Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-22 / 45. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Uj szürkeöntvény-tárolót adtak át nemrég a libereci UAZ vállalat öntödéjében. Ez lehetővé teszi az olvasztási folyamat egyenletesebbé tételét s a fémek vegyi összetételének és hőmérsékletének pontos ellenőrzését. A tárolót lengyel szakemberek segítségével építették. Hatmillió koronával kevesebbe került, mintha Svédországból vagy az NSZK-ból vásárolták volna. A képen az új technológiai berendezés látható (Libor Zavoral felvétele - ČTK) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Egy hét szünet Ma még tanítás van, de rövidesen megkezdődik a tavaszi szünet; három nap múlva a szlovák fővárosban, az azt követő hétfőn a nyugat-szlovákiai, aztán a közép-, majd a kelet-szlovákiai kerületben. Egy hét nem sok idő, de arra talán elég, hogy szusszantsanak egyet a tanulók és kipihenjék az első félév fáradalmait. Mivel, hol töltse a gyerek az idejét? - teszik fel sok családban a kérdést. Nos, azok a szülök, akik tartalékoltak tavaszra néhány nap szabadságot, most kirándulhatnak, sportolhatnak, moziba, könyvtárba járhatnak a gyermekekkel, egy kicsit többet, kötetlenebbül foglalkozhatnak, beszélgethetnek velük, mint máskor. Kérdezzük csak meg a pedagógustól, mit hiányol leginkább odahaza a gyerek - és maga a pedagógus is: az olyan otthoni beszélgetéseket, amelyek erősítik, ápolják az együvé tartozás érzését. A rohanásokkal teli hétköznapok a családtól veszik el a legtöbb időt. A családi együttlét bensőséges eszmecseréit viszont semmi sem pótolhatja. Az iskola sem. Mi, felnőttek jól tudjuk: nap nap után ismétlődő feladatainkat követően igencsak hasznos a ritmusváltást lehetővé tevő kikapcsolódás, a diákoknak meg még inkább szükségük van egy kis lazításra. Hiszen a tananyag elsajátítása eléggé igénybe veszi őket, különösen azokban az iskolákban, ahol nagy a zsúfoltság, két műszakban folyik az oktatás. A pihenés, a kötetlenebb időtöltés tehát rájuk is fér; nem kell korán kelniük, zsúfolt autóbuszokon, villamosokon szoronganiuk, hogy idejében beérjenek az iskolába. S különösen vonatkozik ez azokra a gyerekekre, akik reggelenként még sokhelyütt autóbuszra szállnak, hogy a lakóhelyüktől távol levő osztályokba, vagy a szomszéd falu iskolájába eljussanak. Pihenni azonban sokféleképpen lehet. A gyerekek a szünidőben sem szeretnek tétlenkedni, az ő elemük a mozgás, a tevékenység. Szívesen sportolnak, olvasnak, moziba mennek, az idősebbek magnóznak, táncolnak. Általában minden olyan programban örömmel vesznek részt, amely érdekli, szórakoztatja ókét. A mozgás a máskor napi több órán át padokba szorított és figyelemre késztetett gyerekeknek alapvető igényük, csak előnyükre válik. Fogjuk meg a kezüket, kísérjük el őket (ha lesz rá alkalom) sízni, szánkózni, korcsolyázni, szervezzünk kirándulásokat, sétákat, kisebb túrákat. A fontos az, hogy sokat legyenek levegőn, a szabadban. A szünidő nem telhet el szobafogságban. Sok helyütt a művelődési házak, a mozik, a pionírcsapatok, az ifjúsági szervezetek, a pionírházak is felkészültek a diákok tavaszi szünidejére, gazdag választékot kínálva játékból, szórakoztató programból. Persze az is igaz, hogy néhol úgy vélik: a pionír- és ifjúsági szervezet munkája is csak addig tart, amíg a tanítás - a szünidőben ez a munka is szünetel. Talán a legjobban működő szervezetek által rendezendő kirándulások, vetélkedők, közös mozilátogatások és egyéb programok sikere másoknak is meggyőző példát nyújt majd. Az alapiskolai tanulók közül sokan a szünetben is eljárnak a napközi otthonokba. Főleg azoknak a szülőknek a gyermekei, akiknek már nincs szabadságuk, s a szünidőt nem tölthetik együtt. Ilyenkor a napköziben sem a tanulás áll előtérben, hanem a pihentető, felfrissítő foglalkoztatás, a játék. A gondozást vállaló nevelőknek mindent el kell követniük, hogy ne csak „megőrizzék“ a rájuk bízott gyermekeket, hanem szórakozásukról, kikapcsolódásukról változatos elfoglaltsággal gondoskodjanak is. Ám a kikapcsolódás, a szünidő nagyobb figyelmet és körültekintést is követel a szülőktől, a felnőttektől, önfeledteb- bek ilyenkor a gyerekek. Vigyázzunk rájuk, hiszen közülük sokan szülői felügyelet nélkül töltik idejüket, s nyilván akadnak majd gyerekek, akik az úttestet is birtokukba veszik. Törődjünk türelemmel velük, figyeljünk rájuk, hogy minél kevesebb baleset történjék környezetünkben. A szünet - legyen szünet. Ezért a szülőknek nem szabad elfelejteniük: a szünidő a tankönyvek forgatásának a szünete is. Ne kényszerítsék hát a gyermekeket arra, hogy most pótolják, amit szeptember óta nem tanultak meg, korholva őket a vártnál esetleg rosszabbra sikeredett félévi bizonyítványért. A szünidőben a gyermekeknek tehát elsősorban változatos és játékos, testben és lélekben is felfrissítő időtöltésre van szükségük. Csak így remélhetjük, hogy derűsen, élményekkel telve, újult erővel kezdik meg a tanulást. TÖLGYESSY MÁRIA Értékelték a párthatározatok teljesítését Jozef Lenárt elvtárs részt vett a mochovcei atomerőmű építőinek munkaértekezletén (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Léván (Levice) részt vett a mochovcei atomerőmű építőinek munkaértekezletén. Jelen volt Július Hanus, a szlovák miniszterelnök első helyettese is. A tanácskozáson, amelyet az SZLKP Központi Bizottsága és a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság rendezett, párttisztségviselők és vezető gazdasági dolgozók értékelték a SZLKP KB Elnöksége és a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság elnöksége által az erőmű építésével kapcsolatban elfogadott határozatok végrehajtását. A felszólalók utaltak arra, hogy a jelentős energiaipari létesítmény építése során néhány tervezési és anyagellátási probléma merült fel. Gondot okoz például az, hogy lassan készül a tervdokumentáció az első és a második blokk építési munkáihoz. Ugyancsak igényes feladatot jelent az építkezésen dolgozók számára a megfelelő szociális feltételek megteremtése. (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1985. február 22. XXXVIII. évfolyam 45. szám Ára 50 fillér Megvalósítják a tervfeladatokat (ČSTK) - Ülést tartott tegnap a bratislavai városi pártbizottság. Értékelte a város pártszervezetei ideológiai és tömegpolitikai munkájának helyzetét. Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára a tanácskozáson szívélyesen üdvözölte Ľudovít Pezlárt, az SZLKP KB Elnökségének tagját, a KB titkárát és Ján Skodát, az SZLKP KB osztályvezetőjét. Az ülés vitájában Ľudovít Pez- lár elvtárs is felszólalt. Nagyra értékelte, hogy a dolgozók a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére következetesen teljesítik az idei tervfeladatokat. Méltatta a bratislavai pártszervezetek e téren követett eljárását. Bratislavába érkezett a Norvég KP küldöttsége (ČSTK) - Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavában találkozott a Norvég Kommunista Párt küldöttségével, amely Hans Kle- vennek, a párt elnökének a vezetésével a CSKP KB meghívására látogatáson tartózkodik hazánkban. A fogadáson részt V3tt Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője is. Az elvtársi légkörű találkozón Ján Janik elvtárs tájékoztatta a norvég vendégeket Szlovákia sokoldalú fejlődéséről a felszabadulás óta eltelt negyven évben. Szólt azokról az eredményekről, amelyeket a szlovákiai dolgozók a hetedik ötéves terv és a párt által kitűzött időszerű feladatok teljesítése terén érnek el a CSKP XVII. kongresszusa előkészületeinek időszakában. Ezután tájékoztatta a norvég kommunistákat politikai rendszerünkről, főleg a dolgozók irányításban való részvételének növekedéséről. A delegáció tegnap a Slavínon virágcsokrot helyezett el a szovjet felszabadítók emlékművén. Jelentősen hozzájárultak a tudomány és a technika fejlesztéséhez Átadták Prágában az Antonín Zápotocký-díjakat (ČSTK) - Kiosztották tegnap Prágában 27 kollektívának és egyénnek az Antonín Zápotocký-díjat, amelyet művészeti, műszaki és jelentős kulturális-nevelő tevékenységükért a Februári Győzelem évfordulója alkalmából a Szakszervezetek Központi Tanácsa adományozott. Az átadási ünnepségen részt vett Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT elnöke, Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Jaromír Obzina, szövetségi miniszterelnök-helyettes, Miloslav Dočkal, Miroslav Müller, Ľubomír Procházka, és Zbynék So- ják, a CSKP KB osztályvezetői, Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke, Milan Klusák cseh kulturális miniszter, valamint politikai, kulturális és közéletünk más személyiségei. Beszédében Miroslav Španiel, az SZKT titkára hangsúlyozta: szakszervezeteink a Februári Győzelem ünnepségeit immár hagyományosan egybekapcsolják (Folytatás a 2. oldalon) A párt hűen szolgálja a nép érdekeit NYIKOLAJ TYIHONOV VÁLASZTÁSI BESZÉDE (ČSTK) - Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, aki a február 24-i választásokon az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsának képviselőjelöltje, tegnap Moszkvában találkozott választóival. Beszédében hangsúlyozta, hogy a párt hűen szolgálja a nép érdekeit, és rendíthetetlenül vezeti a lenini úton. A szovjet nép teljes bizalommal válaszol a pártnak és egyértelműen támogatja annak bel- és külpolitikáját. Nyikolaj Tyihonov ezután értékelte azt a munkát, amelyet az országban a OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsába történő előző választások óta végeztek és a következőket mondotta: Az eredményekkel egészében véve elégedettek lehetünk. A nemzeti jövedelem állandóan emelkedett és ennek alapján nőtt a szovjet emberek életszínvonala is. Sikeresen fejlődött valamennyi szovjet nemzet kultúrája, tudománya és művészete is. Az 1983-1984-es években az ipari termelés átlagos évi növekedése meghaladta a 30 milliárd rubelt és igy az ötéves terv (1981-1985) első két évéhez viszonyítva 40 százalékkal emelkedett. Az ipari termelés struktúrájában változások következnek be az elektronika, az atomgépipar, az űr- és a lézertechnika, a magas fokúan nemesített fémanyagok gyártása, a vegyipar és a petrolkémia, valamint a mezőgazdasági gépipar javára, vagyis azon ágazatok előnyére, amelyek meghatározzák a tudományos-műszaki haladást. ' Az energetika területén megnövekszik a földgáz és az atomenergia aránya, amint ezt az energetikai program is meghatározza. A Szovjetunió most több földgázt termel, mint a világ bármely más országa. Az ötéves terv kezdetétől több mint 800 új iparvállalatot helyeztek üzembe. Fontos esemény volt a vonatközlekedés megkezdése egy hónappal a határidő előtt a Bajkál-Amur vasútvonal egész vonalán. Felépültek nagy teljesítményű transzkontinentális gázvezetékek, amelyeknek nincs párja a világon. A jelenlegi ötéves tervnek csupán négy éve alatt megközelítőleg 36 ezer kilométer távolsági gázvezeték épült. A világ gyakorlatilag nem ismert eddig ilyen arányokat és ilyen ütemet. Nyikolaj Tyihonov ezután az agráripari komplexum fejlődésével foglalkozott és rámutatott, hogy sikeresen teljesül az élelmiszerprogram. A vidék egyre több korszerű gépet és ipari trágyát kap. Az 1983-1984-es években az agráripari komplexum ágazatainak bruttó termelése az előző két évhez viszonyítva 57 milliárd rubellel növekedett. Stabilan kezdett növekedni a hús, a tej és más termékek termelése. Fokozódott a zöldség, a gyümölcs és a hal, valamint más élelmiszerek egy főre eső fogyasztása. Az iparban és más ágazatokban, a tudomány és a kultúra terén elért összes sikerek a munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiség, az egész szovjet nép hősies munkájának, áldozatkészségének köszönhető. A jövő feladatainak kitűzése során a párt a kommunisták és valamennyi dolgozó figyelmét a szovjet társadalom fejlesztése kulcs- problémáinak megoldására irányítja. A szovjet kormány elnöke hangsúlyozta, hogy a fejlett szocializmus tökéletesítése kérdéseinek egész komplexumát a XXVII. párt- kongresszus ítéli meg, amely megtárgyalja és jóváhagyja az SZKP új szerkesztésű programját, nélkülözhetetlen változtatásokat eszközöl a párt alapszabályzatában és jóváhagyja az ország gazdasági és szociális fejlesztésének (Folytatás a 2. oldalon)