Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-18 / 65. szám, hétfő

LABDARÚGÓ SZNL I VERESÉGGEL KEZDETT A NITRA I. LABDARÚGÓ-LIGA OT PONT A BOHEMIANS ELŐNYE ÚJ szú 7 985. III. 18. öt pontra növelte előnyét a táblázat élén a Bohemians, miután a bajnokság tegnapi 18. fordulójának mérkőzésén Bratislavában legyőzte az utolsó Slovant, az addig második Ostrava viszont csak döntetlen eredményt ért el saját pályáján. Meglepetésnek számít, hogy a veszélyeztetett Žilina B. Bystricában szerzett két pontot, s ezzel még bonyolultabbá tette a mezőny második felében tanyázó szlovákiai csapatok helyzetét. A következő forduló: Petržalka- Cheb, Inter - Slovan, Lokomotíva - B. Bystrica, Ostrava - Prešov, Olomouc - Trnava, Dukla - Slávia, Žilina - Vítkovice, Bohemians- Sparta. Sparta Lokomotíva 3:0 (2:0) Prága, 1200 néző, játékvezető: Dibitanzl. Góllövők: S. Griga (2), Berger (11-esből). A prágaiak sima győzelmét már az első negyedórában biztosította Griga két gólja. A bajnoki cím védője megelé­gedett az eredménnyel és láthatóan többet gondolt a szerdai kupavisszavá­góra, mint erejének fitogtatására. En­nek ellenére legalább három mérkő­zésre való gólhelyzete volt. A Lokomo­tíva foghíjas védelme csak szerencsé­vel tudott ellenállni az állandó roha­moknak. A szünet után is fölényben voltak a vendéglátók, de ekkor már a Lokomotíva is próbálkozott egy-egy szórványos, de nem túl veszélyes el­lentámadással. A Sparta védelmének is voltak gyenge pillanatai, amelyeket a Juventus bizonyára kihasznált volna, de Andrejko és Fecko hiába állt szembe Stejskal kapussal, nem tudtak gólt elérni. A nézők keveset láttak a labda­rúgás szépségéből és a második fél­időben csak Berger tizenegyese jelen­tett, nyújtott némi vigaszt, amit az elő­retörő Novák felvágásáért ítélt meg a játékvezető. B. Bystrica Žilina Banská Bystrica, 3800 néző, já­tékvezető: Grégr. Góllövők: Kocián, ill. Zajac (11-esből) és Hyravý. (Tudósítónktól) - Mérkőzés előtt helikopterekkel szárított pályán színvo­nalas, mindvégig élvezetes játékot ho­zott a közép-szlovákiai rangadó. Az első félidőben egyértelműen a hazai csapat játszott jobban, csak a befeje­zésekkel maradtak adósak csatárai. Diňa, Miškuf, Nemec és Takáč helyze­tek egész sorát dolgozta ki, mégis a vendégek szereztek vezetést. Egy jobb oldali ellentámadás végén Zajacot buktatták a védők s a játékvezető hatá­rozottan tizenegyest ítélt. Zajac volt a biztos ítéletvégrehajtó, öt perccel később is sípolt a játékvezető: Diňa buktatásáért - ismét a 11-es pontra mutatott a bíró. Milan Nemec azonban mellé lőtt. Néhány perccel később mégis egyenlített a hazai csapat. For­más Diňa-Kocián akció végén a kö­zéppályás lőtt a bal alsó sarokba. Szü­net után nagyot változott a játék képe. A hazai együttes fokozni próbálta az iramot, de a Gerhát vezényelte zöld­sárgák ügyes ellentámadásaikkal rendre zavarba hozták a Dukla fellazuló védelmét. Tíz perccel a találkozó befe­jezése előtt Hyravý nagy szóló végén lőtt a hosszú sarokba. A katonák ez­után már görcsösen támadtak, de a Žili­na védelme rendkívül jól zárt. A már eldőltnek látszó találkozón a 90. perc­ben ismét sípolt a játékvezető. Két hazai játékos is elesett a büntetőterületen belül, Takáč azonban kihagyta az újabb lehetőséget is. így alakult ki a meglepetésszerű, de a játék képe alapján valós eredmény. (h) Ostrava Olomouc Ostrava, 12 000 néző, játékvezető: Kosár. A felázott, sáros pályáról a vendé­gek megérdemelten vitték haza az egyik pontot. Igazolták korábbi jó hírü­ket. A nehéz körülmények ellenére ügyesen mozogtak és különösen az elsó húsz percben jelentős mezónyfö- lényben voltak. Különösen Kalvoda ér­demel dicséretet és meglepően jól ját­szott Lauda is, akinek nyilván nem okozott nehézséget a sár. A bányász­csapat Pécháček, Líčka és Šŕubaŕ nél­kül nem tudott magára találni és főleg a támadások voltak erőtlenek. Annak ellenére, hogy az első negyedórában egymás után hatszor jutottak az ostra- vaiak szöglethez. A vendégek kitűnően harcoltak, egy pillanatig sem választot­ták a védekező taktikát. Trnava Petržalka 2:0 (0:0) Trnava, 5000 néző, játékvezető: Hora. Góllövők: Ekhardt (11-esből) és Gašparík. A hűvös idő mindkét együttes játé­kosait gyors mozgásra késztette, de ez nem mutatkozott meg a mérkőzés színvonalán. A csapatok lelkesen küz­döttek, de a kapu előtt tehetetlenek voltak. A vendégek jól szervezték meg a védelmet és csak néha próbálkoztak támadással; a 62. percben küldték az első lövést Zrubec révén Opálek kapu­jára. A 66. percben Lancz gólt lőhetett volna - a kapus már tehetetlen volt - de a labda Ekhardtba vágódott. A ha­zai csapat több gólhelyzetet dolgozott ki, főleg a rendkívül mozgékony Marti­nék jóvoltából, aki állandóan az ellenfél büntetőterülete környékén manővere­zett. A trnavaiak azonban csak a drá­mai befejezésben szerezték meg a két pontot. Először Pavlovič fölvágta Gaš- paríkot és Ekhardt értékesítette a meg­ítélt büntetőt, majd egy perccel a befe­jezés előtt Gašparík fejesgóllal állította be a végeredményt. Prešov Vítkovice Prešov, 3000 néző, játékvezető: Grulich. Góllövö: Gombár. Nagyon nehéz, sáros pályán folyt a találkozó, és a mérkőzés folyamán a talaj tovább romlott. Mindkét csapat igyekezett hosszú labdákkal az ellenfél kapuja elé jutni, de hiányzott a pontos­ság. A vendéglátóknál főleg Vytykač lőhetett volna gólokat, aki Aninával néhány szép kombinációt mutatott be. A vítkoviceieknek jóformán csak egyet­len esélyük volt, de Staŕičný bombáját Korpáš kiütötte. A második félidőben a pálya egy sártengerré változott. A hazaiak továbbra is többet kezdemé­nyeztek, amit a 13:2-es szögletarány is mutat. A Vítkovice kapusa, Zápalka mentette meg csapatát a nagyobb ará­nyú vereségtől. Cheb Dukla Cheb, 4400 néző, játékvezető: Rez- níček. Góllövők: Bertalan és Lin- denthal. A hazai együttes határtalan lelkese­déssel játszott és minden tekintetben felülmúlta a prágai katonákat. A Dukla a havas gyepszőnyegen nyílt sisakkal kezdett, és már az első percekben két nagy gólhelyzetet dolgozott ki. Ezzel azonban el is lőtte puskaporát. A Cheb fokozatosan játékba lendült, mezőny­fölényt harcolt ki és gólokat is lőtt. Az elsőt Drulák szép akciója után Bertalan fejelte. Ekkor már nagy fölényben ját­szott a hazai csapat és csak a csatárok rossz irányzéka mentette meg Strom- šik hálóját a góloktól. Slávia Inter 1:0 (1:0) Prága, 7000 néző, játékvezető: Maurer. Góllövő: áimúnek. Közepes színvonalú mérkőzésen szoros győzelmet aratott az esélye­sebb együttes. A Slávia kezdettől fog­va mezőnyfölényben játszott és a 16. percben szerezte meg a vezetést. ŠÍ- műnek nehéz szögből lőtt kapura és Maluniak figyelmetlenségéből a labda a hálóba került. Szünet után is akadtak veszélyes pillanatok az Inter kapuja előtt. Az első félidőben gyors ellentá­madásokat vezetett a bratislavai csa­pat, a 26. percben Hudec lövését Ve­selý a kapufára hárította. Az utolsó percben Moravec egyenlíthetett volna, de csak a kapufát találta el. Slovan Bohemians 0:1 (0:1) Bratislava, 2500 néző, játékveze­tő: Mikulik. Góllövö: Prokeš. A táblázat elsó és utolsó helyezettjé­nek küzdelméből nagy fölénnyel a lis­tavezető került ki, annak ellenére is, hogy ezt a szoros eredmény nem mu­tatja. A Slovan bátortalanul kezdett, inkább a védekezésre fordította a súlyt. Talán túlságosan is elhamarkodottan. A vendégek számtalan támadás után többször kerültek gólhelyzetbe, de nem tudtak eredményesek lenni. A gól a 22. percben született; Janečka szög­letrúgása után a középhátvéd Prokeš fejjel juttatta a labdát a hálóba. A csú­szós talajon (állandóan esett az eső) a vendégek jobban mozogtak, ponto­sabban kombináltak és minden formá­cióban felülmúlták ellenfelüket. Főleg a középpályán. Szünet után sem válto­zott a játék képe, pedig a Slovan előtt lehetőség adódott a támadásra, mivel a vendégek inkább már csak az ered­mény tartására törekedtek. A Slovan legjobbja a kapus, Michalik volt; az utolsó pillanatokban is egy gólba tartó labdát ütött szögletre. Az I. liga táblázata: 1. Bohemians 18 13 4 1 40:13 30 2 Slávia 18 11 3 4 38:15 25 3. Ostrava 18 9 7 2 23:10 25 4 Sparta 18 11 2 5 39:18 24 5. Olomouc 18 7 7 4 31:23 21 6. Dukla 18 8 4 6 35:24 20 7 Cheb 18 8 3 7 24:19 19 8. Vítkovice 18 7 2 9 20:29 16 9. B. Bystrica 18 8 0 10 21:34 16 10. Trnava 18 5 5 8 17:24 15 11. Prešov 18 5 4 9 17:26 14 12. Žilina 18 5 4 9 20:30 14 13. Petržalka 18 4 5 9 17:32 13 14. Inter 18 4 4 10 14:21 12 15. Lokomotíva 18 3 6 9 16:28 12 16. Slovan 18 4 4 9 15:41 12 GÉRY FORMÁBAN (ČSTK) - A Brnóban lebonyolított kétnapos Csehszlovákia - Franciaor­szág - Hollandia úszóviadalon a cseh­szlovák Marcel Géry a 100 méteres pillangóúszásban 54,46 másodperces eredménnyel a világ idei legjobb telje­sítményét érte el. Ezzel saját országos csúcsát is megjavította 0,55 másod­perccel . Nem sokkal a rekordjavítás előtt Géry megnyerte a 100 méteres gyors­úszást is (51,62). A seregszemlén há­rom további országos csúcs született - 400 m női vegyes: Magnier (francia) 4:55,73, 100 m női gyors: Frýdlová (csehszlovák) 57,17, 4x100 m gyors­váltó: Csehszlovákia 3:55,21 A hár­mas találkozón Csehszlovákia 176:168-ra legyőzte Hollandiát, de 184:160 arányban kikapott Franciaor­szágtól, amely Hollandiánál is jobbnak bizonyult (187:157). + Dean Wodds, az ausztrálok ju­nior világbajnok kerékpárosa új világ­rekordot ért el a 4000 méteres egyéni üldözőversenyben. Az új világcsúcs 4:34,653 perc. A régit a szovjet Kupo- vec tartotta (4:37,687). + Az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Sparta BEK-ellen- fele, a Juventus 1:1 -es eredményt ért el Rómában az AS ellen. A táblázat élén a Verona áll 33 ponttal, a hatodik Juventus hét ponttal kevesebbet szer­zett. A hét végén a 16. fordulóval folytatódott a SZNL I. Hét mérkőzésen hazai győzelem született és csupán a Senicának sikerült pontot szereznie idegen­ben. Az első tavaszi forduló meglepetése, hogy az exligás Nitra vereséget szenvedett a lelkes michalovcei együttestől. A 17. forduló párosítása: DAC - Trenčín, Puchov - Prievidza, Humenné - Michalovce, Nitra - Martin, Trebišov - Levice, Senica - Dubnica, ZŤS Košice - Pov. Bystrica, Sp. Nová Ves - Poprad. MICHALOVCE - NITRA 2:1 (2:1), góllövők: Sütő, Zsarnay, ill. Moravčik. A mély talajon mind a két együttes jó teljesítményt nyújtott. A vendégcsapat nem keltett csalódást, szünet után fö­lénybe került, azonban a kínálkozó gólhelyzeteket nem használta ki. Adódtak helyzetek a hazaiak előtt is, akik megérdemelten győztek. Maza- nec játékvezető négy játékosnak (Sü­tő, Paško - Liba, Blaho) mutatott fel sárga lapot. POV. BYSTRICA - SP. NOVÁ VES 2:0 (2:0), góllövók: Chládek, és Fian- tok. A hazaiak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket, ötletesen és nagy fölényben játszottak. Szünet után három százszázalékos gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. Fiantok még a kapust is kicselezte, azonban csak az oldalhálót találta el. Később lövését Sokolský hátvéd az üres kapu előteré­ből mentette. A vendégcsapat igyeke­zett a pálya közepén tartani a labdát, a Pov. Bystrica kapuját egyszer sem veszélyeztette. TRENČÍN - POPRAD 2:0 (0:0), gól­lövők: Kulich és Filus. Az első 45 percben kevés említésre méltó ese­mény történt, a két kapu alig forgott veszélyben, mert a csapatok inkább küzdöttek, mint alkottak. Szünet után magára talált a hazai együttes, gól­helyzeteket teremtett és megérdemel­ten tartotta otthon a két értékes pontot. PRIEVIDZA - HUMENNÉ 4:2 (0:0), góllövők: Kostoláni, Šlosár (2 - mind­kettőt 11-esből), Hepner, ill. Szczygiel (11-esből) és Gajdoš. A bányászcsa­pat mezőnyfölényét csak a szünet után juttatta kifejezésre. A 72. percben már 3:0-ra vezetett. Az utolsó negyedórá­ban feljöttek a vendégek és sikerült szépíteni az eredményen, amely hűen fejezi ki az erőviszonyokat. MARTIN - TREBIŠOV 1:0 (1:0), góllövő: Hut’ka. A közepes színvonalú találkozót az első félidőben a hazaiak irányították, gyakrabban veszélyeztet­ték az ellenfél kapuját, bevenni azon­ban csak egyszer sikerült, Huťka révén a 10. percben. Szünet után sem javult a színvonal, a vendégek magukra ta­láltak, több veszélyes támadást vezet­tek, de helyzeteiket rendre elpus­kázták LEVICE - SENICA 1:1 (0:1), góllö­vök: Bartovič, ill. Sadloň. Mintegy 1000 néző előtt küzdelmes, de csak közepes színvonalú mérkőzést vívott a két együttes. Többnyire a hazaiak irányították a játékot. A Senica nem állt be védekezni és minden lehetőséget kihasznált gyors ellentámadásokra. A 40. percben Sadloň révén meg is szerezte a vezetést. A Senica kitűnően alkalmazta a lestaktikát, és ez nagy gondot okozott a hazai csatároknak. A lévai játékosok több lehetőséget hagytak kihasználatlanul és csak a 85. percben sikerült Bartovič góljával leg- lább az egyik pontot otthon tartani. Kotian játékvezető egy sárga lapot osztott ki, a kárvallott a senicai Uhlár volt. DAC - PÚCHOV 2:1 (2:0), góllövők: Tóth, Nagy, ill. P. Luhový. Nem volt szoros a mérkőzés. Az első félidőben akár 5:1 is lehetett volna a találkozó állása, mert az állandó fölényben, erő­teljesen támadó hazaiak sok helyzetet Nem sikerült a Videoton főpróbája (Pilhál) - A magyar labdarúgó NB I- ben a hét végén teljes fordulót játszot­tak. Ennek legnagyobb meglepetése volt, hogy a szerdai Manchester United elleni visszavágóra készülő Videoton hazai pályán vereséget szenvedett a Rába ETO-tól. Arra sem sokan szá­mítottak, hogy a Csepel jobbnak bizo­nyul az Újpesti Dózsánál. A listavezető Bp. Honvédnek nem okozott gondot a Szeged legyőzése. A Ferencváros továbbra is gyengélkedik és otthoná­ban csak gól nélküli döntetlent ért el a Szombathely ellen. A következő for­duló párosítása: Vasas - Eger, Ú. Dózsa - Videoton, Szombathely - Bp. Honvéd, MTK-VM - Ferencváros, Za­laegerszeg - Pécs, Rába ETO - Deb­recen, Szeged - Csepel, Békéscsaba - Tatabánya. CSEPEL - Ú. DÓZSA 2:1 (0:0) Góllövők: Csucsánszky (11-esből), Tulipán, ill. Kerekes. Az első félidőt az újpestiek fölénye jellemezte, de a lila­fehérek sorra elpuskázták a lehetősé­geket. A 62. percben Vargát utánrúgá- sért kiállította a játékvezető. Ennek ellenére a megfogyatkozott Csepel ke­rült ki győztesen a párharcból, mert csatárai jobban kihasználták a helyze­teket. PÉCS - VASAS 2:2 (2:1) Góllövók: Mészáros (2), ill. Hires és Borostyán. Kiegyenlített játék folyt a pályán. Az egyre inkább magára találó Vasas értékes pontot vihetett haza a pécsi oroszlánbarlangból. BP. HONVÉD - SZEGED 3:0 (1:0) Góllövők: Détári (2 - egyet 11-es­ből), és Dajka. Fergeteges Honvéd­rohamokkal kezdődött a találkozó, a pi­ros-fehérek valósággal kapujukhoz szögezték ellenfelüket. A szegediek nem találtak megfelelő ellenszert a Honvéd-játékosok ellen. DEBRECEN - BÉKÉSCSABA 3:5 (0:4) Góllövők: Magyar B, Deákvári, Kiss, ill Kanyári (2), Takács, Vígh és Szekeres. A Debrecen az első félidő­ben igen beszorult a fergetegesen ro­hamzó békéscsabaiak ellenében. Csak a második 45 percben talált ma­gára, ekkor azonban már késő volt. FERENCVÁROS - SZOMBATHELY 0:0 Unalmas mérkőzést vívott a két csa­pat. Eseményt legfeljebb az jelentett, hogy szünet után a játékvezetőnek több sárga lapot is ki kellett osztania, mert a játékosok labda helyett gyakran egymást rugdosták. A ferencvárosi Zsinkát hordágyon kellett levinni a pá­lyáról. EGER - MTK-VM 1:0 (1:0) Góllövő: Szebegyinszki. A kiesés elkerüléséért harcoló Eger és az egyre veszélyesebb zónába kerülő MTK-VM csatája változatos küzdelmet, de csak közepes színvonalat hozott. VIDEOTON - RÁBA ETO 1:2 (0:1) Góllövók: Májer, ill. Szabó Ottó és Mile. Nagy iramú játék jellemezte, a mérkőzést. A székesfehérvári együt­tes fáradtabban mozgott, mint az él­bolyban megkapaszkodni kívánó és az elmúlt fordulóban gólzáporos veresé­get szenvedő Rába. TATABÁNYA - ZALAEGERSZEG 2:0 (2:0) Góllövők: Kiprich (11 -esből) és Plo- tár. A bányászegyüttes mindjárt az első félidőben bebiztosította győzelmét s ennek birtokában a második félidő­ben már nyugodtabban, higgadtabban futballozott. A vendégeket dicséri, hogy két kapott gól után is keményen küzdöttek. Az NB I. állása: 1.Bp Honvéd 18 11 4 3 31:12 26 2. Videoton 18 10 4 4 28:16 24 3. Rába ETO 18 9 4 5 31:30 22 4 Csepel 18 8 4 6 17:12 20 5. Debrecen 18 7 6 5 24:22 20 6. Ú. Dózsa 18 8 3 7 22:16 19 7. Szombathely 17 7 5 5 19:13 19 8. Zalaegerszeg 18 7 5 6 27:22 19 9. Pécs 18 6 6 6 19:18 18 10. Vasas 18 5 7 6 31:28 17 11. Tatabánya 18 7 3 8 26:28 17 12. MTK-VM 18 6 4 8 22:22 16 13. Békéscsaba 18 7 2 9 23:24 16 14. Ferencváros 18 6 3 9 20:25 15 15. Eger 18 5 4 9 13:25 14 16. Szeged 17 1 2 14 14:44 4 teremtettek. Az évekkel ezelőtti brazil csapat mintájára a büntetőterület kör­nyékén megjátszott labdákkal nem tör­tek kapura, hanem igyekeztek azokat ügyesen visszajátszani a „második hullámmal" érkezők elé, akik így ked­vező helyzetből „tüzelhettek“. Több­nyire pontatlanul, a 14. percben a jobb­hátvéd Kapko beadásánál hibáztak a vendégek, Tóth villámgyorsan felis­merte a helyzetet és hanyatt vetődve parádés gólt lőtt. Nyolc perc múlva a védők gyűrűjéből nagyhoz gurított, akinek lövése majd szétszakította a hálót. Jóval előtte, az első percben a vendégek Hýli révén kerültek jó hely­zetbe, Krištóf azonban becsúszva szögletre mentett. A nagy kedvvel ját­szó hazaiak helyenként túlkombinálták az akciókat, Majorosnak volt néhány erős lövése; aztán alábbhagyott a len­dület. Szünet után a DAC nem tudott megfelelő játékritmusba lendülni, nem akadt „diszpécser“ a középpályán, a beívelt labdákat többnyire hárították a vendégek, kétszer a kapufa is „bese­gített" nekik, Nagy és Tóth lövésénél. A futballtudásban gyengébb, de lelkes púchoviak kiegyenlítették a játékot, ka­pura azonban nem voltak veszélyesek. Csak a 83. percben: P. Luhový a této­vázó védők mellett berúgta a becsület­gólt. Először kapitulált otthon Veselý. . A DAC csak az első fél órában igazol­ta, hogy mit tud, milyen csatárjátékra képes. Adatok: kapura tartó lövések 10:3, mellé 12:2, szöglet 15:4, szabály­talanságok 16:21. A találkozót 4000 néző előtt Mágnes vezette. Eléggé di­lettánsán. (T. V.) DUBNICA - KOSlCE 2:0 (2:0), gól­lövók: Kunštár és Barkóci. A Dubnica ősszel Kassán (Košice) 6:1-re kikapott és ezért nagyon készült a visszavágó­ra. A mérkőzés sorsa már az első félidőben eldőlt. Az első gól szögletrú­gás után, a második közvetlenül a szögletből esett. A vendégek szünet után feljavultak, de szépíteniük nem sikerült. Az SZNL I. állása: 1. DAC 16 11 4 1 32:8 26 2. Pov. Bystrica 16 10 4 2 28:14 24 3-Nitra 16 I0 1 5 34:19 21 4. Trebišov 16 7 4 5 21:14 18 5. Levice 16 6 5 5 22:22 17 6. Dubnica 16 7 2 7 24:32 16 7. Michalovce 16 7 1 8 24:26 15 8. Senica 16 5 5 6 15:17 15 9.-10. Humenné 16 4 7 5 17:23 15 Martin 16 6 3 7 17:23 15 11. Prievidza 16 6 2 8 25:26 14 12. Košice 16 6 2 8 25:30 14 13. Poprad 16 5 3 8 12:21 13 14. Trenčín 16 3 6 7 18:19 12 15. Púchov 16 4 3 9 15:25 11 16. Sp. N. Ves 16 3 4 9 20:30 10 Ifjúsági vívóbajnokság Vasárnap Bratislavában befeje­ződtek az országos ifjúsági vivő- bajnokság küzdelmei. A párbajtő­rözők mezőnyéből kimagaslott Roman Ječmínek (VŠ Praha), aki egy hete a moszkvai IBV-n egyé­niben ezüst-, csapatban pedig tár­saival együtt bronzérmet nyert. A szlovákiai indulók közül csupán ketten verekedték be magukat a 16-os táblára, Strečanský (Slá­via SVŠT) végül az 5. helyen végzett. Csapatban a várt VŠ Pra­ha - Lokomotíva Karlovy Vary párharcra került sor az elsőségért. Az aranyérmet a kiegyensúlyozot­tabb Karlovy Vary-i csapat nyerte. A négynapos küzdelmek közepes színvonalon folytak, a legizgalma­sabb összecsapásokra a fiúk tőr­versenyében került sor. örömteli, hogy mind a fiúknál, mind pedig a lányoknál a szlovákiai tőrözők képezik az élvonalat. Ezt bizonyít­ja például a somorjaiak (Šamorín) öt és a bratislavai lányok két érme. Eredmények - párbajtőr egyéni: 1. R. Ječmínek (VŠ Pra- haí, 2. Kastner (K. Vary), 3. Rybín (VS). Csapatban: 1. Lokomotíva K. Vary, 2. VŠ Praha, 3. Bohemi­ans Praha. Kard egyéni: 1 Miku­láš (Bohemians), 2. Hofman (Ba­ník Praha), 3. Šimák (Bohemians). Csapatban: 1. Zbrojovka Brno, 2. Bohemians, 3. Baník, 4. Košice. (kg) A Sazka 11. fogadóhetének telita- lá latos szelvénye a következő: 12121 1 1002102

Next

/
Thumbnails
Contents