Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-25 / 47. szám, hétfő
P ortrévázlatot készülök írni egy fiatal csehszlovákiai magyar amatőr karikaturistáról, de - vonatkozó előzmények hiányában - kissé furcsán érzem magam, enyhén szólva. Mintha máris légüres térbe hullana az irás, pedig még el sem készült Merthogy karikatúrák ugyan jelennek meg nemzetiségi sajtótermékeinkben is természetesen, ha többnyire átvétel útján is, arra azonban nem emlékszem, hogy például jelentősebb dolgozatok foglalkoztak volna ezzel a sajátságos, mindenkor nyokra, vagyis arra, hogy valamikor magyar vicclapok egész sora jelent meg tájainkon. Érdemes lenne egyszer alaposabb figyelmet szentelni ennek a kérdésnek. Miért van például az, hogy amig a szlovák karikatúrában egyre- másra jelentkeznek fiatal tehetségek remek rajzkészséggel, egyéni látásmóddal, addig nemzetiségi viszonylatban évek óta úgyszólván senki, legalábbis lapjaink humorrovatai erről tanúskodnak. Az utóbbi időben egyetlen új név tűnt fel, a Szalay Zoltáné. Vagy két tucat karikatúrája jelent meg eddig, zömük az Új Szó vasárnapi számában. Szalay Zoltán Felsőpatonyban (Horná Potôň) született, huszonkilenc éves. Géplakatosnak indult, majd gépipari szakközépiskolába jelentkezett, melyet 1982-ben fejezett be esti tagozaton. Közben egy évig eredeti szakmájában dolgozott. Negyedik éve a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyiművek technikusa a pótalkatrész-gyártó részlegen. Ugyanennyi ideje nős, feleéves koromban kórházba kerültem, és hogy legyen min nevetni, hát rajzolgattam az ottani környezetet, embereket, ahogy én láttam. Közben mind jobban foglalkoztatott a karikatúra, mindennapi humoros helyzeteket próbáltam kifejezni. Vérbeli falusi vagyok, így elsősorban a falusi élet kínálta témákat rajzoltam. Perszé, nem éreztem - és ma sem érzem - kiforrottnak a munkáimat. Soha senkitől szakmai tanácsot nem kaptam, csak az van, amit magamtól gondolok ki, meg amit másoktól ellestem, többek között Saj- dik Ferenctől, akit igen nagyra értékelek. Szükségem lenne szakmai kritikára. A környezetemben amúgy megállítanak az ismerősök, mondják, láttuk a karikatúrádat, de szakmai szempontból nem tudnak hozzászólni. Hosszú unszolásra jelentkeztem rajzaimmal szerkesztőségben. Igen jó volt látni az első közlést, az Új Szóban jelent meg. Egy erélyes kertészről szólt, aki pisztolyt tart az almából kimászó kukacra. Van-e fonnivalónk? „Szeretnék jó karikaturista lenni“ népszerű rajzművészeti ábrázolásformával. Csehszlovákiai magyar karikaturistáról szóló cikk után is hiába nyomozok az emlékezetemben. Az ok nyilvánvalónak látszik: nincsenek hivatásos karikaturistáink. Akik vannak - ketten-hár- man kedvtelésből művelik e műfajt, többkevesebb rendszerességgel, de korántsem teremtve annyit, olyat, olyan sajátos tartalmakat, aminek alapján csehszlovákiai magyar karikatúráról beszélhetnénk, mint beszélünk csehszlovákiai magyar irodalomról vagy képzőművészetről. Azaz az általánosítható jelenségek kariki rozása mejlett nemzetiségi létünk minden mástól jól elkülöníthető sajátosságai, a dél-szlovákiai magyarlakta tájak sokszínű hagyományvilága, közelmúltjának és jelenének a valósága - karikatúrában nincs kifejezve, ilyen műfajban nem jelenik meg. És ez fölöttébb elgondolkoztató, ha csak a nagy számok törvényére gondolunk is, hát még ha a hagyomásége óvónő. Kétéves kislányukkal felesége szüleinél laknak, Csen- kén (Cenkovce).- Nem születtem géplakatosnak - mondja. - Amikor pályát kellett választani, a szüleim nem Szalay Zoltán csendes szavú fiatalember és - legalábbis beszélgetésünkkor - inkább komoly, mint vidám, jóllehet az utóbbi jelzőt tartja jellemzőbbnek önmagára. Többszöri alkalmi találkozásunk alapján mondhatnám szerénynek is, aki tudatában van annak, hogy egyelőre még kezdő a pályán. Hirtelen nem is emlékszem. A kiserdő volt itt, vagy a szemétlerakóhely? (Szalay Zoltán karikatúrája) tudtak tanácsot adni, egyszerű emberek. Persze, vonzottak a gépek. Ami a rajzot illeti, ha éreztem is magamban tehetséget, meg szerettem is rajzolni, nem érdekelt komolyabban a dolog. Az újságokban megnéztem a karikatúrákat, el is gondolkodtam felettük, de semmi több. Tiszta véletlenül kezdtem el karikatúrát rajzolni. Tizennyolc A környezet sem mellékes A gyermek vers- és prózamondók szövegválasztásáról, felkészítésük mikéntjéről ez idő tájt már nem nagyon érdemes szólni, hiszen az iskolai fordulók után ezekben a napokban már a körzeti' versenyek zajlanak, majd hamarosan következnek a járási döntök. Természetesen, azért még mindig lehet csiszolni a szövegmondáson, érlelni az előadást. Tapasztalatból tudjuk ugyanis, hogy a rengeteg iskolai feladat közepette sok pedagógus és gyerek csak közvetlenül a versenyek megkezdése előtt kapcsolt nagyobb sebességre, illetve tudott annyiamennyi időt szakítani a választott szöveg közös értelmezésére, az előadás kidolgozására. ■Ennél az egyébiránt állandó - és nemcsak a továbbjutók szempontjából fontos - feladatnál van egy időszerűbb kérdés most, amelyről talán nem árt néhány szót ejteni, hivatkozva megint tavalyi és korábbi tapasztalatokra. A környezetre és a hangulatra gondolunk, melyben a versenyek zajlanak. Számos helyütt nem megfelelő sem az egyik, sem a másik, ezáltal nem csak hogy méltatlan a verseny szelleméhez, eredeti céljához, de rossz a gyereknek is, ahelyett hogy feloldaná, ,,lefagyasztja“, különösen ha nincs felkészítve ilyen ,, fogadtatásra“. Jó lenne, ha minden termet, amelyben gyermek vers- és prózamondók lépnek pódiumra, földíszítenének külön erre az alkalomra, igazodva a gyermeki világhoz, azaz egyfajta játékos légkört teremtve. Volt már módunk ilyen környezetben látni, hallani gyerek- szereplőket, akik sokkal jobb teljesítményt is nyújtottak, mint azok a kortársaik, akiknek másutt rideg helyiségben, például kabátokkal megrakott székek között kellett verset, mesét előadni. Persze, a megfelelő környezet csak egyik feltétele a jó légkör kialakulásának. Sok függ a jelenlévő felnőttek, különösen a zsűri magatartásától is. Vagyis attól, hogyan viszonyulnak a versenyhez, milyen hangnemben szólnak a gyerekekhez. -bor- Az utóbbi időben különösen a környezetszennyezés foglalkoztat, amely a huszadik század talán legnagyobb betegsége. Beleértem ebbe a dohányzást is. Sokszor pillanatok alatt megvan az ötlet. Amikor nagyon akarok, akkor általában nem sikerül a munka. Rágódva nem lehet karikatúrát rajzolni. A szövegezéssel van talán a legtöbb bajom, összeszedni egy-két szóból álló mondatot, hogy az frappáns legyen. A szöveg azért feldobja a karikatúrát. Szeretnék jó karikaturista lenni. Hogy ne legyintsenek a rajzaimra, tessenek az embereknek, elgondolkoztassák őket. BODNÁR GYULA Az egykori falusi téli esték, a fonók, disznótorok iránt bizonyára ma is sok emberben él nosztalgikus vágy, ha másért nem, hát azért, mert anyáink, nagyanyáink legszebb ifjúkori emlékei alighanem ezekhez a közvetlen hangulatú összejövetelekhez, hosszú beszélgetésekhez, mókázások- hoz, valamint a közös éneklés lelket gazdagító melegségéhez fűződnek. x Az ötvenes és hatvanas években aztán változik a helyzet; nagy átrétegződések idejét élik falvaink. A mezőgazdaság szocializálása, az iparosítás a falusi embertől is alkalmazkodást követelt meg. Az új társadalmi igények, értékrendek kialakulásával párhuzamosan alakul a lakosság élete is. A szocializmus nyújtotta lehetőségek vonzzák az embereket. Az eszméivel való azonosulás után falvainkban olyan fejlődés indult meg, amely aránylag rövid idő alatt teljesen megváltoztatta a községek arculatát. Ma már szinte mindenki természetesnek tartja, hogy az utóbbi három-négy évtizedben teljesen újjáépültek falvaink. De hogyan formálódott az ember, és hogyan változott szemlélete, képes-volt-e lépést tartani környezete gyors változásaival? Az utóbbi kérdésre igennel válaszolhatunk, jóllehet le kell jegyeznünk, hogy a szemléleti változások természetszerűleg nem egyik napról a másikra történtek. Elmondhatjuk azonban azt is, hogy a régi, zárt faluközösségek a „nyitás“ ellenére tovább éltették a múlt haladó hagyományait, fejlesztették az új viszonyok között is. A hosszú falusi téli esték új tartalommal telítődtek. Művelődési házak épültek; s a tél - egyebek között - a színdarabtanulás idejét is jelentette. Az amatőr színházi mozgalom - mint tudjuk - először a hatvanas években hozott felfigyeltető eredményeket. Később némi visszaesés mutatkozott, ennek éllenére elmondhatjuk, hogy, képletesen szólva, a saját fonnivalóját minLEMEZ----------------------------de nki igyekezett megtalálni. Sokan a kiapadhatatlan forrásból, a népművészetből merítettek. Éneklőcsoportok, néptáncegyüttesek, citerazenekarok alakultak a Bodrogköztől a Csallóközig. Tulajdonképpen e csoportok létrejötte után tapasztaltuk, hogy az emberek - érdeklődésüknek megfelelően - inkább a kisebb közösségeket igénylik, ezekben tudnak jobban feloldódni, s ami a legfőbb, aktívak lenni. A Kassa-vidéki (Košice-vidiek) járásban a szinai (Seňa),-Rozmaring néptáncegyüttes például már fennállása 30. évfordulójának a megünneplésére készül az idén. Évek óta igen jól dolgoznak Hímben (Chym) is. A legtöbb sikert itt eddig az éneklőcsoport aratta, de ezen a télen az erejükből egy színdarab bemutatására is futotta, sőt klubot is nyitottak, ahol ezzel a művelődés újabb feltételeit teremtették meg. Bemutatóra készülnek a buzitai (Buzica), a restei (Rešica), a ko- máróci (Komarovce), a tornai (Turňa nad Bodvou), a szepsi(Moldava nad Bodvou) és a szinai amatőr színjátszók is. A szesztai (Cestice), az alsólánci (Nižný La- nec), a zsarnói (Žarnov), a péderi (Peder), a bodolói (Budulov) és a jánoki (Janik) éneklőcsoportok pedig már a Tavaszi szél... nép- dalversenyre készülnek. Új elképzelésekkel igyekszik vonzóbbá tenni munkáját a szepsi Csombor Márton Művelődési Klub is. Az idén például számítástechnikai kört alakítottak. Az új kezdeményezések sorában említhetjük meg, hogy Köteles Ágoston elnök és Mázik Mihály pedagógus kezdeményezésére a Bodolói Efsz- ben énekkart alakítottak. A szövetkezet autóbusza hat faluból hordja a próbákra a mezőgazdaságban és az iparban dolgozó, dalolni szerető embereket. És így folytathatnánk a sort a Bodrogközzel, Gömörrel, a Má- tyusfölddel és a Csallóközzel, bizonyítva, hogy: van fonnivalónk. (szaszák) Dél napja alatt Nikica Kalogjera a jugoszláv könnyűzene egyik élvonalbeli képviselője. Zeneszerző és karmester, de hangszereléssel is foglalkozik, tehát igen sokoldalú művész. Szerzeményei hazájának határain túl is ismertek, számos hanglemezét adták ki külföldön is. Az Opus kiadó már szintén több lemezfelvételt készített Nikica Kalogjera stúdiózenekarával. A legújabb Pod južným slnkom (Dél napja alatt) címmel - a közelmúltban jelent meg. Az új Opus-lemez Kalogjera tucatnyi könnyűzenei szerzeményét tartalmazza. A számokat - stúdiózenekar és a Prago- singers vokálegyüttes kíséretében - a Kalogjera-szerzemények két állandó és éppen ezért legavatottabb interpretálója, Ljupka Dimit- rovszka és Ivica Serfezi adja elő. Mindketten világszerte ismert popsztárok, számos fesztivál győztesei. * A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Háznak és a CSEMADOK városi szervezetének a színjátszó csoportja Josef és Karéi Čapek Ádám, a világteremtő című darabjának a bemutatójára készül. A rendező dr. Hu nőik Péter (jobbról a második). (Gyökeres György felvétele) A lemez, amely így tulajdonképpen szerzői profillemez, tehetséges zeneszerzőként mutatja be Kalogjerát. Dalai melodikusak, a modern népszerű muzsika és a szerbhorvát népzene könnyedén, elegánsan, szinte észrevétlenül ötvöződik bennük, s ez adja meg a szerzemények jellegzetes ritmusát, atmoszféráját, különleges báját. A dallamos muzsika kitűnően idézi az Adriai-tenger és az égbolt utánozhatatlan kékjét, a napsugaras derűt, a balkáni országok emberének vidámságát, optimizmusát, az élet apró örömeit, szépségeit. A szerbhorvát nyelven elhangzó szövegek a tengerről, bárkákról és hajókról, érkezésekről és távozásokról, az adriai és a görögországi tájak szépségéről, virágokról és lányokról, a partvidék meleg szeleiről szólnak, tehát mindenről, aminek - mint a lemez címe is mondja - a Dél napja alatt különleges jelentősége van. A számok ötletes hangszerelése is hozzájárul ahhoz, hogy Ljupka Dimitrovszka és Ivica Serfezi kitűnően interpretálják a dalok zenéjének és szövegének mondanivalóját. Mindkettőjük előadásmódja kifejező, könnyed és elegáns, mintegy bizonyítva, hogy Ljupka Dimitrovszka és Ivica Serfezi méltán jeles képviselője jelenleg a jugoszláviai popzenének. Egészen szabályosnak mondható a hangulatos lemez dramaturgiája, ugyanis négy számot Ljupka Dimitrovszka, négyet Ivica Serfezi ad elő, négyet pedig együtt énekelnek. Különösen ez utóbbi számok tanúsítják jól mindkét popsztár kvalitásait, mesterségbeli tudását. A négy dal (Gitár, gitár; Kettesben jobb; Egy csillag, egy kívánság és A szerelem az más) az egyébként is igen szép lemez legszebben interpretált dalai. ÚJ SZÚ 4 SÁGI TÓTH TIBOR 1985. II. 25.
