Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-27 / 30. szám
* ÚJSZÓ 15 1984. VII. 27. Bulgáriai noiG§zlapok Rekkenő hőségben száguld a két autóbusz a Fekete-tenger felé. Szemünk előtt szántóföldek, gyümölcsösök, erdők, lapos, dim- bes-dombos, hegyes tájak váltogatják egymást. Most épülő vagy már korábban átadott hidak, felüljárók, falvak, városok tárulnak elénk. A gépkocsiknak se szeri, se száma. Egyre több az országban a személyautó. A legújabb falusi házak garázs nélkül szinte már el sem képzelhetők. Annál mesebelibb látványnak tűnik a szamárfogat, vagy az útszélen kikötött, legelésző csacsi, amely szintén nem megy ritkaság számba. Megérkezünk Várnába, a legnagyobb tengerparti városba, majd folytatjuk utunkat az Aranyhomokra, a Nemzetközi Újságíró Szövetség üdülőjébe, ahol három napot töltünk. A kánikulát alig egy kilométernyire a parttól hirtelen hűvösebb, párás levegő váltja fel. A fürdésre a víz mellett töltött májusvégi napok alatt nem is igen nyílik lehetősiégünk. Inkább csak azért mártjuk meg magunkat (nem is mindannyian), hogy ne térjünk vissza „szárazon.“ Kirándulásra annál több lehetőségünk adódott. Ezek közül számomra a legfelejthetetlenebb a Balcsik Dvorec-i park, azaz botanikus kert volt, közvetlenül a tenger partján, melyet régen - az ott levő palotával és kápolnával együtt - az uralkodó feleségének létesítettek. A parkban különböző fák, dísznövények tárulnak az odalátogatók szeme elé. Csobogó patakban, vízesésekben is gyönyörködhettünk. A mesébe illő kert egyik látványossága az a kőpad, melybe beleülve, állítólag, teljesül az embernek egy kívánsága. A látogatók természetesen nem szál ászt ják el az alkalmat, s már fényesre ülték a kőpadot. Két üzembe is ellátogattunk a tengerparton, illetve a várnai kerületben: a várnai borüzembe és a devnyai vegyikombinátba. Az utóbbiban Ivein Nyikolov vezérigazgató-helyettes fogad bennünket. Elmondja, hogy a harminc éve, szovjet technológia alapján épült létesítmény PVC-t, klórt, műtrágyát, szódát gyárt. Az utóbbiból Európában itt gyártják a legtöbbet. A szükséges alapanyag a környező dombokról származik (mészkő), a nitrogént pedig a levegőből nyerik. A foszforgyártás alapanyagát a Szovjetunióból és Ivan Nyikolov vezérigazgató-helyettes (A szerző felvétele) A megkóstolt borfajták közül mindegyiknek sikere volt. Az egyik újságíró a tengerparti üdülőbe menet meg is jegyezte, hogy Bulgária a jó borok országa. Aztán a csodálatos tájat nézve hozzáfűzte, hogy meg a természeti szépségeké. És persze, a végeláthatatlan gyümölcsösök, a hullámzó gabonatáblák, a rózsaligetek; a virágzó mező- gazdaság és a fejlődő ipar országa. FÜLOPIMRE Afrikából hozzák be. Szódából (NajCOg) nemcsak a hazai igényeket elégítik ki, hanem külföldre is szállítanak, többek között Csehszlovákiába. összesen 40 féle terméket gyárt a kombinát. Nagy gondot fordítanak a környezetvédelemre. Ennek érdekében bővítik az új hőerőművet (amely gáz üzemelésű), hogy a régit, a szén üzemelésűt megszüntethessék. A dolgozók 30 százaléka nő. Túlnyomó többségük nem a termelésben dolgozik, hanem a tervezésben, kutatásban. A termelés hárommúszakos, azaz megszakítás nélküli. A dolgozók havi átlagbére eléri a 300 levát. Bérpótlékot is minden dolgozó kap, mivel kiemelt fontosságú munkahelyről van szó. A dolgozók nem kis része a kerületi székhely és a munkahely közti üzemi lakásokban lakik, ahol bölcsődék, óvodák, és egyéb létesítmények is vannak. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy jó kapcsolatot tartanak fenn csehszlovákiai partnerekkel, pl. a Slovchémiával, az Ústi nad Labem-i és a novákyi vegyikombináttal. Nyikolev elvtárs tavaly járt a vágsellyei (SaTa) Dus- lóban. Egy küldöttségük ott-tartóz- kodásunk idején készült Csehszlovákiába. A várnai borüzemben utunk egyenesen az 55 méter mély pincébe vezetett, amelyet 1962-ben alakítottak át egy volt óvóhelyből. A 12 fok hőmérsékletű pincében hordók végtelen sorai közt föladunk el. Azt már a hideg pincét elhagyva, borkóstoló közben mondták el vendéglátóink, hogy Várnának és környékének mindig is ismert volt a borászata, de főleg 1944 után indult fejlődésnek. Elsősorban fehér borokat termelnek. 1956 után három vállalatból szöló- és bortermelő komplexumot hoztak létre. A várnai üzem kísérleti bázis. Szőlészetük 260 ezer hektáros. Különböző technológiákkal kísérleteznek, kutatják a legjobb szőlőfajtákat, vizsgálják a szőlő betegségeit, kórokozóit, s keresik az ellenük való védekezés módjait. A borüzem nagyságát tekintve az ország hasonló üzemei közt a harmadik helyen áll. Évente 40 ezer tonna szőlőt dolgoznak fel, de 55-56 ezer tonna feldolgozására is képesek. Borból készült más alkoholos italokat és borecetet is gyártanak. Az itt préselt szőlő héját, miután kimosták cukortartalmát, takarmánynak használják fel. A szőlő 71-75 százalékából lesz bor. Az agigeai függőhíd (A szerző felvétele) Történelmi dokumentumok tanúsága szerint I a Török Birodalom uralkodóinak a fejében fogant meg először az a gondolat, hogy a jó öreg Duna Fekete-tengerhez vezető kacskaringós és —--.AI..OC útiét valamilyen módon meg kellene d4.CO<.OiJlww _ -j ___ _ ... rö vidíteni. Allah földi helytartóinak ugyanis fölötteDD nem tetszett az a tény, hogy a Duna menti országokban, elsősorban Magyarországon, rabolt kincsekkel és élelmiszerekkel gazdagon megrakott török hajóknak mindig fel kellett úszniuk egészen az ellenséges orosz cár orra alá, kockáztatva ezzel a rendszerint már nagyon türelmetlenül várt rakomány sértetlen megérkezését Konstantinápolyba. A problémát a szultánok egy új folyómeder kiásásával gondolták megoldhatónak, mégpedig Dobrudzsában, ahol a Duna és a Fekete-tenger közti távolság csupán mintegy 65 kilométer. Tekintet nélkül az indítékokra kétségtelen, hogy történelmi jelentőségű elgondolásról volt szó, még annak ellenére is, hogy akkor a 17. század végén, az „új folyó“ kiásásához végül is mégsem fogtak hozzá. Komolyabb tervek csak mintegy két évszázaddal később, századunk elején születtek. Az elsőt 1922- ben' közölte a román Jean Stoenescu mérnök a konstancai Analele Dobrudzsei című folyóiratban. Ezután újabb harminc évnek kellett még eltelnie, hogy egy más terv alapján létrejöjjön az első tényleges próbálkozás is a nagyszabású mű megépítéséhez. A munkálatok 1922-ben kezdődtek, de négy év múlva félbe is szakadtak. Mint időközben kiderült, túlságosan is nagy feladat volt ez az akkori Románia számára, melynek azokban az első háború utáni években elsősorban az ország szétzilált iparát és mezőgazdaságát kellett rendbehoznia. Az ember és a természet első itteni nagy összecsapásából tehát még a természet került ki győztesen. Az akkori rendkívüli kemény munkával megépült néhány kilométeres „csatornácska“ sem lett haszontalan vállalkozás. Rövidesen szivattyútelepekkel látták el és Dobrudzsa örökké szomjas, gazdagon termő földjeinek az öntözésére használták ki. Az ember és a természet döntő ütközete 1975 őszén kezdődött. Egy korábbi, 1973 nyarán hozott párthatározat alapján — tehát majdnem hároméves alapos tervelőkészítés és földtani vizsgálatok elvégzése után - Románia hozzáfogott a Duna-Fe- kete-tenger csatorna megépítéséhez. A sajtó rövidesen az „évszázad romániai építkezéséről“ kezdett cikkezni. Joggal, mert a nemrégiben elkészült gigantikus vízi út jelentősége messze túlnő Románia határain. A beruházás nagyságát eredetileg 25 milliárd lejben állapították meg. Az összeg azonban fokozatosan növekedni kezdett, s ezzel együtt az építők elhatározása is, elszántsága is, hogy sikeresen megoldják a rájuk bízott nagy feladatot. A csatorna egy kis Duna-menti kikötővároskánál, Cernavodánál kezdődik és Konstancától délre, az Agigea nevű falunál torkollik a tengerbe. Hossza 64,2 kilométer, szélessége 110-140 méter, az átlagos vízmélysége pedig 7,5 méter. Kiásásakor több mint 300 millió köbméter földet kellett áthelyezni. A csatornán évente mintegy 80 millió tonna árut lehet szállítani, s maximálisan 18 000 tonna teherbírású hajók illetve uszályok használhatják. Cernavoda rövidesen jelentős nemzetközi kikötővé válik, s már a jövő évben mintegy 10 millió tonnás áruforgalmat fog lebonyolítani az eddigi szerény egymillió tonna helyett. Természetesen a kikötő szolgálatait nemcsak Románia, de más európai országok is igénybe fogják venni. A tengerparti Agigea forgalma is jelentősen fellendült, s általa a konstancai kikötő a nyolcvanas évek végén a világ tizedik legnagyobb forgalmú kikötőjévé válik. Számunkra azért sem érdektelen ez, mert Kons- tancában rendszeres vendégek a Csehszlovák Tengeri Flotta hajói is. A csatorna mentén, Medgidia és Basarabi falucskánál két újabb belföldi kikötő épült. A csatornát dunai édesvízzel töltik fel, melynek elfolyását a tengerbe elmés zsiliprendszer akadályozza meg Agi- geánál. A hajók kijutását a tengerre és fordítva, a Dunába két zsilipkamra teszi lehetővé. Mindegyikük 300 méter hosszú és 25 méter széles. Hasonló méretű a Cernavodánál épült zsiliprendszer is. A zsilipek mindkét oldalán kis, öt megawatt teljesítményű villanyerőmű épült, melyek megoldják a zsiliprendszer elektromos áramszükségletét. A csatorna vizét öntözésre is fogják használni. Máskülönben az építők már kezdettől fogva feladatul kapták: annyi parlagon heverő vagy mocsaras földet kell megtermékenyítve visszaadniuk a mező- gazdaságnak, mint amennyit a csatorna elvett tőlük. Ezért aztán a kiásott jó minőségű termőföldet nagy gonddal az eddigi „rossz“ földeken szórták szét. A mintegy kilenc évig tartó építkezés rendkívüli emberi erőbefektetést és rengeteg gépet, technikai berendezést igényelt. A hivatalos adatok szerint naponta átlagban 25-30 ezer ember dolgozott az építkezésen, kiknek majdnem a felét a Román Néphadsereg fiatal katonái tették ki. A rendkívüli feladat megoldása óriási erőfeszítést igényelt. Meg kellett küzdeni a rekkenő hőséggel és a zimankós, szeles téllel, viharral és esővel, hogy az ember végül is rákényszerítse akaratát a természetre. A csatorna több más jellegű építkezést is szükségessé tett, melyek szintén komolyan igénybe vették a román gazdaság és társadalom teherbíróképességét. Jórészt meg kellett változtatni a Konstanca -Bukarest és a Konstanca-Mangalia vasútvonalakat, s hét új híd felépítése is szükségessé vált. Már valamennyit átadták a forgalomnak. A hidak közül technikailag az Agigeánál épült függőhíd a legérdekesebb, amely a bratislavai Szlovák Nemzeti Felkelés hídjára emlékeztet minket. Ez Románia egyetlen függőhídja, amely egy kilencven méter magas tartópilléren lóg. A pillér egyben kilátótoronyként is szolgál. A nemzetközi jelentőségű vízi utat ünnepélyesen ez év május 26-án nyitották meg a legfelsőbb román állami- és pártvezetők jelenlétében. Közép- Európából a Fekete-tengerhez vezető út ezzel mintegy 400 kilométerrel lerövidült. Az egykori szultánok, kereskedők és hajósok álma ezzel beteljesült, valóra vált. A lenyűgöző méretű alkotás több / építőjét joggal jutalmazták magas romániai kitüntetésekkel. Szakemberek szerint a beruházások mintegy 25 év alatt, tehát úgy 2000-re térülnek meg. Az új vízi út tulajdonosa Románia. A román parlament az idén tavasszal külön törvényt fogadott el a csatorna használatáról. A törvény szerint egy dollár vagy egy transzfer rubel lesz a csatornailleték. A kikötői berendezések, raktárak és egyéb létesítmények használatáért pedig még külön dijat fognak szedni a román hatóságok. Bár a Duna-Fekete-tenger csatorna építése már befejeződött, s a művet üzembe helyezték, a munkáknak mégsincs vége. Már néhány hónapja folyik egy új, 26 kilométeres csatornaág építése Poarte Álba falu és a tengerparti Navodari község között, ahol az ország egyik legnagyobb vegyi kombinátja üzemel. A román építőkre azonban más nagyobb feladatok is várnak még: a tervek szerint 2000-ig a Duna-Fekete-tenger csatornát meghosszabbítják és összekötik Bukaresttel, miáltal a román főváros is nemzetközi jelentőségű vízi úthoz jutna. Ez azonban még csak szép távlati terv, melynek a megvalósítása a jövő generációra vár. KOKES JÁNOS * WBRIHI T ;: El A Duna-Fekete-tenger csatorna térképe A tenger partján
