Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-28 / 52. szám
A/t inéi többet nevet az ember, annál IVI boldogabb, tartja a bölcs mondás. Hadd meséljek el most olyan történeteket, amikor boldognak éreztem magam, mert színészek, színjátszók között lehettem derűs percek részese... I. Latinovits Zoltánt Szegeden szólítottam meg először életemben. Kerülgettem vagy három napig, már-már hozzáléptem, de visszahőköltem, mert minduntalan fülembe csengtek szegedi kollégáim szavai:- Vontatottam haladnak a szabadtéri játékok próbái, Zoltán most még kiszámíthatatlanabb. Lehet, hogy fejedhez vágja a széket is! Azonban még a kezdő újságíróban is legyőzi az ambíció a félelmet: az egyik próba után megszólítottam, bemutatkoztam. Keményen kezet rázott, s meghívott a presszóba. Néhány perc múlva már lebilincselően beszélt Szegedről, a pannon építészet remekeiről, melyekből derű, méltóság, nyugalom árad. Jókedvűen magyarázott, nekem meg remegett a toliam, talán még a fogam is vacogott az előző drukktól.- Fázol? - nézett rám csoldálkozva.- Dehogy - mondtam inkább önmagámnak -, csak az izgalom. De már melenget az emberi hang... Jozef Kroner akkoriban kezdett filmezni Magyarországon. Erről vallattam őt, s az interjú végefelé tűnődve mondta:- Kedvesek a magyar barátaim, csak azt nem értem, miért kuncognak olyan jókat, amikor azt mondom, hogy egészségedre. - Zavartan köhécseltem, mert süvölvény újságíró létemre nem mertem megmondani, hogy sejtem az okát. Talán egy esztendő telhetett el, Kroner ezalatt mind sűrűbben járt Magyarországra filmezni. Valamelyik színházi bemutató után a Szlovák Nemzeti Színház klubjában ültünk, s a kiváló színész hozzám lépett, pezsgés pohárral a kezében:- Már tudom az okát - nevetett fel tőle szokatlanul harsányan. - Egészségedre - mondta, és szabálytalanul ugyan, de sokat mondóan a harmadik szótagot hangsúlyozta... xxx Akkor jártam először Varsóban, amikor Daniel Olbrychskicsillaga feljövőben volt, szinte napról napra lett felkapottabb. Megtalálni őt nem volt nehéz, rászedni a beszélgetésre viszont annál inkább. A neves színész hümmögve lapozgatta sűrűn teleirt naptárát, s egyszer csak földerült az arca:- Holnap éjjel a Hamlet után filmezni gesztikuláltunk. Olbrychski őszintén, ízesen válaszolt kérdéseimre, s én - csodák csodája - szinte mindent megértettem amit mondott.- Lám, lám - mondta jókedvűen - milyen csodákra képesek a hazai ízek, még akkor is, ha alkoholról van szó!- Méghozzá medunkáról - vágtam rá, majd hozzátettem: - Csuda egy ital. Most még édesebb, és már nem is émelyítő... xxx Egri Viktorral ültünk színművének egyik próbáján a Szakszervezetek Házában. Állami díjas írónk elérzékenyült saját míves mondatai hallatán, meghatódva mondta félhangosan:- Hát ez gyönyörű, a közönség itt sírni fog... Az előtte ülő Király Dezső hátrafordult:- Hiába, Viktor bátyám. A jegy árát már úgysem kapja vissza... II. Aki nálunk színházról ír, azt előbb- utóbb befogják és máris keresheti a jó megyek. A falu innen van vagy hatvan kilométer, a filmgyár kocsijában beszélgethetünk. A rozoga Warszawában Olbrvchski kelletlenül válaszolgatott, nagyon fáradt volt, sűrű ásításokkal jelezte, hogy inkább aludna, aztán az akadozó beszélgetés is szemlátomást bosszantotta. Ö angolul tudott, én németül, a lengyel-szlovák „szláv eszperantó" sem mindig segített át bennünket a nyelvi akadályon. Már jócskán elhagytuk Varsót, amikor a sofőr lassított, s egy fiaskót nyújtott hátra.- Medunka, húzzanak belőle. Belerázkódtam, miután szájamhoz emeltem. Mézes pálinka, tudtam meg később. De Olbrychski feléledt. Beszélni kezdett gyermekkoráról, szülőföldjéről. Ott húzott suttyomban először ebből az italból is. Percek alatt megváltozott a hangulat. Eltűnt a feszélyezettség, megdőltek a nyelvi korlátok, vidáman beszélgettünk, pontokat, a rossz pontokat, meg a szempontokat, vagyis zsűrizhet... Gyermekcipőben járt még akkor gyermekszínjátszásunk. Rém hosszúak, unalmasak voltak az előadások. Éppen egy ilyenen fészkelődtünk. Felállni, elsompolyogni nem lehetett, hiszen minden pedagógus bennünket nézett, a mü- sorválasztó bizottság tagjait. Ásítozás közben a szemem az egyik alabárdos őrön akadt meg. Izgett-mozgott már egy ideje, szemlátomást arra a végszóra koncentrált, amelyik után az ő szövege következik. így is történt, összeesett a királylány, s az örpajtás meqkönnyebülve kiáltott föl:- Ah, izgatottan jobbra el. S miután ilyen élethűen elkurjantotta a szerzői utasítást is, fölszabadulva rohant ki a színpadról - a rendezői baloldalon. .. xxx Véget ért az az előadás is. De számunkra nem, mert értékelnünk kellett A néző számára rejtve maradó dolgokról meséltek Lengyel Ferenc és László Géza, a Magyar Területi Színház Thália Színpadának színészei. A vidám történetek, esendő emberi helyzetek a színház kulisszái mögé is bepillantást engednek. 1 A színpadi játék etikájához tartozik, hogy előadás előtt a színész nem fogyaszthat aromás ételeket. Tudja ezt minden színész, de nem mindenki tartja kötelezőnek önmagára. Rozsár Jóska az egyik előadás előtt heves tiltakozásom ellenére elfogyasztott egy nagy adag pálpusztai sajtot, ismertebb nevén: kvarglit. Élénk ágálásomat azzal hárította el, hogy ne fegyek kispolgár, hiszen az előadás kezdetéig elillan a szaga. Hát, nem illant el! Az előbbilenet drámai csúcspontján valahogy megvált a bajusztól és úgy állt ott, mint Szűcs György gazda Arany János A bajusz című versében. Ha a közönség észreveszi, vége a drámai konfliktusnak, s kitör a nevetés. Én gyorsan takartam őt, s míg szövegét mondta odasúgtam neki:- A bajusz! - Ezután kilöktem a díszletek mögé. Mivel a színpadon csak én és a Palcsiknét játszó Mázán Ica maradt, „folytattuk“ a játékot. Ő vette a lapot, s olyan parázs veszekedést rögtönöztünk, amilyet Tajovsky is megirigyelhetett volna. De Zoli csak nem jött, a színfalak mögül pedig futkározást, sustorgást hallottunk. Vagyonról lévén szó, pénzt kezdtünk keresgélni' a díszletek között, pedig a bajuszt szerettük volna felderíteni. Végre megjelent az öreg Palcsik, s én a szerepem szerint kiugrottam az ajtón. Visszanéztem. A látványtól kivert a verejAmit a néző nem vett észre vei együtt íratlan törvény az is, hogy az ilyet a partnernek vissza kell fizetni. Míg kollégám a ,,nemes illatú“ étel keltette szomjúságot csillapította a büfében, kihalásztam a szemétkosárból a sajt papírját és szabályosan összehajtogatva felöltője zsebébe tettem. Másnap a próbán Jóska nem győzött panaszkodni az öltözők penészes, dohos szagára, amely még a ruháinkat is átjárta. Otthon a felesége nem engedte a szekrénybe tenni a kabátját, mert az egész lakást elárasztotta a szag. Harmadnap már fogadalmat tett, hogy a tűrhetetlen öltözői körülmények ellen szót emel a szakszervezeti gyűlésen. Akkorra már mindenki tudott „nemes illatú“ bosszúmról, s kaján mosollyal követte a fejleményeket. A negyedik napon Rozsár bömbölve rohant az öltözőbe:- Hol van Lengyel, az áldóját? - A méregtől vörösen kétszer körbekergetett a színházban, s az akkor még létező üzemi büfében békepohár mellett lihegve mesélte el:- A feleségem határozott utasítására tisztítóba kellett vinnem a kabátot, mivel a család már megunta az ózondús gyógylevegőt. A zsebek kiürítésekor akadt kezemügyébe a patinás göngyöleg. Mindketten jót nevettünk. De azért óvatosságból minden alkalommal belenéztem színpadi csizmámba, mielőtt felhúztam volna. 2 A Zavaros örökség Faluszínházbeli előadássorozata elérte a százat. Nemrég a Tháliában sem adtuk alább hetvennél. Még az elsőnél történt: A felvonás végén Palcsik gazda összenéz Gyurival, s a küszöbről utánalő, majd lemegy a függöny. Az akkor Palcsikot játszó Bugár Zolinak fehér parókában, nagy fehér bajusszal kellett megjelennie. A jea látottakat. Szombat éjjel volt, azon a napon már a harmadik színdarabot zsűriztük. Elhagytam hát az udvarias bevezetőt, mindjárt a lényegre tértem. Elsősorban azt kifogásoltam, hogy keveset húztak a szövegből, még fölösleges szereplők is akadnak adarabban, mondtam, s a velem szemközt ülő férfira mutattam, aki egy jelentéktelen figurát alakított. Szerencsére az értékelésnek is egyszer végeszakad. Szedelődzködtünk hazafelé, amikor a művelődési ház vezetője egy rövidebb utat ajánlott.- Földúlt, de legalább tizenötkilométerrel rövidebb - magyarázta. Ezt választottuk. Igen ám, de nappal megenyhült az idő, s az ajánlott út is sártengerré változott. Erre azonban csak akkor jöttünk rá, amikor Volgánk egyre nehezebben jutott előre. Megtérni sehogy sem lehetett, araszolgattunk hát előre, egészen addig, ameddig a kocsi végképp bele nem süllyed a sárba. Káromkodtunk egy sort, aztán mit volt mit tenni, levetettük a cipőt, feltűrtük a nadrágot, s a kora tavaszi éjszakában visz- szacaplattunk a faluba. A szövetkezet éjjeliőre megmutatta, hol lakik a traktoros. Almos szemű, pizsamás alak nyitott nagysokára ajtót, én mindjárt ráismertem: az a férfi volt.- Rendben, kihúzom magukat - felelte, s rövidesen ki is mentette megakadt kocsinkat. Aztán cigarettára gyújtott, s jó s hangosan odaszólt hozzám:- Látja, zsűri úr, az élet nekem adott igazat. Most már maga is elhiheti, hogy egyáltalán nem vagyok fölösleges szereplő! xxx Az Úri muri vége felé jártunk. Szakh- máry Zoltán annak rendje s módja szerint felgyújtotta a tanyáját. Zárójelenet, a szereplők már éneklik, hogy Ég a kunyhó, ropog a nád. Mellettem ülő zsüritársam elsápadva súgja:- Te, itt tényleg ég a ház! S a zsűrinek ezúttal igaza volt... xxx Antony Chapman az első nemzetközi humorkongresszus társszervezője mutatta ki, hogy a humor a vérnyomásra, a légzésre, szívműködésre, az idegrendszer általános állapotára nézve is kedvező hatású. Ezért is írtam le ezeket a történeteket, hogy egészségesebbek legyünk. Akit nem sikerült jókedvre derítenem, annak elmondhatom, hogy vannak pikánsabb sztorijaim is. Csakhát a pikáns vicc vagy jó, vagy közölhető... SZILVÁSSY JÓZSEF ték. A hófehérhajú Palcsik orra alatt egy hatalmas, hollófekete bajusz ágaskodott. Szerencsére a nézők nem vettek észre semmit. Akkor tudatosodott bennem először, hogy nem a maszk, hanem a színész játéka a döntő. Később derült ki, hogy a fehér bajusz csizmája talpára ragadt. 3 Nyugat-szlovákiai turnén voltunk - meséli László Géza. - Nyár eleje lévén, már érett a cseresznye. A turné utolsó napján fogytán a zsebpénz, s a napi díjból is már csak fillérek kuncogtak a zsebemben, az ebédet mellőztük. A vendéglő helyett, mindenki a művelődési ház környékén téblábolt. A második előadás kezdetét és a csodát vártuk. Az utóbbi előbb megérkezett. Szoby Gabi boldog mosollyal arcán, egy marék cseresznyével jelent meg. Valamenyien megrohantuk.- Hol szerezted? Hol van itt cseresznyefa? Megmutatta a kertet, ahol a fa állt. Mint seregélyek, leptük meg a fát. Röviddel azután a műszakiak egy enyhén szénsavas ásványvízforrást is felfedeztek a faluban. Jót ettünk, jót ittunk. Nyugodtan heverészve vártuk az esti előadást. Fél hét kő ül azonban furcsa dolgok történtek a társulattal. A második ügyelői csengetés után már lehetetlen volt bejutni a mosdókba. A főszerepet játszó Várady Béla így távolabb volt kénytelen keresni azt a bizonyos legkisebb helységet. így nem hallotta a.harmadik figyelmeztetést, s nélküle kezdődött az előadás. Következtek a mellékszövegek, a lányok nevetgéltek a színpadon, míg végre megérkezett Várady Béci. Az ügyelő magából kikelve kérdezte tőle:- Hol jártál? Várady a legnagyobb nyugalommal válaszolt:- A cseresznyefa alatt, ahol elősegítettem a természet körforgását. D. I. o c £ s. \ O) c 6-j (D « N 'CZ o JX k_ O A P i_ V c N A3 a 8 '<b (3 o N </>-J
