kiszabadítják. A fő cselekményekhez az eposzban néhány mellékcselek­mény és dalciklus sorakozik. így a Föld bevetése, a kantele húros zeneszerszám készítésének, a varázslatoknak, a gyógyításnak az elmondása, a Kullervo-dalok, a medvetoron és a lakodalmon elhangzott szép énekek szövege. A Kalevala első változatához írt előszót Lönnrot 1835. február 28- val keltezte. Február 28-a Finnor­szágban a Kalevala napja lett. Az iskolák, társaságok küldöttjei ezen a napon megkoszorúzzák Lönnrot helsinki szobrát, az iskoláknak szünetnapjuk van, és reggel 8-tól este 9-ig az országban a házakon állami zászlók lobognak. Kalevala napja ugyanis ún. zászlós nap, állami ünnep. Az idén ezen a na­pon, a százötvenedik évforduló al­kalmából, Finnországban nagy­szabású Kalevala-ünnepségek vannak. Az előzőekben rámutattunk már, milyen rangos helyre került a világirodalomban a finnek nem­zeti eposza. Megemlíthetjük még, hogy ösztönző hatással voit az amerikai Longfellow Hiawatha cí­mű indián eposzának a megírásá­ra (1855) és hogy közvetlen ha­tással volt az észtek nemzeti epo­szának, a Kalevipoegnek (1861) a létrejöttére. Magában Finnországban a Ka­levala mind a mai napig állandó, kiapadhatatlan forrása az alkotó inspirációnak, amiről számos mű­vész nem egy alkotása tanúsko­dik. Hogy csak a legnagyobbakat, a nemzetközileg ismerteket említ­sük, nagymértékben megnyilvánul a kalevalai ihletés Eino Leino köl­tészetében, Akseli Gellén-Kalella festészetében és Jean Sibelius zenéjében. A Kalevalát - az 1849-i bővített, ún. Új Kalevalát - eddig 29 nyelvre ültették át, számos nyelven többszörös fordításban. így magya­rul eddig négy fordításban is meg­jelent: 1871-ben Barna Ferdinán- déban, 1909-ben a néprajzos Vi­kár Béláéban, aki fordítása érde­kében Finnországban is járt, 1972-ben a fiatalon elhunyt erdélyi Nagy Kálmánéban, és 1976-ban a több, mint húsz éve Finnország­ban élő Rácz Istvánéban. SIMA FERENC A Szovjetunióban megkülönböztetett figyelem és nagy érdeklődés kíséri a csehszlovák kulturális napokat. Az egyes rendezvények telt házakat vonzanak, s így több ezer érdeklődő - a gyakori tévéadások alkalmából pedig több millió néző - ismerkedhet meg szocialista kultúránk értékeivel. Felvételünk a Prágai Nemzeti Színház nagy sikerű moszkvai fellépését örökítette meg. A cseh művészek Smetana Eladott menyasszonyát adták elő. (ÖSTK-felvétel) ÚJ SZÓ 4 1985. III. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents