Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-14 / 38. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1985. február 14. XXXVIII. évfolyam 38. szám Ára 50 fillér Veszélyes tévedések Hetek óta változatlanul központi téma a nemzetközi sajtóban a nem egész egy hónap múlva kezdődő szovjet-amerikai leszerelési párbeszéd, az ezzel kapcsolatos elvárások, követelések hangoztatása. Washington már jóval a tárgyalások előtt le akarja szerelni a megalapozott elvárásokat, a kormány vezetői a tárgyalások nehézségére, várható hosszadalmasságára hivatkozva eleve pesszimista hangulatot szeretnének kelteni a sikert illetően. Ilyen értelemben nyilatkozott Reagan elnök és Weinberger hadügyminiszter. A szovjet vezetők szintén mind gyakrabban ismétlik meg a jól ismert moszkvai álláspontot: a stratégiai, a közepes hatótávolságú nukleáris és az ürfegyverekről kölcsönös összefüggéseikben kell tárgyalni és megállapodni. A Szovjetunió nem akarja, hogy a közvélemény „elaludjon“, azaz megelégedjen azzal a tudattal, hogy a két nagyhatalom tárgyalásokat folytat, s ezeket Washington mintegy spanyolfalként felhasználva, a háttérben fokozza a fegyverkezést. A legfelsőbb amerikai vezetők legutóbbi kijelentései alapozzák meg ezt az aggodalmat. Moszkvában erősen bírálták Reagan keddi bejelentését, mely szerint az USA akkor is folytatja az űrfegyverekkel kapcsolatos kutatási programot, ha netán sikerülne Genfben megállapodni az atomfegyverek korlátozásáról és csökkentéséről. Egy hónappal a Gromiko-Shultz találkozó után tehát a Fehér Ház fel akarja rúgni a Genfben közösen elfogadott megállapodást a három fegyverfajta kölcsönhatásáról, arról, hogy mindent megtesznek a leszerelés előmozdítása érdekében. A mostani helyzet kezd kísértetiesen hasonlítani a közepes hatótávolságú fegyverek ügyére. E fegyverfajtákról is azért folytatott Washington látszattárgyalásokat, hogy azok leple mögött végrehajthassa telepítésüket Nyugat-Európában. Márpedig tárgyalgatni csak a tárgyalásokért: nincs semmi értelme - mutattak rá többször is Moszkvában. Az USA jövő évi katonai költségvetéséből s az Unió helyzetéről egy hete tartott Reagan- beszédből az derül ki, hogy a Fehér Háznak nem áll szándékában megegyezni a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása, az egyenlőség és egyenlő biztonság alapján. A márciusi tárgyalásokon szóba kerülő témák közül a világűr militarizálásának megakadályozása a kulcskérdés. A csillagháborús program washingtoni szóhasználat szerint védelmi jellegű, s a kutatást folytatni akarja - párhuzamosan a tárgyalásokkal. Szerinte nincs ellentmondás ebben, mondván, hogy nem konkrét fegyverkezésről van szó, csupán kísérlezetésröl. (Másrészt pedig ezzel is - az erő pozíciójából - nyomást kíván gyakorolni a Szovjetunióra.) Ez az érvelés jónéhány fogyatékosságot tartalmaz. Először is az eddigi tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a leszerelési tárgyalásokon sokkal lassabban születik előrehaladás, mint amilyen ütemben az USA-ban a fegyverkezési programok megvalósítása történik. Másodszor: emlékeztetni kell az Izvesztyija cikkírójának arra a megállapítására, hogy a „stratégiai védelmi kezdeményezés“ (értsd: űrfegyverkezés) tervével az USA szinte beprogramozza a fegyverkezési versenyt. Ugyanis ha az amerikai kutatások sikerrel járnak, nincs rá biztosíték, hogy nem kezdik meg az ürfegyverek gyártását is. Ha a Szovjetunió e téren lemaradna, akkor óriási hátrányba kerülne. Ezért az amerikai tervek folytatása válaszintézkedésekre kényszeríti Moszkvát. Harmadszor: nem igaz az, hogy védelmi rendszerről van szó. Az amerikai „űrpajzs“ létrehozása az USA-t védené a válaszcsapástól, s az elképzelések szerint ennek alapján büntetlenül támadást indíthatnának a Szovjetunió ellen. Tehát az egyik fél védelmének ilyen mérvű megváltoztatása felborítja a stratégiai egyensúlyt, destabilizálja a helyzetet. Egyébként is az amerikai rakétavédelmi rendszer sérti a több mint tíz esztendeje megkötött SALT-1 szerződést. Negyedszer: valótlan az az amerikai állítás, hogy a Szovjetunió már megkezdte volna egy, a SALT-1 - et sértő védelmi rendszer kiépítését. Washingtonban ezt nem tudják bizonyítani, s éppen olyan propagandafogásról van szó, mint a közepes hatótávolságú fegyverek esetében is tapasztalható volt. Ötödször pedig: veszélyes fejleménynek kell tekinteni, hogy a jelenleg éppen nyugat-európai körúton tartózkodó Weinberger a szövetségeseket is be akarja vonni a csillagháborús tervekbe, mondván, hogy az ő biztonságukat is védik. A brit és francia kormány ellenzi ezt a koncepciót, ezzel szemben a jobboldali nyugatnémet vezetés messzemenően egyetért vele. Az ellenzéki szociáldemokraták másként vélekednek, mondván: tanultak az eurorakéták ügyéből. Annak idején ugyanis a nyugatnémet szociáldemokrata vezetés volt az egyik értelmi szerzője a NATO úgynevezett kettős határozatának, amely aztán 1983 végén e fegyverek telepítését eredményezte. Tévedés volt - mondta a közelmúltban az egyik tekintélyes SPD-politikus. Kétségkívül jobb későn beismerni a melléfogást, mint soha. Európa nem engedhet meg magának még egy ilyen tévedést, amely végzetes is lehet. Márpedig az amerikai vezetés lépései alapján valószínűnek látszik, hogy ismét ilyen kettős játékot akarnak követni: tárgyalni és fegyverkezni. A megegyezéshez szükséges bizalmi légkör azonban nem teremthető meg a fegyverkezés fokozásával. A másik végzetes tévedés, amihez Washingtonban makacsul ragaszkodnak: továbbra is azt hiszik, hogy sikerül megszerezniük az erőfölényt, s nem hajlandók levonni a fegyverkezési verseny eddigi történetéből a tanulságokat. A fölény elérése eddig sem sikerült nekik, s ezután sem fog. A szocializmus erőinek és lehetőségeinek lebecsülése veszélyes illúziókat kelt. Veszélyeseket, hiszen politikájukat az illúziókhoz próbálják hozzáigazítani. MALINAK ISTVÁN Csehszlovák vezetők távirata Vietnamba (ČSTK) - A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság barátsági és együttműködési szerződése aláírásának ötödik évfordulója alkalmából a két ország vezetői üdvözlő táviratot váltottak. Az a távirat, amelyet Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárának, Truong Hinchnek, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökének és Pham Van Dongnak, a Vietnami Minisztertanács elnökének küldött, megállapítja: A plzeňi Škoda Művek szerszám- gépgyára hosszú távú egyezmény alapján W 200 HB NC tipusú hori- zontál-marógépeket gyárt a Szovjetunió számára. Ezek a berendezések 80 tonnás munkadarab megmunkálására is alkalmasak. A képen: Václav Soukup (baloldalt) és Jirí Otásek egy horizontál- marógépre S 80 B tipusú nehéz forgóasztalt szerel fel. (Jiŕi Vlach felvétele - ČTK) A barátsági és együttműködési szerződés aláírása lerakta a szilárd alapjait államaink és nemzeteink kapcsolatainak, amelyek a marxizmus-leniniz- mus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján fejlődnek. Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy a szerződés aláírása óta eltelt öt évben szilárdult, és állandóan mélyül országaink sokoldalú politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködése. EredméA Csehszlovák NF KB Elnökségének felhívása Az erdők védelméről és gondozásáról (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. Karol Laco szövetségi miniszterelnök-helyettes jelenlétében megtárgyalta a kormány által a Nemzeti Front 1986-1990-re szóló választási programjai elveinek kidolgozásával kapcsolatban kitűzött célokat. Az Elnökség a továbbiakban megtárgyalta és jóváhagyta azt a felhívást, amellyel a Nemzeti Front szerveihez és szervezeteihez fordul, hogy fordítsanak elsőrendű figyelmet egy rendkívül fontos társadalmi feladat teljesítésére: az erdők védelmére és gondozására. A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnökségének felhívása az erdőgazdaság megsegítésével kapcsolatban Tisztelt polgártársak! Elvtársak! Az erdők szocialista hazánk nagy kincsei. Lényegesen hozzájárulnak az emberek egészségéhez és környezetünk tisztaságához, jelentős gazdasági szerepük is van, az üdülést és a pihenést szolgálják, s szép tájaink pótolhatatlan alkotóelemei. Ezért az erdőkről való sokoldalú gondoskodás elsőrendű társadalmi kötelesség, különösen a jelenlegi időszakban, amikor két tavalyi és egy idei természeti katasztrófa után súlyos eredőkárok keletkeztek. Ezért azzal a felhívással fordulunk a Nemzeti Front minden szer- (Folytatás a 2. oldalon) nyei segítik országaink szocialista építését és az egység megszilárdítását a béke és a szocializmus erőinek közös harcában. Biztosítjuk Önöket, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és kormánya, valamint egész népünk továbbra is következetesen végrehajtja a szerződés rendelkezéseit, s a két marxista-leninista párt, valamint a szocialista államaink sokoldalú együttműködésének elmélyítésére, Csehszlovákia és Vietnam népe internacionalista szolidaritásának megszilárdítására törekszik. (Folytatás a 2. oldalon) Jubiláns köszöntése (ČSTK) - Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke tegnap Prágában fogadta Marie Jarošovát, a CSNT alelnökét jubileuma alkalmából, s átnyújtotta Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek az üdvözlő levelét. A levél nagyra értékeli Jarošová elvtársnőnek népünk nemzeti felszabadító harcában szerzett érdemeit, s a kommunista párt és a szocialista társadalom építése során kifejtett sokéves áldozatos tevékenységét. (Tudósítónktól) - A Szlovák Nemzeti Tanács vezetői tegnap a bratislavai várban újságírókkal találkoztak. Viliam šalgovičnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, az SZNT elnökének a jelenlétében Ján Gregor, az SZNT alelnöke mondott köszönetét a sajtó, rádió és televízió azon munkatársainak, akik rendszeresen foglalkoznak Szlovákia legfelsőbb törvényhozó testületének munkájával. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a széles olvasóközönség a parlamenti tudósítások révén megismerkedhet a képviselők tevékenységével, a tanácskozásaikon megvitatott fontos kérdésekkel és az új törvényekkel. Szólt az SZNT idei munkatervéröl is. A képviselők többek között foglalkoznak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetével, a múlt évi zárszámadással, a nyersanyagok és alapanyagok gazdaságos felhasználásával, az áruellátással, az állami költségvetéssel és az SZSZK kormánya programnyilatkozatának teljesítésével.-rElhunyt Karol Martinka elvtárs (ČSTK) - Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szlovák Nemzeti Tanács és a szlovák kormány mély megrendüléssel közli, hogy Karol Martinka, az SZLKP KB tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, szlovák miniszterelnök-helyettes hosszan tartó, súlyos betegség után február 13-án 61 éves korában Bratislavában elhunyt. Minden konfliktus megoldható békés úton Konsztantyin Csernyenko válasza egy argentin békeszervezet felhívására (ČSTK) - Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üzenetet kapott ,,A százak felhívása az élet nevében“ nevű argentin mozgalomtól. E mozgalom 1984 májusában jött létre több száz ismert argentin politikai, közéleti, kulturális és vallási személyiség kezdeményezésére, akik a jóváhagyott program szerint humánus és bé- keszeretó céloktól vezérelve törekednek a nukleáris katasztrófa elhárítására. Kollektív tagként csatlakoztak a mozgalomhoz különböző politikai pártok, a fő szakszervezeti szövetségek, egyetemek és más társadalmi, ifjúsági szervezetek. Ez az argentin mozgalom a közelmúltban üzenetet intézett az atomfegyverrel rendelkező öt ország - a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy- Britannia és Kína - állam- és kormányfőihez. A dokumentum hangsúlyozza: jelenleg, amikor a nemzetközi feszültség és a lázas fegyverkezés kritikus szintet ért el, amikor a világot az atomkatasztrófa veszélye fenyegeti, a világbéke elérését célzó törekvés által vezetett argentin nép ki akarja fejezni szolidaritását, félelmét és aggodalmait, s az életbe vetett reményét is A mozgalom felszólítja az öt atomhatalmat, vállaljanak kötelezettséget, hogy soha nem alkalmazzák a tömegpusztító fegyvereket, a megfelelő megállapodások útján, az atomkatasztrófa elhárítása nevében érjék el a jelenlegi nukleáris arzenálok befagyasztását és felszámolását. Konsztantyin Csernyenko a következő választ küldte az argentin mozgalomnak: Köszönettel vettem az önök üzenetét, amelyben tükröződik Argentína és más latin-amerikai országok népeinek jogos aggodalma a nukleáris háború növekedő veszélye miatt. Azt írják, hogy az argentin nép tudata és lelkiismerete biztatja önöket az alapvető emberi jogért - az élethez való jogért vívott harcra. Ez az igyekezet teljes mértékben megfelel a szovjet emberek meggyőződésének, államunk egész nemzetközi tevékenységének. Valószínűleg tudják, a Szovjet(Folytatás a 3. oldalon) Baráti találkozó