Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-26 / 22. szám, szombat
Olcsóbb, biztonságosabb, egészségesebb Rendkívül nagyot fejlődött a városi tömegközlekedés Közép- Szlovákiában az elmúlt három és fél évtizedben. Az ötvenes évek elején csupán Banská Bystricá- ban, Žilinában és Martinban közlekedett néhány autóbusz, ezzel szemben napjainkban a kerület tizenhat városában beszélhetünk fejlett tömegközlekedési hálózatról. Tavaly a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat jellegzetes sárga-piros autóbuszai több mint 357 millió utast szállítottak, csaknem százszor annyit, mint az 1949-es esztendőben. A városi közlekedésben a jövőben is jelentős szerepük lesz az autóbuszoknak. Ám a közlekedési és a városfejlesztési szakemberek kiszámították, hogy a trolibusz üzemeltetése hosszú távon olcsóbb, ráadásul a környezetet sem szennyezi. Ezért született határozat a legnagyobb települések trolibuszhálózatának kiépítéséről. Elsőként Banská Bystricában- már a következő ötéves tervidőszakban - majd Žilinában - a kilencvenes évek elején - Martinban, Prievidzában és Zvolenban- az utóbbi városokban a századfordulótáján - helyeznek üzembe trolikat. A kerületi székhelyen három vonal létesítését tervezik, ezek együttes hossza 24,5 kilométer lesz, s a történelmi városközpontot kötik össze a legnagyobb ipari létesítményekkel, valamint a fon- čordai és a sásovái lakóteleppel. -h. a.Karel Hoffmann és Petr Gyulgerov megbeszélése A szakszervezetek együttműködéséről (ČSTK) - Befejeződött tegnap Prágában a Szakszervezetek központi Tanácsa Titkárságának és a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsa Titkárságának kétnapos együttes ülése. A csehszlovák küldöttséget Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, Az ötödik konszernrekord (ČSTK) - Immár az ötödik konszernrekordot állította fel a hetedik ötéves tervidőszak kezdete óta tegnap a Karviná melletti petrvaldi Julius Fučík Bányavállalatnál Emil Toman brigádja. A bányászok 31 munkanap alatt 1050 méter sínpályát újítottak fel, ami 28 méterrel több, mint az eddigi csúcsteljesítmény ebben a kategóriában. Az eddigi rekordot tavaly óta az ostravai Jan Šverma Bányavállalatnál dolgozó Stanislav Holinka szocialista munkabrigádja tartotta. A To- man-brigádnak köszönhetően megjavult az anyag és a szén- szállítás a hetes számú tárnában. Ezzel Emil Toman szocialista munkabrigádja teljesítette a nemzeti felszabadító harc betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségét. az SZKT elnöke, a bolgárt Petr Gyulgerov, a Bolgár KP KB Politikai Bizottságának póttagja, a* Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke vezette. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken áttekintették a két szakszervezeti központ együttműködésének elmélyítésével és tökéletesítésével kapcsolatos kérdéseket, tájékoztatták egymást a két ország szakszervezeteinek időszerű feladatairól, A megbeszélések végén közös jegyókönyvet írtak alá. A bolgár szakszervezeti küldöttség tegnap Prágából hazautazott. A Ruzynéi repülőtéren a vendégeket Karel Hoffmann és az SZKT Titkárságának további tagjai búcsúztatták. Jelen volt Petr Danai- lov, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete is. Kitüntetések (ČSTK) - Miloslav Vaciknak, a Cseh Nemzeti Front KB alelnö- kének 60. születésnapja alkalmából a CSKP és szocialista társadalmunk fejlesztésében kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést tegnap Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője.- Vojtéch Kotrónak, a Jindri- chüv Hradec-i járási pártbizottság vezető titkárának 50. születésnapja alkalmából a CSKP és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. Lőrincz Gyula kiállítás a Dunamenti Múzeumban (Tudósítónktól) - Tegnap délután a komáromi (Komárno) Duna- menti Múzeumban Lőrincz Gyula nemzeti művész festményeiből és grafikáiból nyilt kiállítás. Jelen volt Anton Hlaváč, a komáromi járási pártbizottság vezető titkára, Ma- gyarics Vince, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási pártbizottság vezető titkára, Sidó Zoltán, a CSEMADOK KB elnöke, továbbá a két járás párt- és állami szerveinek több más vezető képviselője. Ott volt L. Gály Olga, a néhány éve elhunyt művész özvegye is. A tárlat anyagát Farkas Veronika művészettörténész válogatta és állította össze; a közel 100 alkotás 1940-től ad képet Lőrincz Gyula alkotói munkásságáról.-bor Növekvő kölcsönös áruszállítás Csehszlovák-kubai árucsereforgalmi jegyzőkönyvet írtak alá (ČSTK) - Aláírták tegnap Prágában a csehszlovák és a kubai kormány 1985. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyvét. A dokumentumot csehszlovák részről Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, kubai részről Ricardo Cabrizas Ruiz külkereskedelmi miniszter látta el kézjegyével. A kölcsönös áruszállítások terjedelme ebben az évben tavalyhoz képest 5,2 százalékkal növekA progresszív szovjet munkamódszereket alkalmazzák (ČSTK) - Hazánkban csaknem 15 ezer szocialista munkabrigád viseli a Csehszlovák-Szovjet Barátság nevet, vagy törekszik e név megszerzésére. Tevékenységük fő jellemzője a progresszív szovjet munkamódszerek népszerűsítése és alkotó alkalmazása, a szovjet megrendelések határidő előtti teljesítése, valamint a gazdaságosság növelése és a munka minőségének javítása. E brigádok eredményeiről, időszerű feladatairól és tapasztalatairól tanácskoztak tegnap Prágában a CSSZBSZ Csehországi Központi Bizottságának Aurora klubjában közülük annak a 18-nak tagjai, amelyek elnyerték a CSSZBSZ Csehországi Központi Bizottságának vándorzászlaját. szik. A hetedik ötéves tervidőszakban a hetvenes évek második feléhez képest ez a növekedés kétszeres. A csehszlovák külkereskedelmi vállalatok főleg tehergépkocsikat, cukoripari berendezéseket, áramelosztó berendezéseket szállítanak, s korszerűsítik a 33 és a 64 megawattos erőmű- blokkot. Hazánk ezenkívül dízelmotorokat, formázó és szerszámgépeket, emelőtargoncákat, varró- peket, emelőtargoncákat, varrógépeket, cipőipari és sokszorosító gépeket, ipari szerelvényeket, számítástechnikai és öntözőberendezéseket, valamint más árucikkeket szállít. Kubából elsősorban nyerscukrot, déligyümölcsöt, étolajat és más élelmiszereket, valamint nyersanyagokat importálunk. KÖZÉLET Jó munkával járuljunk hozzá a béke megőrzéséhez (Folytatás az 1. oldalról) lesz, ezzel szemben a fejlemények azt mutatják: nem váltak be azok a remények, hogy a Szovjetunió ellen az erő pozíciójából tudnak eljárni. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a békeharc nem ért véget, ahogyan az imperializmusnak a szocializmus elleni harca sem, hanem új formákban folytatódik. Az imperialisták egyre szemmel láthatóbban törekednek a lélektani hadviselés fokozására, a nacionalizmus és a sovinizmus szítására s minden olyafi reakciós dolog támogatására, ami megbonthatná a szocialista országok egységét, és destabilizálhatna minden a haladás mellett síkraszálló államot. Csakhogy más dolog az imperialisták kívánsága és más a valóság - mondotta Bil’ak elvtárs. A valóság az, hogy Gromiko elvtárs találkozója az amerikai külügyminiszterrel megerősítette a béke megőrzésének távlatait. De nem szabad illúziókba ringatni magunkat, hogy minden könnyedén megy majd. Ehhez önmagunknak is hozzá kell járulnunk lelkiismeretes és áldozatos munkánkkal, mindazon feladatok teljesítésével, amelyeket a CSKP tűz ki elénk. Bil’ak elvtárs kifejezte azt a meggyőződését, hogy valamennyien erre a munkára és a CSKP XVII. kongresszusának előkészületeire összpontosítjuk figyelmünket. Végezetül Bil’ak elvtárs válaszolt az aktívaértekezlet résztvevőinek kérdéseire.- Ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Népi Ellenőrző Bizottság. František Ondŕich miniszternek, a bizottság elnökének a vezetésével jelentést vitatott meg az azzal kapcsolatos ellenőrzés eredményeiről, hogyan alkalmazzák a mérés- és a szabályozástechnikát a hő- és a melegvíz- ellátásban.- Bohuslav Chňoupek csehszlovák és Lameck Goma zambiai külügyminiszter üdvözlő levelet váltott abból az alkalomból, hogy a két ország húsz évvel ezelőtt, 1965. január 26-án vette föl a diplomáciai kapcsolatot. A kapcsolatok állandóan fejlődnek és jelenlegi szintjük tükrözi a két országnak azt az eltökéltséget, hogy minden területen továbbfejlesztik őket, állapítja meg a zambiai külügyminiszter levele.- Munkatalálkozót tartott tegnap Prágában Miloslav Bod'a szövetségi szociális és munkaügyi miniszter Geor- gi Jevgenievvel, a Bolgár Népköztársaság Szociális és Munkaügyi Intézetének elnökével. Áttekintették az idei együttműködés kérdéseit.- Befejeződött tegnap a Prága melletti Unhošťban a Keresztyén Béke- konferencia nemzetközi titkárságának négynapos tanácskozása. A résztvevők a keresztyén békemozgalom időszerű felatatait tekintették át. Washington a katonai megoldást szorgalmazza Közép-Amerikában Ortega: Nicaragua a módosított béketervet is kész aláírni (ČSTK) - Daniel Ortega nicaraguai elnök a spanyol televíziónak adott interjújában a Contado- ra-csoport közép-amerikai rendezési tervének a támogatására szólított fel. Ortega kijelentette, hogy Nicaragua kész a Mexikó, Venezuela, Kolumbia és Panama által kidolgozott, a térség néhány Wa- shington-barát országa által követelt kiegészítések alapján módosított béketervének az aláírására, ha a változások nem túl jelentősek. Mint ismeretes, Nicaragua volt az egyedüli közép-amerikai ország, amely egyetértett a dokumentum eredeti változatával. Ortega ismét hangsúlyozta: az Egyesült Államok akar lényeges változtatásokat eszközölni a dokumentumban. A Fehér Ház katonai jelenlétét akarja legalizálni Közép- Amerikában. Nicaragua viszont azt szorgalmazza, hogy vonjanak ki a térségből minden külföldi egységet. Washington a közép-amerikai válság katonai megoldását részesíti előnyben, ezt az is jelzi, hogy egyoldalúan megszakította a tárgyalásokat Nicaraguával és nem tartotta illetékesnek a hágai nemzetközi bíróságot a Nicaragua és az Egyesült Államok közötti ellentétek megvitatására. Az NPR amerikai rádióállomás jelentése szerint a Reagan-kor- mányzat állítólag új csatornát talált a nicaraguai ellenforradalmároknak nyújtott pénzügyi támogatáshoz, mivel a törvényhozás ellenzi a hadüzenet nélküli háború pénzelését. Az NPR értesülése szerint arra próbálja rábírni a Kongresszust, hogy hagyja jóvá a Nicaraguával szomszédos országokban levő „politikai menekülteknek“ nyújtandó „humanitárius segélyprogramot". Ha ez megtörténne, akkor az Egyesült Államok a megszavazott pénzösszeget a Nicaraguába behatoló, hondura- si bázisokon állomásozó somozis- ták támogatására fordítaná. Larry Speakes, a Fehér Ház sajtótitkára megerősítette: kormánya továbbra is arra törekszik, hogy a Kongresszus hozzájáruljon a Nicaragua ellen folyó titkos háború költségeinek a fedezéséhez. Megkezdték a BAM északi elágazásának építését (ČSTK) - A Jakut ASZSZK-ban megkezdődött a Bajkál-Amur vasútvonal északi Berkakit-Tommot elágazásának építése, amely a térség óriási természeti kincseit teszi hozzáférhetővé. Bár az új 380 km-es szakasz a 3000 km-es BAM-mal összehasonlítva nem nagy, de jelentősége óriási lesz, ugyanis olyan területeken vezet majd át, ahol rendkívül gazdag nyersanyaglelőhelyek vannak. Csak a túlnyomórészt kokszolható szén tartalékait 40 milliárd tonnára becsülik, a vasérctartalékokat pedig 20 milliárd tonnára. Már a kb. 700 millió tonna tartalékkal rendelkező apatitlelő- helyeket is hatalmasaknak tartják, s az építendő vasútvonal térségében az apatittartalékokat 2,5 milliárd tonnára becsülik. A közlekedés megnyitását az új szakaszon 1990-re tervezik. London A bányászszakszervezet hajlandó tárgyalni (ČSTK) - A brit bányászok már csaknem 11 hónapja tartó sztrájkjának legutóbbi fejleményei azt mutatják, hogy erősödnek a viszály rendezését célzó követelések - tekintettel a sztrájk gazdasági következményeire. Ugyanakkor megmutatkozik a Thatcher-kor- mány hajthatatlansága is, a kabinet bosszút akar állni a sztrájkolókon és meg akarja alázni vezetőiket. A bányászok szakszervezeti szövetségének (NUM) vezetősége csütörtökön újból megerősítette: kész tárgyalni az országos szénhivatallal (NCB) a kormány azon provokatív követelése ellenére, hogy adjon írásbeli biztosítékot arra, miszerint elvben beleegyezik a bányák, „gazdasági okokból“ történő bezárásába. Thatcher miniszterelnök csütörtökön este a televízióban kijelentette, „számtalan nem gazdaságos bánya“ van, amelyeket a kormány be akar zárni. Ez azonban a bányászok tízezreinek elbocsátását jelentené. A kormány minél jobban meg akarja félemlíteni a bányászokat. A sztrájk befejezése érdekében tárgyalásokat követelők hangja azonban már plyan erős, hogy Greenham Common Durva rendőrakció (ČSTK) - A Greenham Com- mon-i rakétatámaszpontnál lévő béketáborban öt nő megsebesült, amikor a rendőrök autójuk ablakait egy gerendával betörték. Az egyik nőt kórházban ápolják. A hírt tegnap közölte a The Guardian című napilap. Az incidensre a hét elején került sor, amikor a nők megkísérelték autón kísérni a cirkálórakéták hordozóit szállító katonai járművek oszlopát. A rendőrök az autót megállították, körülvették és amikor a nők nem voltak hajlandóak kiszállni, bezúzták a gépkocsi ablakait. a kormány által irányított NCB már nehezen térhet ki a párbeszéd elől. A híres Oxfordi Egyetem mintegy 300 brit professzora és docense csatlakozott a hallgatók véleményéhez és közösen tiltakoznak Margaret Thatcher díszdoktorrá avatása ellen. Véleményük szerint Thatcher asszony e megtiszteltetést nem érdemli meg, mivel az állami költségvetés megnyirbálásával nehéz helyzetbe sodorta a brit iskolarendszert. NÉHÁNY SORBAN A PERSHING amerikai atomrakéták telepítése az NSZK-ban folytatódni fog tekintet nélkül arra, hogy nemrégen felrobbant egy ilyen típusú rakéta, jelentette ki tegnap a szövetségi parlamentben Manfred Wörner nyugatné- meg hadügyminiszter. A FRANCIA NEMZETGYŰLÉS tegnapra virradó éjszaka második olvasásban jóváhagyta a rendkívüli állapot június 30-áig történő meghosszabbítását Új Kaledónián. AZ ARGENTIN KOMMUNISTA PÁRT csütörtökön harcra szólította fel az argentin népet és munkásosztályt a kormány gazdasági programja ellen. Nyilatkozatában rámutatott, hogy ez a program a Nemzetközi Valutaalap diktátumának az eredménye és káros szociális következményekkel jár. A SZOVJETUNIÓBAN csütörtökön föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 1626 mesterséges holdat, amely a világűr kutatását szolgáltja. JAVIER PEREZ DE CUELLAR ENSZ-fötitkár tegnap a thaiföldi kormány meghívására Bangkokba érkezett, ahol az ország vezető képviselőivel a délkelet-ázsiai helyzetről és más kérdésekről folytat tárgyalásokat. ÖTVEN SZEMÉLYT LETATRÓZ- TATOTT csütörtökön a dominikai rendőrség, amikor beavatkozott a tüntetők ellen, akik a kormány drasztikus gazdasági intézkedései ellen tiltakoztak. AZ AMERIKAI KORMÁNY az 1986- os pénzügyi évben 1,9 milliárd dolláros katonai segélyt akar nyújtani Izraelnek, vagyis csaknem félmilliárd dollárral többet mint a jelenlegi pénzügyi évben. ÚJ szú 2 1985. I. 26.