Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-08-03 / 31. szám
A gyerekek egy csoportja a Slavtnon (Alojz Mikla felvétele) Tízéves múzeum Garamkálnán (Kalná nad Hro- nom) tíz évvel ezelőtt egy kis múzeumot létesítettek. A 24 négyzet- méter alapterületű épületben szovjet harci fegyverek, gránátok és páncélsisakok, a falakon pedig fényképfelvételek vannak elhelyezve, melyek Léva, (Levice) környékének felszabadítása idején készültek. A múzeumnak tíz év alatt 18 országból 81 826 látogatója volt. Kilencszázhúszan a Szovjetunióból érkeztek, közülük négyen az itt elhelyezett emléktáblán - ahol több száz hősi halott neve szerepel - találták meg közeli hozzátartozóik nevét, akik a járás felszabadításáért vívott harcokban estek el. A tengeren túlról több államból- például Kanadából, az USA-ból, Kubából, Kolumbiából, Etiópiából- is fogadott már látogatókat Pa- tassy Elek, a múzeum gondnoka. A múzeum előtti talapzaton elhelyezett tanknál minden év áprilisában a helyi és a környékbeli iskolások szikra- és pionírfogadalmat tesznek. Környékét, a virágágyásokat a pedagógusok irányításával a helyi alapiskola pionírjai gondozzák. Császár Ernő FIATALOK TALÁLKOZÓJA A napokban zajlott le a Myjava ’84 elnevezésű ifjúsági találkozó, melyen a nyugat-szlovákiai és dél- morvaországi kerület ifjúsági szervezetei vettek részt szép számban. Csaknem 40 járás képviseltette magát. Tíz éve született meg az a gondolat, hogy a két kerület közösen ünnepelje népünk felszabadítását a fasizmus igája alól. Az idei találkozót az SZNF 40. évfordulója jegyében rendezték meg. A résztvevők tisztelettel adóztak a fasizmus áldozatainak, a második világháború hőseinek. A nyugat-szlovákiai kerület képviselői közt ott voltak a dunaszerdahelyi (Du- ; najská Streda) ifjúsági szervezet legaktívabb tagjai is Csetey Györgynek, ' a SZISZ járási bizottsága elnökének és Ozsvald Kornéliának a SZISZ járási bizottsága titkárának vezetésével. A vezetőség értékelte a jól sikerült találkozót, a tagok tevékenységét, egyben rámutatott a felmerülő hibákra, hiányosságokra is. Az ifjúsági találkozó színvonalas és eredményes volt, s reméljük a következő is ilyen lesz jövőre, ezúttal a dél-morvaországi kerületben. Puha Éva Bizonyítványosztás után sok családban komoly gondot okoz a gyermekek nyári programja. Kétszeres problémát jelent a hallássérült alapiskolások nyaraltatá- sa, üdültetése. Ezért örülnek a szülők azon jó ötlet megvalósításának, hogy Bratislavában már harmadik éve rendeznek hallássérült alapiskolásoknak pionírtábort a gyönyörű környezetben álló Hrdliőkova utcai hallásérültek alapiskolájában. Alojz Mikla igazgató elégedetten közölte, hogy július végén az SZSZK Oktatási Minisztériuma és a Vöröskereszt illetékesei olyan döntést hoztak - a tábor oktatási eredményeinek felmérése után - a jövőben évente meg kell rendezni a tábort. Idén 132 gyermek - Szlovákia hat ilyen jellegű iskolájából - 33 önfeláldozó pedagógus segítségével 18 napot tölthetett júliusban a bratislavai táborban. Két-két speciálisan képzett pedagógus tíz-tíz tanulóval foglalkozott. Délelőttönként a csoportok megtekintették a főváros történelmi nevezetességeit, a műemlékeket, a múzeumokat, az új lakónegyedeket, az állat- és a füvészkertet, a Slavínt stb. Az ebéd utáni pihenőt sportjátékok, úszás - fedett uszodája is van az iskolának - követte. Benépesült a tenisz-, kézilabda-, futó- és futballpálya. Sikere volt a közlekedési parknak is. A késő délutáni órákban a tanítók segítségével egyszerű beszédmo- dellekké alakították napi élményüket: láttam Devín várát, voltam a repülőtéren, megtanultam úszni. Gyakorlás után levelet írtak szüleiknek, tanítóiknak, barátaiknak. A napi program összefoglalását mindig más más csoport írta be a tábor krónikájába, illusztrálva a szöveget rajzokkal, fényképekkel. így gyarapították szókincsüket, fejlesztették gondolkodási képességüket. Este filmvetítés vagy tévénézés volt. Éjszaka mindig nevelő ügyelt a gyermekekre. A táborlakók kedvét a rossz időjárás sem rontotta el, mert nemcsak a sportolási lehetőség ideális a komplexumban, hanem jól ellátott, fölszerelt a klubhelyiség, a társalgó és a könyvtár is. A gyermekek nagyon dicsérték a kosztot, csak az igazgató mosolygott megértőén, majd elmondta, nem kell készpénznek venni a túlzott lelkesedést. Semmivel sem főznek jobban mint más iskolai étkezdékben, csak a gyerekek sokat mozognak, sportolnak és az éhség a legjobb szakács. Ma már a legtöbb gyermek szülei mellett van az új tanév kezdetéig. Csak néhányan (árvák, intézeti gondozásra utaltak, felbomlott családból valók) utaznak a hallás- sérültek kremnicai intézetébe.-ybVág-parti randevú A szímői (Zemné) futballpályán Vág-menti randevút rendezett az SZNF 40. évfordulója, valamint a CSEMADOK megalakulása 35. évfordulója tiszteletére a CSEMADOK helyi szervezete. Az ünnepi műsort az óvodások nyitották meg. Az első viharos tapsot ők kapták. Bájosan szavaltak és mutatták be táncszámaikat, melyekre Priskinné Nagy Magdolna és Illés Teréz tanították meg őket. Utána a kürti (Strekov), andódi (Andovce), kamocsai (Komoőaj, nagykéri (Milanovce) és a szímői tánccsoportok szerepeltek, miközben több éneklőcsoport, az udvardi (Dvory nad Zitavou), kamocsai és nagykéri is bemutatta tudása javát. Sikert aratott az andódi népi zenekar is. A műsort a szímői EXSPIRÁL zenekar számai zárták. A felvételen az andódi tánccsoport szereplés közben. Juhász Milan Egészségvédelem A Kassa (Kosice)-vidéki járásban a járás gazdasági és szociális programjának elválaszthatatlan részét képezi az egészségvédelem továbbfejlesztése. Jelenleg a dolgozók egészségéről a járás területén harmincegy körzeti egészség- ügyi központban, két rendelő- intézetben, két kórházban, tizenhárom gyermekorvosi tanácsadóban, hét üzemorvosi rendelőben, négy üzemi egészségügyi központban, két üzemi fogorvosi rendelőben, tíz bölcsődében, négy körzeti fogorvosi rendelőben gondoskodnak. A hetedik ötéves tervidőszakban már újabb egészség- ügyi intézményekkel bővült a hálózat. Körzeti egészség- ügyi központ kezdte meg működését Kysakon, gyermekorvosi tanácsadó Budimíren és Nizná Hut’kán, gyógyszertár Kysakon, orvosi rendelő 2da- riában, Budimírben, Szepsiben (Moldava nad Bodvou) és Ötösön. Szepsiben rehabilitációs osztályt is létesítettek. Idén fejezték be a valalikyi körzeti egészségügyi központ építését - hárommillió koronát fordítottak rá - melyben a körzeti rendelő mellett fogorvosi és nőgyógyászati rendelő is van. Gyógyszerért sem kell máshova menni a valalikyiak- nak, a Kokáov-Bakáa-iaknak és a geőaiaknak. Az előírt gyógyszereket kiválthatják a központ épületében levő gyógyszertárban. Csökkent az egy orvosra jutó betegek száma. Míg 1980- ban 560 beteget kellett, ma csak 520-at kell ellátnia egy- egy orvosnak. A járás tíz bölcsődéjében ugyan 322 gyermeket gondoznak, de az anyák további bölcsődék nyitását sürgetik, s ezen a téren segíteniük kell az üzemeknek és gazdaságoknak. Lydia Konéeková A Stúrovói Dél-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárban egyre nagyobb figyelmet szentelnek az újító- és feltaláló mozgalomnak, s hogy megéri, bizonyítják az elmúlt évben elért eredmények. Tavaly 121 újítási javaslatot és két találmányt nyújtottak be a dolgozók, ebből 71 -et elfogadtak, 59-et pedig már be is vezettek a termelésbe. Az alkalmazott újítási javaslatok az első évben a vállalatnak 8 millió 393 ezer korona hasznot hoztak, s a legsikeresebb újítások jutalmazására 598 ezer koronát fizettek ki. A vállalat az elmúlt három év alatt benyújtott találmányok és újítások megválósításával a tervezett 16,4 millió korona helyett 18,4 millió korona hasznot ért el. Az elért eredmények ellenére még mindig vannak kihasználatlan tartalékok, hiszen a 740 TÖBB MINT 18 MILLIÓ KORONA HASZON műszaki-gazdasági dolgozóból csak 211-en vesznek részt a mozgalomban szerzőként vagy társszerzőként. Még kedvezőtlenebb a statisztikai mérleg a nőknél, 1394 dolgozónő közül csak 20-an kapcsolódtak be az újítómozgalomba. Viszont példaképül szolgálnak a szocialista munkabrigádok, főleg a Kollár János vezette energetikusok és a Ján Reáitník vezette 04-es kartonpapírgyártó részleg szocialista munkabrigádja, akiknek 34 újítási javaslatából 17-et, illetve 30-ból 21-et válósítottak meg, vezettek be a gyártásba. A vállalat tematikus feladatainak kidolgozásánál kitűnő segítséget nyújtottak a komplex ésszerűsítő munkabrigádok, nekik köszönhetően tavaly 18 feladatot oldottak meg sikeresen. Alica Babindaiová AZ ELNÖKNŐ Básti Mária tizenegy éve áll a Vöröskereszt óbásti (Stará Baé- ta) alapszervezete élén. Példás munkájáért a Csehszlovák Vörös- kereszt Szlovákiai Bizottsága ezüstéremmel jutalmazta. Régen, még a negyvenes években egészségügyi iskolát végzett, 1961 -tői tagja a Vöröskereszt helyi szervezetének, s azóta több tanfolyamon vett részt. Családjából nemcsak ő és a férje, hanem a két fia is belépett az önkéntes véradók táborába. Az alapszervezet ebben az évben ünnepli meg- ‘ alakulásának 30. évfordulóját s ezt szeretnék méltóképpen megünnepelni. Bár a tagság 90 százaléka nő, mégis évente két-három színdarabot vagy esztrádműsort adnak elő. A társadalmi munkáiból is derekasan kiveszik részüket, Básti Mária irányításával bekapcsolódnak a fatuszépítési akciókba és segítenek a mezőgazdasági csúcsmunkák idején. Farkas Ottó Vladimír Bárta neve ismert a nagyközönség előtt, művészi kivitelű fényképei gyakran díszítik a képeslapokat, folyóiratokat. 1979-ben Bans- ká Bystricában volt első önálló kiállítása a Felkelés vidékének lélegzete címmel. Ezt a kiállítást a bratisla- vaiak is láthatták a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója alkalmából, majd 1981-ben a sajtónap alkalmából szülővárosában , Banská Ötiavnicában állított ki képeiből néháinyat. 1982-ben Poprádon a Tátra szépségeiről, majd legutóbb Nyitrán (Nitra) Szlovákia természete színes fényképeken címmel nyílt tárlata, melyet a nyitrai körzeti múzeum a természetvédők szövetségének városi bizottságával közösen rendezett. A múzeum folyosójának falán kiállított közel 40 kép Szlovákia különböző tájainak csodálatos természetrajzi szépségét mutatta be. A felvételen a fotóművész Fenyőfák című felvétele. Mártonvölgyi László A nyugdíjasok klubjának tagjai klubuk - amely első volt a galántai járásban - alapításának tizedik évfordulója kapcsán ünnepi találkozót rendeztek a vágsellyei (Sal’a) Szakszervezetek Házában. A Beck József Irányításával működő zenekar és a klub énekkara (a felvételen) szórakoztatta a résztvevőket. A nyugdíjasok korukat meghazudtoló fürgeséggel, hangulatos jelenetekkel is szerepeltek, melyeket Putyera Mária válogatott és tanított be. A műsor bemutatása után a klub legaktívabb tagjai díszokleveleket és a város emékérmét vehették át Emest Miklóstól, a vnb elnökétől. Milan Al’akáa felvétele PIONÍRTÁBOR HALLÁSSÉRÜLTEKNEK Csodálatos természet