Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-07 / 49. szám

H

ogy milyen stílusban épült a kastély és mikor, nem fontos. Hogy előbb grófi tulajdon volt, az sem érdekes, legfeljebb annyiban, hogy a gróf egyik keresztfia ma a személyzethez tartozik. Kitűnő futballista, szép szál középcsatár, s a kastélyban pillanatnyilag ő a szépfiú, elcsépelt megfogalmazásban: a nők bálványa. Szegény ember a kis Pongráczka, öreg kerékpáron jár, és folyton mosolyog. Azt pletykázzák róla, hogy Rózsival a dúshajú cigánylánnyal tart fenn Szerelmi kapcsolatot, amiért Imelda nővér majdnem megőrült. Lefogyott, tébécét kapott és máról holnapra megvénütf. Ám Pongráczka csak mosolyog, és éppen olyan magabiztosan nyargal öreg kerékpárján, mint azelőtt.

A kastély lakója egy öreg cserepező mester is, aki az igazgató jóembere. Tudniillik, ha beázik a tető, ó bármikor hajlandó felmászni rá, és pillanatok alatt megjavítja. Ilyenkor mindenki a parkban ólálkodik és bámulja Hornyácsek urat, ahogy holdkóros módjára libeg a kúpcserepeken. A földön senki sem mondaná róla, hogy ilyen hajmeresztő mutatványokra képes. Nemrég múlt hetvenéves, és a lakókat régvolt szerelmi kalandjaival traktálja. Jól jött neki a kis Pongrácz, mert újabban folyton a cigánylányokról mesél pikáns históriákat. Persze csupa trágár történetek az övéi, éppen ezért hallgatják a lakók olyan áhítattal. Egyedül Lendvay bácsi unja ót, aki folyton pizsamában és kalapban jár, hátratett kézzel, mint vasárnapi sétáikat végző városi kispolgárok. Akkor is a folyosón téblábolt, mikor a Vá- radi fiú tétován belépett a kapun.-Jó napot kívánok! Tessék mondani, jó helyen járok?- Isten hozta fiatalúr - húzta szélesre a száját Lendvay apó. - A kérdése, mint láthatja, fölösleges. Ne húzódjon el tőlem, fiam, nem vagyok bolond! Majd pár nap múlva megszokja maga is a környezetet és szépen alkalmazkodik hozzá. Higyje el, gyorsan elrepül az a pár hónap, amit a sors magára mért, s mire letelik, haza sem kívánkozik innét. Engem szólítson egyszerűen Pista bácsinak, a többit meg úgy, ahogy ők óhajtják. - S azzal barátságosan nyújtotta kezét Váradi Béla felé. - Ne finnyáskodjon no, nem vagyok fertőző!

A fiú fülig pirult. S most már végképp nem tudta, mitévő legyen. Bárcsak jönne még valaki, aki megszabadítaná a kótya- gos öregtől. Azért kézfogás közben halkan eldadogta: Váradi Béla vagyok, negyedéves gimnazista.- Mindjárt gondoltam, hogy diák - mondta mosolyogva az öreg. - Menjen végig a folyosón és jobbra az utolsó ajtón kopogjon be, ott a felvételi iroda. Mondja, hogy Emiikével szeretne egy szobában lakni.- Ki az az Emiiké? - kérdezte Váradi. - Báthy Emiiké a balett-táncosfiú, any- nyi idős, mint maga, és teljesen árva, szegény. Lesz még rá ideje, hogy mindenkit megismerjen - mondta biztatóan az öreg. - No, menjen, mert az irodában csak négyig dolgoznak és már háromnegyed négy.

Váradi Béla az első éjszakákat szinte átvirrasztotta. Alig aludt pár órát. Nyitott szemmel feküdt, és a kastély hatalmas ablakán át bámulta az égboltot.

Milyen furcsa - gondolta, ha az embert vaíami gyötri, jólesik néznie a csillagokat. Mintha tőlük várná a vigaszt. Észre sem vette, hogy néha magában beszélget. - Már pici gyerekkoromban megmagyarázta anyám, hogy a csillagok nagyobbak, mint a Földünk, sőt a Napnál is sokkal nagyobbak.

Mikor az anyja jutott az eszébe, fölöttébb elérzékenyült. Az anyját végtelenül szerette, s most mégis mintha neheztelne rá. Talán a különös pohár miatt, amit kijelölt számára. Otthon mindenki egy pohárból issza a vizet, csak neki tett külön poharat, mintha nem lenne mindegy, hiszen ugyanabba a kannába meríti, amelybe a család többi tagja. Talán örült is a Mama, mikor átnyújtotta a postás az idézést. Másfél hónapig kellett várni otthon, tétlenül. Szörnyű állapot volt. Náluk soha senki sem szokta ténfer- géssel tölteni a napokat, s most ő volt erre kárhoztatva. Annyi minden átröppent Váradi Béla agyán rövid pillanatok alatt, ahogy szinte képtelen volt gondolatait nyomon követni. - Mama, drága Mama! - ismételgette magában. - Hogy sírtál, mikor elköszöntünk egymástól. Nem úgy, mint az a lány, aki csak nézett tétován, s egy szóval sem mondta, hogy szeret és vár, míg visszatérek.

Az emberek szörnyen hortyogtak körülötte. Letörülte a könnyeit a paplanhuzattal, s kissé elszégyellte magát. Ugyan miért siratom magamat, hiszen Babai doktor is azzal biztatott, nem nagy baj az enyém. Illik komolyan venni, de nem kell elkeseredni miatta. Ma már egyáltalán nem tartozik a gyógyíthatatlan betegséhatása - okoskodott Emil, aki mindenképpen Béla bizalmába akart férkőzni. Olyanokkal dicsekedett, hogy rokona Báthy Annának, az egykori nagy operaénekesnek. Talán azért vonzódik ö is az elóadómúvészethez. Béla érezte a hangján, hogy nem mond igazat, de hagyta, hadd fecsegjen csak a színházról.-Tudod, micsoda élet folyik ott?- mondta titokzatosan és többet beszélt a táncosnőkről, mint magáról a művészetről. Közben sóhajtozott és azt hajtogatta, hogy elmegy röntgenesnek. Egyébként nincs abban semmi szégyen, hiszen Pongrácz gróf is röntgenes éppen itt, a keresztapja kastélyában. Majd valami Kmety nevű építész mérnököt hozott szóba, aki a hajdani honvédtábornok leszármazottja és sorstársuk, mivel szintén a kastély lakója.- Legalább ö méltó e gyönyörű barokk épülethez. - Hogy ezzel mit akar mondani, nem értette Béla. Nem is kérdezett rá, ezért hosszan hallgattak. Ismét Emiiké szólalt meg: - Majd vasárnap, a látogatás ideje alatt tartsál velem! Meglessük az öregurat, mikor a feleségével enyeleg. Csodálatosan szép nő a felesége, s vagy húsz évvel fiatalabb az öregúrnál. Elképzelheted, milyen féltékeny rá a bácsi. Apró gyerekeik vannak, de ritkán hozza el őket a mama. Érted, ugye?

Béla egyre jobban unta Emiikét, úgy érezte, pózol a srác, szerepet játszik. Az öregeket mindig lenézi. Szerinte primitív parasztok, még Lendvay bácsi is. A cigányokkal meg folyton kötekedik, és gúnyosan művész uraknak szólítgatja őket.

A kastélynak, leszámítva Rózsit, a laboráns nővért, három cigány lakója is volt. Aladár, Géza és Bertók úr, a prímás, akit az előbbi kettő tanár úrnak szólított. A legbetegebb hármuk közül 6 volt. Minden délután könnyű takaróba bugyolálták és kiültették az erkélyre, friss levegőt szívni. Vasárnaponként hozzá jött a legtöbb látogató és kosárszámra rakták az ölébe a narancsot.- Már lassan a miénk is beérik - dicsekedett Géza, mintha ő lett volna a kastély igazi ura. Különben a nyolcvan hektáros parkot valamikor arborétumnak szánták és volt benne egy narancsfa is. Csoda, hogy még nem fagyott meg. Úgy látszik, szívósabbnak bizonyult Bertóknál, mert a prímás az egyik langyos délután meghalt.- Fenséges volt a temetése - mondotta később Aladár. - Ha látta volna Váradi úr, ahogy száz cigány egyszerre húzta, hogy Most van a nap lemenőben... - mikor a nótához ért, mindig teleszaladt a szeme könnyel. Majd bizalmasan odahajolt Bélához és szinte súgva mondta:- Ne barátkozzon a Báthyval, nem magához való. Inkább hozassa el a könyveit és tanuljon. Letoátiak főorvos úr elengedi magát a vizsgákra. Ha akarja, szólok az érdekében.

A páciensek tudták, hogy a cigányok szombat esténként Zámbó igazgatóéknál muzsikálnak, ahol néha megfordul Le- tostiak doktor is.- Vettem észre, hogy kedveli magát- folytatta Aladár, majd más témára tért át. - Szegény Géza... - sóhajtotta -, nem tudom, meddig bírja még. Tanár urat is a sok éjjelezés vitte a sírba. Én, úgy- ahogy bírom, de Gézának már kétszer vérzett a tüdeje. Csak tudná magát megtartóztatni és ne inna, de sajnos, iszik. Pedig skapullárét is hord a nyakában. Figyelje meg, ha fürödni megy!

Ezen Váradi elmosolyodott, mert skapullárét eddig csak nagyanyja nyakában látott és úgy "tudta, férfiak nem viselik, mégha bármennyire vallásosak is.- Én egyáltalán nem helyeslem az ilyen maradi magatartást - szólt közbe Könyves Kálmán -, mert ostoba babona- ság. Helyesen mondja Aladár barátunk, Gézának nem lenne szabad innia, sőt éjjeleznie sem. Maga tanult ember fia- fordult Váradi felé -, maga ezt bizonyára megérti. Különben, ha lesz egy kis ideje, elbeszélgethetnénk. Érdekelne, hogy áll az ateizmussal.- Vizit, tíz perc múlva vizit! - kiabálta Gizella nővér, s a kastély lakói mind igyekeztek lefeküdni az ágyukba. Lendvay bácsi még a kalapot is a fején felejtette, ami ok volt a nevetésre. Ha erre szánta, igen olcsó fogás volt, de a kastélyban minden hasonló jól jött, legalább múlt valamivel az idő.

Váradi Béla előbb hosszasan elgondolkozott Könyves Kálmán szavain, majd azon töprengett, miképp környékezze meg Letoétiak doktort, hogy tegye lehetővé számára a vizsgát. Ha ez sikerülne, akkor talán érettségizni is engedik.

Erre azonban nem került sor, mert még aznap délután összepakoltatták vele a holmiját és a kastélyból végképp elbocsátották. Valakiével összekeverték a leletét. Az övé negatív.

Csicsay Alajos

•-•' 'i/t ■ ■ "Sr'y;

F ^H fii 7 ^

' M k Ik gk ■■■*0k1n*:vP* M

gek közé... Vajon hányán lehetnek ebben a szobában?

A kívülről beszivárgó éjjeli fényben megpróbálta megkeresni Lendvay bácsit a sarokban. Ö horkol a leghangosabban. Azon az oldalon négy ágy van, tőle jobbra három, az ajtótól balra megint négy, vele szemben hat és egy keresztben, az összesen tizennyolc, no, meg a sajátja, a tizenkilencedik. - Miért mondta az öreg, hogy Emiikéhez kéredzked- jen, mikor ö is, Emiiké is egy helyiségben alsziK? Furcsa, fanyar humor az övé. Este, vacsora után is odasündörgött és azt kérdezte:- Milyen a lelete fiatalúr?- Szólítson Bélának, Lendvay bácsi! - mondta a fiú.- Hogy milyen? Az orvos szerint cseresznyemag nagyságú.

Az öreg fölnevetett.-Tudja mit, fiam? Az a gyanúm, hogy ezek a doktorok az egyetemen kitanulták a kertészszakmát is. Nekem azt mondták, szilvamag nagyságú foltom van, Bal- Iának almamagnyi kavernái. Látja, az már rosszabb. Tőle óvakodjon, mert a köpete folyton pozitív. Nem is tudom, miért nem viszik őt a Tátrába vagy valahova igazi szanatóriumba. Könyves Kálmán szénája sem áll jól, de ő filozófus, legalább is ezt mondja magáról, ezért könnyebben elviseli.- Tényleg filozófus?- Fenét, egyszerű munkásember. Ha valami nagypbb sarzsi lenne, talán itt hagynák közöttünk a szalonban? Legalább a kártyaszobában vagy valamelyik hálóban csináltak volna neki helyet. Most azzal dicsekszik, hogy a Tőkét olvassa. Maga, Béla, áttanulmányozta már azt a könyvet?

Váradi elpirult és hirtelen megrázta a fejét. - Még nem. Tetszik tudni, középiskolában nem tananyag. Majd jövőre, ha fölvesznek az egyetemre... - elhallgatott.

Egyetem. Előbb még le kellene érettségizni, de hogyan, ha ez a nyavalya

közbeszólt. A Mama ezt is előre tudta.-A nagyanyátok is tüdöbajban halt meg, Gábor bátyátok is, akitől a három hold földet örököltük. Ugyan, hol van már!- tette hozzá lemondó kézlegyintéssel. Utolsó mondatát a földre értette, amit egyáltalán nem sajnált, hiszen gürcölt rajta eleget, de Gábor bátya sírján minden halottak napján gyertyát kellett gyújtani hálából, mert ó volt a család egyetlen jótevője, aki megmentett bennünket a koldulástól. Jól tette szegény, hogy meghalt fiatalon, s az ingatlanját a testvére árváira testálta.

Váradi Gábor, élt 18 évet - olvasta Béla a bácsi sírfeliratát nemrég is, amikor a kényszerszabadságát a szülei házában töltötte. - Tehát pontosan annyi idős volt, mint most én - gondolta. - Bizonyára elporladt már a teste. Ettől kissé megborzadt. Fiatal volt és szerelmes, élni vágyott, tehát félt. Néha nem hitt Babainak, a lapos orrú orvosnak, aki iránt enyhe ellenszenvet érzett. Látásból már régebbről ismerte őt. Egyszer már állt a röntgengépe előtt, még valamikor elsős korában. Jól megjegyezte szembetűnően lapos orráról. A fiúk szerint azért olyan az ábrázata, mert bokszoló.

A szobatársak között is akad néhány, aki nem kelt bizalmat maga iránt. Hogy miért, erre Béla nem tudna pontos választ adni. Az orvosok közül is csak egyedül Letostiak doktor az, akit tisztel, a többitől inkább fél. Szigorúak és túl tárgyilagosak. Nekik mindenki páciens.- Hogy érzi magát a kedves páciens? PAS-t és Isonicidet a páciensnek, Giziké- utasítják a főnévért.

És Giziké marokkal méri a szörnyű tablettákat.- Vigyázz, mert ettől a rondaságtól tönkremegy a májad! - súgta egy fiú a tizennégyestül.- Ki ez? - kérdezte Béla Báthy Emiltől.-Vegyésznek készül, ért hozzá. Különben igaza van, mert a para-amino- szalicilsavnak különösen erős a mellékKönözsi István felvétele