Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-22 / 45. szám, péntek
A mese metamorfózisa Kulcsár Ferenc: A kígyókö Nemes írói tett gyümölcsét vehetik kezükbe a csehszlovákiai magyar gyerekek. Huszonhét mesét dolgozott fel Kulcsár Ferenc, aki ezzel a könyvével szülőföldje- a Bodrogköz - előtt tiszteleg. Ez derül ki abból a bevezetőből, amelyet Elöljáróban címmel írt a mesekönyv elejére. Mesék, mondák, regék sorjáznak egymás után, s valamennyiben egy rég letűnt világ kövületét, a néphit elemeit és a szegény emberek jobb sorsának áhítását fedezzük fel. Mesékbe szőtt történelem ez, amelyet a honfoglalás kora, a tatárdúlás, a huszitizmus, a török veszedelem, a szabadságharcok, az öntudatra ébredő földmunkásság és a reménytelen szegénységből Amerikába kitántorgók történeteinek sora idéz. Tévedés ne essék! Semmiben sem különböznek ezek a mesék rendjükkel azoktól, amelyeket oly szeretettel vesz kezébe a gyermek- és felnőttsereg. Elvitathatatlan értéküket most is az adja, hogy az igazak elnyerik jutalmukat, míg a gazok megbűnhődnek, vagy a mesemondó kegyelméből megjavulnak. Egyszerű ez a képlet, s forradalmi eszmék tömör összefoglalását, időtlen időkben gyökerező törzsét jelenti. Szegénylegények, furfangos parasztemberek, tudós pásztorok, hűséges leányok, bátor legények szülőhelye a Bodrogköz. A kemény munka, a puszta létezésért folytatott küzdelem, a mostoha természeti feltételek határozták meg azt a tudati világot, amelyben helyet kaptak ördögök, lidércek, boszorkányok, de tündérek, csodatevő juhászok és az eszes Czif- ra Gyuri is. Mindezek a néprajztudomány által is hitelesíthető módon, az irói fantázia mértékletessége folytán valamifajta átlénye- gülésen mentek át. Kulcsár Ferenc mesekönyvében egy nem mindennapi irói alázatot érzékel az olvasó. Ez elsősorban a szülőföld iránti, kellő mértékben visszafogott rajongásban, a letűnt világ babonáit, hiedelmeit megszülő - az egykor élt emberek gondolatvilágára ható- természet mai ismeretében és a történelem egykor valós alakjainak értő tiszteletében rejtezik. Az író igy segít az olvasónak átélni a régmúltat, megismerni a tegnapot és tudatosítani a mai valóság gyökereit. Mesékben elmondott történelmet kínál olvasójának, s ebben a néplélek, a nép történelmi tudata a kalauza. Aligha eshetne szó mesekönyvről anélkül, hogy kifelejtenénk a gyermekek számára oly fontos komplex meseélményt. Ebben a kötetben az egyes történetek kalandszerűségét nemcsak a szerkesztés, az írói megformálás módja teremti meg, hanem a mesék indításának reáliái is. Ezeket hol egy természeti kép, hol egy tájkép, egy földrajzi objektum, hol meg a gyerekkorára emlékező felnőtt meghatározta történelmi idő felidézése adja. A gyerekeknek igy sugallja, hogy a valóságos világ realitásaiból közvetlenül, finom átmenettel kerülhetnek a mesevilág alakjai közé. így lehet bizonyos, hogy az olvasó saját kalandjaként éli át mindazt, ami a mesében történik. Az idő és a tér távolságaiból egymás mellé kerül az ,,aki költötte, aki elmondja, aki hallgatja". Honti János mesekutatót idézve állapítható meg, hogy a történelmi reáliák sem akadályozhatják meg, hogy az idők múlásával ne változzon a megtörtént eset mesévé. így olvashatja meseként a mai olvasó a hátborzongató történetet az amerikás legényről, akit pénzéért öltek meg a nélkülözésben lelkileg is meg- nyomorodott szülei. A mesék bebizonyíthatóan egy valamikori tudati állapot megkövesedett elemeit őrizték meg számunkra. Ezt a tudati állapotot a Kulcsár Ferenc feldolgozta mesékből is kifejthetjük. A természeti ember bár megfigyelte a testközelben működő természetet, sok jelenségét csak teremtett mítoszaival, hitvilágával tudta megmagyarázni. Aki kegyetlen nyomorban élt a valós történelmi személyiségek mellett vagy az eseményekkel szemben is, önmaga erejét álmodta a mesébe. Míg végül a közelebbi múlt történeteiben már eléggé erős, természetesen csak ösztönös, társadalomkritikát is megfogalmazott. Kár, hogy az így pontosan követhető tudati tartalmak változásait a kötet szerkesztésekor nem minden esetben vették figyelembe. Mindez csupán azért róható fel, mivel a felismerhető „történelmi kronológia“ és a kötet vége felé már a mese világából eltűnő babonák, hiedelmek, képzeletbeli alakok a Bodrogközben élő emberek változó világát is bizonyítják. Nem véletlenül vetettem fel az előbbi gondolatot. Kulcsár Ferenc meseirói alapállásának két meghatározó jegye van. Az egyik a szépírói hitelesség, amely elsődlegesen a klasszicizált, népi archaizmusokat magába olvasztó nyelvezetben, s másodlagosan az elvitathatatlanul szociografikus megközelítésben van. A másik jegye az a tudományos világnézeti alap, amely felől a mesékhez közelít, igy sikerül a két ellentétes pólust - ,,a praktikus valóságot és a mese realitását“ - durva átmenetek nélkül egymás mellett érzékeltetni. Ha egy mai mesekönyvtől - kissé ugyan anakronisztikusan - korszerűséget, mához kötődést és pedagógiai ihletettséget kérhetünk számon, akkor mindezt megtaláljuk a Kulcsár Ferenc feldolgozta mesékben. „Amit a földesúr félelmében ördöngösségnek hitt és nevezett, nem jelentett egyebet, mint bátorságot a cselekvésre, meggyőződést, hogy a gyávaság s az oktalan félelem csak újabb és újabb koldusokat teremt.“ A népmesék plebejus szemlélete Kulcsár Ferenc kötetében az idézetben kimutatható módon lényegül át nevelői hatássá. A benne leírt szellemi értékekkel együtt, a könyv tárgyi mivolta is magával ragadó. Varga Lajos nemcsak tervezte, hanem illusztrálta is a kötetet. Az oldalak grafikai formája, a betűképek jól olvasható tömbjei méltóak a tartalom egyszerűségéhez. Mindezek hatását fokozza a tizenkét míves illusztráció, amelyek Varga Lajos grafikusi művészetének kiteljesedését jelzik. Ha olyan ember veszi kezébe ezt a mesekönyvet, aki még soha nem járt a Bodrogközben, bizonyára kedvet kap, hogy bebarangolja vizeit, nádasait, rétjeit, holtágak mocsarait, folyóparti erdőit. Ha pedig olyan olvassa, aki már fürdött a Karosában, halászott a Bodrogban, kitörölte szeméből a kövesdi hegy homokját, biztosabban jár majd az ott élő emberek között, hiszen jobban megismerte őket. (Madách) DUSZA ISTVÁN Tűzijáték Ma este bemutató a Magyar Területi Színházban A jeles szlovák drámaíró, Os- vald Zahradník Prelúdium v mól (Prelúdium mollban) című színművét mutatja be ma este a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulata Tűzijáték címmel. A szerző neve nem ismeretlen a csehszlovákiai magyar színházi nézők számára sem: a Tűzijáték immár a harmadik darabja, amelyet színházunk a műsorára tűzött. Elsőként 1973-ban szerepelt Zahradník-mű a színház műsorán, amikor is - a kassai (Košice) Thália Színpadon - a szerző első színműve, a Kinek üt a toronyira]|? került bemutatásra Batta György fordításában és Beke Sándor rendezésében. 1977-ben ugyancsak a Thália Színpad mutatta be Apróhirdetés címmel Zahradník Pávaszonatina című színművét, ez utóbbit Tóth László fordította, s Takáts Ernőd rendezte. Ma este bemutatásra kerülő darabja ugyancsak Takáts Ernőd rendezésében - a kassai (Košice), a martini és a zvolení színházak után - ezúttal negyedik alkalommal kerül színre. Színműve inditékairól a szerző a közelmúltban igy nyilatkozott: „Tájainkon például sok szó esett már a kispolgárságról, arról, hogy az embereket bizonyos körülmények között pénzsóvárság keríti hatalmába. Elhatároztam, hogy ebben a darabomban megpróbálom körüljárni egy vezető beosztású személy sorsát, aki becsületes ember és az életben felmutatható eredményeit is ilyen munkával sikerült elérnie - de ó sem mentes azoktól a deformációktól, amelyek a siker velejáróiS hogy melyek ezek a deformációk? A kispolgári mentalitás, a túlzottan elanyagia- sodott szemlélet, a protekciózásra hajlamos gondolkodásmód, a mérhetetlen emberi önzés. Mindezeket a deformációkat természetesen a darab munkásszármazású igazgatójának családi élete és társadalmi, illetve személyes kapcsolatai sínylik meg. Erre, az emberi kapcsolatokban fellehető feszültségre, az emberi indulatok tűzijátékszerű villódzására utal egyébként a darab végkifejletét siettető esemény előrejelzésén kívül a komáromi előadás címe is. Takáts Ernőd, a ma esti bemutató előadás rendezője a következő színészek közreműködésével vitte színre Zahradník darabját: Sugár Bélával (az Apa szerepében), Sugár Gáspárral (Bá- novszký), Dráfi Mátyással (dr. Rém), Holocsy Istvánnal (Jakab), Varsányi Máriával (Janka), Rab- cső Dezsővel (Péter), Ferenczy Annával (Nagyi), Németh Icával (Anya) és Tóth Lászlóval (Pincér). Második szereposztásban a nézők még Lőrincz Margitot (Nagyi) és a fiatal Dér Líviát (Janka) is láthatják ebben a darabban. A zenei munkatárs Matus János és Hanzsér Árpád, a díszleteket Ko- pócs Tibor, a jelmezeket pedig Gabriela Duchoňová-Krajčovičová tervezte. -hlEGY MULATSÁG TÖRTÉNETE ÉS TANULSÁGAI Farsang lévén jogos az igény, hogy most ne álljon üresen a művelődési ház, szóljon a zene, mulasson (is) a fiatalság. Ez eddig rendben lenne. A SZISZ-alapszer- vezet vezetősége lázasan készülődik. Mindent előkészítettek, idejében megérkezik a zenekar, nagy az öröm, mert mindenki kedvére való muzsikát játszanak. Gyülekezik a fiatalság, s ki-ki a maga módján szórakozik, táncol a szép zenére. Éjfél felé tetőfokon a jó hangulat. Hirtelen nagy a riadalom, egy hangoskodó csoport asztalánál székek repülnek, poharak csörrennek, karok lendülnek a magasba. A rendezők közbelépésére sikerül őket lecsititani. Az ilyen jelenetekhez nem szokott jelenlévők rossz szájízzel vonulnak újra a táncparkettre. No sebaj... A zene ritmusára táncolva elfelejtik a kellemetlen közjátékot. Nem sokáig. Újból dulakodás, a legtrágárabb szavak zavarják meg a mulatozást. Most már teljesen elmegy a kedvünk a szórakozástól. Gyerünk haza! Helyünkre vonulunk és meglepetéssel tapaszJ ó itt lenni ebben a csodálatos világban, ebben a szellemi felüdülést jelentő csendben. A hivatalos vendégek már elmentek, a közönség csak délutántól látogathatja ezt a tárlatot, így dr. Dušan Rollal, a Bratislavai Gyermekkönyvillusztrációs Biennálé főtitkárival zavartalanul nézelődhetünk, beszélgethetünk a budapesti Műcsarnokban, ahol vándorkiállítás nyílt meg a BIB-en díjazott 34 művész munkáiból. A főtitkár érthető elégedettséggel és örömmel mondja, hogy végre megvalósult egyik régi vágya: több európai főváros után Budapesten is láthatjuk a világ gyermekkönyv illusztrációinak legjavát. Még fülembe csengnek azok a szavak, amelyeket röviddel ezelőtt az ünnepi megnyitón Janikovszki Éva, a népszerű írónő, az IBBY, vagyis a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa magyar szekciójának elnöke mondott: „Valakinek, akinek szívügye a szépen illusztrált, művészi élményt nyújtó gyermekkönyv, eszébe jutott, hogy a világ különböző tájain készülő gyermekkönyv illusztrációkat, amelyek, valljuk be, nem álltak a képzőművészeti élet középpontjában, s alkotóik művészi hírét-rangját sem öregbítették - szóval valakinek eszébe jutott, hogy ezeket az illusztrációkat érdemes volna egy nemzetközi seregszemlén kétévenként összegyűjteni és bemutatni. Arra gondolt, hogy a gyermekkönyv illusztrációk kiállításával rá lehetne irányítani a képzőművészek, a könyvszakma és a nagyközönség figyelmét erre a hallatlanul fontos, szép, egész generációk ízlését befolyásoló, alakító, és mégsem eléggé elismert művészeti tevékenységre. Aztán arra gondolt, miért ne adhatna otthont ennek a bien- nálénak a Szlovák Nemzeti Galéria, miért ne hívhatná meg Bratislava a világ azon grafikusait, akik művészetük fontos területének tartják a gyermekkönyv illusztrálását.“ Az ötletből 1967-ben valóság lett. S mára már jogos büszkeséggel mondhatjuk, ismételhetjük, ami e megnyitón is elhangzott: a bratislavai biennálé a világ képzőművészeti életének egyik rangos fóruma lett. Kétévente láthatjuk és megcsodálhatjuk azokat a könyveket, amelyek a gyermek számára az Süss fel, nap... első találkozást jelentik a képzőművészettel - jó illusztráció esetén - meghatározó vizuális élményt szerezve nekik. Sokszínű, vonzó világ tárul elénk. Szívet- lelket gyönyörködtető a finn Kaila Kaarinna Anni Manninen című könyvének illusztrációja, s érdekes megfigyelni, hogy Dušan Kállay és a szovjet Gennagyij Kalinovszki mennyire egyénien, eredetien és mégis felfigyeltetóen láttatja Alice-t a Csodaországban. Ebben a műcsarnoki csodavilágban itt van Petrus- ka, Flóra cica, a didergő király, a szépséges királylány, a bátor, becsületes szegény legény, és megannyi más gyermekhós: tizenöt országból. Sokáig időzöm a két japán festő és illusztrátor munkái előtt. Magam is beleborzong- tam, amikor láttán valamelyik folyóiratban Az atombomba képei című festménysorozatukat, amelyet nemzetközi békedijjal tüntettek ki. A Japán legendák bűbájos illusztrációban ott érzem a féltést is: ezeknek a mai gyerkőcöknek, és a további nemzedékeknek ne kelljen átélniük azokat a borzalmakat, amelyeket nekik és sorstársaiknak Hirosimában, Lidicében, Oradourban és máshol... Azon veszem észre magam, hogy az oázist jelentő csendben sem tudom elfelejteni a világ dolgait, a szép illusztrációk szemlélése közben másfajta - naponta látható - képek zaklatnak itt is: háborúról, testi-szellemi terrorról, éhezésről, sok más megpróbáltatásról. Jó, hogy gyermekeink a világ szebbik oldalát, szépségeit látják, szépen illusztrált mesékből tanulnak igazságot, erkölcsöt. Ezek az illusztrációk, az ilyen rangos rendezvények is gazdagítják erkölcsi, szellemi világukat, formálják, megacélozzák jellemüket. S talán hozzásegítenek ahhoz is, hogy ne csak a mesékben létezzen annyi szépség, igazság, hanem egyre inkább a mindennapi életben is, minél több helyen, minél több országban. S okféle kalandozó gondolataimat egy kedves gyermekdal tereli vissza. „Süss fel, nap“... - hallom valahonnan a hangszóróból. Ebben a teremben, ezen a tárlaton - felsütött. SZILVÁSSY JÓZSEF táljuk, hogy a fogasra akasztott kabátok egyike hiányzik. Végigkutatva a termet a „sikertelen kabátkeresés“ után elszomorodva hagyjuk el a művelődési otthont. A „farsangi mulatozás“ azonban kint tovább folytatódik. Miért érjen véget egy „jól“ sikerült éjszaka a kultúrházban? Ugyanis indulnak az állomás felé a rendbontók is, méghozzá mit sem törődve a lakosság éjszakai nyugalmával. Egyik társuk nehezen tud velük lépést tartani. A kelleténél többet ivott. Megoldják a problémát. A családi ház udvarán meglátnak egy tolókocsit, nosza kihúzzák, azon szállítják tovább barátjukat. Most jön a finálé. Az állomásra érve amit érnek, mindent összetörnek. A község nevét mutató fényjelzéseket, a kutat, a váróterem ajtajának üvegét, a menetrendet boritó faliszekrény üvegét - szóval alapos munkát végeznek. Talán a vonat ritmusos mozgása végre álomba ringatja őket... így ért véget a farsangi mulatozás Ipolyszakállason (Ipeľský Sokolec) 1985. február 9-én. Elgondolkodva a történteken akaratlanul is felvetődik a kérdés. Ki a felelős azért, hogy manapság igy szórakozik a fiatalság egy része? A család, az iskola? Azt hiszem mindnyájukat terheli kicsit a felelősség. Nem tudom elképzelni azt a családot, ahova a gyerek egy idegen kabátban tér haza és ezt a szülő nem veszi észre. Nem beszélve arról, hogy a sokszor még kiskorú fiatalok 30-40 km távolságra utaznak ilyen „éjszakai mulatozásokra“ kitömött pénztárcákkal, bizonyára a szülők jóváhagyásával - vagy anélkül. Azt hiszem, az iskola sem tesz meg mindent az erkölcsi nevelés terén. Üdvös lenne, ha a tömegszervezetek munkatervébe bekerülnének olyan előadások, hasznos foglalkozások is, amelyek a helyes viselkedésre nevelik - de nem kioktatják! - a fiatalokat. A helyi párt- és állami szervek is rendszeresebben értékelhetnék a SZISZ- helyi szervezetek munkáját, elláthatnák őket tanácsokkal, felkarolhatnák őket, mert ismétlem, csak a fiatalok egy részére jellemző a fenti viselkedés. Bízom abban,'hogy okosan szervezett programokkal őket is rá lehet bírni arra, hogy szabadidejüket ésszerűen használják fel, és ók is társadalmunk hasznos polgárai legyenek. És ez mindnyájunk érdeke. APA MÁRTA ÚJ SZÚ 6 1985. II. 22.
