Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-11-09 / 45. szám

■ I I I Ez az őszi délelőtt abban külön­bözött a többitől, hogy érződött: a nyári Nap végképp búcsút vesz az emberektől, állatoktól, kertek­től. Miska bátyónak, azaz a nagyapának mintha épp ez adott volna most kedvet a tréfálkozás­hoz. Már indult is a kertbe, bizo­nyára a tréfacsinálás színhelyére. Ki gondolta volna azonban, hogy ugyanakkor a bátyó felesé­ge, akit bátyó egyszerűen csak Anyjuknak becézett, ugyancsak tréfán töri a fejét. Olyanon még­hozzá, melynek „áldozata“ a férje lenne. Különös helyzet alakult ki a ház körül. Bátyó a mókán töp­rengve sündörgött a kertben, Any­juk meg lopakodott mögötte. Amint így lépegettek, meg-megáll- tak, töprengtek és nézelődtek, megérkezett az iskolából Zsuzsi­ka. S mert ugyancsak éberszemü volt, észrevette, hogy Anyjuk titok­ban követi Apjukat. Na erre utánuk lopakodott. Apjuk felkapaszkodott a boros­pince fűvel benőtt dombjára. Any­juk megbújt a kukoricásban. Poór József Amikor búcsúzni jött a nyári Nap Mátyusföldre A szilvafa tetejéről mindezt jól iátta Zsuzsika. Közben megérkezett Gabika is, az óvodából, s mert odabent senkit sem talált, nyom­ban a fészerhez indult. Itt volt a létra, melyre úgy szeretett volna felmászni, de Anyjuk vagy Apjuk miatt sose sikerült. Amikor Gabika a létra legmagasabb fokára tette a lábát, csodálattal nézett az alatta elterülő világra. Ekkor hirtelen megpillantotta Apjukat a kertben, amint a borospince tetején egy nagyra nőtt répát nézegetett. De felfedezte Anyjukat is, majd Zsu­zsát is. Utána rögtön Apjuk hangja hallatszott: - Na végre, megvan! - Anyjuk tudta, hogy Apjuk fejében megszületett a tréfa. És úgy gon­dolta, hogy annak pedig köze le­het a répameséhez, melyben húz­za a répát a nagyapa, nagymama, kisunoka és egy csomó állat. Ga­bika lemászott a létráról, Zsuzsika a szilvafáról, s előkerültek a kert­ből a nagyszülők is; üdvözölték egymást, de el nem árulták volna, ki minek volt tanúja az imént. Aztán Anyjuk bement a kertbe. Csak Zsuzsika látta, hogy lemá­szott a borospincébe. - Na, gye­rünk - szólt aztán Apjuk, s ő is bement a kertbe. Nem tett el sok idő, amikor Miska bátyó, azaz Ap­juk segítségért kiált. Szalad a két unoka és mit látnak: nagyapó fenn áll a borospince tetején, ingujja könyökig felgyűrve, kalapja táncol.- Segíts, kisonoka! - rikkant bátyó. Zsuzsika gyorsan felka­paszkodik hozzá. Apjuk megfogja a répát, húzza, a kisunoka nagy­apa derekába kapaszkodik és kar­ját megfeszítve segít. Gabi alattuk kacag, bizonyára felrémlett előtte a répamese.- Hozd a kutyát! - kiáltja Apjuk Gabinak. Gabi elszalad Csibé­szért, de Csibész nincs, elcsavar- gott. így hát Gabi beáll Apjuk és Zsuzsa mögé. Rángatják a répát, de az meg se mozdul. Mert nagy­apó csak színleli a rángatást. Zsu­zsa már sejti, miről lesz szó: egy­szer csak nagyapó kirántja a ré­pát, s akkorra mindhárman gurul­nak lefelé. Zsuzsának ekkor eszé­be jut nagyanyó, aki a pincében van, és bizonyára hamarosan kö­ze lesz a tréfához.- Várj csak nagyapó - szól Zsu­zsika. - Hadd mondjam el a va­rázsigémet. - Zsuzsa a répához lép és így szól:- Aram, máram, báram! Nagyapó elképedve hallgat, mert hang hallatszik a répa tö­véből:- Kérdezz úrnőm, válaszolok! Bűvös csönd veszi körül őket, Zsuzsika is meglepődik, de azért kérdez.- Miért nem bírt veled nagyapó ereje, répa?- Mert így szóltam a fögyöke- remnek: mutasd meg erődet Ap­juknak, s ne hagyd magad!- Hogyan bírtál kettejünk ere­jével?- Mellékgyökerek kapaszkodja­tok - szólt a répa -, itt a kisunoka.- S hogy bírtál hármunk ere­jével?- Hajszálgyökerek, megjött Ga­bi is, fogjunk ki rajtuk! Na, erre már Apjuk a másik oldalra biccentette kalapját. Cso­dálkozott erősen, s ráförmedt a ré­pára:- Ha úgy igazából megfoglak, te tökfej répa... És halljatok csudát, kuncogás hallatszott:- Tökfej, aki mondja - nevetgélt a répa. - Mert még azt se tudja, hogy a magrépát idő előtt nem szabad kihúzni. Apjuk megharagudott:- Félre gyerekek! - Tenyerébe köpött, hogy ellássa a répa baját.- Várj csak, nagyapa - szólt Zsuzsa - mondjam el még egy­szer a varázsigémet. Nagyapa ekkor hátat fordított a társaságnak, és nem láthatta, hogy abban a minutumban a bo­rospince szellözónyílásában, - amely a répa tövében volt, egy pillanatra megjelent nagyanyó ke­ze és berántotta a répát.- Áram, máram, báram - zen­gett Zsuzsika hangja. - Nagyapó­nak mérge elől, huss, répa, repülj! Amikor megfordult nagyapó:- Hijnye! - szaladt ki belőle a csodálkozás. - Ezt aztán meg­csináltad - s álmélkodásában le­huppant a földre. Amikor pedig a gyerekek kacagva hemperegtek a domb tövébe, gondolt egyet Ap­juk és felkiáltott:- Áram, máram, báram bevará­zsolom a borospincébe Anyjukat, mert ő tehet mindenről. - S mint akinek jól sikerült a varázslata, már ő is kacagott, s vele kacagott egy hang a borospincében. És kacagott a kert, s ugyancsak a nyári Nap, és elbúcsúzott a Má- tyusföldtől. Dénes György HABAKUK ÉS A KAKUKK Kakukk kakukk, tarka kakukk, Kakukkot fogott Habakuk. Kalitba dugta a kakukkot, de a kakukk nem szólt egy kukkot. Nem tudta szegény Habakuk, mért nem kakukkot a kakukk. Hiszen etette nyűvel, maggal, körötte sürgött éjjel-nappal.- Mért nem kakukkolsz, te kakukk!? kiáltott bőszen Habakuk.- Mondd utánam: kakukk, kakukk! kakukkolgatott Habakuk.- A kakukknak szép hangja van, kakukkolj, te haszontalan! Hiába biztatta Habakuk, a kantban nem szólt a kakukk. Nem jött ki torkán árva mukk, borzolt tollal kuksolt a kakukk. Gondolt hát egyet Habakuk s kitárta a kalit-kaput.- Röpülj, amerre látsz, kakukk, nem lesz a gazdád Habakuk. Mikor látta, szabad az út, rászállt egy fára a kakukk, s mintha csak fagottot fújna, hévvel kakukkolt újra s újra. Milyen ravasz ez a kakukk, morfondítozott Habakuk. Nekem nem nótázott, pedig hallgattam volna reggelig. Nem értette meg Habakuk, nem dalol a fogoly kakukk, csak akkor énekel, ha tág körötte a kerek világ. Min nevetnek a gyerekek a Szovjetunióban- Jura, mit csinálsz?- Levelet írok magamnak.- És mi van a levélben?- Még nem tudom, csak holnap fogom meg­kapni. A kis Igor felhívja telefonon az osztályfőnökét:- Tanár úr! Igor beteg, azért nem tud iskolába menni.- Nagyon sajnálom - mondja az osztályfő­nök. - Megkérdezhetem kivel beszélek?- Az édesapámmal - hangzik a válasz. Szása a villamoson utazik. Szörnyen meg van fázva, szipog. Egy idő múlva egy idősebb bácsi megkérdezi tőle:- Mondd, fiacskám, nincs zsebkendőd?- Van - feleli Szása -, de nem adom kölcsön. A kis Iván sétálni megy az édesapjával. Hirtelen hatalmas kutya ugrik eléjük nagy uga­tással. Iván el akar szaladni, de a papája nyug­tatja:- Nem kell félned. Amelyik kutya ugat, az nem harap. - Ivánt ez nem nyugtatja meg. Megkérdezi:- És mi lesz akkor, ha abbahagyja az uga­tást? HINNÜNK KELL, HOGY TE­HETSÉGESEK VAGYUNK VA­LAMIBEN, ÉS HOGY EZT A VA­LAMIT BÁRMI ÁRON EL KELL ÉRNÜNK, Marie Curie Tréfás kedvű atléták Andris, Feri, Jancsi és Laci háziver­senyt futottak. Az őket az eredményről faggatóknak az alábbiakat mondották: Andris: (1) Laci lett az első, (2) én az utolsó. Feri: (3) Jancsi nyerte a versenyt, (4) én negyedik lettem. Jancsi: (5) Andris az utolsó, (6) Feri nyerte a versenyt. Laci: (7) Én nyertem a versenyt, (8) Feri második. Érthető, hogy ezeken a válaszokon a kérdezők nem tudtak kiigazodni. Vé­gül kiderült, hogy megtréfálták őket: mind a négy versenyzőnek csak egy nyilatkozata igyaz, egy pedig hamis. Mi volt a futók sorrendje? Érdekességek Az Ausztrália forró sivatagjaiban élő tüskés­gyík különös módon biztosítja a szervezetének szükséges nedvességet. A tüskésgyík egész teste éles tüskékkel, kinövésekkel borított. A tu­dósok korábban azt hitték, hogy ezek a tüskék az ellenséggel szembeni védelmet biztosítják. Kiderült azonban, hogy van egy másik, nem kevésbé fontos feladatuk is. A tüskésgyík bőré­nek szarurétege tele van pórusokkal. Ha víz jut a tüskésgyík testére, ezekbe a pórusokba kerül, amelyek úgy helyezkednek el, hogy a víz szá­mára egyetlen út marad: egy hajszálcsórendsze- ren keresztül a tüskésgyík feje felé halad, ahol a száj két sarkában két párnácska van. Ezekben gyűlik össze a, gyík számára szükséges víz- mennyiség. Ezért a tüskésgyíknak nem kell innia. Ha a sivatagban forrásra bukkan, ivás I Egyik tojás, mint a másik? Gyakran hallhatjuk az „egyformák, mint két tojás“ hasonlatot, amelynek, ugye, nem kell magyaráznunk az ere­detét. De eldönthető-e, hogy két tojás közül melyik a nyers és melyik a főtt, anélkül, hogy feltörnénk vagy lámpá­val átvilágítanánk őket. Bizony, nehe­zen találunk olyan módszert, amely segítene bennünket e kérdésben. Ezúttal is próbáljuk meg segítségül hívni a fizikát! Adva van tehát egy főtt és egy nyers tojás. Helyezzük az egyiket is, a másikat is egy asztallapra és pör­gessük meg őket. Mikor már elég gyorsan pörögnek, ujjunkkal hirtelen állítsuk meg mindkettőt, s figyeljük meg, mi történik velük. A főtt tojás azonnal megáll, míg a nyers egészen másként viselkedik. Az érintés után újból forogni kezd, bár lassabban és rövidebb ideig. Honnét eredhet ez a két különböző viselkedésforma? A főtt fojás úgy fo­rog, akár egy szilárd test, ezért a megállítás után minden pontja nyu­galmi állapotba kerül. A nyers tojás azonban más felépítésű, hiszen a bel­sejében a lágy fehérje és a valamivel szilárdabb sárgája található. Forgás közben nem csak a szilárd héj, ha­nem a belsejében levő anyag is forog, igaz lassabban, de ami a lényeg, függetlenül a buroktól. A megállítás pillanatában csak a héj kerül nyuga­lomba, míg a sárgája továbbra is mozgásban marad, impulzust adva ezzel a buroknak a továbbforgásra. így dönthető el tehát, hogy két tojás közül melyik a főtt és melyik a nyers. Bűvészmutatványként is alkalmaz­hatjuk ismereteinket. Adjunk egy főtt tojást a „kísérleti alanynak", mi pedig nyers tojással játszunk. A tojások érintés utáni eltérő viselkedése garan­tálja sikerünket. BODÓK zsigmond helyett megmártózik a vízben: így jut a bőrébe és onnan a szájába a szükséges víz. A víz meglepő tulajdonságai közé tartozik, hogy a víz legfelső rétegeiben elhelyezkedő molekulák igen nagy kölcsönös vonzása követ­keztében tartós felületi hártya képződik a felszí­nén. Ez a felületi hártya olyan erős, hogy például az óvatosan a víz felszínére helyezett acéltű vagy borotvapenge sem süllyed el a vízben. Sok rovar életét ez a felületi hártya biztosítja. A molnárkák például egyész életüket a víz felszínén töltik, soha nem süllyednek el a víz­ben, és a „szárazföldre“ sem mennek ki. Nem képesek lemerülni a vízbe, úszni sem tudnak. Szétterpesztett lábaikkal siklanak a víz felszí­nén, mint a síelők a havon. A vizet csupán a lábuk legvégén található szőrszálak érintik. A felületi hártya meghajlik a molnárkák súlya alatt, de soha sem szakad be. A szúnyoglárvák, a különböző csigák alulról kapaszkodnak ebbe a felületi hártyába. A csigák nemcsak kapaszkodnak bele, hanem éppen olyan ügyesen tudnak mászni rajta, mint bár­mely más szilárd tárgyon. MEGFEJTÉS Az október 26-i számunkban közölt fel­adatok megfejtése: sóvár, cselleng, mellékes magasztal, felkelés, tótágas, dialóg; 35 (A számok számjegyeit minden esetben össze­adjuk, és az összeghez hozzáadunk még huszonhatot.). Mindkét feladatot csak hár­man oldották meg helyesen: Lancz Henrik, Fülek (Fil'akovo); Nagy Ildikó és Vámos Attila, Mulyad (Mul'ad). (A november 2-ig beérkezett megfejtéseket vettük figyelembe.) ■ I I ÚJ 18 1984. XI. 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents