Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-07-13 / 28. szám

J ÚJ szó 1984. VII. 13. Szerényen a háttérbe húzódó, a morva-szlo­vák határon megbújó hegyvonulat, a Myjava völgyétől a Lisza-hágóig. Nem annyira látvá­nyos mint néhány szlovákiai „rokona“, például a Magas- és az Alacsony-Tátra, vagy a két Fátra. Ezért kevésbé is látogatott. Pedig jóné- hány természeti kincse, rejtett zuga meglepeté­seket tartogat az igényesebb turistáknak is. Fehér-Kárpátok. Legmagasabb csúcsáról, a 970 méterre feltüremlett Vel'ká Javorináról tekintünk körbe-körbe, az alattunk sorjázó dom­bokra, a Vág felé lejtő hosszú völgyeire, a dús bükkfaerdőkre. Hátunk mögött e hegység téli­sport kedvelőinek egyik fellegvára, a Holuby menedékhely. Homlokzati falán emléktábla hir­deti egyebek között azt is, hogy jó négy évtized­del ezelőtt ez a hely amolyan köldökzsinór szerepét töltötte be a németek által megszállt cseh országrészek, illetve a Szlovák Állam anti­fasiszta ellenállási mozgalma harcosainak kap­csolatában. Errefelé jutott át a határon annak idején az életét kockáztatva sok cseh hazafi, hogy segítségére siessen a Szlovák Nemzeti Felkelésnek. Most csendes, békés a táj.- Jubilálunk. Éppen öt éve annak, hogy ezt a vidéket természetvédelmi területnek nyilvání­tották - Ján Tátik mérnök, a természetvédelmi terület igazgatásának vezetője széles félkört ir le a jobb karjával. S bár az együtt töltött két nap alatt eléggé szófukarnak bizonyult, most vala­hogy megered a nyelve: - Szlovákiában egyike a legnagyobbaknak. Területe 62 808 hektár. Átnyúlik három járásba, a trenőínibe, a skalicai- ba és a Povazská Bystricaiba. Hegyeinket itt a természet homokkőből építette. Tengerszint feletti magasságuk nem mond sokat. Annál többet viszont a helyenként megkapóan szép formákat öltő mészkőszirtjei és gazdag erdei. Szeszélyes ugyan az időjárás, hol süt a nap, hol köd gomolyog és megered az eső, mégis felvesszük a turistabakaricsot, a viharkabátot, hogy közelebbről is megismerkedjünk e táj né­hány jellegzetességével. Kiindulópontunk a Vréatec. Egyike a terület tíz, külön-külön is védett kisebb tájegységének. Mészkőalakulat ez is, amelyen ritka alpesi növény is található és előfordul a tiszafa is. A tetejére vezető kaptatón ugyan távolról sem olyan a forgalom, mint mondjuk a Kis-Fátra hegygerincén, de azért az erdő csendjét itt is felveri a természetjárók néha a kelleténél is harsányabb szava. A hegytető után kissé megpihenve, nekivá­gunk a nehezebb feladatnak. A völgybe le, a Vöröskő, egy további védett tájegység irányá­ban kanyargó szűk ösvényen visszakívánjuk az előbbi hegymászást. Nemrég eső áztatta fel és tette csúszóssá a talajt. Nehogy a nadrágunkon szánkázzunk le rajta, az ösvénnyel párhuzamo­san haladunk, ahol a dús aljnövényzet bizton­ságérzetünket növeli.- Ilyen helyeken talán'nem ártana az ösvényt kövekkel megágyazni, és a legexponáltabb he­lyeken fakorláttal is ellátni. Természetesen a táj­ba illően. így azután kevesebb lenne a letiport növény - fordul a társaságunkban levő dr. Dezider Magic, a Szlovák Tudományos Akadé­mia tudományos munkatársa a tájvédelmi terü­let dolgozói felé. Némán rábólintanak, bár kissé kesernyés arckifejezéssel. Mert a véleménnyel egyetértenek ugyan, de ők, hivatásosak, ezen a hatalmas területen csak hárman vannak, a te­endő pedig mérhetetlenül sok. Hirtelen szökkennek fel a magasba a sziklabércek (Kamii Procházka felvételei)- Tájvédelmi igazgatási szervünk, neméovai székhellyel, megalakulása, vagyis 1981 óta összesen több mint 1100 esetben fejtette ki írásos véleményét és álláspontját az erdő- és a vízgazdálkodási, a mezőgazdasági, az építke­zési, az idegenforgalmi, a halászati, a vadászati és ki tudja, hogy még milyen döntésekkel kap­csolatban. - Közvetett válaszként is felfogható ez. Hiszen rengeteg utánjárás, terepszemle, szakemberekkel történő tanácskozás és egyéb munka lapul a száraz számadat mögött. Igaz, az eredmény sem marad el. A táj képe lényegében nagyjából őrzi legértékesebb jegyeit. A flóra és a fauna nem hátrál itt olyan gyorsan a civilizáció elől, mint sok más helyen. Ebben részük és érdemük van a természetvédelem társadalmi aktivistáinak, a Szlovákiai Természet- és Tájvé­delmi Szövetség tagjainak is, akik között sok a fiatal.- Nagyon jól működik például a szövetség Dolná Súőa-i alapszervezete. Tagjai tevékeny­ségüket nem kampányszerűen fejtik ki. Rend­Turistakaraván halad a völgybe le, a távoli dombhátak felé szeresen tisztogatják a terepet, jelzésekkel lát­ják el az ösvényeket, óvják az érzéketlen embe­rekkel szemben az értékes fákat, növényeket, állatfajokat... Egy fölénk magasodó furcsa természeti kép­ződmény, hátukon batyut cipelő öreg paraszt­asszonyokra emlékeztető, az erdő sűrűjéből hirtelenül felszökkenő sziklabérc tövében hang­zanak el ezek a szavak. Óhatatlanul is arra gondol az ember, miközben szeme elkalarjjlozik a völgybe simuló vadvirágos lankás rétek irá­nyában, hogy van itt is mit védeni a ma és az utókor embere számára. Végcélunknál, a Vöröskő vadregényes kő­csipkéit pásztázza szemünk. Milyen jó dolog - sejlik fel bennem -, hogy itt a hivatásos tájvédők alig ejtettek szót azokról a természetet fenyegető különféle ártalmakról, amelyek eddig minden más tájvédelmi területen a fő témát jelentették, hiszen másutt sokszor keserves és nem egyszer eredménytelen harcot vívnak elle­nük. Úgy mondták, a Fehér-Kárpátokban egye­lőre komolyabb probléma nincs, eltekintve attól, hogy helyenként a hulladékot és a másodlagos nyersanyagot helytelenül tárolják a patakok kö­zelében. A turisztika azonban egyelőre nem okoz komolyabb főfájást. Persze számításba kell venni, hogy tudomá­nyos mérésekre épülő áttekintésük nincs arról, hogy ezekre az erdőkre, a növény- és állatvilág­ra milyen hatással van a légáramlatok és a csa­padék által ide is nyilván eljutó különféle szeny- nyezés. Az azonban bizonyos, hogy itt általában kedvezőbb a helyzet, mint sok más természet- védelmi területen. S ha már így van, bármennyire is eretnekinek könyvelhetik el nézetemet a helybeli természet­védők, mégis kimondom: Gondolkodni kellene, persze nem elsősorban nekik, hanem tőlük fejlebb, annak lehetőségein, hogy a Fehér- Kárpátok a jövőben kissé mentesítsék a turiszti­ka által leginkább megterhelt és sújtott hegysé­geinket. Elsősorban azzal, hogy szépségeit kel­lően népszerűsítve és közelebbi megismerésü­ket anyagi jellegű intézkedésekkel is támogatva, fokozatosan elősegítenék ezen a vidéken a tu­rizmus méreteiben elfogadható fellendülését. GÁLY IVÁN Lőrincz Ilonka néni a gyerekeiről mesél A rcára ezernyi ráncot róttak az évek, háta meghajlott, kezé­ben, amely egykor kenyeret dagasz­tott, simogatott, ölelt, botot tart, apró léptei támaszát. Amikor elviselhetetlenné vált az egyedüllét, mert hiába leste naponta a kerti kaput, gyerekei, családja nem nyitottak rá, összeszedte kedvenc dolgait, utoljára tekintett végig a régi falakon, melyeket még a párja emelt és elindult új otthona felé.- A beilleszkedés első napjait, he­teit a nyugdíjasotthon lakói nehezen viselik. Hiába tudják, hogy nem ma­radhattak magukra, mert meghaltak hozzátartozóik, és ha vannak is, dol­gozniuk kell s nem merik már egyedül hagyni az idős szülőt, fájdalmasan érinti őket a változás. Azoknak, akik­nek lenne helyük gyerekeik otthoná­ban, de nem vállalják őket, még nehe­zebb beleszokni az ittlétbe. Valahol itt kezdődik a mi munkánk, a segítség- nyújtásunk - mondta mintegy beve­zetőül Jámbor Katalin, a lévai (Levice) nyugdíjasotthon vezetője. A korszerű, kényelmesen berendezett otthont 1976-ban vették birtokukba az első lakók, s nem telt bele hosszú idő, a ház megtelt. Százötvenen találtak itt második otthonukra. Húsz egészség- ügyi nővér, a konyha hét alkalmazott­ja, a takarítónők, a mosónők, a kar­bantartók, vagyis az otthon 47 alkal­önkormányzatot. örülünk, ha a lakók­nak észrevételeik vannak, hiszen ez is az egyik jele annak, hogy a kis szobát elfogadták otthonuknak. A ve­zetőnő példák sorával támasztotta alá szavait. Elmondta, hogy az étrend összeállításába is bevonják a lakókat, hogy közülük sokan a ház előtti ró­zsákat és a konyhakertet gondozzák és volt, amikor a park füvét is maguk kaszálták. Végigmentünk a parkon, a tiszta­ságtól csillogó folyosókon. A vezető­nő kedvesen köszöntötte a szembejö­vőket, s érdeklődéssel hallgatta a hozzá intézett apró panaszokat. Mari néni botra támaszkodva, síró hangon közölte, hogy nagyon fáj a háta s könny gurult végig ráncos arcán. A vezetőnő átölelte, úgy csití­totta, mint egy gyermeket.- Holnap lemegyünk együtt az or­voshoz - mondta, majd bekísérte mazottjának igyekezete által lesz öregségük békés, derűs.- Lakóink többsége jobb körülmé­nyek között él most, mint régi otthoná­ban. Naponta ötször étkeznek, s a nő­véreknek, akik felszolgálják az ételt, mindig van hozzájuk egy két kedves szavuk. Nem győzöm eleget hangsú­lyozni, erre van a legnagyobb szüksé­gük. Igyekszünk, hogy igazán otthon érezzék magukat, ezért nem is korlá­tozzuk őket semmiben. Kijárhatnak a városba, a kertbe, olvashatnak, be­szélgethetnek, hallgathatják a rádiót, nézhetik a tévét a társalgókban, hi­szen minden emeleten van egy. Mind a három emeleten konyhát rendez­tünk be, hogyha netán valaki főzni akarna, megtehesse. Vannak, akik élnek is ezzel a lehetőséggel. Havon­ta egyszer filmet vetítünk és két-há- rom hetenként meglátogatnak minket a közeli alapiskola tanulói. Eljárnak közénk a nöszövetségról, a SZISZ-ről és a vöröskereszt tagjai is, hogy kissé felvidítsák az itt élőket. A gyengélke­dők a nap bármelyik órájában felke­reshetik az orvost, aki ha szükségét látja, szakorvoshoz küldi (mentőautó áll rendelkezésükre) a beteget. A re­Bujna János: „ Visszaidézzük a régi időket. “ (Gyökeres György felvételei) habilitációs nővér naponta tornáztatja nemcsak a fekvörészleg 45 lakóját, de a többieket is. Mert az ö korukban bizony már gyakran fáj a lábuk, a há­tuk - mondta szeretettel a vezetőnő, majd így folytatta. - Azt akarjuk, hogy lakóink ápoltak legyenek, ezért bor­bély, pedikűrös is gondozza őket. Beszélgetésünket halk kopogás za­varta meg. Az egyik lakó szólt be a vezetőnőnek, hogy este önkor­mányzati ülést tartanak. - Az otthon­ban előforduló ügyes-bajos dolgokat közösen oldjuk meg - magyarázta a vezetőnő, - ezért választjuk meg az a nénit a társalgóba, ahol már néhá- nyan beszélgettek. - Megpróbáljuk visszaidézni a régi időket - közölte velünk a 80 éves Bújna János. - Én nem tudok belenyugodni ebbe a nagy semmittevésbe - mondta a 89 éves Mihalová Terézia. - Tavaly még jó volt, dolgozhattam a kertben - sóhaj­tott, s erősebben szorította meg a ke­zében levő botot. Lőrincz Ilonka néni ölbe tett kézzel, csendesen ült a ka­rosszékben. • Gyerekei szétszéledtek s ö 78 évesen is róluk mesél. Somogyi Mária és Sági Zlatica nevetve közöl­ték, hogy a társaságban ők a legfiata­labbak, hiszen csak 74 illetve 76 éve­sek. Amikor jó egészséget kívánva elköszöntünk s a folyosóra értünk, talán mindannyian egyre gondoltunk. Vajon eljönnek-e a gyerekek a szü­lőkhöz, vajon felköszöntik őket ünne­peiken, vajon törlesztenek valamit ab­ból a szeretetből, amit csak a szülők adhatnak?!- Azt írják meg, hogy három fiam van, az egyik a közeli városban él, de már több mint egy éve nem látogatott meg. Legalább ima néhány sort- szólt hozzánk Mária néni. - Pedig megkapta a ház árát... csuklott el a hangja. - Amíg dolgozhattam, nem volt velem semmi gond. Azért mert már nem bírom megmozdítani az egyik kezemet, ide küldtek - mondta csendesen Lajos bácsi. - A múltkor kimentem a szőlőbe. Tönkremegy, s a kis présházról is málik a vakolat. Pedig nem munka azt megjavítani- mondta komoran. Az otthon lakóinak 30 százaléka teljesen magányos. A többieknek vannak rokonai, gyermekei, unokái. Mégis csupán néhányat látogatnak rendszeresen, viszik hétvégeken, szabadság idejére magukhoz, s ha nem jöhetnek, levéllel enyhítik az el­maradásuk feletti fájdalmat. A társa­dalom, az otthon dolgozóinak áldo­zatkészsége, segítöszándéka, szere- tete nem elég. Mindannyiunknak gon­dolnunk kell arra, hogy szüléink sze- retete, gondoskodása, segítsége nél­kül nem lennénk azok, akik vagyunk. Mert hozzájuk fordultunk, amikor új ruha, öltöny, mosógép, tévé, bútor, autó, víkendház kellett, s ők eladták a kertet, a házat, odaadták kincsként őrzött apró értéktárgyaikat és hogy megkíméljenek minket, a nyifgdíjuk- ból összespórolták a temetésre va!ó( is. Nem várnak hálát, köszönetét- mondták. De... Az otthon tágas előterében napon­ta sokan gyűlnek össze. A csendet csak egy-egy sóhaj töri meg, a sze­mek a bejáratra szegeződnek. A la­kók várnak valakit. Minket - gyereke­ket, unokákat, hozzátartozókat. PÉTERFI SZONYA . I enitH ifinnBTmi ■ ffw I H i ■ ^|hh^h

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents