Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-19 / 42. szám, kedd
FÉRFI KÉZILABDA B-V1LÁGBAJN0KSÁG Az első hat között végezni Norvégia négy városában (összesen húsz városban láthatnak mérkőzést) ma megkezdődnek a férfi kézilabda B-világbajnokság küzdelmei. Talán még sosem volt ilyen erős a mezőny. A világ- és olimpiai bajnok (1982, 1976) Szovjetunió, az ugyancsak olimpiai bajnok (1980) NDK, az olimpiai bronzérmes (1980) Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország... Ezeknek a szocialista országoknak az Egyesült Államok kormánykörei lehetetlenné tették a tavalyi olimpián való részvételt és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szabálya szerint csak az olimpia első három helyezettje (Jugoszlávia, NSZK, Románia) lehet ott a következő világbajnokságon, a többieknek selejtezőket kell játszaniuk a B-világbajnokságon. így adódott a paradox helyzet: a B-világbajnokság mezőnye erősebb, mint az olimpiai tornáé volt. Kétségtelen, a seregszemle esélyese a Szovjetunió válogatottja, amely az utóbbi évek világversenyein elsőséget, vagy érmet szerzett. Ezúttal is kiegyensúlyozott a szovjet csapat, olyan ismert nevek alkotják az együttest, mint Anpilogov, Bjelov, Kigyajev, Gagin, Iscsenko. De nem is annyira az első hely a fontos a csapatnak, mint inkább az, hogy a legjobb hat között végezzenek, mert csak ennyien juthatnak az 1986 elején Svájcban sorra kerülő A-világbaj- nokságra. Ez a céja a csehszlovák válogatottnak is. A BEK-védő Duklára épülő együttes (nyolc katona tagja a tizenötös keretnek) legutóbb egy franciaországi tornán vett részt és két mérkőzést játszott Svájc ellen. Hét találkozó - hét győzelem. Többek között Franciaországot és Magyarországot is legyőzte a csehszlovák csapat. A jelek szerint tehát jó formában van. Először lesz tizenhat együttes a B-világbajnokságon, s ahogy a beosztásból kitűnik, Jirí Vícha edző (ő irányítja a Duklát is) csapata került a legkiegyensúlyozottabb csoportba, hiszen a spanyolok mellett harmadikként ott vannak a vendéglátó norvégok. íme az egyes csoportok - A-csoport: Csehszlovákia, Spanyolország, Sí VILÁG KUPA Boe igazolta formáját (ČSTK) - A seefeldi VB kétszeres bajnoka, a norvég Anette Boe tegnap is igazolta formáját: a Nové Mésto na Moravében megnyerte a női 5 km-es sífutást, amely a VK sorozatába tartozik. A 20 éves szovjet Romanova 14,6 mp-es hátránnyal ért célba a második helyen, megelőzve a csehszlovák Klimkovát. A versenyen 74 síző indult. A győztes Boe 5,91 m/mp átlag- sebességgel tette meg a távot. Ez a tény nagy iramról tanúskodik. A szakemberek szerint ez volt a versenyek történetében a második leggyorsabb 5 kilométer. A Világ Kupában vezető norvég Nykkelmo rossz napot fogott ki, s a technikailag igényes, jeges pályán csak az ötödik helyen végzett. Az összesítésben azonban továbbra is ő áll az élen 120 ponttal a tegnapi nyertes Boe előtt, akinek 4 pont a hátránya. A finn lányok távollétében toronyesélyes volt a norvég együttes, s Boe igazolta a papírformát, a táv felénél már fölényesen vezetett. Klimko- vának 6, Havrančíkovának 17 mp volt a hátránya. Klimková a lejtős részeken visszaesett, s megelőzte őt Romanova. A csehszlovák lánynak így .is sikerült dobogóra kerülnie, elsőként VK-szereplése során. A csehszlovák versenyzők szerepléséről még annyit: valamennyien rajthoz álltak a vasárnaAz utolsó felvonás (ČSTK) - A 37. forduló mérkőzéseivel kezdetét veszi az I. jégkorong-liga utolsó felvonása: a csapatok megállás nélkül játsszák a hátralevő nyolc forduló mérkőzéseit. A 37. forduló ma sorra kerülő találkozói: Pardubice - Č. Bu- déjovice (az előző mérkőzések 1:2, 2:3, 3:3), Litvinov - Jihlava (3:9, 2:4, 5:6), Gottwaldov - VSŽ Košice (0:8, 3:2, 2:0), Plzeň - Slovan (4:2, 3:4, 2:3), Vítkovice - Trenčín (5:4, 4:3, 1:2), Sparta - Brno (0:4, 1:0, 3:4). pi 3x5 km-es váltóban, ami sok erőt vett igénybe. Ennek ellenére tegnap öten végeztek az első húsz között, ami minden várakozást felülmúl. Az 5 km-es női sífutás eredménye: 1. Boe (norvég) 14:06,2, 2. Romanova (szovjet) -14,7, 3. Klimková (csehszlovák) -24,3, 4. Noack (NDK-beli) -25,6, 5. Nykkelmo (norvég) -25,7, 6. Hav- rančíková (csehszlovák) -28,7. A további csehszlovák versenyzők helyezése: 11. Jebavá -44,3 13. Švubová -46,6, 16. Paulu -51,6. A VK állása hat verseny után: 1. Nykkelmo 120, 2. Boe 116, 3. Pettersen (norvégok) 81, 4. Romanova 75, 5. Aunli (finn) 72, 6. Kratzer (svájci) 62... 14. Klimková 42, 16 Havrančíková 36, 19. Švubová 21, 26. Paulü 12, 29. Jebavá 10. Atlétika Leitner: 817 cm (ČSTK) - A közelgő fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra Athénban készülő csehszlovák versenyzők a hét végén a rendezvény színhelyén lebonyolított versenyen hat számban győztek. A legértékesebb a távolugró Leitner 817 cm-e, amely 12 cm-rel jobb az általa tartott eddigi fedettpályás országos csúcsnál. Eredmények - férfiak - 60 m: Hudec 6,74, 60 m gát: Hudec 7,80, súly: Lacika 18,81. Nők - távol: Murko- vá 675, 60 m: Murková 7,24. Továbbra is az élvonalban, de... ÚJ SZÚ II. 19. (ČSTK) - A müncheni Olimpiai Parkban megrendezett terepkerékpáros-világbajnokságon legjobban a vendéglátók és a svájciak szerepeltek: három-három érmet nyertek. Őket megközelítették a hollandok, akik kétszer álltak a dobogón. A csehszlovák versenyzők négy, illetve öt év után nem szereztek érmet a felnőtt és a junior kategóriában. Csak két negyedik hely jutott nekik. A csehszlovák kerékpárosok nem utaztak derűlátással a világ- bajnokság színhelyére, mivel sérülés miatt hiányzott Radomír Ši- műnek és František Klouček a jelenlegi két legjobb terepver- senyzö. Annak ellenére, hogy senki sem bízott világbajnoki győzelemben, az éremszerzés reálisnak tűnt. A verseny útvonalát hó és helyenként jég borította. Ez inkább kedvezett a csehszlovák sportolóknak, mint a sár. Gyengébb helyezésükről a rossz rajt döntött, s verseny közben - akárcsak ellenfeleik - többen is buktak. A csehszlovák kerékpárosok a rajt után jelentős hátrányba kerültek, amit a későbbiek folyamán nem tudtak ledolgozni. Legnagyobb esélye az éremszerzésre Kvasničkának volt: az utolsó akadály előtt azonban bukott, s ez elütötte a dobogós helyezéstől. Csehszlovákia terepversenyzői a csapatversenyben elért második helyükkel bebizonyították: továbbra is a világ élvonalába tartoznak. Megelőzték viszont őket a vendéglátók - akik maximális mértékben kihasználták a hazai pálya előnyét - és a svájciak. Csehszlovákiának nehéz lesz visszaszerezni elvesztett pozícióját. Az ellenfelek ugyanis az elmúlt évekhez viszonyítva - amikor a csehszlovákok uralták a mezőnyt - sokat javultak. Persze más lett volna a helyzet, ha František Klouček és Radomir Óiműnek is ott van Münchenben... Norvégia, Olaszország, B-cso- port: Szovjetunió, Franciaország, Finnország, Kongó, C-csoport: NDK, Bulgária, Hollandia, Kuvait, D-csoport: Magyarország, Lengyelország, Izrael, Egyesült Államok. Minden csoportból háromhárom csapat jut tovább, a selejtezőbeli egymás elleni eredményeiket magukkal viszik. A tizenkét továbbjutott két hatos csoportot alkot (A-l-B, C+D) s körmérkőzéssel folytatódik a küzdelem. Az azonos helyen végzett együttesek aztán egymás elleni mérkőzésen döntik el a végső sorrendet. Néhány szót az ellenfelekről. A spanyol válogatott már meglep-: te a világot. Váratlan győzelmekkel, nem várt vereségekkel. Hangulatcsapat. Gyors, technikás kézilabdát játszik. A taktikai fegyelem azonban nem tartozik a spanyolok erényei közé. A legutóbbi Csehszlovákia - Spanyolország mérkőzés (1983-ban a B-világbajnokságon) döntetlenül végződött. A norvégok a félelmet nem ismerő, kemény kézilabda képviselői, sok esélyesnek megkeserítették már az életét. Tavaly Bardejovban a nemzetközi tornán 21:19-re legyőzték Csehszlovákia válogatottját. Az olaszok nem okozhatnak gondot. Magyarország együttesének érdekessége: a bajnok Tatabányából csak egy, a negyedik helyezett Győrből viszont öt játékos tagja a keretnek. Sokáig bizonytalan volt a gólerős átlövő Gyurka szereplése, de már felépült bokasérüléséből. Ott lesz a VB-n a világ egyik legeredményesebb kézilabdázója, a Dortmundban játszó Kovács Péter is. A csehszlovák válogatott összeállítása. Barda, Mesiarik - Novák, Škandík, Toma, Po- lívka - Kotrč, Tarhai - Sali- var, Bartoň, Brestovanský, Černý, Bemard, Kratochvil és Bártek. (T. V.) Nevezés a junior VB-re (ČSTK) - Az elmúlt héten Jas- nában rendezett felnőtt alpesi sí OB-n rajthoz álltak a junior válogatott szélesebb keretének tagjai is. A verseny után a következő keretet jelölték a közelgő jasnái IV. junior VB-re: Daniška (ČH B. Bystrica), Daŕílek (Deštne), Jurko (Jasná), Kunkela (ČH B. Bystrica), Veselský (Ústi nad Labem), Voka- tá (Trutnov), Hozdová (Rokytnice), Medzihradská (ČH B. Bystrica), Milanova (Jasná) és Schimmero- vá (Chomútov). A csehszlovák jégkorong-válogatott a hét végén két ízben mérkőzött a finn csapattal. Felvételünk az első találkozón készült: Klíma (balra) Jyrkival küzd a korongért (ČSTK-felvétel) Rájátszásos tornák a hét végén (ČSTK) - A férfi kosárlabda-liga fordulóinak befejeztével már az elköve- ketkező hétvégén megkezdődnek a rájátszásos tornák. Az 1 -4. helyért Svit- ben, az 5-7. -ért Žilinában, a 8-10.-ért pedig Prágában lépnek pályára a csapatok. A tornák műsora. Svit: február: 22, péntek: Inter Bratislava - NHKG Ostrava, Chemosvit Svit - RH Pardubice. Február 23., szombat: NHKG- Pardubice, Inter - Svit. Žilina, péntek: Slávia VŠDS Žilina- Dukla Olomouc, Szombat: Olomouc - Zbrojovka Brno, Vasárnap; Žilina - Brno. Prága, péntek: Slávia SVŠT Bratislava - VŠ Praha, Szombat: Sparta Praha - SVŠT Bratislava, Vasárnap: VŠ Praha - Sparta Praha. Matej Lúčan a sakkozóknál (ČSTK) - Matej Lúčan, a szövetségi kormány alelnöke tegnap ellátogatott a prágai Park szállóban folyó zónaközi sakktornára. Köztudott, hogy a szövetségi kormány alelnöke vállalt védnökséget a rendezvény fölött. A rendezőkkel folytatott beszélgetés során Matej Lúčan érdeklődött a torna lefolyásáról, valamint a csehszlovák sakk helyzetéről. Végül átadta a rendezőknek azt a kristályserleget, amelyet a legjobb csehszlovák sakkozónak adományoznak. LABDARÚGÁS (ČSTK) - Ecuador - Finnország 3:1 (2:0) - barátságos mérkőzésen Amaba- tában. Az olasz bajnokság két éllovasának rangadója 1:1-es döntetlennel végződött, igy a Hellas Verona megőrizte egypontos előnyét az Inter Milánóval szemben. A Juventus újabb vereséget szenvedett, ezúttal Milánóban 80 000 néző előtt. Az AC Virbis góljával vezetett, majd Piatini tizenegyesből egyenlített s Rossi előnyhöz juttatta a Juventust, de az angol Wilkins pontos lövése és Di Bartolomeo tizenegyese az AC javára döntötte el a mérkőzés sorsát. A Sparta kupa ellenfele ezzel a vereséggel a 19. forduló után a 7. helyen áll 6 pontnyi hátránnyal a vezető Verona mögött. Az FC Porto négy ponttal áll a portugál bajnokság élén, megelőzve a Sporting Lisszabont. A válogatott magvát képező együttes kitűnő formában van, jó a védelme, amit az is igazol, hogy eddig mindössze hét gólt kapott, viszont 53-at adott. Ebből 26-ot Gomes lőtt. A 19. fordulóban is kétszer volt eredményes s végül a Porto 4:0-ra győzött a Setubal ellen. A Sporting 4:1 - re nyert a Calgueiros ellen, a Benfica a Rio Aveval szemben elért 2:2-es döntetlennel viszont pontot vesztett. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • A Delray Beach-ben rendezett nemzetközi tenisztorna döntőjének eredményei - férfi egyes: Mayotte- Davis 4:6, 4:6, 6:3, 6:2, 6:4, férfi páros: Van Rensburg, Annacone- Stewart, Warwick 7:5, 7:5, 6:4, női páros: Navrátilová, Fernandez- Mandlíková, Jordan 7:6, 7:6, 6:2, vegyes páros: Navrátilová, Günthardt- Basset, Fibak 6:2, 6:2 • A Dinamó Moszkva férfi röplabdacsapata nyerte az idei KEK-t. A franciaországi San Nazaire-ben rendezett döntő tornán 6 ponttal végeztek az élen a Szpartak Szófia (5) és a Steaua Bukarest (4) csapata előtt. • Nyolc ország részvételével az NSZK-beli Frankfurtban rendezett női tőrvívó verseny végeredménye: 1. Olaszország 7 győzelem, 2. Szovjetunió 6/1, 3. NSZK A 4/3, 4. Franciaország 4/3, 5. Románia 3/4, 6. Magyar- ország 2/5. • A szovjet Zinovjev nyerte a 12 útszakaszból álló kubai kerékpáros körversenyt, a kubai Alonzo és az NDK-beli Gröger előtt. Az utolsó útszakasz győztese a szovjet Szajtov lett honfitársa, Abdusparov és az NDK-beli Jentzsch előtt. • Sztará Pazova - Lokomotíva Košice 0:2 (0:1). A kassai labdarúgók jugoszláviai edzőtáborozásának első mérkőzésén. Góllövők: Péter és Kopej. • A Sparta Praha - Bata Viterbo Ronchetti Kupa női kosárlabda-mérkőzést ma 18.00 órakor játsszák. A visszavágóra február 26-án kerül sor. • Mary Decker-Slaney, a kétszeres világbajnok atlétanő, aki a közelmúltban egy 1500 m-es versenyen sérült meg, két hónapig nem állhat r ajthoz. Edzője, Dick Brown bejentette, hogy Mary Decker legközelebb április végén egy mezei versenyen indul. Okulni kell a kioktatásból... Két hónappal az idei jégkorong-VB előtt a nagy eseménysorozat házigazdája, Csehszlovákia válogatottja két mérkőzésen fogadta Finnország együttesét. Első találkozójuk a VB színhelyén, a pazarul felújított prágai sportcsarnokban került sorra. Mindenkit meglepett a gyér érdeklődés, mintha a vendégcsapatot lebecsülték volna. A finn edző nem tartott igényt a bajnok Tappara Tampere jégkorongozóinak játékára, akik az előző héten kétszer megmérkőztek a Dukla Jihlavával a BEK 3. fordulójában. Természetesen nem szerepelt a finn csapatban egy sem a Kanadában profiskodó 15 kiválóság közül, s lám Suomi lelkes legénysége első alkalommal hagyta el győztesként a csehszlovák válogatott játékterét. Remélhetőleg nem felejti el egyhamar a szakvezetés, de a válogatott tagjai sem, hogyan lehet gyors 2:0-ás hátrány után nyolc perc alatt négy góllal válaszolni, majd a középső játékrészben 5:1 arányban alulmaradni. A befejező harmadban már a görcsös akarás sem változtatott a tényeken. Elsősorban a válogatott hajdani erőssége, a védelem gyengélkedett, átjáróházzá vált, s mögötte még a világ egyik legjobb kapusának számitó Králik sem menthetett meg mindent. Vasárnapra lényegesen nem változott a csehszlovák válogatott összetétele. Králik helyett Hašek védett, amit még a szerencse is pártfogolt. A Hrdina, Ružička, Pašek hármasfogat helyett, amelyben Pa- šek szombaton kényszerből játszott a számára szokatlan szélső poszton, vasárnap a Šejba, Pivoňka, Válek trió lépett jégre és nem okozott csalódást. Itt jegyezzük meg, hogy középcsatára, Pivoňka ( a nemrég sorra került junior VB-n a csillagok csapatában is helyet kapott) a Dukla Jihlava soraiban is eredményesen szerepel, méltán jutott lehetőséghez a válogatottban. A visszavágó, amely Pnbramban került sorra, Kameš ötösfogatának sikere jegyében zajlott (Hora- va, Kadlec - Rosol, Kameš, Klíma), a csapat öt gólja közül hármat ütött, mig az első mezőnyötös (Svoboda, Bénák - Lála, Rusnák, Lukáč) kettőt. Igaz, Kameš vezető gólja után csak a kapufa mentette meg hálónkat az egyenlítéstől, viszont Lukáč leleményességére vall, hogy emberhátrányban is eredményes tudott lenni. A finnek ellenállása a 4.0-ás hátrányt követő becsületgól ellenére csökkent, ám az is igaz, hogy a befejező harmadban egyik csapat sem nyújtott a kényesebb igényeket kielégítő teljesítményt. A finnek mintha megelégedtek volna azzal, hogy eleget tettek edzőjük kijelentésének, aki valamelyik mérkőzésen győzelmet várt. Következik a ligaküzdelmek folytatása, s a válogatott két-két esetben vendégül látja Svédország, majd az NDK együttesét. Gond lehet az olyan válogatott játékosokkal, akik a végül 12. helyen végző klubból valók, mert a liga befejezése után az utolsó együttesnek idegtépő létharcot kell folytatnia a CSNL és az SZNL első helyezettjével. A szakvezetésnek továbbra is keresnie kell a válogatott legjobb felállítását, mert a’ kimondott nagy cél, a világbajnoki cim megszerzése a szombati és a vasárnapi teljesítménynél egy klasszissal jobbat igényel. Most még lehet a klubokra hivatkozni, ha a válogatott hátvédjeinek helytelen játékfelfogását hozzuk fel mentségünkre, de a prágai világbajnokság során egységes csapatot, figyelmesen védekező, pontosan indító hátvédeket, a védelmet segítő, s a helyzeteket kihasználó csatárokat akar látni a közönség, a kapusokkal pedig már nagyon régen nem volt komoly baj a világbajnokságokon. Talán még jókor jött a megilletődöttséggel nem vádolható, a finn játékosoktól kapott szombati lecke, s majd a VB során megint az állhat az eredményjelző táblán, mint Pnbramban: Csehszlovákia - Finnország 5:1. ZALA JÓZSEF