Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 21. szám, péntek
A megsebzett ártatlanság drámája A Gellérthegyi álmok a Thália Színpadon Bármennyire is szeretnék elhitetni az írók, hogy amikor történelmi témához nyúlnak, legföljebb a mának szánt tanulságokat öntik formába, nem lehet Írásműveiket a megírás idejétől függetleníteni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a műalkotás szóljon bár a legrégebbi korban élőkről, minden mondatával, gondolatával a szerző korát, a megírás pillanatát viszonyítja a történelemhez. Aligha vezérelte más elv Karinthy Ferencet, amikor negyedszázaddal az emberiség legszörnyűbb háborúja után megírta a Gellérthegyi álmok című színmüvét. A dráma ősbemutatója 1970-ben volt, a budapesti Madách Kamaraszínházban, Huszti Péter és Almási Éva játszották a főszerepeket. Nemzedéke drámáját írta meg Karinthy Ferenc, apáinkét, anyáinkét. Ebben a darabban azonban húszévesek élik életüket. Karinthy Ferenc felismerhetően az 1970- ben húszéves nemzedékről is szólt, amikor 1944 telének huszonéveseit láttatta. Tételesen szám- bavéve a darab szerkezetében feszülő elemeket, tisztán felismerhető, hogy egy író életében ritkán jelentkező teremtő pillanat után növekedett ilyen sokrétegűvé a darab. Nagyon fontos az idősíkok egymásba olvadása, amelyeket körülvesz a háború ideje, ugyanakkor a gellérthegyi villában megszülető álmok a darab megírásának idejére már valósággá váltak. Ugyanúgy közös nemzedéki élményei lettek az 1945-ben és az 1970-ben húszéveseknek. Megszületett az akkor megálmodott béke, az új társadalmi rend is kinőtte gyermekbetegségeit, s a húszévesek mára már hatvanasok lettek - megöregedtek. Ez az örök időjáték emberi léptékűvé zsugorítása nemcsak a darab ,,nemzedék-fö!öttiségét“ adja, hanem jelzi a maradandóságát is. A múlandóság tudatának birtoklása diktálja, hogy sem apáink, sem a mi nemzedékünk nem érheti meg a Karinthy-darab hősnője el- sikoltott álmának valóra válását, mert a küzdelmek, alkotóerők teremtette békét mindenkor félteni kell. Az emberiség békéje belső, lelki béke is. Egyenként, külön- külön, s kettőben: férfiban és nőben, társadalomban. Bár az álom, mint tudati (tudatalatti) jelenség szinte korlátlan variációkat kínált az írónak, ő mégis megmaradt a realitás, a történelem szubjektív hőseként nemzedékek megélte, átélte és túlélte „álmoknál“. Talán amikor a darab ötletét bontogatta, éppen akkor lépett a Holdra az első ember, lett végül a tévékamerák által is láthatóvá a Föld viszonylagos kicsinysége a világmindenséghez képest. Ugyanakkor a háborúk iszonya terhelte nemzedékek - felnőttségükre eszmélő - gyermekei számára egyértelmű, jelzők nélkül is érvényes fogalommá lett a béke. A Gellérthegyi álmok drámai idejében így sűrűsödnek évtizedek. Ezt a jövő történelmi „álomképei“, a játék, a „mintha életünket játszanék“ írói fogásai teszik valóságossá. Az író tudta, hogy választott hőseiben valahol a sejteket összefogó molekuláris vonzásban ott lehetett a ma. A vágy, az álom, a cél áhítása motivál és tudat alatt is tettekre ösztönöz. Horváth Lajos, aki immár a MATESZ Thália Színpadának a rendezője (mindeddig színészként, majd rendezőszakos hallgatóként dolgozott) a társulat legfiatalabb tagjai számára egyfajta stúdiómunkát jelentő feladatot kínált fel. A darab kassai (Košice) bemutatóján a Fiút Pólós Árpád, a Lányt Danyi Irén játszotta. A másik kettőshöz (Bajcsi Lajos és Pesti Ildikó) képest ők a tapasztaltabbak, képességeik és tudásuk mértékét már jobban ismerők. Az előadás egészében ennek számos jele felfedezhető. A rendező ügyelt arra, hogy a dráma színészi munka szempontjából legigényesebb fordulópontjain, a szituációk, a replikák sorjázásában segítse a színészeket. Ezt volt hivatott szolgálni az az értelmezés is, amelynek nyomán a két részét majdnem önálló egészként játszatta el. Érthető volt, bár az eredmény nem igazolta ezt a törekvését. A gellérthegyi villában sorszerűen egymáshoz sodródott Fiú és Lány a színmű első részének végén egy önmarcangoló és a másikat elevenen boncoló közeledés után egymást ölelve hiszik, hogy megszabadultak feszültségeiktől, félelmeiktől. Talán az ölelés öntudatlan pillanataira igen. A második rész elején egy kancsó tiszta víz kerül a színpadra, bár nem eléggé exponált helyen, mégis jelkép erejű. Talán, ha a rendező tudatosabban szervezi e köré a második rész elején a színészi játékot, sok mindenre utaló jelképpé növekedhetett volna ez a tiszta víz. Hiszen végül innentől már mindent tudnak egymásról, csupán az álmaikba átültetett, feltételezett (az író történelmi tapasztalatait tükröző) következményeket játsszák. Nincsenek már kétségeik egymás múltja iránt, csak a túlélés ösztönös és a megszületett szerelemmel tudatosan is motivált kettős vágy eleven. Az első rész számtalan pontosan meghatározott akciója mindvégig eleven játékra késztette a színészeket. A második rész első felében azonban alábbhagyott a lendület, s a két fiatal színész sokáig kereste azokat a fogódzókat, amelyeket a játék első felében a tudatosabb rendezés adott számukra. Horváth Lajos a színészek képességeit ismerve tudta mire kell elsősorban figyelnie, ám mintha ő sem bírta volna végig erővel. Ezért is volt az első rész elevenebb, rendező és színészek által egyaránt pontosabban megfogalmazott. A szökött katona szerepét Pólós Árpád a kívülről hozott nyersességgel játszotta. Csak néha csúszik félre az álarc, s válik láthatóvá az igazi arc, amelyet a Lány ösztönösen felfedez. Kár, hogy ezt a többszörös szerepjátszás fölötti elsődleges játékot sikerült a legkevésbé megőriznie az előadás egészében. A második rész elképzelt helyzetei (a tenisz, az idős házaspár, a holdraszállás) jól begyakorlott etűdökként hatottak, nem véletlen, hogy innentől ismét talpra- állt az előadás. Danyi Irén alatta maradt a Pólós Árpád nyújtotta játéknak. Akkor volt hiteles, amikor az átvett színészi klisék mögül kilépett, s természetes, civil énjével állt elénk. Ha Horváth Lajos folytatja az ezzel a darabbal elkezdett stúdiómunkát, akár a kötelező dramaturgiai terv bemutatóinak számát is gyarapítva, néhány éven belül a most még mindenképpen pótolnivalókkal játszó fiatal színészek erőteljes egyéniségekké válhatnak. DUSZA ISTVÁN Danyi Irén és Pólós Árpád a Gellérthegyi álmok egyik jelenetében. (Bodnár Gábor felvétele) Közvetítő szerepben Húszéves az Art centrum Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Art centrum prágai külkereskedelmi vállalat, a csehszlovákiai képzőművészet propagációs és értékesítő központja. Az évforduló - mint azt a minap prágai sajtóértekezletén Hubert Matéjček, a vállalat vezér- igazgatója mondta - kiváló alkalom az elért eredmények összegezésére. Az elmúlt két évtizedben 1100 különböző akciót és kiállítást szervezett az Art centrum; mintegy 50 ország 120 kiállítóintézményével, galériájával alakított ki gyümölcsöző kapcsolatot. A továbbiakban beszámolt az 1984-es esztendő legjelentősebb eseményeiről. Mintegy 110 kiállítás és más rendezvény valósult meg külföldön. Az Art centrum közvetítésével elsősorban nagy képzőművészeti vásárokon mutatkozott be a csehszlovákiai képzőművészet. Poznanban, Bázelben, Frankfurtban, Münchenben arattak sikereket alkotóink művei. Az év kiemelkedő eseményei közé tartozott az áprilisbam Floridában megrendezett csehszlovák üvegkiállítás, mely azután az Egyesült Államok több nagyvárosába is eljutott. Ugyancsak jelentős kiállítás volt a Japánban megrendezett Glass in Japan üvegbemutató, melyen a japán művészek mellett csehszlovákiai alkotók is ott voltak. Az Art centrum programjában mindinkább előtérbe kerül az audiovizuális technika, hangsúlyozta Hubert Matéjček. 1984-ben sikerült eljutni a kölni Photoki- no ’84 rendezvényre, és más országok kiállítótermeiben is megjelentek a csehszlovák audiovizuális programok. Bár az Art centrum elsődleges feladata a csehszlovákiai képzőművészet külföldi népszerűsítése, az országon belül is szerveznek rendszeresen kiállításokat. 1984- ben a prágai Centrum Galériában bolgár kerámia-kiállítást, az Aurora klubban ukrán és belorusz művészeti alkotásokat láthatott a közönség. Az Art centrum állandó szervezője a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza kiállításainak is. A tervek szerint az 1985-ös évben a Szovjetunió több városában eladással egybekötött kiállításon mutatkozik be a csehszlovákiai iparművészet. Az Art centrum ezenkívül új audiovizuális programokkal készül az alma atai Kazah Nemzeti Múzeumba. Vilniuszban - és Varsóban is - a kortárs cseh festészet bemutatását tervezik, s már folynak az első készületek a Kanadában megrendezendő Expo '86 közlekedési világkiállításra. (tar) Egy ukrán vers harminchét nyelven Ivan Franko: A kőtörők Érdekes antológia látott napvilágot a kijevi Náuková dumka kiadó gondozásában: Ivan Frankónak , a jeles ukrán költőnek (1856-1916) egyetlen versét, A kőtörők című opusát tartalmazza - harminchét nyelven, és egy nyelven belül több műfordító átültetésében. Vagyis a könyvben ott szerepel a versnek csaknem valamennyi eddig ismert fordítása. Legtöbb a magyar változat, szám szerint hét, ami egyben arról tanúskodik, hogy a magyar irodalmi közvéleményben népszerű ez a vers. Mi több, a magyar volt az a nyelv, melyen először jelent meg fordításban - 1916-ban, a költő halálának évében. A tolmácsoló Zempléni Árpád költő, műfordító (1865 - 1919). Ivan Franko e programversének további magyar fordítói: Képes Géza, Sándor László, Balla László, Radó György, Kalász Márton és Grigasi Éva (aki Ungvárott született, és az édesanyja ukrán volt). Cseh nyelvű változataiból három szerepel az antológiában, szlovákul kettő, Ľubomír Feldektől és Ján Zambor- tól. Az orosz fordítások száma öt; emellett olvasható a vers számos más nemzet nyelvén, angolul, németül, franciául, olaszul, arabul stb. ,,A forradalom előtti ukrán irodalom sok nagy művel gazdagította a világirodaimat, köztük olyan forradalmi töltetű alkotásokkal, mint Tarasz Sevcsenko Végrendelete, Ivan Frankónak az örök forradalmár és A kőtörök című müve. Ezek nagy érzelmi feszültséggel fejezik ki a nép töretlen akaratát: szabad nemzetek családjáért harcolni; és ugyanúgy kifejezik a szebb jövőjükbe vetett hitet is.“ így kezdődik az előszó, melynek szerzője az antológia kezdeményezője és összeállítója, Fedir Pohrebennik, a neves ukrán irodalomtudós, aki egyik szerkesztője az ötvenkötetes Ivan Franko életmüsorozatnak, melynek egyébként már az utolsó fejezetein dolgoznak. A kőtörők allegorikus költemény. A munkások alakjaiban, akik valamikor a vasúti alagutat építették a Duklánál, a szocializmus úttörőit ábrázolta az ukrán költő. Azokat az embereket, akik nem vágytak dicsőségre, és hősök sem voltak. Mindegyikük „csupán“ kőtöró, hétköznapi munkás. De összekötötte őket a szilárd hit, hogy egyszer mégicsak széttörik a kemény sziklát, értsd: a sötétséget és a reakciót, és hogy a saját vérükből és a saját csontjukból építik meg azt az utat, amelyen aztán a népek elindulnak az új és boldog élet felé. S hittük mindannyian, kik vágy tűzében égtünk, hogy nincs oly sziklafal, mit karunk ne törne át; az útba beleépül erőnk, csontunk vérünk, de új élet támad, mit már mi meg nem érünk: megváltozik nyomunkban az egész világ. (Képes Géza fordítása) A kőtörők című vers tizenegy ötsoros klasszikus strófából áll, példája a forradalmi tartalom és a művészi forma szerves ötvözésének, amelynek során alexandrinusokat alkalmazott a költő. Az energikus ritmusban szinte érezzük a harcosok határozott vonulását. Minthogy ez a több nyelvű antológia más országokba is eljut, köztük a kapitalista országokba, ezért kár, hogy az előszó csak ukránul szerepel benne. A műfordítók nevei úgyszintén csak ukrán átírásban találhatók a jegyzetekben, jó lett volna az eredetijüket is közölni. Az antológia természetesen így is eleget tesz céljának, bizonyára hozzájárul a szocialista gondolatok további terjesztéséhez ebben a mi nyugtalan világunkban. MIKULÁŠ NEVRLÝ A haladó hagyományokra építve Élénk képzőművészeti élet Kassán Kassa (Košice) egyre jelentősebb szerepet tölt be Szlovákia képzőművészeti életében. Ez töb- bé-kevésbé természetesnek mondható, hiszen Kelet-Szlovákia központja valóban gazdag képző- művészeti hagyományokkal rendelkezik. A két világháború közötti időszakban a világ haladó művé-- szeti törekvéseire is figyelő Krón Jenő szabadiskolájából olyan művészek kerültek ki, mint Collinasy György, Jakoby Gyula, Féld Lajos, Koloman Sokol, Jozef Fabíni, akik kiemelkedő életművet hoztak létre. E haladó, gazdag hagyományokra építve terebélyesedik Kassa képzőművészeti élete. Az utóbbi időben megszaporodott azoknak a fiatal művészeknek a száma, akik a Hernád-parti várost választották lakóhelyül, azaz művészeti elképzeléseiket itt akarják megvalósítani. Művészi munkájukat jelentős mértékben támogatja a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége kelet-szlovákiai szekciója, amely egyre többet tesz azért, hogy a széles tömegek is megismerkedjenek e kulturális értékekkel. A szekció új kiállítóterme, amely a Dóm mellett található, valamint a Šrobár utcai képtár az elmúlt esztendőben a leglátogatottabb létesítmények sorába lépett. Az itt megrendezett kiállításokat 41 ezer ember tekintette meg. A legnagyobb visszhangja Jan Grimm és Pavel Vavrys tárlatának volt. Az ún. hetvenes évek nemzedékéhez tartozik két fiatal cseh művész alkotásai Kassán is nagy sikert arattak. Ugyancsak sokan tekintették meg Štefan Hudák scenografiai kiállítását, Eckerdt Sándor, Jozef Šturdík és Roskoványi István festményeit, továbbá Alexander Jiroušek fotóit. Viktor Murtinnak, a szekció titkárának tájékoztatása szerint az eddigi kedvező tapasztalataikra támaszkodva az idén is több érdekes kiállítás megnyitását tervezik. A Dóm melletti képtárban lehetőséget adnak Barci Gézának, a fiatal kassai festőnek az első önálló bemutatkozásra. Bizonyára sokan kiváncsiak lesznek a tavaly decemberben váratlanul elhunyt Jozef Fabíni nemzeti művész rajzaiból készült tárlatra, amelyet ugyancsak ebben a hónapban nyitottak meg a Šrobár utcai képtárban. A közeljövőben Viktor Malinovský karikatúráiból, Michal, Čič- vák festményeiből s Vladimír Je- ník alkotásaiból rendeznek tárlatot, ezt követően pedig a szekció tagjainak legújabb műveiből rendeznek kiállítást, amelyet Kassán kívül Bardejovban is megtekinthetnek majd az érdeklődők. Itt jegyezzük meg, hogy folynak az előkészületek Štefan Makara bratislavai tárlatának megszervezésére. Jakoby Gyula életművével pedig most ismerkedhetnek meg a budapesti Képcsarnokban. A magyar fővárosban, pontosabban az ottani Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban egyébként még egy, Kelet-Szlovákiához kötődő tárlat tekinthető meg. E vidék népeinek antifasiszta harcáról, a felszabadulás eseményeiről, valamint a négy évtizedes építőmunka eredményeiről gazdag fotodokumentum-kiállítás nyílt meg. A látogatók megismerkedhetnek a Kelet-Szlovákiában élő képzőművészek több jelentős alkotásával is. Budapest után ezt a dokumentum-kiállítást Berlinben és Bukarestben is megrendezik. SZASZÁK GYÖRGY DJ SZÓ 1985. I. 25.
