Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-28 / 52. szám
DUBA GYULA Az előadóművészek - szavalok, színészek. szónokok és szövegelök - tiszteletre méltó céhének ősidők óta való képességét a társadalom készségesen elismeri és bőven honorálja. Mindennapi tevékenységük szerves része az emberiség kultúrtörténetének. Jelenlétük helyet- tesithetetlen, szerepük mással betölthe- tetlen. Próbáljunk elképzelni akárcsak egy miniatűr méretű ünnepi műsort szavalat nélkül vagy haladó mondanivalójú tv-játékot színészek nélkül! Gondoljunk megemlékező, ünnepi ülésre díszszónok nélkül, vagy akár társadalmi közéletünkre megfelelően képzett szövegelök nélkül! Lehetetlen rágondolni és még nagyobb képtelenség elképzelni mindezeket, mindazok nélkül. Nyugodt lelkiismerettel mondhatnánk: olyan nincs, nem is volt, de nem is lesz (a sifonérban). Ezen hivatások képviselői tehát nyugodtak lehetnek: tudásuk és tehetségük a világ végéig, a távoli jövő végtelenbe vesző határáig aranybánya, imádatra késztető piedesztál és tiszteletdíjra jogosító erény marad. Az előadóművészek céhével ellentétben az elöadóbűvész fogalma új képződmény, szinte egészen friss, mondhatnánk tejszagú (népiesen: a tojáshéj még ott a fenekén!) Annyira friss és mai. hogy ezideig mindössze egy van belőle a fővárosban. Népünk bölcsességével élve: ritka, mint a fehér holló. Tehát egy van belőle - mint az ismert, fájdalmasan érzelemgazdag nótában a „kislányából munkabeosztása szerint általában egyik fontos társadalompolitikai intézményünk tájékán tartózkodik, és Hlavácsnak hívják. Hlavács alelöadó a Kozmikus Gazdái-. kodás és Mikroeredménytani Intézet állandó, belső alkalmazottja, és legnépszerűbb előadója. Első előadóbüvészünk, minden valószínűség szerint új hivatgs és rend megalapozója. Tiszteletreméltó szomszédom és régi ismerősöm. Pályája történetét, mely nem mentes a komoly tanulságoktól. felívelése óta ismerem. Felelősséggel állítom, hogy a történet - a Hlavács-módszer születése és fejlődése - érdemes a nyilvános elemzésre és közfigyelemre. Bár nem erősítették meg hivatalosan, hihetünk bizonyos szociológiai felmérések adatainak, melyek azt bizonyítják, hogy lakosságunk számos nagykorú tagja évente 10-12 (vagyis egy tucat) olyan értekezleten, iskolázáson és testületi ülésen vesz részt, amelyen ismeretterjesztő vagy eligazító előadás hangzik el különféle célkitűzéseinkről és terveinkről. Az előadások nagy száma természetesen feltételezi az előadók népes hadseregét, mondhatnánk dandárjait. Az ismeretterjesztés és eligazítás tömegmozgalom jellegű, benső törvényszerűségei egyetemesek- A nagy méretek, az időzavar és a témái átfedések gyakran eredményezik az ismeretek átadásának középszerű szürkeségét, bizonyos formalizmusát és letagadhatatlan elzsongító hatását. Állításunkat csupán az cáfolhatná a siker némi reményével, aki még nem szunyókált hasonló helyen. Ilyen ember azonban nincs. Ha mégis lenne, kivétel., mely látványosan erősíti a szabályt. Mindez a tömérdek előadás és beszámoló - némely egész napos iskolázások kivételével - délután hangzik el. gyakran munkaidő után, és néha a késő esti órákig elhúzódik. Senki ne csodálkozzon, hogy az előadótermekből utcára tóduló polgártársaink fáradtan vonszolják testüket, kissé kótyagosan támolyognak, üresnek és kimerültnek érzik magukat. Otthonukba érve, 'a vacsorát is mellőzve nagy igyekezettel lepihennek, s perceken belül mély álomba merülnek. Sőt. az sem ritkaság, hogy ájulásszerü, s mégis nyugtalan álmukban hevesen hánykolódnak, s nincs kizárva, hogy időnként nyugtalanul felkiáltanak. De még ha együttérzőbb hozzáállással nézzük is a dolgokat, egyben bizonyosak lehetünk: a távozó közönség általában szótlan, csendes és megviselt. A legritkább esetben szövődnek közöttük a hallottakról élénk viták. Nem igy Hlavács alelöadó előadásai után. Az ő hallgatói felvillanyozva, nyugtalan szellemi lázban égve, nem egyszer lelkűk legmélyéig felzaklatva, sőt felbőszülve hömpölyögnek az utcára. Egymás közt erősen vitatkoznak, elszabadult szenvedélyekkel gesztikulálnak. Ezt teszi velük Hlavács. Ezért előadó- bűvész, szakmája nagy mestere. Volt idő valamikor - fiatal korában -, amikor ő sem volt még elöadóbűvész. Egyszerű előadó volt, közönséges és szürke, szo- kásszerüen nehézkes, amely fajtából tizenkettő egy tucat. Váratlan felfedezése, melyet jó érzékkel tovább fejlesztett- a Hlavács-módszer - tette öt naggyá. Évekkel ezelőtt történt, hogy Hlavács- a pelyhedzö állú ijfú - a makromoleku- láris ekonómia eredménytelenségének előnyeiről adott elő, békésen durmoló középkáderek előtt, önmagával is meghasonulva, lemondóan bizonygatta a makromolekuláris módszer elégtelenségének előnyeit, s közben óráját nézegette. Teljesen kimerültnek érezte magát, ám az előadás idejéből még mindig fél óra volt hátra. Tapasztalatlan lévén, nem mert örömet szerezni hallgatóságának azzal, hogy korábban elengedi őket. Fáradt tekintete egyetlen arcot nem talált az elpilledt társaságban, amely a makromolekuláris gazdálkodás iránti kielégíthetetlen érdeklődést sugározta volna felé. Ellenben közvetlenül vele szemben, az első sorban egy erősen őszülő - és tegyük hozzá: tiszteletreméltó - középkáder, mellére csukló fejjel, hangosan hortyo- gott. Hlavácsot mély elégedetlenség és fájó elkeseredés fogta el: a lelkét is kiadhatja közömbös és fáradt hallgatósága előtt! Bánata felindultsággá színesedett és fellángolt, aminek hatására, anélkül, hogy megszakította volna előadását, mintegy annak szerves részeként, erélyesen rászólt az idős káderre: ... ne hortyogj, te huligán! Feltétlenül igazságtalan volt, mert a középkáder- egyébként tisztes és többszörös nagyapa - nem volt huligán, csupán fáradt. Hlavácsot viszont mentse tehetetlen keserűsége. És igazolja ösztönös lázadásának váratlan, kedvező eredménye. Kifakadására néhányan felütötték fejüket, egymásra néztek és fojtott hangon kézdezgették: mit mondott? Hallottad? Valamit mondott! Egyesek a szomszédjukat is felébresztették és az előadásra való figyelésre buzdították.-Tanácstalanok voltak - mesélte később Hlavács -, nem hittek a fülüknek. Gyanakodva méregettek, összevissza suttogtak és fokozatosan szinte mindany- nyian felébredtek. Ő pedig elégedetten fejtegette tovább a kozmikus ekonómia eredménytelenségének mikroszkopikus előnyeit. Hangvétele jottányit sem változott, szövege unalmas és terjengős maradt. Negyedórán belül újra elzsibbasztotta hallgatósága megkínzott tudatát. A középkáder nagyapa már újra hallhatóan szuszogott, jelezve, hogy horkolni készül. Hlavácsban azonban már megérett a felismerés, és tudatosan készült bevetni az új fegyvert közönsége fáradt közönye ellen. Amikor az elpilledtség állapota visszaállt, a makromolekuláris ekonómia hatástalanságának két aligazsága között, hangosan és hangsúlyosan - mily isteni szikra! - azt mondta: rózsaszínű csukottbugyi! A középkáderek - szinte7 kivétel nélkül - egy emberként ütötték fel fejüket.- Láttam a tekintetükön, hogy kétségek gyötrik őket és majd megőrülnek- jelentette ki elégedetten Hlavács -, megfeszített erővel igyekeznek visszaemlékezni, mit hallottak néhány másodperccel előbb... lázasan törik a fejüket és keresik az összefüggéseket... Ekkor döbbent a felismerésre, hogy az előadások fáradtan darvadozó közönsége nem alszik teljesen, csak a tudata pihen. Illetve kikapcsol. Tudatunk ösztönösen védekezik az őt ostromló, gáttala- nul feléje ömlő, monoton szövegek és szürke közhelyek ellen. Ha azonban valami újat, meglepőt és eredetit hall, felébred fásult álmából, mint Csipkerózsika a királyfi csókjára, és megelevenedve fülel. Erre alapozta előadói módszerét Hlavács, és így lett belőle elöadóbűvész. Következő előadásában három idegen fogalmat - a hebrencs, élemedett trogy- kás és hózentráger szavakat - keverte adott pillanatban a kozmikus ekonómia eredménytelenségének erényeiről szóló elmélet szakkifejezései közé. Óriási izgalmat okozott velük, utcára özönlő hallgatósága között veszekedés tört ki, mely végül tettlegességig fajult. Némely hallgatója úgy értette, hogy Hlavács Lebbencset, védelmezett potykát és ódon jágert- vagyis öreg erdészt! - mondott, és lökdösni kezdték azokat, akik szavait jól értették. A járókelők csodálkozva nézték, milyen komolytalanul és felindultan viselkednek a nyilvánosság előtt a komoly középkáderek. Hlavács nemsokára - tapasztalatai által ösztönözve - felfedezését tudományosan is alátámasztotta és művészetté fejlesztette. Első lépésként elvontan megfogalmazta a hallgatóság lelkiállapotának egyes fázisait. A kiindulópontot, mondhatnánk alaphelyzetet, székfoglalónak nevezte el, utalva arra a labilis és minden pillanatban változó folyamatra, míg a hallgatóság helyet foglal a széksorokban. Ezt követte a renyheség állapota, amely rendszerint előadása tizedik percében állt be. Ekkor az arcok határozott vonásai már elmosódni látszanak és a szemek hunyorogni kezdenek. Utána a pilledés következett, majd az elneheze- dés állapota, melyben a hallgatóság teste szétesni látszik és függőleges tengelyétől jobbra-balra elhajlik, úgy néznek ki, mint a vihar által' kidöntött fatörzsek a letarolt erdő földjén. Fontos pillant ez, mert ekkor állt be a Hlavács-féle „beavatkozás“ vagy „támadás“ ideje. Ebben a fázisban még aránylag gyengébb szólövedéket használt - kézigránátokat és gyalogsági aknákat például az interdiszciplináris modellek vagy effektiv tartalék szavak között magától értetődően azt mondta: búvalbélelt bölömbika. Nem emelte fel hangját, hangszínezete sem változott, egyenletes hangerővel folytatta szövegét, s így a fogalmi azonosság tökéletes látszatát keltette. Módszerével hallgatóságát valósággal megvadította. Elmélete szerint a közönség beavatkozás előtti állapotának utolsó fázisa az „ájult dermedtség“ volt. A hallgató és figyelő tudat kikapcsolt, néhányan jóízűen alszanak, jelentős számú jelenlévő pedig mellére csukló, majd riadtan felkapott fejjel bólogat, mintha feltétel nélkül helyeselne. Hlavács ekkor dobta közéjük legnagyobb bombáit, vitrioltöltetű szárnyas röppentyűit, alattomos atomtölteteit. Gorombán sértegette őket, értelmetlen szavakat ismételt vagy egyszerűen azt mondta: fity- firítty. Kétértelműségektől és sikamlós pajzánságoktól sem idegenkedett, Nem vetette meg az állathang utánzást sem, felmordult, mint az éhes oroszlán, szívesen füttyentett és különös örömmel dúdolt közismert, rövid dallamokat. A tudat drámáit - valóságos odüssze- ákat - játszotta el hallgatói fáradt idegeivel. Ilymódon jelentős hírnévre tett szert. Tevékenysége következtében a kozmikus ekonómiai eredménytelenségének eredményessége egyre növekedett. Módszerének, sajnos, káros következményei is lettek. Felingerelt hallgatóságának jelentős része italmérésekben és borozókban folytatta tovább a vitát - mit mondott Hlavács? -, az otthonukba térök pedig idegesek voltak, nem találták helyüket és azonnali lepihenés helyett nem egy esetben dühösen felhorkantak és tettlegesen bántalmazták családtagjaikat. Hlavács módszerét közreadva számolunk azzal, hogy követői akadnak. A kozmikus ekonómia eredménytelensége érdekében kívánatosnak tűnik fel a módszer terjedése, az alkoholfogyasztás látványos növekedése és a súlyos családi viszályok számának emelkedése okán viszont a közeljövőben nem számolhatunk a módszer általános kötelezővé tételével. Közéletünk pillanatnyi helyzetét vizsgálva, úgy tűnik fel, hogy teljesen elegendő egy elöadóbűvész köreinkben. Ám kapja meg az „érdemes bűvész“ címet, de szaporítását tervszerűen nem ösztönözzük. Bízzuk ezt a spontán fejlődést jellemző véletlenre. A módszer - mint minden nagy korszakos felfedezés - gyakorlati vonatkozásaiban nem mentes bizonyos problémáktól. Akárcsak maga az élet, a bonyolult és mégis drága...! álltam az irodalmi rovat szerkesztőjének masz- szív íróasztala előtt.- Meg vagy te bolondulva? - kérdezte mogorván a szerkesztő. - Miket firkálsz te? Hiszen ez a valami, amit te novellának nevezel, egyszerűen - szörnyűség. Ember! Neked van mondanivalód! Érted? Mondanivalód! Az egész elbeszélés olvasmányos, gördülékeny, a cselekmény elindul valahonnét és tart valahová. Frappáns a végkifejlet, mellbevágó, váratlan. De... És ez a nagy bökkenő! Ki ir így a huszadik században? Ez ma nem divat. Hiszen a te elbeszélésedet bárki megérti. Az egyszerű munkásember ugyanúgy, mint az egyetemi tanár. Sehol semmi körülményeskedés, áttételes marháskodás, zsonglőrködés több idősíkban. Semmi stílusnyomorítás, sehol egyetlen nyelvi ficam, semmi újszerűség, semmi avantgardizmus sőt, semmilyen izmus! Én ezt alig tudtam letenni...- De hiszen, akkor talán, mégiscsak jó - szóltam bátortalanul.- Jó, jó - morogta dühösen. - Ez irodalmi alkotás, nem mákosrétes. Érted? A mákosrétes, nem bánom, legyen jó. De az irodalmi alkotás az lelkesítsen, mozgósítson, nézzen szembe a valósággal, avassa be az olvasót ennek a valóságnak a legmélyebb titkaiba, meg effélék... De - az isten szerelmére - mondánivalója, az ne legyen! Az ma nem divat. Nem módi. Érted? Csak törje a fejét az az olvasó, mit is olvas ö tulajdonképpen? Csak törje a fejét! Elvégre azért van feje. Éreztem, tudtam, mi lesz a vége ennek a hosszadalmas bevezetésnek. Az irodalmi rovat szerkesztője ugyanis ezt mindig így csinálja.- No és kilenc flekk! Kilenc teljes flekk? Ember, hát hol élsz te? Ki vagy te? Majd pont tőled fog valaki elolvasni SÁGI TÓTH TIBOR kilenc oldalt. Még Gorkijtól, Balzactól, Falubert-től sem olvasnak el annyit Ez utóbbi néhány mondatot némi pózolás kíséretében mondta el. Aztán elhallgatott. Mereven bámult a szoba jobb felső sarkába. Minden a szokásos „forgatókönyv“ szerint folyt. Néhány percnyi síri csend után megszólalt:- Három flekk! S hogy szavainak nyomatékot adjon, lapát tenyerével az asztalra vágott.- Hat! - próbáltam alkudozni.- Három! - mondta könyörtelenül. Némi huzavona után négy flekkben állapodtunk meg. Szilveszteri elbeszélésemben kétségtelenül volt romantika. Egy agglegényről szólt, aki december elején, miután megvásárolta a karácsonyi üdvözlőlápokat, végiggondolja az életét. Kivéri a hideg veríték, amikor a közelgő karácsonyra, szilveszterre gondol. Ilyenkor összegyűlnek a családtagok. Ő meg egymagában búslakodik a szeretet ünnepén is. Merész lépésre szánja el magát. Apróhirdetést Az Álmaim sorozatból fogalmaz a; Szilveszter Mesébe illő detésre. A elhatározzá ben lépegi a hópelyhe Valahány tódtam. Ne volt. Most egész nap a Szilveszti - Meg v; rovat szerki anyagtorlóc a szilveszte Egy vilá csörgedezi történetet céltudatosa lehet itt szd Elszonty Télapóval t meg egy vi már Télapc rig alig kesztó írói Mogorván 1 Tánc és k Hát az A foga Rág-e, Rád-e Héj, pi Úgy S2 Ha kic. Mégis Széket Úgy m Uccu, Bírom öreget Zötyöc, Ha kic: Tágast Az én I Járjuk, Ide, ba Vess fi Hogy í Ne bot A temf. Három Térdig Rajta,, Ha így Járd ki Nem p No mé Ráböki Újévi I
