Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-02 / 44. szám
Tanácsadó- nemcsak gyerekeknek Nyílik az ajtó.- Köszönj kisfiam - mondja a belépő anya gyermekének, de az a polcokon levő játékokhoz tut, kezébe veszi hol az egyiket, hol a másikat, s csak akkor kapja fel a fejét, amikor felcseng a telefon. Nyúlna a kagyló felé, de dr. Bajnok István, gyermekpszichiáter hangja megállítja: - Majd inkább én, Ernőké. Miközben telefonál, figyeli a játszó gyermek mozgását, arcának változásait, aztán az anyához fordul. - A gyereket kisegítő iskolába kell íratni, de előbb pszichológiai vizsgálatra küldöm. Ha meglesznek az eredmények, ismét jöjjenek el hozzám. Néhány szót vált még a gyerekkel, s az ajtó becsukódik mögöttük. Igaz, csak néhány pillanatra, mert új beteg érkezik.- Na, Tibi, mi újság? - mondja kedvesen a fiú felé fordulva, majd a kérdést felteszi az anyának is.- Kétszer vizelt be egymás után - mondja elkeseredetten. - Pedig a nyáron a táborban nem volt semmi baj - sóhajt.- Ez jó eredmény. Hiszen előfordult ez már jóval többször is. Nem volt hideg a lakásban, nem ijedt meg a fiú?.- kérdezi az orvos, miközben tekintetével a gyerek arcát fürkészi. - Megijedt. Lagziba készültünk, és csintalanok voltak a gyerekek. Azt mondtam, hogy nem mehetnek velünk. Ekkor történt. De más baj is van. Nem akarja beszedni a gyógyszert - mondja a fiú felé fordulva.- Ezt nem szeretem hallani. Valamiben megegyeztünk, és a férfi állja a szavát - figyelmezteti dr. Bajnok a kissé megszeppent gyereket.- Szedni fogom - válaszol leszegett fejjel. Még néhány utasítás az anyának és az ajtó becsukódik mögöttük.- Ez így megy minden rendelési napon. Húsz-huszonöt gyerek ellenőrzésre jön, né- gyen-öten pedig az első kivizsgáláson mennek keresztül. Vallom, hogy a gyermekorvosok inkább előbb küldjék el hozzám a kis betegeket, amikor még remény van a gyógyulásra, mint később, - mondta a pszichiáM agas rangú rendőrtiszt tájékoztat a gazdasági bűnözés alakulásáról. Egymást váltják az adatok, tarkítva az okfejtéssel és a tennivalók körvonalazásával. Ez utóbbival kapcsolatban talán mondania sem kellene, hogy ez nem lehet csupán a büntetőeljárásban részt vevő szervek, vagyis a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok feladata. Ez egész társadalmunkra nem egy kötelességet ró. Az említett szervek ugyanis egyma- gukban, még akkor is, ha munkájuk minden tekintetben kifogástalan lenne, távolról sem képesek feltárni jogszabályaink minden megsértését. S ezen túlmenően, tulajdonképpen csak „tüzet oltanak“, szerepük gyakorlása már az ilyen tettek elkövetése után kezdődik. Igaz, a büntetésnek is van megelőző hatása, de azért ennél jóval szélesebb terepet tekinthet át az egész társadalom, valamennyiünk gondos előzetes figyelme, vajon környezetünkben nem történik-e valami olyasmi, ami sérti a törvényt, az állam és polgárai érdekeit. Egyaránt vonatkozik ez általában a bűnözésre s ennek keretében a gazdasági bűntevékenységre. A szavak keményen toppannak: - Csak a mi adataink szerint ez év nyolc hónapja alatt a Szlovák Szocialista KözMM Dl Sok szór a jó szó is gyógyít (Gyökeres György felvétele) 4--------------------------------------------------------tér. Megtudtuk, hogy a komáromi (Komárno) gyermekpszichiátriai tanácsadóba néhány hónapos csecsemők, és tíz-tizennyolc évesek is járnak.- Sajnos, munkánk bőven akad. Komáromban 1976-ban létesült ez a pszichiátriai tanácsadó, s kezdetben a bizalmatlanság volt a legnagyobb ellenségünk. A szülők nem akarták elhozni a gyereket sem ide, sem Nitrára vacjy Bratislavába. Csak amikor már bizonyos reszeredményeket tudtunk felmutatni, tört meg a jég. A mi esetünkben fontos, hogy a gyerek értse a nyelvet, amelyen szólnak hozzá, mert az együttműködés a gyógyulás előfeltétele. Sajnos, kevés a magyar gyermekpszichiáter, tudtommal Rimaszombatban (Rimavská Sobota) és Du- naszerdahelyen (Dunajská Streda) dolgozik csak egy-egy. Talán ezért is van ennyi munkánk, ezért kell a betegeknek az első kivizsgálásra két-három hetet várniuk. Mik a panaszok? Általában a neurotikus tünetek, az éjszakai, illetve nappali bevizelés (hároméves koron túl), rémálmok, magatartási zavarok (otthon vagy az iskolában), személyiségváltozások, dadogás, különböző arcrángatások és a szellemi fogyatékosság. - Elsőrendű feladatunk megállapítani a kiváltó okokat.- magyarázta hévvel a pszichiáter. A kór- előzményeket viszont nemcsak a szülőtől akarják hallani, kikérik a gyermek jellemzését az óvodából, iskolából, a gyerek kórlapját a gyermekorvostól stb. Megtudtuk, hogy a neurotikus gyerekek száma egyre növekszik. Az okok többfélék lehetnek. A gyerek korai elszakadása anyjától, az érzelmi nevelés hiányosságai, a szülők önző törekvése, miközben a gyerek háttérben marad stb.- Az egészségnevelési felvilágosító munkán is múlik, hogy milyenné válik a felnövő generáció. A gyereket öt-hat éves koráig „meg kell tölteni“ szeretettel - ha elmulasztunk valamit, később nehezen pótolhatjuk- mondta komolyan. A komáromi járás, valamint a szomszédos járások kis betegeinek javult az állapota, noha csak járóbeteg-ellátásban részesülnek.- Csallóköznek szüksége lenne egy tizenöt-húsz ágyas pszichiátriai osztályra, ahol a betegeket megfigyelhetnénk, gyógyulásukat nyomon követhetnénk. Hiszem, hogy egyszer ez is megvalósul. Beszélgetés közben szóba került a szülők alkoholizmusa is, az, hogy gyakran a gyermekek panaszait a bizonytalan otthoni környezet váltja ki. - Szerencsés helyzetben vagyok, mert az alkoholelvonó tanácsadót is én vezetem. Ismerem a gyerek családi körülményeit, ismerem az alkoholista apát, ezért ilyenkor családi terápiát alkalmazok. Dr. Bajnok beszélt arról, mennyire káros, ha a labilis idegrendszerű gyereket kiragadjuk a megszokott környezetből. Rámutatott az anyanyelvi oktatás fontosságára, a harmonikus családi élet személyiségformáló szerepére, de a szülök gyakori hibáira is. Köztudott, hogy sok szülő szeretet helyett drága játékokat ad gyermekének. Elhalmozza anyagiakkal, pedig a gyerek elsősorban nem erre vágyik.- A jó szó, a megalapozott szigor, a kedélyes beszélgetések, a közös játékok jelentik a gyermekkor varázsát, de ebben rejlik gyermekeink harmonikus fejlődésének záloga is. PÉTERFISZONYA Tibor Butko Délutánra a nap is előbújt a felhők mögül, amikor a vágsellyei (Sal'a) Duslo vegyikombinát népi milícia egysége befejezte gyakorlatát. Mintha a természet is örülne annak, hogy ezen a napon minden jól sikerült, és az egység jó úton halad afelé, hogy immár negyedszer megvédje a példás egység címet.- Egységünk nem tekint vissza nagy múltra - jegyzi meg Michal Suchfr, az egység parancsnoka. - A gyárral együtt fejlődött. Az építkezés idején még csak egy rajunk volt, de a termelés beindítása után már vagy negyvenen voltunk, ma pedig négyszer annyian. Az átlagos életkor negyven éven alul van. Mindnyájan jókedvűek, vidámak. Elfelejtették már, hogy a sárban kellett kúszniuk, s úgy megközelíteni az „ellenséget". Jól helytálltak, ez a tudat mindnyájukat jókedvre deríti. Oto Asch, a műtrágyaüzem vezetőjének az asszisztense, a lövésszázad parancsnokának politikai helyettese ezt mondja:- A népi milícia egységébe a pártalap- szervezet jelölt engem. Négy év után szakaszparancsnok lettem. Igyekszem személyes példamutatással elöljárói, azt hiszem hogy ez eddig sikerült is. Szavait alátámasztja a zubbonyán látható Példás lövész, A népi milícia példás tagja jelvény. Az üzemben sem vall szégyent. Több kitüntetés mellé megkapta a Szocialista Munka Úttörője érmet is. Megérdemelten választották meg a párt- alapszervezet elnökévé.- A pártalapszervezetek a legjobbak közül válogatják ki a népi milícia tagjait - mondja Kis Miklós a 03-as üzem karbantartóinak előmunkása. - Tizenegyedik éve hordom a népi milícia egyenruháját, s erre büszke vagyok. Jó a kollektívánk, s ez a munkaeredményeinken is meglátszik. Elbúcsúzik, hogy segítsen a többieknek a felszerelést az autóra rakni. Tibor Butko századparancsnok a távozó után nézve szavakba önti gondolatait.- Belevaló fiú, az egységben és a munkahelyén is számítunk rá. A szocialista munkabrigád, amelynek ö is tagja, kollektíván mintegy tizenöt újítási javaslatot nyújtott be. Ha rövid a nappal, megtoldják az éjszakával, addig nem mennek haza, amíg az üzemzavart el nem távolították. Egyébként a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság tagja. Amikor az üzemben minden a helyére kerül, hozzáfognak a kézifegyverek karbantartásához. Azután, hogy végeznek ezzel, a ruhájukat, a felszereléseket teszik rendbe, kifényesítik a bakancsukat. S ahogy átöltöznek civilbe, alig ismer rájuk az ember. így jártam Kufár Andrással is, a 05-ös üzem főmesterével, a harmadik szakasz rajparancsnokával, aki 1979 óta tagja az üzemi egységnek.- A kiképzés, a foglalkozás nagy részben szabad időben történik. Egy ilyen nagy vállalatnál, mint a miénk, nagyfokú szervezettségre van szükség - mondja. - Ez meglátszik az egység életén is. Mindenki tudja, mi a kötelessége, s azt példásan teljesíti is. Több műszakban dolgozunk, de a foglalkozásokon való részvétel kilencven százalék fölött van.- A társadalmi munkából is kivesszük a részünket - viszi tovább a szót. - ÉvenJaroslav Bareueh társaságban a bűncselekmény okozta gazdasági kár meghaladta a 165 millió koronát. Ezeknek a törvénysértéseknek több mint a fele volt gazdasági jellegű... Tulajdonképpen mi is tartozik ebbe a kategóriába? A kérdésre a Büntető Törvénykönyv második fejezete ad választ. Nem véletlen, hogy tizenkét fejezet közül ebben találjuk a legtöbb paragrafust. Mégcsak a felsorolásuk is nagyon sok helyet követelne. Ezért nagy vonalakban csupán a legfontosabbaknak tűnőket ismertetjük. Törvényhozóink például ide sorolják a spekulációt, a szocialista vállalkozás szabályaival való visszaélést, a fogyasztó megkárosítását, a pénz- és az anyagi eszközök hanyag kezelését, a népgazdaság irányítása, tervezése és ellenőrzése elleni bűncselekményeket, a szocialista társadalmi tulajdon megkárosítását, a devizagazdálkodás veszélyeztetését, az adócsalást stb. Az ezzel kapcsolatos érdekek védelme elhanyagolhatatan fontosságát nemcsak a sötét üzelmek következtében különféle csatornákon illetéktelen kezekbe kerülő koronák tíz- és százmilliói bizonyítják, hanem az a tény is, amellyel a legfőbb ügyészség munkatársa egészíti ki a rendőrtiszt megállapitását:- Az utóbbi nyolc esztendőben tavaly volt Szlovákiában a legtöbb személy elité Ive gazdasági bűncselekmény miatt. Nem különb a helyzet a Cseh Szocialista Köztársaságban. Még mindig sok az olyan ember, aki a törvény kijátszásával és nem becsületes munkával akar pénzhez, anyagi javakhoz jutni... Persze abban megegyezünk, hogy önmagában az elítéltek számának tavalyi növekedéséből még messzemenő következtetések nem vonhatók le. Ez egyrészt még nem. jelent ugyanis hosszabb távú tendenciát. Lehet, hogy ez idén vagy jövőre kedvezőbben alakulnak ezek a számok. Másrészt a több bírósági ítélet nem tanúsítja feltétlenül azt sem, hogy általában több az ilyen jellegű bűncselekmény is, illetve elkövetőik tábora népesebb lett. Végeredményben ezt a bűnüldöző szervek jobb, hozzáértőbb és következetesebb tevékenysége is magyarázhatja. Ezen a ponton eljutottunk ahhoz a kérdéshez, amely főleg a kriminológusokat, de természetesen az ügyészeket és a bírákat is enyhén szólva bosszantja. Nevezetesen ahhoz, hogy kiváltképp a gazdasági bűncselekmények, de több más bűncselekmény viszonylatában is- becslések és megalapozott tapasztalatok szerint - elég nagy a felderítetlen esetek hányada. Persze soha és sehol sem következik be olyan eszményi állapot, hogy minden törvényszegésre fény derül és a bűnt rögvest követi a büntetés. Annyi azonban biztos, hogy az arányokat az eddigieknél kedvezőbbekké változtatni olyan természetes törekvés, amely támogatást követel és érdemel.- Sok kisebb-nagyobb vétséget, kihágást például, amely bűncselekményhez is vezethet - folytatja fejtegetését az ügyész - már csak azért is nehéz felderíteni, mert egyes vezetők túlságosan elnézőek. Nem élnek törvény szabta bejelentési kötelességükkel, nehogy ezzel- szerintük - szégyenfoltot ejtsenek „üzemük“, ,,intézményük“ becsületén. Pedig az üzem vagy az intézmény nem az övék, az egész társadalomé. S az UJI igazi szégyenfolt az, ha az „eltussolt“ ballépés, a magatartásnormák ilyen vagy amolyan megszegése fölötti felelőtlen elTüzet oltani kevés 1984.