Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-10-12 / 41. szám
Különös lány. Két film között csupa bánat az élete. Nem tud nevetni, nincs kedve beszélni, nem érdekli semmi sem. Ilyenkor egy egész hetet is el tud temetni anélkül, hogy kimozdulna otthonról. Van egy nagy, kagyló formájú fotel a szobájában, abban kuporog hosszú órákon át, s amíg csak bele nem fárad, ott, a sarokban emészti magát. Ilyenkor már az is csodának fűzős ruhákban, egyszerű szabású hófehér blúzokban játszottam, nagy kedvvel és harmincnyolc fokos lázzaf. Dorothea egy talpraesett, önfeláldozó lány. Mindenre neki van gondja a családban - ő törődik a pénzbeosztással, a háztartással, ő neveli a testvéreit, s ő vigyáz apja kényelmére is. Mindezek mellett hogy maradna hát ideje önmaga számára? Eszébe sem jut, hogy az élet nemcsak kínlódásból és szenvedésből áll. Hát nem furcsa? A húga esküvőjén döbben rá először, hogy ő is nő, aki szeretetre, szerelemre vágyik. De ott a sok apró gyerek... Kinek a szárnyai alatt nőnének fel, ha otthagyná őket? Gothard Bellag, a film rendezője nem sok instrukciót adott a forgatás s'orán. Inkább a szemével provokált, mintsem a szavaival." a sérült testvére... Bevallom, először vissza akartam adni a szerepet, mert úgy éreztem, én képtelen lennék arra,' amit Frantina végül is megtesz. Nem és nem tudtam beletörődni a döntésébe, s ha a belső énem ellenkezik, akkor hogyan játsszam el hitelesen a jelenetet? Aztán meggyőzött a rendező; addig elemeztük a lány jellemét, amíg rá nem jöttem, hogy Frantina a történtek ellenére is tiszta ember marad.“ 3 ,,Antonín Kopriva filmje, az Ameddig csak bírod is háborús történet, de ez már a negyvenes évek elején játszódik, Tereza, a film egyik főhőse mindenkiben a jót keresi; egyszerű, falusi lány, aki társaival együtt ártatlanul kerül fogságba. Ha az apja németAz érzékenység kulcsai számit, ha felveszi a telefont. Persze, a vége mindig ugyanaz: először nagy hallgatás, aztán irgalmatlan zokogás. Sír, mert örökösen attól tart, hogy megfeledkeznek róla. Hogy nem hívják őt. Sír, mert nem bírja a bizonytalanságot. Azt, hogy csak akkor filmezhet, ha eszébe jut valakinek. Máskor, ha forgat, övé a világ. Korán kel, korán fekszik. Jön, megy, süt, főz, keresztrejtvényt fejt. Felépíti a szerepét, megrendezi a jelenetét. Ha kész, nyakába veszi, a várost és kilométereket gyalogol. Ha jól alszik, akkor attól, hogy tudja: holnap megint valaki másnak az életét élheti. Különös lány. Nehéz, dobozszerű bőrtáskájában mindenét magánál hordja, összes pénzét, láncát, iratát, igazolványát, egyetlen tompa hegyű szemceruzáját, törött tükrét, sőt még a legkedvesebb leveleit is. Nyakában kulcscsomó és talizmán, bal karján, a könyöke fölött ezüst színű vékony karkötő, egyik ujján két gyűrű, a többi kilencen semmi. Szemében az önmarcangoló ember örökös bizonyítani akarása, félelme, érzékenysége, megbántottsá- ga. .. dac, keménység, szívósság. Yvetta Kornová. Egy hétköznapi arc, amely magáért beszél. 1 „Tavasszal Dorothea voltam, Johann Sebastian Bach legidősebb lánya az NDK-magyar koprodukcióban készült tévéfilmsorozatban. Ez aztán egy igazi kosztümös szerep! Nehéz, nek vallotta volna magát, most egyikük sem szenvedne, de ezek az emberek sokkal becsületesebbek annál, minthogy feladják hitüket, nemzetiségi hovatartozásukat. Pár héttel ezelőtt, a nyár végén fejeztük be a forgatást, de nekem még mindig nagy foltok éktelenkednek a térdemen. Amikor ugyanis a szökési jelenetet vettük fel, megbotlottam, s úgy orra buktam, hogy majd összetörtem a fejemet. Mit mondjak? Ennél hitelesebb esést nem is kívánhatott volna a rendező. De én minden szerepemmel így vagyok. Úgy beleélem magam, hogy a végén aztán mindig én fizetek SZABÓ G. LÁSZLÓ Találkozás Yvetta Kornovával „...én fizetek rá" (Jiíí Kucera felvétele) 2 „Az első világháború idején játszódó Fekete földet nyár elején kezdtük forgatni; ebben Frantinát formálom meg, a jó szívű, szegénylányt, akinek elege van már a sok koldulásból, s a megalázó helyzetekből. Rongyokba bújva, ázottan, összefagyva járja a birtokokat, hogy legalább egy darab kenyeret tehessen szülei asztalára, de csak nagy ritkán szánják meg az emberek. Akik többet is adnának neki, azok tőle is elvárnak valamit. Csakhogy a lány nem és nem akarja feladni az elveit. Az tartja: inkább éhen hal, minthogy lelépjen a tisztesség útjáról, laen ám, de ott vannak a szülei, meg A TASZSZ jelenti Bizonyára sok tévénéző emlékszik még A tavasz 17 pillanata című szovjet televíziós sorozatra, melynek forgatókönyvét saját könyve nyomán Julian Szemjonov írta, Iszajev-Stirlitz alakítója pedig Vjacseszlav Tyihonov, a Szovjetunió nemzeti művésze volt. Nagymértékben az ő érdemük, hogy a sorozat sikert aratott. Az író és a színész több év után ismét találkozott. A TASZSZ jelenti című tízrészes tévésorozatban, amelyet nemrégiben mutatott be a szovjet televízió, és amely hamarosan nálunk is képernyőre kerül. Julian Szemjonov, a forgatókönyv szerzője, a következőket nyilatkozta az új sorozatról: - Többször elmondtam már, hogy számos művem alapja megtörtént, valóságos esemény. A TASZSZ jelenti című regényem, ha lehet így mondani, újsághír alapján keletkezett. 1978-ban az Izvesztyija Kinek használ? címmel rövid hírt közölt olyan amerikai hírszerzők törvényellenes cselekedeteinek a leleplezéséről, akik diplomataútlevéllel tartózkodtak Moszkvában. Az anyag lehetőséget kínált arra, hogy képet alkothassak napjaink legfontosabb feladatairól: a békéért, a nukleáris háború veszélyének elhárításáért vívott harcról, továbbá a szovjet külpolitikának, a béke és az együttműködés politikájának elviségéről, egyúttal mindazok leleplezéséről, akik aláássák az egyes országok közötti jó, baráti kapcsolatokat és rágalmazzák a Szovjetuniót, a szovjet bel- és külpolitikát. A könyvben és a sorozatban szereplő afrikai országnak, ahol a történet játszódik, kitalált nevet adtam: Nagoria. A benne és körülötte zajló események nagyon hasonlítanak azokhoz az esményekhez,, melyeket az amerikai kormányzatnak a fiatal, független államok elleni intézkedései idéznek elő. Például megemlítem a Grenada ellen elkövetett agressziót és a nicaraguai kikötök elaknásítását. A sorozat cselekménye dinamikus, gyorsan változnak a helyszínek, de azért törekedtünk arra is, hogy a nézők elgondolkozzanak a komoly kérdéseken, melyektől a világ sorsa, az emberiség jövője függ. Vlagyimir Fokin rendező: - Sorozatunknak olyan emberek a főszereplői, akik nagyon pontosan ki tudnak számítani, meg tudnak tervezni egy-egy hadműveletet, azaz inkább kiváló intellektusok párharcának -története a sorozat, kevésbé szól kémkedési módszerekről, technikai fogásokról, izmos férfiakról. Úgy vélem, ezeknél semmivel sem érdektelenebb az intellektus párviadalának ábrázolása. Különböző típusok jelennek meg, minthogy a hírszerző nem izolált körben dolgozik, számít az egyszerű emberek együttműködésére, megértésükre, kötelességérzetükre. Törekedni életigazságok bemutatására, az embereknek, valamint életterüknek, munkakörnyezetüknek a hiteles ábrázolására - az egész alkotói kollektíva célja volt. Ezért vettük alapul a valóságot, alkalmaztunk természetes díszleteket; ezért szerepelnek a sorozatban nem színészek is. Vjacseszlav Tyihonov: - Az újabb feladat, Konsztan- tyinov tábornpk alakjának a megformálása óriási jelentőségű volt számomra, a színész és az ember számára egyaránt. A nemzetközi helyzet rohamos romlása élesen megmutatta, ki az, aki a saját céljai érdekében kész nukleáris katasztrófába sodorni a világot. Mindnyájan tudjuk, mi a CIA. A filmben ellene, illetve emberei ellen rendíthetetlenül küzd a szovjet kémelhárítás egyik vezető munkatársa, Konsztantyinov tábornok. Munkájának értelmét politikánknak és mindannak a megvédésében látja, amit napjaink fő feladatainak a teljesítése, az országok, nemzetek közötti jó baráti kapcsolatok építése jelent számunkra. Véleményem szerint Vlagyimir Fokin rendező nagyon érdekesen és sajátos módon építkezett a forgató- könyvből, olyan művet alkotva, mely nézők millióinak köti le a figyelmét. M. B. A tévé képernyőjén, újságok hasábjain időről időre megjelennek értékelések a televízió műsorainak nézettségéről, fogadtatásáról. Bár az adatok érdekesek az olvasók, a nézők számára is, valójában a tévé dolgozói számára nélkülözhetetlenek. Leggyakrabban két adattal szokták jellemezni a műsort: a nézők számával, illetve a fogadtatás szintjével és jellegével meghatározó tetszési indexszel. Az előbbi szám azt fejezi ki, hogy hány százezer (millió) néző követte figyelemmel a műsort, míg az utóbbi általában nullától százig terjedő pontszámban mutatja, hogy ez vagy az a műsor mennyire tetszett a nézőknek. Nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy más statisztikai felmérésekhez hasonlóan ezúttal sem valamennyi néző megkérdezéséről, illetve valamennyi válasz összegezéséről van szó - ez technikailag is nehezen lenne megoldható, és nem lenne olcsó mulatság -, hanem reprezentatív közvéleménykutatásról. A reprezentatív kutatás alapján készített statisztika lényege, hogy a lakosság egy töredékének véleményére támaszkodnak csupán és a végeredményt, a nagy számok törvényének alkalmazásával az egész népességre „vetítik ki“. Általában ezer, ötezer, tízezer nézőL vonnak be a kutatásba, akik minden korosztályt, társadalmi réteget képviselnek. r A tévéműsorok nézettségét más-más intézetek vizsgálják a szocialista és tőkés országokban, és a feldogozott adatok is más-más célt szolgálnak. Az utóbbi esetében legkirívóbb példa az Egyesült Államok, ahol a tévétársaságok a reklámból befolyó összegből tartják fenn magukat, ennek megfelelően a „független“ közvéleménykutató intézetek adataiból kiindulva szabják meg az egyes műsorok közben (az adást megszakítva) sugárzott reklámok időegységnyi árait. Ezzel szemben a szocialista országok televízióinak életében a reklám nem játszik különösebb szerepet, így a műsorok nézettségének vizsgálata a helyes műsorpoli- tika kialakításának hatékony eszköze. Nem külön közvéleménykutató intézet végzi a vizsgálatot, hanem a tévé keretében működő tömegkommunikációs kutatóközpont. Már Marshall McLuhan, a tömegkommunikáció elméletének nagy öregje felhívta a figyelmet a televíziós műfaj sajátosságaira, a visszacsatolás egyedi mivoltára. Minden más kulturális termék esetében közvetlen és ellenőrizhető a „fogyasztókkal“ kialakított kapcsolat: az újság, a könyv eladott példányszámai mutatják az érdeklődés fokát, a színházat és a mozit tekintve pedig: közvetlenül is mérhető a fogadtatás. Jóval bonyolultabb a kérdés a tévé esetében: aligha állapítható meg, hogy ki mikor mit néz, kinél milyen fogadtatásra találnak az egyes műsorok. M(Umk mfaw Ezért is sok függ a kutatásban résztvevő személyek kiválasztásától. Kérdőíveket küldenek ki az ország minden vidékére, az egyes rétegek kiszemelt képviselőinek. A 8-10 oldalas kérdőív kérdéseire beérkezett válaszok alapján választják ki azt a néhány ezer embert, akik - feltételezhetően - a saját véleményüket írják meg majd a műsorról, nem „hasukra ütve“ töltik ki a nyomtatványokat. A kiválasztást követően hetente küldik ki az együttműködőknek az űrlapokat, amelyekre valamennyi műsorról kérnek véleményt. Azt is meg kell jelölni, ha nem nézték meg ezt vagy azt a műsort. A beérkezett válaszok értékelése után következik az adatok kivetítése az egész népességre - ami általában nem egyszerű szorzási műveletből áll. Mint minden statisztikai felmérésnél, itt is számolni kell több bizonytalansági tényezővel. Azonban a bizonytalan kimenetelű, látszólag szabálytalan események is matematikailag pontosan leírható valószínűségi törvények szerint alakulnak. Egy bizonyos kísérletet sokszor megismételve azt tapasztaljuk, hogy egy meghatározott végeredményre vezető kísérletek aránya és az összes kísérletek eredménye összefüggésben van egymással. Kissé leegyszerűsítve: egy meghatározott számú kísérlet tapasztalati úton elért végeredményéből következtethetünk nagyságrendekkel nagyobb számú kísérlet valószínű eredményére, bizonyos hibaszázalék (szórás) figyelembevételével. Az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer az ún. Poisson- eloszlás, amely a statisztikusok munkájának hatékony segítője. Tehát az újságolvasó, tévénéző és -alkotó a néhány ezer megkérdezett személy válasza alapján kikövetkeztetett statisztikából tudhatja meg, hogy a lakosság hány százaléka (illetve, hány százezer, millió néző) tekintette meg az adást, és hogyan fogadta az „egész lakosság“. A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy bizonyos időközönként a közvéleménykutatásban résztvevő személyek cserélődnek, részben azért, mert egy idő után kifáradnak, másrészt ezáltal is csökkenteni kívánják a reprezentatív kutatásból szükségszerűen származó pontatlanságok mértékét. Az élet sokszor megtréfálta már a tévéseket: nemegyszer öreg rókák esküsznek egy-egy igényes műsor „rétegjellegére“, magyarán, hogy a főműsoridőn kívül, lehetőleg éjszaka kell azt sugározni, és a nézők „szavazatai“, tehát a statisztikai adatok meg nem győzik őket az ellenkezőjéről. Természetesen ez fordítva is érvényes lehet. A tévé szerkesztői nagy figyelmet szentelnek a tömegtájékoztatási kutatóközpont nézettségi és tetszésindexeinek, hiszen hatékony segítséget nyújtanak a műsorszerkezet alakításában, valamint a fő cél eléréséhez: minden időpontban lehetőleg olyan műsor kerüljön a képernyőre, hogy az adás után mind több néző álljon fel elégedetten akarosszékböl. OZOGÁNY ERNŐ
