Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-31 / 35. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA é VASÁRNAPI KIADÁS 1984. augusztus 31. XVII. évfolyam 35. szám Ára 1 korona Gyökeres György felvételei E ltelik ez a hétvége, és a hétfő délelőtt valahogy más lesz, mint a többi. Színesebb, mozgalmasabb, ün­nepélyesebb. Igen, véget ért ez a vakáció is, itt a tanévnyitó, amely minden bizony­nyal nemcsak a tanulók szívét dobogtatja meg, hanem a miénket is, vén diákokét is, mert e napon egy pillanatra vagy tán tovább is fölidézzük magunkban egykori iskolánkat, az álmodozások és a nagy nekibuzdulások korát, a „jókedv-förgete­geket“, szerelmeket, feleltetéseket, ra­vaszdi puskázásokat, s megannyi csíny­tevést: a felejthetetlen diákéveket. Az új tanév első napján közel kerül hozzánk az iskola. Vagy úgy, hogy szülő­ként, gyermekünk kezét fogva baktatunk a tanévnyitóra, vagy pedig a tömegtájé­koztató eszközök ilyentájt szinte törvény­szerűen megszaporodó, az oktató-neve­lő munkával, a tankönyvellátással és idő­szerű témával kapcsolatos híradásait böngésszük. Ismerek olyan nyolcvan- éves nyugdíjas pedagógust, aki ezen a napon mindig bemegy az iskolába, ahogyan ő mondja beleszagolni az ottani levegőbe, megmeritkezni a zsivajgó, jó­kedvű fiatalok látványában, s felidézni régenvolt daliás időket: a tovatűnt ifjú éveket. Hallgatjuk az ünnepi szónokokat, szép szavakat, fennkölt gondolatokat az iskola társadalmi jelentőségéről, a nevelő mun­ka pótolhatatlan szerepéről, a pedagógus magasztos küldetéséről, s kissé talán el is meditálunk minderről. Ennek az ün­nepségnek is meg kell adni a rangját, fényét, helyénvalóak hát a fennen szár­nyaló mondatok, legfeljebb azt kívánja az ember, hogy maradjon ebből a lelkese­désből, tenniakarásból, felelős tisztségvi­selők által beígért odafigyelésből, segít­ségből az egész tanévre. A munkával, gondokkal teli hétköznapokon is. Amikor a pedagógusnak szüksége van az erköl esi támogatásra. Amikor segíteni és nem nehezíteni kellene munkáját. Amikor... - folytathatnánk sokáig a felsorolást. Az említett pedagógusismerösöm mondogatja, hogy talán sohasem voR olyan nehéz a pedagógus feladata, mint manapság. Tény, hogy a legtöbb helyen összehasonlíthatatlanul jobb feltételek között dolgoznak, mint két-három évti­zeddel ezelőtt. Tény az állam sokoldalú gondoskodása is, s remélhetően rövide­sen valósággá válik a pedagógusok indo­kolt fizetésemelése is. Mégsem könnyű a nevelő, a tanító, a tanár helyzete, mert manapság annyi inger éri a fiatalokat, hogy a család, a társadalom segítsége nélkül nem lehet eredményes és célrave­zető az iskolai nevelés. Tanulmányok, vaskos kötetek születtek arról, hogy hova vezet, sokszor milyen tragédiákhoz, ha a gyermek mást hall otthon, és megint mást az iskolában. Az idei országos pe­dagóguskonferencián is szóltak ezekről a gondokról, meg arról is, hogy még mindig sok a pedagógus iskolán kívüli elfoglaltsága, és ez a sok fölösleges adminisztráció, az értelmetlenül hosszú­ra nyúlt sok gyűlés mennyire gátolja őket a leglényegesebb munkában: az oktatás­ban. Jóleső érzéssel olvastuk ezeket a magvas és időszerű gondolatokat. A bökkenő csupán az, hogy az öt évvel ezelőtti konferencián is majdnem ugyanezek a szavak hangoztak el, vagyis az eltelt fél évtized alatt keveset tettünk a pedagógusok tehermentesítéséért. Senki sem akarja valamiféle elefánt­csonttoronyba zárni, a társadalmi mun­kából kirekeszteni a pedagógusokat. Ám azt már mindenkinek tudatosítania kelle­ne, hogy a pedagógus fő feladata az oktatás és nevelés. A többi elfoglaltság csak ezután következhet. Talán nem leszünk ünneprontók, ha nem gömbölyű, csilingelő szavakkal, köz­helyekkel töltjük meg a helyet, hanem a tennivalókról is ejtünk néhány szót. Az iskolának tudvalévőén olyan fiatalokat kell nevelnie, akik politikai, szakmai és erkölcsi szempontból egyaránt képesek tovább építeni mindazt, amit apáink, nagyapáink megalapoztak és felépítet­tek, minden szempontból megfelelnek a tudományos-technikai forradalom, a gyorsuló idő kihívásainak, követelmé­nyeinek. A különböző típusú iskoláknak jó mun­kával, eredményekkel meg kell győzniük a szülőket: kellően fel tudják készíteni a fiatalokat az életre. Ez talán a legfonto­sabb feladatuk a magyar tanítási nyelvű iskoláknak is, ahol - elsősorban a kö­zépiskolákban - az új koncepció beveze­tése átmeneti tankönyvellátási gondokat is okoz, tehát még inkább szükség lesz a pedagógusok leleményességére, s oly­kor többletmunkájára is. A tét a fiatalok sokoldalú nevelése, kellő felkészítése, az iskola jó hírének, a szülő bizalmának a megőrzése, s ezért érdemes - és kell is! - sokat, az eddiginél is többet dol­gozni. Eltelik ez a hétvége, s aztán ismét megszólal az iskola csengője, amely ki­csit nekünk szülőknek, tisztségviselőknek is szól. Mi is sokat tehetünk azért, hogy a tanév eleji szép szavakból gyümölcsö­ket, eredményeket érlelő valóság legyen. Hogy az iskola eleget tegyen elvárása­inknak és olyan életerős, tettrekész fiata­lokat neveljen, akik számára az élet is derűs iskola lesz. SZ|LVÁSSY JÓZSEF ■HIHIBETHIEK

Next

/
Thumbnails
Contents