Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-28 / 52. szám
IS A társadalom fejlődésének minden szakaszában, új, nagy és bonyolult feladatok állnak a szocialista országok testvéri kormányzópártjai előtt. E feladatok megoldása állandó erőfeszítést igényel a kommunistáktól a szervező és az ideológiai munkában. Minél nagyobb arányú a szocialista építőmunka, annál szilárdabb ideológiai támaszra van szükség. Ilyen a mi előrehaladásunk logikája. „A forradalom és a szocialista építés sok példája bizonyítja - hangzott el Csehszlovákiai Kommunista Pártjának XVI. kongresszusán -, hogy a marxista-leninista szemléletű ember, akit meggyőzött és föllelkesített a szocializmus igazsága, nem hátrál meg az akadályok elöl, magabiztos marad a legnehezebb helyzetekben is, és a harcot is vállalja a szocialista eszmények megvalósításáért.“ A pártszervezetek, minden csehszlovák kommunista ideológiai munkájának a fő iránya éppen ezeknek a tulajdonságoknak a kialakítálönböző aspektusait. A marxista- leninista módszertan segítségével értékeli és általánosítja a pártszervezetek és ezek vezető szervei által felhalmozott gyakorlati tapasztalatokat. A szerző könyvében nagy figyelmet fordít az ideológiai munka differenciált és komplex megközelítésére. Mindenekelőtt, jegyzi meg P. Kacmár, mindenkinek, aki ezzel a munkával foglalkozik, sokoldalúan tanulmányoznia kell a vele kapcsolatos problematikát, figyelembe kell vennie az ideológiai helyzetet az adott helyen, a konkrét dolgozó kollektívában, és egyidejűleg határozottan követnie kell a párt irányvonalát, mely a tömegekkel való szorosabb együttműködésre irányul. A komplexitás feltételezi, hogy elérjük a világnézet, az erkölcsi alapelvek és a magatartás szerves egységét. Olyan eszmei meggyőződést kell kialakítanunk az emberekben, amely aktívan ösztönzi munkájukat és társadalmi-politikai ÚJ SZÚ 3 1984.XII.28. sa a köztársaság állampolgáraiban. Erre ösztönzik őket a CSKP KB XV. plénumának dokumentumai, pártunk XVI. kongresszusának határozatai. A CSKP dokumentumaiban, mint sok más testvérpárt dokumentumaiban is, feltárul a szocialista építés új szakaszának egy igen lényeges oldala, amely összefügg a népgazdaság túlnyomórészt ex- tenzív fejlődéséről az intenzív fejlődésre való áttéréssel. Ez megköveteli a dolgozók tudatosságának és eszmei meggyőződésének további erősítését, a tömegek munkaaktivitásának és kezdeményező képességének fokozását, valamint azt, hogy a dolgozók széles körben részt vegyenek a társadalmi-politikai feladatok megoldásában. Ugyanakkor ezek a dokumentumok figyelembe veszik a mostani nemzetközi helyzet sajátosságait, rendkívüli kiéleződését az amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakétarendszerek nyugat-európai telepítése miatt, valamint annak következtében, hogy az imperializmus lélektani háborút indított a szocializmus ellen. A belső és a külső tényezők arra késztetik Csehszlovákia Kommunista Pártját, hogy szüntelenül gondoskodjon valamennyi pártszervezet és az ideológiai területen dolgozó párttagok harckészségének fokozásáról, arról, hogy növelje a tömegekre gyakorolt politikai befolyás formáinak és módszereinek hatékonyságát. Érthető tehát, milyen nagy jelentőségű a pártbizottságok tevékenységének elemzése, annak vizsgálata, hogy milyen módszerek és lehetőségek vannak e munka tökéletesítésére. Ebben a vonatkozásban figyelemre méltó Pavot Kaőmárnak, Szlovákia Kommunista Pártja Kassa (Kosice) városi bizottsága titkárának ,,Az ideológiai munka hatékonysága növelésének időszerű kérdései“ című, Bratislavában megjelent könyve. A kiadvány vitathatatlan érdeme az elmélet és a gyakorlat szoros összekapcsolása. A szerző nem elégszik meg azzal, hogy csak elméletileg tekintse át a kommunisták ideológiai tevékenységének kütevékenységüket. Ezt szem előtt tartva, a szerző összegezi azokat a követelményeket, amelyeket a kor igényeinek szellemében a párt támaszt az ideológiai munkával szemben. Ezek a következők:- a nevelési célok általános megjelölése, amelyek meghatározzák, hogy milyen tulajdonságokat akarunk kialakítani az emberek tudatában és magatartásában;- a propaganda és az agitáció, a tájékoztatás, a képzés és a kultúra valamennyi eszközének céltudatos felhasználása a kívánt tulajdonságok kialakítására;- a munkában élenjárók tapasztalatainak és a dolgozók által a termelés hatékonyságának növelésében, valamint a társadalmi folyamatok irányításában elért sikereknek a rendszeres propagálása;- a dolgozó kollektívában és a lakóhelyen végzett nevelő munka szerves összekapcsolása;- e munka kollektív és egyéni módszereinek rugalmas alkalmazása a munkakörülmények, a lakosság különböző csoportjai specifikus sajátosságainak megfelelően. A szerző megismerteti az olvasót azokkal a tapasztalatokkal, amelyek az ideológiai munka fő formáinak és módszereinek gyakorlati alkalmazásában születtek, s megindokolja, miért kell átgondoltan keresni a lakosság széles rétegeire való ideológiai politikai ráhatás új eszközeit. Ennek érdekében „állandóan szem előtt kell tartani az emberek növekvő képzettségét és kultúrális színvonalát, a változó politikai és gazdasági világhelyzetet, valamint azokat az időszerű kérdéseket, amelyek megoldásával a párt napjainkban foglalkozik“ (120. old.). A maradiság, a formalizmus, egyes elvtársaknak az a magatartása, hogy nem hajlandók lemondani a munka elavult formáiról - különösen tűrhetetlen, mert ez a legnagyobb akadálya annak, hogy növeljük a munka hatékonyságát. Ezzel kapcsolatban a szerző megjegyzi: igen fontos, hogy a kommunisták eszmei nevelő munkájának súlypontját áthelyezzük a dolgozó kollektívákba, és ott keressük optimalizálásának módjait. Alighanem teljes joggal veti fel a kérdést: meg kell vizsgálni, hogy a dolgozók miként használják fel a szabadidejüket. Ezt a problémakört tudósaink még korántsem dolgozták fel. Pedig itt nem jelentéktelen rejtett tartalékok és lehetőségek vannak a kommunisták nevelő munkájához. P. Kacmár ezért úgy véli, hogy „a szabadidő ésszerű felhasználásával kapcsolatos kérdések megoldásának továbbra is társadalmunk figyelmének középpontjában kell állnia“ (159. old.). Érdekesek a könyvben ismertetett tapasztalatok a dolgozók szocialista közgazdasági gondolkodásának elmélyüléséről. Az ebben megfigyelhető pozitív fejlemények nagymértékben azzal magyarázhatók - jegyzi meg a szerző -, hogy korábban átgondoltan összekapcsolták a pártoktatásnak és a politikai-gazdasági képzés más formáinak á tartalmát a vállalat konkrét helyzetével. Az oktatás úgy épül fel, hogy a dolgozók megértsék, miben áll a gazdálkodás művészete, milyen hatással van az egész társadalomra és a dolgozó kollektívára. Ezeknek a feladatoknak, megfelelően a kommunisták széles körben felhasználják a szemléltető agitáció eszközeit (faliújságok, „villámhírek“ stb.), beszélgetéseket szerveznek az élenjáró dolgozókkal a termelés növelésének és a minőség javításának a tartalékairól.' Nagy jelentősége van annak, hogy kidolgozzák az ideológiai munka hatékonyságának kritériumait. Erre feltétlenül szükség van, ha objektívan akarjuk értékelni a párt, az állami szervek és a társadalmi szervezetek nevelő tevékenységének eredményességét. Kétségkívül alapvető kritérium a munkához és az össznépi tulajdonhoz való szocialista viszony, a tudatos munkafegyelem és a társadalmi-politikai aktivitás, a tudományos világnézet és az ezzel kapcsolatos szellemi értékek: az állampolgár személyes meggyőződésének és a kollektivista morálnak az alapja. A pártszervezetek ideológiai munkájának hatékonyságát nálunk aszerint ítélik meg, hogy a tömegek mennyire elkötelezettek az új rend iránt, mennyire nyilvánul meg körükben a szocialista hazafi- ság és az internacionalizmus, a dolgozók mennyire tudnak osztályálláspontra helyezkedni a polgári ideológiával és erkölccsel szemben. A fent említett kritériumok kidolgozása körül viták folytak és folynak. A könyv szerzőjének a problémakörrel kapcsolatos álláspontja adaléknak tekinthető ezekhez a vitákhoz. Felhívja a figyelmet arra, hogy az ideológiai-politikai munka hatékonyságának kritériumai nem egyértelműek, sok különböző mennyiségi és minőségi jellegű aspektusuk van. Ezeket a kritériumokat különféleképpen lehet értelmezni, különböző álláspotról lehet megközelíteni, ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni, hogy ezek összefüggenek egymással és egységes egészet alkotnak. Mi mindannyian egy közös, egységes ideológia, a marxizmus-leni- nizmus alapján dolgozunk, és ideológiai eszközeink egy irányban hatnak. A cél az ahhoz való aktív hozzájárulás, hogy a tömegek megértsék a párt politikáját, hogy ki is álljanak érte, tevékenyen harcoljanak e politika megvalósításáért, a kommunista eszmények győzelméért. Az ismertetett könyv elsősorban a pártmunkásoknak, valamint az előadóknak, a propagandistáknak és az agitátoroknak ajánljuk. A mű kétségkívül elősegíti az ideológiai fronton folyó munkával-kapcsolatos tapasztalatcserét. ALES BITTNER, a történettudományok kandidátusa Ismét az emberi jogokról A nyugatnémet Szabaddemokrata Párt legutóbbi kongresszusán Hans Dietrich Genscher, a párt elnöke az emberi jogokról is beszélt. „Az ember jogainak témája a mi témánk“ - jelentette ki. - „Bárhol bárki fellép az üldözöttek érdekében, nekünk, liberálisoknak ott a helyünk mellettük.“ Az NSZK- ban több mint két millió embert fosztottak meg a munkához való elemi jogától. Ezekre rúg azoknak a polgároknak a száma, akiknek politikai megfontolások alapján alkotmánysértő módon „megtiltották szakmájuk gyakorlását“. Ez történt például a stuttgarti Hans Meister postaalkalmazottal. Arra hivatkozva, hogy a kommunista párt választási kampányában szerepet vállalt, májusban elbocsátották. Erről azonban a bonni liberálisok vezérének egyetlen szava sem volt. A NATO propaganda szabályainak megfelelően nagy sietve a Szovjetunió és a szocialista országok állampolgárainak jogait „vette védelmébe", mintha azokat érte volna valaminö sérelem. Hadd kérdezzük meg olvasóinkat: tudnak-e akárcsak egyetlen olyan esetről is, amikor a szovjet állami és pártvezetök ilyen módon beavatkoztak volna belügyekbe, például a Német Szövetségi Köztársaságéba, Angliáéba vagy az USA-éba? Vagy pedig lehet-e azt állítani, hogy az emberi szabadságjogok körül minden oly tökéletes rendjén volna ezekben az országokban? L. Peykoff, neves tudós, a New York-i egyetem professzora „Baljós párhuzamok: a szabadság végnapjai Amerikában“ címmel irt könyvet. E - címeben szimbolikus jelentést hordozó - kötetben tüzetes elemzésnek vetette alá az'Egyesült Államok helyzetét és a fasiszta hatalom-megragadást közvetlenül megelőző, illetve az azt követő idők Németországáéval vetette egybe, s arra a következtetésre jutott, hogy a mai Amerika a fasiszta német birodalomra emlékeztetve mindinkább katonai és rendőrállammá válik. Az Amerikai életformába mindig is jól beleillett, hogy kíméletlenül leszámolnak azokkal, akik a Washington által szorgalmazott esztelen fegyverkezési verseny ellen fellépnek, nem bánnak kesztyűs kézzel azokkal, akik a munkához való jogért síkra- szállnak, vagy akik szót emelnek a kirívó társadalmi igazságtalanságok, a faji megkülönböztetés és a nvomorúság ellen. A 70-es évtizedben Andrew Jung, aki akkoriban az USA ENSZ-képviselője volt, messzire hallhatóan kiáltotta világgá, hogy hazájában ezrével tartanak rács mögött politikai foglyokat. S hogy mennyi lehet a számuk most, arról némi fogalmat alkothatunk a Spolight című amerikai folyóirat egyik közleményéből. Megtudhatjuk, hogy az idén április 5-én a Fehér ház rendeletileg tucatnyi hatalmas koncentrációs tábor felállításáról intézkedett az USA területén. Az arkansasi Fort Chaffy-ben, a New York állambeli Fort- Drum-ban, a pennsylvaniai Fort Indian Run- ban és a virginai Camp A. P. Hill-ben létesítik a négy fötábort, s mindegyik 25 ezer, a többi pedig 15 ezer fogoly befogadására lesz alkalmas. A táborszervezés „Rex 84“ fedőnév alatt folyik és a leendő „lakók“ azok lesznek, akikre „letartóztatás és lecsukás“ vár. Mindenkit idesorolnak, aki bírálja a kormányt, illetve általában azokat, akiket „veszedelmeseknek“ minősítenek. Vajon miért nem ratifikált Washington mind a mai napig egész sor nemzetközi egyezményt, így az emberi jogok szerződését, valamint a háborús bűnösök és az emberiség elleni elkövetett bűnök el nem évüléséről szóló konvenciót? Mellesleg, ez a konvenció rendkívül időszerű napjainkban, amikor a szomorú évfordulóra emlékezik az emberiség: negyvenöt esztendeje kezdődött el a második világháború. És hogy el ne feledjük, a náci propaganda a világméretű mészárlás előkészületei során szintén jogokról papolt, az osztrákokéról meg a csehekéről, akiknek, úgymond, egyéb vágyuk sincs, csak hogy csatlakozhassanak a harmadik birodalomhoz, valamint az oroszokéról, akiket „kommunisták és zsidók nyomorgatnak". A történelmi párhuzamok fájdalmas gondolatokat keltenek és arra késztetnek, hogy eltöprengjünk: ugyan kik terjesztik akarva-akaratlanul a szovjet ellenességet az emberi jogok témája ürügyén. (Szputnyik)