Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-16 / 46. szám
A felszabadítóknak a bob- rujszki véres harcok helyén álló emlékművéhez a gyerekek gyakran hoznak virágot. § Európa népei a fasiszta uraC lom alóli felszabadulásuk negyvenedik évfordulóit ünnepük. A második világháború történetében nem kevés a hősi oldal, sok az olyan hadműveletek száma, amelyek a hadvezéri művészet példájaként szolgálhatnak. Mindegyik mögött emberi sorsok állnak. A Bagratyion hadművelet, amelyet a szovjet hadsereg 1944-ben fényesen végrehajtott Belorusszia területén, óriási jelentőségű volt a hitleristák kiűzése szempontjából. Vlagyimir Hilkevics belorusz újságíró e csata kegyetlenségéről és nagyságáról számol be, miközben elbeszéli kis földijei sorsának alakulását 1944 forró 5 nyarán. Mennyi összeegyeztethetetlen jelenség, ellentétes fogalom van a világon! Szerelem és gyűlölet. Igazság és hazugság. Boldogság és szerencsétlenség... Az egyik legtragikusabb ellentét: háború és gyerekek. Gyerekek és háború. Rozskov őrnagy, egy szovjet felderítő repülőgép navigátora, már visszatérve a bevetésről, Bobrujszktól délre észrevett egy vasúti szerelvényt: megrakott pőrekocsikat, hermetikusan beszögelt vagonokat. Jelzést tett a térképre. 1944 nyara volt. A fasiszták szállították az elrabolt javakat. A navigátor nem tudta, nem tudhatta: ezúttal a vagonokban minden nemzet számára a legértékesebbet szállították, - a gyerekeket. A falvakban szedték össze őket. Azokat, akik épek maradtak a kimerítő blokádok, betegségek és éhezés után. Elszakították őket zokogó anyjuktól. Feldobták a teherautókra és vitték az állomásra. Kerek számot szedtek össze - 700 gyereket szögeitek be a vagonokba. Az egység parancsnoka sürgette a vasutasokat: siessenek. Ót a főnök sürgette Bob- rujszkból - Rudelklauf, a lakosság összegyűjtésének nagy szakértője. Lassan, a katonavonatokat előreengedve, a szerelvény elkezdte róni a versztákat. A bedeszkázott ablakok résein kisírt gyerekszemek tekintettek ki. A kis foglyok nem tudták, hogy a szovjet csapatok már befejezik előkészületeiket egy gigantikus hadműveletre Belorusszia felszabadításáért. Nem tudták, hogy a vonat több napra leáll egy mellékvágányon - a partizánok megkezdték a „sinek háborújának“ harmadik szakaszát. Eltelik még egy nap, és már egészen Bob- rujszk mellett távoli ágyúszó hallatszik. Feszülten figyelik. Közeledik és a harc könnyen felismerhető hangokra esik szét:- ez a tüzérség, ezek harckocsik, s egészen közel bombák csapódtak be. A parlagon heverő, a naptól és kúszó tüzektől kiégett földeken, a sűrű erdőkben és a folyók árterületein kibontakozott a bobrujszki offenzíva, a belorussziai stratégiai Bagratyion hadművelet első szakaszának része. Itt, Bobrujszk irányában az ellenség mélyen lépcsőzött, különösen megerősített védelmet hozott létre. Rokosszovszkij tábornok parancsnokságával az 1. belorusz front csapatainak Paricsitől délre sikerült ezt áttörnie, s kicsit később Rogacsevo térségében is. Négy hadsereg zárta körül Bobrujszkot, Tyitovka falunál június 27-én zárult össze a fogó. A „katlanban“ öt ellenséges hadosztály maradt - 40 ezer megszálló.- Vaszilka, Vaszilka. Ne dörömbölj az ajtón. A németek ma mérgesek, nem látod? Ide lő még valamelyik. Az állomáson összeverődött szerelvények között rohangált a német védelem. Mit fog tenni? A gyerekek összebújtak, elhúzódtak az ajtótól. A német csapatoknak Hitler parancsára úgy kellett védelmezniük a bobrujszki megerősített térséget, mint az „újonnan létrehozandó berezinai front alapját“. A várost erődítménnyé nyilvánították, parancsnoka írásban kötelezte magát a führernek, hogy „az utolsó katonáig védeni fogja a területet“. Hozzá, az utolsóig, hatalmas volt a távolság - 39 999 katona élete... A gyalogság, a harckocsik és a dnyeperi hadiflotta hatalmas csapása által két részre szakított ellenséges hadseregcsoport óriási erőfeszítéseket tett, hogy kitörjön a „katlanból". Hogyan történt ez? Álljon itt példaként csak egy, a 129. orlovi Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Kutuzov lövészhadosztály 457. ezredének szűkszavú, de sokatmondó krónikája. Az ezred megszállta azt az utat, amelyen az ellenség megpróbált kitörni Minszk felé: Június 27-én a gyalogság és a harckocsik 26 támadását verték vissza. Másnap - húszat. Valamennyi „lélektani“ volt, különösen kegyetlen: 26 órán keresztül a fasiszták eredménytelenül támadták a 2. zászlóaljat. Ebben a harcban Merkusev százados egysége azt a bizonyos távolságot pontosan ezerrel csökkentette. A századpa- rancsnok a Szovjetunió Hőse lett. Ezt a címet kapta halála után Csernih százados is. Golyószórójával szinte kaszálta az ellenséget. Elfogyott a lőszere - közelharcba vitte katonáit. Burnasov őrmesternek, az ágyúparancsnoknak volt lőszere. De az egész egységből egyedül maradt. Burnasov lett az egyszemélyes üteg. Súlyos sebesülten kilőtt négy ellenséges harckocsit, hét páncélozott csapatszállítót, hat teherautót. A társai forrón gratuláltak neki az Aranycsillaghoz. Ebből az ezredből négyen lettek a Szovjetunió Hősei, Bobrujszk felszabadítói közül összesen 115-en! Vaszilka, Vaszilka, mássz le az ablakból! Hallod, repeszek hullanak. Mássz ide. Félek. A gyerekek most már a padlón feküdtek. A tenyerükkel takarták be szőke fejüket. Mintha az apró kezek megvédhetnének a haláltól! És a sokarcú halál ott járt mellettük. Amikor egy vak repesz vagy egy eltévedt golyó újabb lyukat ütött a vagon vékony deszkafalában, a gyerekek még erősebben szorították sápadt arcukat a piszkos padlóhoz és még a lélegzetüket is visszatartották. Újabb éjszaka közeledett. A fasiszták hűtlenek lettek elvükhöz, hogy éjszaka nem harcolnak. A bobrujszki „katlan“ éjszakái világosak és forrók voltak, mint a nappalok. Lapozzuk át egy éjszaka krónikáját. A 334. lövészezredhez beosztott tüzérségi üteg egy harckocsitámadást vert vissza. Amikor átverekedték magukat, a gyalogságot nem találták. A „harcterek királynője“ támadásba lendült. A tüzérek a vontatókhoz kapcsolták három ágyújukat, s elindultak, hogy utolérjék őket. Éjfélkor a tüzérek észrevették a menetoszlopot. Megörültek: a mieink! Bogdanov szakaszvezető, az első ágyú parancsnoka kibújt a vontató kabinjából és eléjük indult. Egy perc múlva már rohant vissza az ágyúkhoz: „Németek!“ Pillanatok alatt felkészültek a harcra. Gránátok repültek az ellenséges hadoszlopra. A meglepetés segített megnyerni az összecsapást. Hajnali négykor a németek már a magukénak hitték az üteget. Odajött egy magas sovány tiszt. Nem adtak neki időt arra, hogy kiáltson. Ismét váratlan, s éppen ezért pusztító tűz zúdult az ellenségre. Az összecsapás virradatkor ért véget. Az üteg elérte a bobrujszki utat, a „katlantól“ keletre. A város közelében találkozott a 108. lövészhadosztállyal. Lőszert kaptak és harci feladatot: ne engedjék az útra az ellenséget. Az nem váratott sokáig magára. Az első „ferdinándot“ Bogdanov gyújtotta fel. Megállt az idő. A virradattal nem ért véget az éjszaka. Szakadt, füstös takaróját estig látták az ágyúk irányzékában. A fasiszták kitartóan törték magukat a Berezina mögé. Égtek a tankjaik és önjáróik, az egész csatateret kilőtt ágyúk, teherautók, fogatok takarták... Még félezer ellenséges élettel rövidítették le a távolságot a győzelemig a bátor tüzérek. A húszéves Ivan Bogdanov több repesztól megsebesült, de nem hagyta el a csatateret. Ez a jobbkezébe került. Ünnepeken a ballal erősíti fel az Aranycsillagot.- Hová visznek bennünket? Ébredjetek! Fiúk, keljetek fel! A fritzek Németországba visznek bennünket! Ébredjetek! A padlóról lassan emelkednek fel a fejek, mint nehéz bódulatból, ébredtek a nyugtalan álomból. Megértették - felugráltak, az ajtóhoz, ablakhoz, a repeszek szagatta lyukakhoz rohantak. A szerelvény égő raktárak és állomásépületek füstjében lopakodott előre, s ebben a mozgásban a harcon, a városon - a hazán túl annyi szörnyűség volt, hogy mind a hétszáz gyerek elnémult, még egyszer átérezve az otthontól való búcsúzás szörnyű pillanatát.- Nézzétek, tank. Csillaggal. A mi tankunk! Kiabáljatok! Mit hallgattok? A rekedt gyerekhangok disszonáns kórusa szokatlanul hasított a harckocsizó felderítők parancsnokának fülébe. Egy percig gondolkodott, honnan kerülnek ebbe a pokolba gyerekek és hová viszik őket. Aztán a mikrofon után nyúlt: -,,Rezeda-2“, „Rezeda-3“. Azonnal foglaljátok el a vasúti pályatestet. A németek a Berezina szétvert hídjára hajtanak egy szerelvényt, megrakva gyerekekkel! Állítsátok a harckocsikat a vágányokra! És már hallotta is a választ: „Értettük. Gyerekek, fedezzetek bennünket. A pálya mögöt „tigrisek“ vannak. Két „harmincnégyes“ kizúdult az állomás mögötti fiatal erdőből, a lánctalpak megcsikordultak a síneken és megálltak, elzárták a hídhoz vezető utat. A mozdony fütyült egyet és fékezni kezdett. A harckocsizóknak Kobjakov százados géppuskásaival együtt egy órával később kellett volna megtámadniuk az állomást. De a jelzőrakéta nyomban felrepült. A harckocsik a csalitból előbújva nehezen gördültek át a szerencsére nem túl magas töltésen és a „tigrisek“ felé tartottak, hogy magukra vonják a tüzet. Mögöttük özönlött a gyalogság. A mozdony felé egy katona futott, a mozdonyvezető pedig, megértve, hogy most mit várnak tőle, lassan tolatni kezdett visszafelé. A katona lépésbe ment át, de nem állt meg. Szinte hajtotta vissza a gyerekekkel megrakott szerelvényt, el attól a borzalomtól, ami mögötte volt. Amikor a harcok után mind a 22 vagonról puskatussal leverték a zárakat, a gyerekek összeverődtek az ajtónyitásban és hallgatlak. De szemeik, a belorusz gyerekek kék szemei olyan örömtől fénylettek, hogy azokat talán csak a napfényben fürdő búzavirágokkal lehetett volna összehasonlítani. Kobjakov megkérdezte a szélről álló, vagy 14 éves piszeorrú fiúcskát: ^ - Téged... kölyök, hogy hívnak?- Vaszilka.- Hát téged? A Vaszilkát kézen tartó aprócska kislány gyorsan rávágta:- Vasziliszka.- Hát még ilyet! - a százados csodálkozva tolta tarkójára poros tányérsapkáját. - No, Vaszilkáim, kiszállás! A százados szélesre tárta karjait... Milyen párhuzamokat szül a történelem. Berezina, Napoleon katonáinak ezrei- számára a halál vonala, még egy leckét adott a betolakodóknak. Június 29-én a szovjet csapatok rohammal vették be Bobrujszkot. A város alatti erdőben július elsején semmisítették meg az ellenállást tanúsító ellenséges csapatok maradványait. A felszabadító katonák előtt megnyílt az út Minszk és Baranovi- csi, s azután a határ felé. .,. Eltelt negyven év. A mozgó börtön számos volt rabja Bobrujszkban él. Mások gyakran jönnek ide vissza. A romhalmazon újjáépített város nagyon szép. Szívesen látják itt a vendéget, megmutatják neki a gigantikus üzemeket, a képzőművészeti iskola „kis Tretyakovkáját“, a színház új palotáját. Hosszan hallgatnak a harckocsinál, amely Baharev tábornoknak, a 9. harckocsihadtest parancsnokának sírján áll. Virágokat visznek az emlékművekhez azoknak, akik saját életük árán ajándékozták meg őket a szabadsággal. Gyakran kérik: vigyetek el egy iskolába, bármelyikbe. És ott áll az ember az iskola kék vadvirágokkal beültetett udvarán, nézi, hogyan tombol körülötte a gyereksereg, és elfelejti a borzalmas emlékeket. Rámosolyog valamelyik piszeorrú fiúcskára, és megkérdi, hogy hívják. Kicsit sajnálja, hogy mind ritkábban találkozik azzal a csodálatos névvel: Vaszilka. Belenéz a kacagó, ugráló, csengő hangú gyerekek csillogó szemébe és megkönnyebbülten felsóhajt: a haza felett - békés az ég. VLAGYIMIR HILKEVICS A nyugatra tartó katonák látták: a szülőházba visszatér az élet. (A szerző felvételei) a mami K/mm UHSZAKAI
