Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-09 / 34. szám, szombat

Körültekintő értékelés A járási nemzeti bizottság kommunistáinak tanácskozása A Nagykürtösi (Veľký Krtiš) Járási Nemzeti Bizottság 79 kommunis­tája és három tagjelöltje az év eleji gyűlésen részletesen elemezte tavalyi munkáját és a felsőbb pártszervek határozatainak teljesítését. A pártélet elveinek megtartása, a pártcsoportok tevékenysége, a káder­munka, a tömegszervezetekkel való együttműködés, a pártoktatás kérdései év közben is rendszeresen szerepeltek a pártbizottság ülései­nek napirendjén, a tagsággal is megtárgyalták a felmerült nehézségeket, s most ezek megoldásáról is számot adtak. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek a terv teljesítésének, a költségvetés megtartásának, a válasz­tási programok valóra váltásának. Szóltak a jnb irányította gazdasági szervezetek eredményeiről és a szolgáltatások további fejlesztésének kérdéseiről. Megállapították, hogy egyre színvonalasabb az apparátus munkája, az elmúlt évben egyet­len lakossági panasz sem érke­zett. Ennek ellenére fontosnak tartják, hogy a feladatok teljesíté­sének ellenőrzése még követke­zetesebb legyen, tovább javuljon az ügyfelek iránti viszony. Fontos­nak tartják a munkatársak szak­mai és politikai továbbképzését is. A jnb kommunistái közül többen a járási pártbizottság aktivistáiként működnek és instuktorokként se­gítik a városi és a helyi nemzeti bizottságok munkáját. Jelentős feladatok várnak rájuk, hisz Ipoly- nyék (Vinica) után január 1-től Nagycsalomija (Veľká Čalomija) is központi község és április elejéig mindkét településen építkezési hi­vatalt hoznak létre. Ennek a fel­adatnak a negvalósításához első­sorban az érintett szakosztály kommunistáinak kell hozzájárul­niuk. Elismeréssel szóltak arról, hogy az elmúlt esztendőben a nehe­zebb gazdasági körülmények kö­zepette is sikerült a beruházások tervét teljesíteni. Befejezték a járási ipari és szolgáltató vállalat lakatos és bádogos műhelyének, és az egészségügyi intézet garázsainak építését, elkészült a járási útigazga- tóság egyik épülete és a csábi (Ce- bovce) Motorest szociális létesít­ménye. összesen több mint 10 millió koronát fordítottak az építke­zésekre, a gépek és berendezé­sek vásárlására. Különös figyel­met szenteltek a lakásépítésnek: 371 lakást fejeztek be az építők, 42-vel többet, mint amennyit a terv előirányzott és a lakások felét hi­bák nélkül adták át. További 407 lakás építését kezdték el. A járulé­kos beruházások építésének üte­mével viszont nem lehetnek meg­elégedve. A Stavoinvesta, a Magasépítő Vállalat és a Járási Építőipari Vállalat felelőtlen hoz­záállása miatt lassan haladnak a munkák az egészségügyi köz­pont és a bölcsőde-óvoda építke­zésén is. A Z-akció beruházásos részében is fogyatékésságok mu­tatkoztak az év folyamán. Igaz ugyan, hogy az év végéig sikerült befejezni mind a kilenc akciót, de a harmadik negyedév végéig csu­pán kettő készült el. A jnb gazdasági szervezetei, a vendéglátóipari vállalat kivételé­vel teljesítették a tervet. A járási lakásgazdálkodási vállalat a laká­sok javítására és karbantartására 5,2 millió koronát fordított.- Az elmúlt év a 7. ötéves terv­időszak legsikeresebb esztendeje volt - állapította meg összegezés­képp a pártbizottság beszámolója, majd az 1985-ös feladatok igé­nyességére hívta fel a kommunis­ták figyelmét. Az építkezési beru­házásokra 4 millió 200 ezer koro­nát fordítanak majd. A komplex lakásépítés keretében 345 lakás épül, ebből 130 a munkaerő stabi­lizálása céljából. A Z-akció beru­házásaira 10,8 millió koronát for­dítanak. A nemzeti bizottságok vállalatai és szervezetei elsősorban a la­kosság igényeihez igazodnak. A helyi építőipar növeli teljesítmé­nyét, a javításokra és a karbantar­tásokra helyezve a fő hangsúlyt. A kormányhatározattal összhang­ban bővítik a szolgáltatásokat. Az elmúlt évben a gyermekek 87,4 százaléka látogatta a gyermekin­tézményeket, az idén az érintett korosztály 94 százalékáról gon­doskodnak majd a bölcsődékben, az óvodákban. A vitában valamennyi lényeges kérdéshez hozzászóltak a jelenle­vők. Szóba került a szocialista brigádok formalitásoktól mentes tevékenységének fontossága, a pártcsoportok munkája javításá­nak lehetőségei. A közlekedéssel kapcsolatos panaszok orvoslásá­nak fontosságára is rámutattak, megemlítve, hogy bár a csehszlo­vák Autóközlekedési Vállalat üze­mét kerületi szinten pozitívan érté­kelik, jobban figyelembe kellene venni, hgoy a járásban csaknem kizárólag autóbuszok bonyolítják le a személyszállítást. Sokrétűen, körültekintően ele­mezték a járási nemzeti bizottság pártszervezetének tevékenységét a taggyűlésen. Kiemelték, hogy a bírálat és önbírálat mellett fontos szerepe van a kommunista igé­nyességnek, a felelősségnek és a következetességnek is, ezek nélkül az apparátus dolgozói nem valósíthatják meg a reájuk háruló feladatokat. DEÁK TERÉZ A közrend szolgálatában ÚJ szú 5 1985. II. 9. Az élet sokszor tartogat megle­petéseket s egészen más útra te­reli az ember sorsát, mint ahogyan azt elképzelte. Ez történt Lőrincz Zoltán századossal, a jászói (Ja­sov) közbiztonsági körzet pa­rancsnokával.- Valóban váratlan fordulatok következtek be életemben fiatal koromban - vallja magáról a szá­zados. - Az első szabad évben születtem a rozsnyói (Rožňava) járás egyik'kis községében, Csol- tóban (Čoltovo). Szüleim fizikai dolgozók voltak. Itt jártam alapis­kolába, majd Šafárikovóban érett­ségiztem. Kitünően tanultam, kü­lönösen a természettudományok­hoz vonzódtam. Gyermekkoromtól pedagógus szerettem volna lenni. A Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főis­kola matematika-fizika szakára ke­rültem. A tanulás itt sem okozott különösebb gondot, de mégsem lett belőlem pedagógus. Négy si­keresen elvégzett szemeszter után családi okok miatt meg kellett szakítanom a tanulmányaimat. Az volt a szándékom, hogy később folytatom, de nem igy alakult. Be­vonultam katonának.- Közvetlenül a leszerelés előtt megnősültem. A hadseregben gyakran beszélgettek velem, al­kalmasnak tartottak a rendőri hi­vatásra. Tudtam, hogy nem köny- nyü munka, nagy felelősség, sok lemondás vár rám, de a munkától nem féltem, igy lettem a testület tagja. Arra gondoltam, hogy ehhez a munkához is kell pedagógiai érzék, pszichológiai ismeret.- Hogyan jutott el a parancsno­ki beosztásig?- Először a határon szolgáltam - mondja Lőrincz Zoltán - Majd 1970-ben áthelyeztek Szepsibe (Moldava nad Bodvou), ahol a szo­cialista és a személyi tulajdon vé­delmével, valamint a bűnügyek felderítésével foglalkoztam. Közben képezte magát, szor­galmasan tanult és Žilinában elvé­gezte a tiszti főiskolát. Kiváló ta­nulmányi eredménye rendkívüli előléptetést is jelentett a tiszti ranglétrán. A „csillagok“ szapo­rodtak, de ezekkel együtt a felada­tok és a felelősség is.- Ez azt hiszem nem csak ná­lunk, hanem a civil életben is így van. Minden előléptetés, maga­sabb tisztség egyben nagyobb te­hertétel is, mely próbára teszi az embert, vizsgáztatja tudását, em­berségét, akaraterejét. 1975-ben vettem át a jászói körzet parancs­noki tisztjét. Már a tizedik évet töltöm ebben a funkcióban, renge­teg problémával, gonddal, szép és jó, rossz és szomorú emlékekkel a tarsolyomban. Ma már annyival könnyebb a munkám, hogy a kör­zet minden zugát ismerem és a la­kossággal kitűnő a kapcsolatunk. Feladatunk a közrend biztosítása, a bűnügyek és bűnelkövetők fel­derítése, a többi az ügyészség és bíróság dolga. Említette, hogy a körzetükhöz tizenhat község tartozik s a lako­sok száma megközelíti a harminc­ezret. A járás legszebb kirándu­lóhelyei tartoznak ide, sok az üdü­lőtelep, nagy az idegenforgalom. Ez mennyiben befolyásolja mun­kájukat?- Valóban nagy a körzetünk. A holtszezonban az üdülőhelyek okozzák a legnagyobb gondot, a nyaralókat törik fel a leggyakrab­ban. Hogy eredményeink jónak mondhatók, abban nagy szerepe van a lakosság segítségének. Tudják, hogy a köz- és személyi tulajdon védelmét szolgáljuk és közülük valók vagyunk. A másik nagy támaszunk a segédrendő­rök, akik különösen az éjszakai szolgálatokban nyújtanak nagy segítséget.- Melyek a leggyakoribb bűn­cselekmények, s milyen arányban sikerül felderíteni ezeket?- Talán csak távirati stílusban. Úgynevezett ,,nagy“ ügyek nem történtek a körzetünkben, de ha az elmúlt évet vesszük alapul, min­den harmadik napra jut egy-egy bűncselekmény vagy kihágás. A szocialista tulajdon megkárosí­tása huszonöt esetben fordult elő. Főképpen üzletekbe és vendég­lőkbe törtek be. Magántulajdon el­len - nyaralók, lakóházak - tizen­hét esetben követtek el bűncselek­ményt. Tizenegy gépkocsivezető­től vettük el a jogosítványt ittas vezetésért Élősködés, gyermek- tartási kötelezettség elmulasztá­sa, garázdálkodás következik a listán, de akadt egy-két más jellegű bűncselekmény is.- Említette egyik fontos tevé­kenységüket, a bűncselekmények megelőzését is.- Igen, ez is fontos feladatunk, amit egyedül nem tudunk megol­dani. Nagy segítséget kapunk a helyi nemzeti bizottságoktól, a tömegszervezetektől és az isko­láktól. A jogi nevelést nem lehet elég korán megkezdeni. Sok a fia­talkorúak által elkövetett lopás és betörés. Ezek megelőzése, visz- szaszoritása rajtunk és a pedagó­gusokon kívül az egész társada­lom, a szülők s minden becsületes állampolgár feladata. FECSÓ PÁL Az új Panoráma Szállóban kap­tak helyet azok a földműves­szövetkezeti ta­gok, akik idei téli szabadsá­gukat Prágában töltik. A szállo­dában kitűnő ellátásban ré­szesülnek, für­dőmedence is a rendelkezé­sükre áll. (Miroslav Vodéra felvétele) Meggyőződésből és meggyőzően Harmincöt éve pártoktató Huszonhárom éves volt, amikor 1950-ben az ifjúsági szervezet tagjaként részt vett egy kéthetes politikai tanfolyamon.- Fiatalok voltunk és lelkesek. Nagy figyelemmel hallgattuk az előadásokat, jól bevésve emléke­zetünkbe az ott elhangzottakat. E tanfolyamon nemcsak a kom­munista alapelvek lényegét értet­tük meg, hanem azt is, hogy eze­ket nem elég ismerni és elfogadni, hanem terjeszteni is kell - emléke­zik Kocsis Gyula, a Nyárasdi (To- pol'níky) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója arra az ese­ményre, amely őt tulajdonképpen elindította pártoktatói pályafu­tásán. Egy évvel később párttag lett. Komoly feladatokat kapott, s azo­kat kommunistához méltóan telje­sítette is. Közben leérettségizett, megszerezte a magyar-történe­lem szakos képesítést. Különböző előadásokat vállalt. Mint mondja, igyekezett úgy szervezni az idejét, hogy mindenre fusson. Mindez persze a jelenben is érvényes. Elnöke a Nemzeti Front és a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség helyi szervezetének és tagja a faluban tevékenykedő pártalapszervezetek munkáját irá­nyító helyi pártbizottságnak s a polgári ügyek testületének. A járási pártbizottság előadójaként rendszeresen előad a dunaszer- dahelyi (Dunajská Streda) Marxiz- mus-Leninizmus Esti Egyetemén, de - ha felkérik - a pártoktatáso­kon is vállal előadást. Találkozá­sunk napján éppen az esti egyete­men adott elő, s már aznap ké­szült a falusi pártalapszervezet- ben tartandó előadásra. Pár nap­pal később az egységes földmü- vesszövetkezetben adott elő a nemzeti felszabadító harcokról. S mindemellett természetesen igazgatói teendőit is el kell vé­geznie. A Strakoniceí Cseh Motoripari Vállalat már 1983 óta gyártja hazai piacra a JW 20-as típusú fameg­munkáló gépet, elsősorban házi és iskolai műhe­lyek számára. Eb­ben az évben a Háztartásfelsze- relés-kereskedel- mi Vállalat és a Jednota üzletei­nek az eddiginél nagyobb mennyi­ségben szállít kü­lönféle tartozékai­val: esztergával, fémköszörűvel és egyebekkel együtt. A képen: Jirí Kotrba az el­készült példányo­kat ellenőrzi. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČTK) önmagával szemben a sokirá­nyú elfoglaltsága mellett is igé­nyes. Tiltakozik, amikor arra cél­zok, ha több is az előadása, ese­tenként ismétlődnek a témák és ez könnyíti a feladatot.- Az ilyen fajta könnyítést nem engedhetem meg magamnak. Ha két, vagy akár három helyen be­szélek ugyanarról a témáról, akkor is minden egyes előadásra külön felkészülök. Minden előadás csak akkor éri el igazi célját, ha az ember figyelembe veszi a hallga­tók összetételét, korát, foglalkozá­sát stb. A történelmi eseményeket és az általános érvényű tényeket is mindig ki kell egészíteni a helyi példákkal. A falusi alapszervezet pártoktatásán a hallgatókkal a nemzeti felszabadító harcok kapcsán például többek között összegezni kell a falu fejlődését, beszélni kell arról, hogyan éltek régen a falusi emberek és hogyan élnek ma.- A három és fél évtizedes párt­oktatói tapasztalataiból milyen ál­talános érvényű tanulságokat vont le?- Első helyre tenném az állan­dó és sokoldalú önképzést. A tör­ténelmi kiadványok és tankönyvek mellett fontosnak tartom a szép- irodalmi művek olvasását, de leg­alább ennyire szükséges a bél­és külpolitikai eseményekről való pontos tájékozottság. Semmit sem szabad kihagyni, ami valamilyen pluszt jelent az ember ismereté­nek a bővítésében. Ha csak egy módom van rá, részt veszek min­den előadáson, amit a pártoktatók számára tartanak. Mert bármeny­nyit is tudjon az ember, nincs olyan előadás, amelyiken ne hal­lana valami újat. Az is Íratlan tör­vény számomra, hogy a legismer­tebb témát sem adom úgy elő, hogy ne készülnék fel rá. Megha­tározó nagyon a meggyőző elő­adás, úgy kell előadni, hogy a hall­gató érezze, amit mond az előadó, azt meggyőződésből mondja.- Ismeretei és tapasztalatai alapján a fiatalok eszmei-politikai nevelésében milyen alapelvekhez igazodik?- Szerintem mi, régen több élettapasztalattal rendelkeztünk, míg a mai fiatalok általános tudása és műszaki ismerete nagyobb. De politikai és eszmei téren van még mit tanulniuk. Ezért nagyon fon­tosnak tartom a fiatalok eszmei­politikai nevelését. S ebben én is szívesen segítek, örömmel foglal­kozom a fiatalokkal, nemcsak a mindennapi munkám, hanem pártoktatói tevékenységem során is. Kocsis Gyula pártoktató az el­múlt év őszén a kerületi pártbizott­ságtól oklevelet kapott. Az elmon­dottak is bizonyítják, hogy a kitün­tetés a harmincöt év eredményes és sikeres politikai nevelő munká­jának méltó elismerése. EGRI FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents