Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-17 / 33. szám

ÚJ szú 21 384. Vili. 17. A szocialista országok ÉLETÉBŐL PÁLYAKEZDŐ FIATALOK A Szovjetunióban évente csaknem 4 millió középiskolás, mintegy 2,6 millió technikumi és szakmunkástanuló, továbbá félmillió nappali tagozatos egyetemista és főiskolás fejezi be végérvényesen tanulmányait. Emellett az évnek ugyanebben a nyár eleji időszakában körülbelül egymillió fiatal változtat lakó- és munkahelyet. Nagyjából számolva tehát minden évben 8 millió fiatal keres megfelelő munkát. A szociológusok adatai szerint a Szovjetunió munkaerő-tarta­lékai a jelenlegi ötéves tervben csak 4 százalékkal emelkednek, szemben az előző tervidőszakkal, amikor ez a növekedés még 18 százalékos volt. A jelenlegi demográfiai mélyhullám miatt, s mert a Szovjetunióban nincs munkanélküliség és sok a szabad munka­hely, a fiatalok válogathatnak a kínálkozó lehetőségekből. Tehetik ezt márcsak azért is, mert állandóan és folyamatosan növekszik műveltségi színvonaluk. A szovjet oktatáspolitika következetesen megteremti a műveltség növelésének feltételeit. Ezt célozta a hetvenes években bevezetett általános és kötelező középfokú képzés, s ez a feladata az új oktatási reformnak is. Ma a foglal­koztatottak 86 százaléka - 152 millió dolgozó - rendelkezik közép- vagy felsőfokú végzettséggel. Ma mind nagyobb szakmai felkészültséggel lépnek munkába a fiatalok, s ezért joggal igénylik az érdekes, izgalmas, szakmai tudást feltételező munkát. S bizony ez nemcsak öröm, gondokat is okoz. Az egyre nagyobb általános műveltséggel, megalapozott szak­tudással életbe lépő fiatalok közül bizony senki sem óhajt segédmunkát, betanított munkát vállalni. Csak egy példa: a kirovszki Apatit termelési egyesülés bányáiban, kőfejtőiben, dúsító üzemeiben 25 ezren dolgoznak. Munkáskezekre nagy szükség van itt, de a fiatalok nem mennek fúrómunkásoknak, lömestereknek, vájároknak, építőmunkásoknak. Pedig ezekkel a munkakörökkel kiemelt - legalább 600 rubeles - fizetés jár. összehasonlításképpen: a Szovjetunióban a foglalkoztatottak havi átlagkeresete 177,3 rubel. A megoldás: a kétkezi munka gépesítése, a szakképzést nem feltételező, illetve a minimális szakmai képesítést kívánó munka­körök eltörlése. Persze ez nagy anyagi befektetést és időt követel. Tavaly több mint 11 ezer futószalagot és automata gépsort helyeztek üzembe a Szovjetunió iparvállalatainál, s több mint 5 ezer műhelyt, gyárrészleget és termelési egységet állítot­tak át teljes automatikára. A mezőgazdaságban a traktorok és más gépek összteljesítménye eléri a 29 millió lóerőt. A felnőtt életüket kezdő fiatalok jelenleg csaknem 50 ezer szakma közül választhatnak. Szerencsés esetben a pályaválasz­tás egy egész életre szól. S hogy minél több fiatal indulhasson ilyen jó eséllyel munkáséveinek, nagy felelősség hárul a pályavá­lasztási tanácsadókra. Az idén a tízosztályos középiskolák végzőseinek 35 száza­léka gyárakban, üzemekben, a mezőgazdaságban, a szolgáltató- iparban, a közlekedésben és a kereskedelemben vállal munkát. A végzettek 40 százaléka szakmunkásképzőbe, technikumba iratkozik be, 25 százaléka pedig egyetemre, főiskolára, különböző felsőoktatási intézmények nappali tagozatára jelentkezik. A tech­nikumokat, szakmunkásképzőket, valamint a felsőfokú tanintéze­teket befejező diákok a képzettségüknek és képsségeiknek megfelelően 3-4 szakma közül választhatnak. Mongóliában a jelenlegi ötéves tervidőszakban elsősorban a termelés hatékonyságának növelésére, anyagi-műszaki bázisának megszilárdítására, a források ésszerűbb kihaszná­lására, a tudomány és a kutatás eredményeinek a termelésbe való minél gyorsabb bevezetésére helyezik a fő hangsúlyt. Mindez annak érdekében történik, hogy tovább emelkedhes- sék a lakosság életszínvonala, az államkasszából még több jusson az egészségügyre, oktatásra, kultúrára. Mivel a mon­golok gyermekszerető nemzet, a legnagyobb figyelmet az apróságok ellátásának szentelik. FORRÁSOK: ŐSTK, BUDAPRESS, APN, INTERPRESS 1. Minszk, a Belorusz SZSZK fővárosa a Nagy Honvédő Háború alatt óriási károkat szenvedett, de ma már az ilyen korszerű, vonzó építészeti megoldású városnegyedek jellemzik. Gyógyszer - takarmánybab hatóanyagából A Lengyel Tudományos Akadémia Varsói Szerveské­miai Intézetének egyik legna­gyobb kutatási eredménye a Debelizyna nevű vesekő el­leni gyógyszerkészítmény. A gyógyszer kidolgozásá­nak a gondolata a távoli Indiá­ban született. A hetvenes években a legyel-indiai tudo­mányos-műszaki együttműkö­dés keretében Indiában tartóz­kodott dr. Wlodzimierz Gus- towski vegyészmérnök, az in­tézet munkatársa. Ott kezdett el érdeklődni a népi gyógyá­szat, különösen pedig a gyógy­növényeket alkalmazó gyógy­módok iránt. Az indiai lakosság már év­századok óta foglalkozik egy takarmánynövényként haszno­sított babfajta, a Dolichos biflo- rus termesztésével, amelyet a vizeletkiválasztási szervek megbetegedéseinek a gyógyí­tására is sikerrel alkalmaznak. A lengyel tudós behatóan ta­nulmányozta a növényt. Mi­után hazatért, kapcsolatba lé­pett a Herbapol Gyógynövény­ipari Vállalattal, majd annak közvetítésével a Poznani Gyógynövényipari Kutatóinté­zettel. A két intézet segítségével megkezdődtek a kutatások. A takarmánybabból először megpróbálták kinyerni a gyógyhatású anyagokat, majd ezt követően állatkísérle­tek során megvizsgálták az élő szervezetre kifejtett hatását. Később bekapcsolódott a munkába a poznani Tedeusz Wrocinski professzor is. A ve­gyészmérnök és a professzor négy évig tartó közös kutatá­sainak eredményeként végül megszületett a preparátum, amellyel 1977-ben újabb állat- kísérletek kezdődtek. Ezek so­rán bebizonyították, hogy a gyógyszer rendszeres és na­gyobb adagokban történő al­kalmazása sem okoz káros mellékhatásokat, s így enge­délyt kaptak a klinikai kipróbá­lásra. Ekkor csatlakozott a ku­tatókhoz a Varsói Gyógynövény­ipari Vállalat munkacsoport­ja. Ok dolgozták ki a gyógyszer végleges előállítási formáit. A Debelizyna oldat tabletta, drazsé, por, szirup, emulzió és paszta formájában kapható. A gyógyszert először 50 be­tegen próbálták ki. A vizsgála­tok és röntgenfelvételek alap­ján megállapították, hogy az új szerrel folytatott kúrát követő­en egyetlen beteg szervezeté­ben sem volt található vesekő. A Debelizyna fájdalommente­sen oldja fel a vesekövek bizo­nyos fajtáit. A lengyel gyógyszert eddig több mint tíz ^országban szaba­dalmaztatták, köztük olyan fej­lett gyógyszeriparral rendelke­ző állomokban, mint az Egye­sült Államok, Belgium és Ja­pán. A Debelizyna előállításá­hoz szükséges nyersanyagot - a kész gyógyszerért cseré­ben - Indiából szerzi be Len­gyelország. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Aki elkészített valamit. 8. Vasúti pályaőr. 14. Anatole France aforizmája; a gondolat első része (zárt be­tűk: H, E). 16. Rácsap. 17. Fak­tum. 18. Latin elöljáró. 20. Pakli­ban vart! 21. Jelez. 23. A ruténium jele. 24. Van. 25. Végtag. 27. Jel­lembeli szilárdság. 30. Rovar. 32. Férfinév. 34. Ürmérték az USA- ban. 36. Angol drámaíró. 37. Nát­rium. 38. Fohász. 40. Robbanó­anyag (az utolsó betű duplán). 43. Homokban van! 44. Mutató név­más. 45. Francia filmszínésznő. 47. Az USA tagállama. 50. Irány. 51. Lantán. 52. Váratlan fordulat. 53. Folyóiratra előfizet. 55. Tó a Szovjetunióban. 57. Kúszónö­vény (ék. h.). 59. Dán matemati­kus. 61. Görög betű. 62. Rag. 63. Határozószó. 65. Gyermeke. 66. Rubidium. 68. Folyó a Szovjetunió­ban. 69. Fiúnév. 71. Folyó Né­metországban. 77. Figyelt. 78. Gyorsan beszélni. FÜGGŐLEGES: 1. Talpraesett és szókimondó. 2. Magyar grafikus. 3. Rí. 4. Tartó. 5. Krónikus. 6. Világhírű szobrász. 7. Gyilkol. 8. Svéd fiúnév. 9. Művészi alkotás. 10. Neves nyomdász volt (ék. f.). 11. Diák teszi. 12. Tőszámnév. 13. R.Y. 15. Erkölcsileg kifogástalan eljárás. 19. Játékszer. 21. Kirakat­ban van! 22. Kis tál. 24. Perzsel. 26. Rag. 28. Az oszmán-török hadsereg tisztje. 29. Gléda. 31. Előkelő (ék. f.). 33. Peru fővárosa. 35. Zola regénye. 39. Virágtalan növény. 41. Magyarországi me­gye. 42. Az aforizma befejező ré­sze (zárt betűk: F, L, N). 43. Női név. 44. Alaktalan. 46. Bölcsesség jelzője. 48. Bibliai személy. 49. Az oxigén és a berillium jele. 50. B. L. N. 51. Lengyel labdarúgó. 54. Majdnem azonos betűk. 56. Kis sziget az Atlanti-óceánban. 58. Fém jelzője. 60. Spanyol főúr. 64. Madár. 67. Közkatona. 69. Talaj­művelőeszköz. 70. Élet. 71. N. Ú. A. 72. A bór és a bróm vegyjele. 73. Rangfokozat. 74. Boltban van! 75. A tórium jele. 76. Határozói rag. Az augusztus 3-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes 1. Álmodó ifjúság 18. Az igazi égszínkék 76. A látható ember Függőleges: 13. A film szelleme 17. A film művészete Könyvjutalomban részesülnek: Bíró Zita, Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Bodonyi Ilona, Léva (Levice), Ozogány Hilda, Bratislava, Szekeres István, Nyitra (Nitra), Varga Péter Senc (Senecj r

Next

/
Thumbnails
Contents