Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-15 / 63. szám, péntek
Jelen a múlt tükrében Jegyzetek a magyar játékfilmszemle után A magyar filmművészet évi tizennyolc-húsz filmjével nem tartozik - a filmnagyhatalmak közé, mégis kiemelkedő jelentőségű; nemcsak azért, mert ott van minden jelentős fesztiválon, s ez arról tanúskodik, hogy az utóbbi két évtizedben a világban megnőtt az érdeklődés a magyar film iránt, hanem mert a viszonylag kevés film között mindig akad négy-öt érdekes, emlékezetes. S e megállapítás igaz akkor is vagy annak ellenére, ha az idei, XVII. magyar játékfilmszemlén látott munkák kevés vitát kavartak és nem sok meglepetést tartogattak. A magyar filmnek amolyan jó közepes termését nézhettük meg a múlt hónapban Budapesten, de az egy esztendő alatt készült tizenhét játékfilm között ezúttal is akadt néhány, a mezőny átlagából kiemelkedő, figyelmet érdemlő alkotás. Milyen is hát valójában a magyar filmművészet napjainkban, hitelesek-e az új magyar filmek, fontos vagy mellékes témákkal foglalkoznak-e, s miként tükröződik a valóság e müvekben? Amint az a társadalmi - tehát nem filmszakemberekből megalakított - zsűri nyilvános ülésén is elhangzott, a tavalyi filmtermésben az igazán izgalmas munkák történelmi témákat dolgoznak föl. (S hogy mind mennyiségileg, mind minőségileg ez az erőteljesebb vonulat, ezt a díjak is csak alátámasztják.) Persze, az alkotók ma már nem a történelmi események újraértékelésére, a múlt kritikai vizsgálatára összpontosítják figyelmüket, hanem a múlt példáin tanulmányozzák jelenkorunk problémáit, a történelemből a mának szolgáló tanulságokat felmutatva mondanak véleményt azokról a kérdésekről, amelyek a ma emberét foglalkoztatják, mert közvetve vagy közvetlenül befolyásolják az életét. így aligha keltett meglepetést, hogy a társadalmi zsűri fődíját a magyar-osztrák-NSZK közös vállalkozásban készült Redl ezredes, Szabó István legújabb filmje nyerte el. E kiemelkedő alkotást a kritika - művészi szuggesztivitá- sát és mesterségi tudását tekintve - a rendező korábbi filmjével, az Oscar-dijas Mephistóval rokonítja. S nem alaptalanul. Szabó István e munkájában - mely az Osztrák -Magyar Monarchia utolsó évtizedeinek világát idézi meg - a politika és a történelem ellentmondásai között vergődő embert láttatja, azt ábrázolja, hogy a gátlástalan tör- tetés, karrierizmus milyen torzulásokhoz vezet, a maga feladatát a szolgálatban látó ember hogyan lesz kiszolgálója, majd kiszolgáltatottja környezetének. A vakbuzgó ember sorsát viszi filmre az alkotó, s ennek lélekrajzát Redl korlátlan és abszolút császárhűségében és -imádatában, megszállottságában mutatja be. Sorsában pszichológiai deformálódását, elkerülhetetlen bukását boncolgatja. Bár a rendező a film címfeliratában közli, hogy a sztori irói fantázia terméke, nem pedig a történelem rekonstrukciója, ennek ellenére hiteles, sodró erejű képekben bontakozik ki előttünk a bukása előtt álló és a pusztulásba rohanó monarchia. Klaus Maria Brandauer árnyaltan és sokszínűén alakítja a galíciai vasutas szűkös otthonából indult Redl karrierjének állomásait. Kivételes szépségekben gazdag Lugossy László rendezői díjjal jutalmazott, s azóta a nyugat-berlini fesztiválon is díjazott Szirmok, virágok, koszorúk című alkotása; a magyar filmművészetnek abba az áramlatába illeszkedik, amely a történelmi tisztánlátást, a nemzeti önismeretet szolgálja. Azt az időszakot mutatja be, amely a világosi fegyverletétellel kezdődik és a Bach-korszakkal folytatódik. A film főszereplői - egy család tagjai - különféle magatartást, életvitelt jelképeznek; sokszínűén, de érthetően fogalmazza meg az alkotás, a cselekvés alternatíváit: az abszolutizmust, az önkényuralmat kiszolgáló magatartástól a megalkuvásig, a passzív ellenállásig. A megrendítő film egyik főszerepében a cseh Jirí Adamíra remekel. Ismert, élő személyiségről, Károlyi Mihálynéról szól Kovács András filmje, A vörös grófnő. Károlyi Mihályné kivételes jelenség: kilenc évtizeden átívelő regényes, mozgalmas élete és fél évszázados politikai tevékenysége példa nélküli. Férje, Károlyi Mihály mellett megadatott neki az, ami kevés embernek: nem csupán szemlélője, hanem cselekvő részese lehetett az eseményeknek, így életében közvetlenül tükröződik századunk viharos, reményt, tragédiát és tanulságot is hordozó magyar történelem. Kivételes ez az életút abban is, ahogy egy konzervatív arisztokrata lány a monarchia reakciós politikájának feltétlen igenlésétől eljut a két világháború közötti antifasiszta mozgalmakig, a kommunistákkal való közös harc vállalásáig. Nehéz feladata volt Kovács Andrásnak, hiszen a kort, a történelmi átalakulást e kivételes személyiségen keresztül kellett ábrázolnia. Vállalkozásának igényessége, a tisztességes szándék azonban nem párosul igazi művészi sikerrel. A szemle emlékezetes alkotásai közé tartozik a Sortüz egy fekete bivalyért, amely Gion Nándor, jugoszláviai magyar író azonos című kisregénye alapján - a Franciaországban éló Szabó László rendezésében - készült. A megejtő történet a második világháború után játszódik egy kis faluban; az iskolába új fiú érkezik - az ő szemével ismerjük meg a kis falusi közösség felnőtt- és gyerekszereplőit, s a közelmúlt történelmét. Érzékenyen, sokszínűén ábrázolja a film a felnőtté válás első botladozó lépéseit, hiteles képet rajzolva a háború utáni megváltozott korról. A lírai és drámai elemekkel átszőtt alkotásban remekül kifejezésre jutott a rendező környezetábrázoló és légkörteremtő érzéke. Két francia világsztár - Jean Louis Trintignant - és Jean Rochefort - is játszik a műben. A magyar filmművészet mai témákat feldolgozó művekből álló vonulata, úgy hiszem, pillanatnyilag kevésbé erőteljes. Bár a filmek mindegyikén érződik a mai magyar társadalom gondjai iránti elkötelezettség, a nyitottság, az egyéni, s az új látásra, láttatásra való törekvés, a szakmai tudás, felelősségérzet, ennek ellenére a múlt év filmjeinek jó része nem tükrözi a legfontosabb társadalmi kérdéseket, mellőzi a jelen idő sokakat érintő konfliktusait, s csak elvétve foglalkozik azokkal a gondokkal, amelyekkel az ember szinte naponta szembesül. Noha a mai témájú történetek önmagukban érdekesek, fordulatosak - a valóságnak jobbára csak a felszínét súrolják. S vonatkozik ez a mezőny egyik legizgalmasabb filmjére, Gyarmathy Lívia Egy kicsit én, egy kicsit te című díjazott munkájára is, jóllehet a mai magyar valóságról ez az alkotás tudósított a legőszintébben, mondhatnánk a legbátrabban. Gyarmathy elszántan igyekszik feldolgozni három generáció együttélését, mindennapi küzdelmét és gyötrődését. Az emberi érzelmek, szenvedélyek, a kapcsolatok alakulása, változása (Tarr Béla Őszi almanach), a tétova, céltalan csellengés (Lányi András Valaki figyel), a kapcsolatok ellentmondásossága, a kétes egzisztencia (Mi- hályfy László Higgyetek nekem), a felnőttek értetlenségének kiszolgáltatott gyerekek (Péterffy András Eszterlánc), a célkeresés, az akarat, a vágy, a szeretet, a gyűlölet, az őszinteség, a hazugság, a szerepjátszás (Gárdos Péter Uramisten) - egyszóval a magánélet, az intim szféra került előtérbe a mai történetekben. A mai valóságról szóló filmek a nézőben azonban hiányérzetet hagynak. A mai magyar filmművészet erényei között számon tartott jellegzetesség, a dokumentummunkák áramlata, az idén erősen megcsappant. Csupán Gazdag Gyula döbbenetes alkotása, a Társasutazás - mely egy szomorú zarándokút krónikája: idős, megtört emberek, a túlélők utaznak Auschwitzba, a leghirhedtebb haláltáborba, hogy negyven év után felkeressék az ép ésszel felfoghatatlan szörnyűségek színhelyét - és két Sára Sándor-film, a Bábolna és a Fúga képviselte a filmdokumentumokat. Nehéz gazdasági viszonyai között is sikerrel védi elért pozícióját a magyar film; legnemesebb hagyományait őrizve nem enged a filmgyártás egészét jellemző színvonalból, s igaz ez még akkor is, ha újszerű, a filmnyelv megújítására törekvő munkát az idei szemle közönsége nem láthaTÖLGYESSY MÁRIA Mária Kišoňová-Hubová hetvenéves Klaus Maria Brandauer és Gudrun Landgrebe a Redl ezredes egyik jelenetében Könyvek, könyvtárak - Jugoszláviában Újvidéki könyvtárak Újvidék könyvtárhálózatának nagy hagyománya van. A könyvállomány jelenleg mintegy 2,5 millió kötetet ölel fel. Gazdag anyagot őriznek az egyetemi könyvtárakban is. Például a Bölcsészettudományi Kar könyvtárában 300 ezer kötetből válogathatnak az olvasók. Az iskolai könyvtárak száma: 62. A népkönyvtár fiókintézetei Újvidék valamennyi községében működnek. A legtöbb gondot az üzemi könyvtárak okozzák. Számuk mindössze 20, s ezeknek az intézHervadt koszorúk, régi szerepeket idéző képek, tárgyak, megannyi nosztalgiát ébresztő emlék - valahogy így képzeli az ember az aktív szerepléstől már visszavonult operaprimadonna otthonát. Nem voltam ugyan Mária Kišoňo- vá-Hubová lakásán, de nem hiszem, hogy túl sok helyet foglalnának el benne az egykori sikerek rekvizitumai. A művésznő ma is ményeknek nincs is meghatározott gyűjtőköre. A tervek szerint a jövőben ezek a könyvtárak elsősorban a szakkönyvek gyűjtésére térnek át. Kiadói tervek Az újvidéki Matica srpska Kiadó a tervek szerint az idén több neves jugoszláv és külföldi író művét jelenteti meg. A kiadásra jelölt 70 kötet sorában külön figyelmet érdemelnek a szótárak, a lexikonok és a kézikönyvek. Köztük lesz a jugoszláv írók lexikonénak harmadik kötete is. (B) Mária Kišoňová-Hubová egyik legutóbbi szerepében, Eugen Suchoň Svätopluk című operájának Lútomírájaként. Partnere dr. Gustáv Papp (A Szlovák Nemzeti Színház archív felvétele) rendkívül aktív, a bratislavai Zeneművészeti Főiskola pedagógusaként rengeteget dolgozik, napjai mindig zsúfoltak. Aki ennyire a mában él, nemcsak az időhiány miatt nem foglalkozik sokat a múlt emlékeivel. Jellemző, hogy találkozásunk során alig beszélt régi szerepeiről, inkább csak mechanikus felsorolásukra szorítkozott. Pedig lett volna miről beszélnie, hisz hosszú pályafutása során az operairodalom szinte valamennyi számottevő szopránszerepét elénekelte, az olasz bel cantónak ugyanolyan avatott tolmácsolója volt, mint Mozart, Verdi, Puccini, Smetana vagy Wagner műveinek.- Hagyomány és folyamatosság - ez a két tényező rendkívül fontos a művészetek minden ágában, hisz ezekre épít a következő nemzedék. A mai szlovák énekesgeneráció számára ez a két dolog már természetes, csakúgy, mint az a számtalan kedvező lehetőség- külföldi mesterkurzusokon, nemzetközi énekversenyeken való részvétel, több éves külföldi szerződések, gyakori vendégszereplések, stb. - amelyet önnek és az ön nemzedékének még jórészt nélkülöznie kellett. Mégis hatalmas munkát végeztek, s a mai eredmények elsősorban önöknek köszönhetők. Azt hiszem, önök jóval nehezebb körülmények között dolgoztak, mint mai pályatársaik. ön is így látja ezt?- Mivel ezt a kérdést most a napokban már többször feltették nekem, engedje meg, hogy csak röviden válaszoljak: új kor, új feltételek, új követelmények. Nos, az élet hozta ezeket a változásokat. Mindenesetre tény, hogy a mai fiataloknak minden lehetőségük megvan arra, hogy - amennyiben valóban tehetségesek és kitartóak- olyan művészekké váljanak, akik teljes mértékben megfelelnek korunk igényeinek.- Úgy tudom, ön eredetileg pedagógusnak készült...- Igen, sőt, három évig tanítottam is. Szüleim is pedagógusok voltak. Zenekedvelő családban nőttem fel. Először csak kedvtelésből énekeltem, majd amikor többen úgy találták, hogy jó hangom van, magánúton kezdtem éneket tanulni. Tanulmányaimat a bécsi konzervatóriumon folytattam. Már szerződést is kaptam volna az osztrák fővárosban, amikor közbeszólt a történelem; az Anschluss után a külföldieknek távozniuk kellett Bécsből. így hát hazajöttem és a Szlovák Nemzeti Színház magánénekese lettem. Koloratúr szopránként kezdtem, majd lírai szerepeket énekeltem, később ' pedig, ahogy a hangom súlyosabbá vált, fokozatosan áttértem a drámai szerepkörre.- Volt valamilyen szerepálma, amelyet nem sikerült elénekelnie?- Nem, nem volt.- Akkor ön boldog ember.- Igen, ahogy most így visszatekintek a pályámra, mindarra, amit sikerült megvalósítanom, elmondhatom, hogy boldog ember vagyok.- Pedagógusként mit tart fontosnak?- Napjainkban gyakran vitatkoznak arról, mi a fontosabb: a hangszépség vagy a drámai ki- fejezőerő? Sokan az utóbbit tartják lényegesebbnek, akár a szép éneklés rovására is. Szerintem lehet kifejezően énekelni úgy, hogy mindvégig megőrizzük a szép hangzást. Senki sem hallgat szívesen egy lehangolt zongorát vagy hegedűt; épp így egy torz énekhang sem nyújthat esztétikai élményt. Ugyancsak nagyon fontosnak tartom egy énekes számára az állandó kontrollt. Minden szerep más követelmények elé állítja az előadót, különböző stílusbeli, technikai problémákkal kell megbirkóznia. Szükséges, hogy ezeket meg tudja beszélni valakivel, akinek megbízik az ítéletében, s aki jól ismeri az adottságait. Sokan ezt nem tartják fontosnak, holott az én személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy egy megbízható pedagógussal való folyamatos együttműködés nagy segítséget jelent. Nekem szerencsém volt annak idején, Korínska tanárnő és Egeman professzor személyében kiváló pedagógusokra találtam, akik hosszú éveken át elláttak tanácsaikkal. Főleg nekik köszönhettem, hogy sikerült megőrizni a hangom, s hogy a koloratúr szerepkörről fokozatosan átállhattam a lírai, majd a súlyosabb drámai szerepekre.- Munkája mellett hódol valamilyen kedvtelésnek?- Három gyermekem van, most már hat unokám is, azt hiszem, ezzel már válaszoltam is erre a kérdésre. Ez a pálya teljes embert kíván, s ha család is van, aligha akad idő még másra. Ám a zene világa olyan gazdag, annyi változatos szépséget kínál, hogy ez nem is baj. VOJTEK KATALIN Gazdag esztendők
