Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-31 / 35. szám
• - Volt egyszer hol nem volt — van egy öreg ember Vasárnap délután volt. Helenbáról (Chl'aba) jövet megálltam az út mentén és lesétáltam a Duna-partra. A víz sekély volt és amint az már lenni szokott, piszkos. Úszkált abban minden, zsíros-olajos föltok lepték el a víz felszínét. Ennek ellenére a Duna bal partja hosszú szakaszon tele volt napozó, türdözö, kempingező emberekkel. Hazaiakkal és külföldiekkel. Kovácspatak (Kovácov) alatt arra lettem figyelmes, hogy két férfi és két nő szőnyegeket cipel ki a közelben parkoló autóból, majd azokat egy fából tákolt bakra a vízbe teszik. Súrolókefék és jól habzó tisztítószerek kerültek elő. Megálltam és néztem a nagymosásba belefeledkező embereket. Hamarosan fehér habok úszkáltak a vízen. A napozók árgus szemmel szemlélték a dolgozókat - s néhány kellemes megjegyzés is elhangzott. Am a tisztítócsoport nem zavartatta magát. Egyik szőnyeget a másik után mosták. Közelebb léptem, rájuk köszöntöttem:- Nem épp a legjobb helyet választották a nagymosáshoz. Rám néztek, majd egyikük megszólalt:- Aztán mi köze magának ahhoz, hogy hol mosunk?!... Nem vártam ilyen agresszív választ.-Talán semmi, pontosabban annyi, hogy ez a folyó nem magántulajdon, s én is, mások is fürödni szeretnének benne. És nem a tisztítószerek habjában. 'ti . *' „-^z ott metifatM Volt egyszer, hol nem volt - volt egy pöttömnyi kisfiú. Tízéves korában meghalt az édesanyja, mostohája bánásmódja miatt világgá indult. Ment, ment s egyszer csak az út mentén táborozó mutatványosokat látott. Hozzájuk szegődött, munkát vállalt némi betevő falatért. A fiú ügyes volt és fogékony a humorra, neveltetésre. Szomorú sorsa ellenére mosolyt tudott csalni a publikum arcára. A mutatványosok hamar megkedvelték hősünket. Kikiáltották öt a cirkusz bohócának, s mint minden valamirevaló bohóc nevet is kapott, Bimbó lett. Időközben a fiúból suhanc lett, majd felnőtt. Teltek, múltak az évek s Bimbó bohóc bejárta Európát. Megtapsolta öt német, francia, olasz, lengyel, bolgár, orosz, magyar, cseh, szlovák, román közönség. De nem csak bohócmutatványaival jeleskedett. Mint artista csillogott a porondon is. Szeretett játszani, szeretett nevettetni és szerette öt a közönség. Elég volt megjelennie és a publikum hahotára fakadt. Boldog volt, nagyon boldog, de egyszer mindennek vége szakadt. Bimbó bohócra, a cirkusz csillagára nehéz, kemény idők jöttek. De hát kinek volt könnyű az ezerkilencszáznegyvennégyes év Európában? Bimbó álruhában, apácának öltözve menekült a cirkuszból a németek elöl. Egyenesen fel a hegyekbe, a partizánokhoz. Látta, az utóbbi években a világ megörült: a nevetés, a mosoly helyett az öldöklés, a vérontás volt mindennapos. A kegyetlenség és nem a játék. És mivel hősünk még hosszú ideig játszani szeretett volna, komoly elhatározás vezette ót a partizánokhoz: tenni valamit azért, hogy minél előbb véget érjen a háború, a borzalom, hogy újra legyen cirkusz, s benne bohóc meg nevetésre humorra, játékra fogékony emberek. Hősünk életében elkezdődött a lehető legkomolyabb, életre-halálra szóló játék: álruhába bújva szerzett híreket a partiznoknak, naponta vásárra vitte a bőrét. Hol itt, hol ott bukkant föl. Veszélyt nem ismert, hiszen hitt abban, hogy értelme van tetteinek, hogy szükség van rá. Végre eljött a várva várt nap, amikor levehette az álruhákat, amikor az emberek a .hosszú évek borzalmai után a nagyon megérdemelt vidámságra, nevetésre vágytak ismét. Bimbó bohóc újra a porondra léphetett, örült, hogy akadtak, akik még emlékeznek rá, hogy életben maradtak emberek, akiknek már korábban is játszott. Teltek, múltak az évek. Bimbó bohóc fölött eljárt az idő. Idővel céllövöldés lett belőle. Tovább utazott, tovább járta az országot. Tette ezt mindaddig, amíg felesége meg nem halt. Majd eladta a céllövöldét s ma a még megmaradt árut a nyárasdi (Toporníky) fürdő látogatóinak kínálja. Nyugdíjas már, hetvenöt éves. Van egy nagy vágya: még egyszer bohócruhába öltözni, újra a cirkusz kupolája alatt, a porond fényeitől elvakítva játszani, nevettetni. Volt egyszer, hol nem volt - van egy öreg ember. Úgy hívják: Szőke Ernő.- Ettől a kis sampontól ez a víz már se tisztább, se koszosabb nem lesz. Piszkos ez már eléggé - mondja az egyik asszony.- Ha úgy gondolják, rendben - mondtam és még hozzá tettem: - Remélem nem zavarja majd magukat, ha elszaladok a fényképezőgépért és csinálok a nagymosásról egy fényképet. összenéztek. Látják, nem tréfa a dolog, azon nyomban szedték a sátorfájukat, s mire visszatértem már el is hajtottak. Valószinűleg. Viszont utolsó mondataik még a fülemben csengenek. Tény és való hogy az általuk felhasznált sampontól lényegesen koszosabb már nem lesz a nagy víz. Ám mégiscsak pimaszság és szemtelenség, hogy a fürdőzők orra alatt végzik a - ha csak nagyon kis mértékű - piszkítást, szennyezést. Arról már nem is beszélve, ha így gondolkozna mindenki... Nem is arról van szó, hogy az általuk felhasznált tisztítószerektől piszkosabb lesz a Duna vize vagy sem, hanem a hozzáállásról. Aki kicsiben képes ilyesmire, az nagyban sem túlságosan idegenkedik tőle. S valahol itt kezdődik a természetszeretet, környezetvédelem. Betértek a csehszlovák-magyar határátkelőhely előtti Oroszvár (Rusovce) község élelmiszerboltjába. Nagy a tömeg, rengeteg a külföldi turista. Az üzlet végén több láda sör. Nagy a hőség és így természetes, hogy elsőnek- főleg a külföldi turisták - a sörösládákhoz lépnek, s gyors mozdulatokkal sörösüvegeket tesznek vásárlókosaraikba. Hármat, ötöt, tizet. Vennék én is néhány üveggel, de előbb, jó szokás szerint, a fény felé tartom az üvegeket. Egyik üveget a másik után „kémlelem“ és mindegyikben van valami - a sörön kívül. Végignézek több ládát. A körülöttem álló német turisták utánoznak. Odalépek az egyik idősebb elárusítónőhöz:- Kérem, ez a sör rossz.- No és, tudjuk - kapom meg a kurta választ.- Akkor miért árusítják, miért nem szólnak a vevőknek, hogy ne vegyék?- Ahol a sör van az nem az én munkaterületem - mondja, és sarkon fordulva eltűnik a hentesrészleg pultjai mögött. Bosszant a sör, de még jobban bosszant az elárusítónó viselkedése. Bekopogok az üzletvezető ajtaján, előadom a panaszomat.- Igen, tudjuk, hogy rossz a sör - mondja az üzletvezető- már jelentettük is a sörgyárnak.- Eddig rendben is yan, de a rossz áru mit keres az üzletben, miért árusítják, és hogyan engedhet meg magának ilyen hangot az elárusítónó? - kérdezem. • Az ötven ágyas szálloda (A szerző felvételei)- Majd rendreutasítjuk őt, és kiírjuk a sörösládákra, hoav rossz.- Látom, fölösleges minden vita, s a vezető udvariassága sem a jogos vásárlói panasznak, hanem sokkal inkább a felmutatott újságírói igazolványnak szól. Nem vitázok hát, megyek a pénztárhoz, fizetek. Előttem egy német házaspár épp fizetni készül. Sört vettek. A pénztárosnö nyugodt lélekkel beüti a pénztárgépet és kérdi a rossz sörért a pénzt. Nem bírok hallgatni:- Kérem, miért nem figyelmezteti a vevőket, hogy az áru rossz, használhatatlan.- Nekem ehhez semmi közöm. Menjen a főnök után! Lenne rá kifejezés de az túl goromba, hogy kifejezzem felháborodásomat. Az ilyen gátlástalan csalást szigorúak kellene büntetni. Hiszen az üzlet alkalmazottjai tudják, hogy a sör ihatátlan, nyálkás képződmények hatalmas darabjai úszkálnak minden üvegben - és nyugodt szívvel hagyják, hogy az emberek fizessenek érte. Hát szabad ezt?... Büntetlenül...? Sokszor elmentem már a Hurbanovo melletti útszakaszon, azon a részen is, ahol az öreg diófához szálloda és borozó áll, de sosem vettem észre. Most valahogy figyelmes lettem a reklámtáblára és betértem. A hatalmas öreg diófa körül szép a környezet. Azon nyomban leültem az étterem teraszára és rendeltem egy disznótorost. Amíg kihozták az ételt azon tűnődtem, hogy a német nyelvű étlap mellett miért nincs magyar nyelvű is. A kérdésre az üzemegység vezetőjétől, J. Hebelkától kértem választ.- Nos, itt a személyzet minden tagja beszél magyarul, így, ha magyar vendég jön, fel tudják sorolni az ételeket. Persze, ennek ellenére csinálhatunk magyar nyelvű étlapot is. Sőt, nyugodtan megírhatja, hogy egy hónapon belül kész is lesz. Belekezdve a beszélgetésbe megtudok még egyet s mást. Egyebek közt azt, hogy a szálloda és az étterem a Hurbanovói Egységes Földmüvesszövetkezet tulajdona. Az ötven ágyas szálloda a nyári hónapokban állandóan foglalt, utazási irodák bérlik. Áz olomouci CKM már a jövő szezonra is lefoglalta egy részét. Az idén már egyetlen szabad helyük sincs. Aztán szóba kerülnek az árak. Az árak - mivel III. árosztályú egységről van szó - meglehetősen magasak. Ennek az oka, hogy saját árképzéssel dolgoznak, hatvan százalékos haszonkulccsal. Ennek ellenére naponta 250-300 adag ételt eladnak. Ez a 25-35 koronás áraknál nem is kevés. Nem akarok hitelrontó lenni - ám maga a főnök is megjegyezte -, hogy a szakácsnő hagy maga után kívánni valót: az ízekkel még hadilábon állnak. S úgy látszik az a nap az Ígéretek napja volt, mert erre az észrevételemre is azt a választ kaptam: ezen is szeretnének változtatni. Úgy legyen! S ha legközelebb arra járok megnézem, megkóstolom. Több mesterség, szakma kihalófélben van. Elvétve találni ma már csak kalapost, kosárfonót, köszörűst, cipészt, bodnárt, s egyebek mellett kerékpárjavítót is. A régi mesterek kihaltak, újak pedig csak nagyritkán jönnek a helyükbe. Pedig nagyon kellene a munkájuk. így aztán alkalmas javító híján el kell dobnunk a csak kicsit is meghibásodott, ügyes kezek által gyorsan kijavítható dolgokat. Egyebek között áldatlan a helyzet a kerékpárok körül is. A helyzet jobbításában egy láncszemnyi szerepet magára vállalt Bernáth Dezső, aki a Stúrovói Városi Nemzeti Bizottság engedélyével kerékpárjavitó műhelyt nyitott. Gyermekkora óta hajógépész volt. A Dunát járta, s amikor nyugdíjba ment, elhatározta, kerékpárjavító lesz. A vnb-n örömmel tettek eleget kérésének, a piac közelében rendelkezésére bocsájtottak egy régi helyiséget, amelyet ő gyorsan átalakított, berendezett. Ma komoly kis Csak jó munkát adok ki a kekemből. * műhely a munkahelye, ahol naponta tizenkét órát is dolgozik, sőt, a nyári időszakban még a hétvégéket is munkával tölti. Nemcsak a városból, a környékről, hanem még a szomszédos járásokból is hoznak hozzá javításra szoruló bicikliket. Annyi a munkája, hogy csak előjegyzésben tud új javítást elvállalni.- A csehországi turisták arra akarnak rábeszélni, hogy postán elküldik kerékpárjaikat, vállaljam a javítást. Biztosat nem tudok nekik ígérni, hiszen így sem győzöm a munkát - mondja a mester, aki a lyukas gumibelsőket is tökéletesen megjavítja. örül a sok munkának, de van azért panasza is. Nagy nehézségekbe ütközik az alkatrészek beszerzése. Sokat kell utaznia, hogy egyetlen embernek se kelljen azt mondania: „azt nem tudom megjavítani, mert nincs alkatrész“. Fia segítségével végzi a munkát most már másfél éve. Elégedett vele a város, a környék:- Arra vagyok, a legbüszkébb, hogy reklamációt még nem kaptam. Igényes vagyok, csak jól elvégzett, tökéletes munkát adok ki a kezemből. ZOLCZER JÁNOS ÚJ SZÚ & 1984. Vili.3
