Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-27 / 4. szám
s* A A természet fényreklámjai A hótól és a jégtől takart csendes, sarkvidéki tájak fölött időről időre csodálatos fénytünemények játszódnak le. A jelenség nemegyszer olyan erőteljes, hogy a sarki fénytől megvilágított tárgyak árnyékot vetnek. Néha függönyszerű, máskor íves vagy szalaghoz hasonló formában vibrálnak a fények, megint máskor pedig hosszú sugarak látszanak az égen. Valamikor úgy vélték, hogy ezek a szép tünemények csak az északi tájakon fordulnak elő, s innen ered az „északi“ fény kifejezés. Később azonban, amikor az utazók eljutottak az Antarktisz partjaihoz, kiderült, hogy ugyanilyen jellegű fénylések ott is előfordulnak. Ettől az időtől szokás'os „déli" fényekről is beszélni. Közös gyűjtőnévként pedig a poláris, vagyis sarki fény megjelölés használatos. Kínában már időszámításunk előtt készültek olyan feljegyzések, amelyekből kitetszett, hogy poláris fények nagy ritkán még ebből az országból is megfigyelhetők voltak, annak ellenére, hogy Kína messze fekszik az északi pólustól. Európából a legelső, írásos adatok 1250-ben Norvégiában keletkeztek. Később Edmund Halley, a róla elnevezett üstökös felfedezője volt az a tudós, aki felhívta a figyelmet a sarki fény és a földmágnesség fizikai kapcsolatára. Felfigyelt ugyanis arra, hogy a fénytünemények elsősorban Földünk mágneses pólusainak környékén gyakoriak. Halley 1716-ban, Celcius pedig 1741-ben azt is megfigyelte, hogy a sarki fények feltűnése idején az iránytűk rezegni kezdenek, s ide-oda lengenek. De a jelenség végső okát ekkoriban még nem ismerték. Csak száz évvel ezelőtt gondolt arra egy Goldstein nevű tudós, hogy a sarki fényt a Napból érkező részecskéknek a föld mágneses terébe való beáramlásával lehet kapcsolatba hozni. A részecskék elektromos fény lésre gerjesztik a magaslégkörben levő gázmolekulákat. Ezt az elméletet nagyszerűen igazolta az a megfigyelési tény is, hogy a sarki fények feltűnésében, valamint a földmágneses tér zavaraiban ugyanúgy nagyjából 11 éves szakaszosság létezik, mint ahogy a napfoltok is általában 11 évenként jelentkeznek a legnagyobb számban. Amikor ez az állapot, az úgynevezett napfoltmaximum bekövetkezik, a Nap minden más tevékenysége is felélénkül. Ilyenkor igen sok nagy erejű robbanás zajlik le a Nap légkörének magasabban fekvő rétegeiben, és e robbanások nyomán különösen sok részecske indul útjára. A napfoltmaximum körüli időkben nemegyszer még olyan, mérsékelt szélességen fekvő területekről is láttak sarki fényt, mint amilyen Közép- Európa. H. P. A PÉLDA A LEGHATÉKONYABB TANÍTÓK EGYIKE, NOHA SZÓTLANUL TANÍT. Smiles Akár hiszed, akár nem ... 1633-ban Londonban jelent meg alighanem a világ leghosszabb című könyve, amely 43 sorban hívja fel az olvasó figyelmét a könyv fontosságára, s nemcsak a szokásos cím- betűkkel: igénybe veszi a legapróbb nyomdai betűtípusokat is; x ... 1793-ban nagyon kegyes volt az időjárás Európában. Januárban és februárban már nyíltak a virágok, a méhek megkezdték a gyűjtést és Mátyás napján - február 24-én - befejezték a parasztok 0 a szántást és a tavaszi munkákat a szőlőkben; x ... szovjet tudósok olyan órát szerkesztettek, amely 55 év alatt mindössze egyetlen másodpercet késik. Az óra lelke eyy ciiinóniamolekula nitrogénatomja, amely másodpercenként 23 billió 870 millió rezgést végez; x ... 944-ben, ezer esztendővél ezelőtt, olyan meleg volt az augusztus, hogy a folyók Euró- pa-szerte csaknem teljesen kiszáradtak; x időszámításunk előtt 125-ben óriási méretű sáskainvázió pusztított Észak-Afri- kában, amelynek következtében 800 ezer ember szenvedett éhhalált; x ... Indiában ötmilliárd egér pusztítja a gabonát. Számítások szerint ez a „szürke hadsereg“ évente egymillió tonna gabonát fal fel a raktárakban. Kulcsár Ferenc Pistinek nincs ki mind a négy kereke Pistinek nincs ki mind a négy kereke. Rám kiált, hogy miért szedek virágot, mért fésülöm annyit rongybabám haját. Szerintem mindez helyénvaló. Hiszen ő is kavicsokat dobál, nagy-nagy kábeltekercseken lovagol, s a hajamat simogatja néha. Akkor miért ugrál? e egyszer egy szegény ember, aki nagy álmodozó volt. Amije nem volt, arról egyszerűen álmodozni kezdett. Miután pedig nagyon szegény volt, nagyon sok álma volt. És azt mondta magában, szegény a fene, mert ö éppenséggel a leggazdagabbakkal is vetekszik. És mint a szegény embereknek általában, jó szive volt neki, azon törte a fejét, miképpen is oszthatná meg az ö gazdagságát másokkal. Szóba elegyedett az emberekkel, de hamarosan rájött, hogy álmokból mindenkinek van bőven, mint fűszál az árokparton és még eggyel több is, miért is kérnének továbbiakat. Zavarba jött ettől, már-már úgy volt, hogy ismét szegénynek érzi magát, de csökönyösen hajtogatta: El ne hagyd magad! Sorsa nem változott, így álmai ugyancsak szaporodtak, s már annyi volt belőlük, hogy ha egyenkint gabonaszemmé változnak, emberszem nem látta nagy cipót süthetett volna. Erről elgondolkodván, megvakarta üstökét, vajon mekkora kemencére lenne szüksége, majd sora vette a dolgokat: hány bányásznak kellene ércet hoznia a föld mélyéből, hogy az ércből olyan nagy eke készüljön, hány embert fogadhatna, hogy a földet feltörje, hány emberre és jószágra lenne szükség, hogy a rengeteg gabonaszemet földbe juttassa. Közben álomba szenderült. De álmában is találkozott az emberszem sose látta nagy cipóval, s mikor felébredt, lucskos volt inge a sok munkától. Akkor döbbent rá, hogy az ő álma időközben mesévé változott, s úgy gondolta, szerencsésebb fordulat nem is jöhetett volna. Titokban azt remélte, most már révbe jut élete, hiszen gazdagsághoz jutott, nem akármilyenhez. Mert megtanulta, hogyan kell az álmokból mesét faragni, s mint a jószívvel áldottak, már azon törte a fejét, miképpen is oszthatná meg az ó gazdagságát másokkal. Meg is próbálta azon nyomban, s meséje utat talált némely ember szívéhez, míg másokat hűvösen hagyott. Éber gondolkodású lévén, látta, hogy nagy fába vágta fejszéjét. amikor eképpen próbált segíteni mások szegénységén. Egy éjszaka különös álmot látott, amelyre ébrenlétében is jól emlékezett, s máris hozzálátott, hogy igazi mesét faragjon belőle. De nem bírt vele. Az álmot azonban, melyet nem tudott mesévé alakítani, sose feledte. Akkor sem, mikor további álmait formálta kedves történetekké, s akkor sem, mikor már évek suhantak el fölötte. Titokban gyakran fordult hozzá, óvatosan, gyöngéden formálta, alakítgatta, s a mese lassan- lassan mégiscsak cseperedni kezdett. Aztán kerek egész lett. Azt mondta ekkor a szegény ember: világrajöttét illik valamiképpen emlékezetessé tenni. így hát betért a fogadóba, hogy emlékezetessé tegye a napot. Pénze ugyan nem volt borra, de valamelyik meséjéért valaki mindig meg-megtisztelte egy koccintás erejéig. Már ott tartott, hogy belekezd a legújabb elbeszélésébe, egy társaság unszolta ist amikor hangos dobpergés zavarta meg. A szegény ember elképedve ült, mint ki nem mer hinni a fülének. Odalépett a vastagbaj- szú hírnökhöz. Mondd csak. jól hallottam-e híredet, igaz-e hogy beteg a király legkisebb lánya? Úgy igaz, bizony. És meg se szólal, föl se nevet? így igaz, bólintott a hírnök. És hiába jártak nála messzi földek orvosai, mígnem egy vénséges apóka azt mondta, hogy egy mese adja vissza a királylány egészségét. A szegény embernek nem volt maradása, fölkéredzkedett egy szekérre, mely éppen a király udvarába tartott. Ám mikor a várhoz értek, egy rojtos vállú tiszt megállította őket. Kérdései szigorúak voltak, s a szegény embert leszállította a szekérről. Tehát a király legkisebb lányát akarod földeríteni? Én bizony azt, válaszolta a hosszú útról jött ember. Aztán jó-e a meséd? Majd meghallod hírét, vágta rá a szegény ember. Mégpedig innét egy tapodtat sem engedlek tovább, ha meséd egy negyed részét nekem el nem mondod. Mit volt mit tenni, előadta a meséjének negyed részét. Jó, mondta a tiszt, tovább engedlek, de úgy vigyázz, ha a mesének ezt a részét még- egyszer valakinek elmondod, átok száll rád. A szegény ember bemehetett a várba. Itt egy másik díszes öltözetű férfi tartóztatta fel. Ha el nem mondod meséd negyed részét, tovább nem mehetsz. Mit volt mit tenni, előadta a mese következő részét. Mikor ezen is túl volt, a díszes öltözetű ember megfenyegette, ha ezt a meserészt mégegyszer a szájára veszi, átkozott lesz, amíg a földön él. Mire a szegény embert a királylány elé engedték, a meséjét már nem mondhatta el, mert közben átokkal fenyegették meg, ha elmondja. Ott állt a szegény ember, megfosztva legszebb munkájától, de szemében nyoma sem volt a szomorúságnak. Először is a királyhoz fordult, s így szólt: A teremben rajtam és a lánya- don kívül senki sem maradhat. Felhördültek a jelenlevők, a király is haragra gerjedt, de a szegény ember figyelmeztető hangon tovább folytatta: Mert máskülönben meg nem tudom gyógyítani a beteget. A királyon erőt vett a reménykedés és magára hagyta lányát az idegennel. A szegény ember pedig megfogta a királylány székét, az ablakhoz vitte, és ott árnyékba tette. Ó maga pedig az ablak elé állt, hogy a királylány jól láthassa. És akkor beszélni kezdett. De milyen beszéd volt ez? A halak néma tátogása. Ám hogy a királylány valamit értsen a furcsa játékból, kezével mutogatott, olykor dallamokat dúdolt, időnként mosolygott vagy kacagott, de volt, hogy könnyét is hullatta, aszerint, hogy a magában mondott mese melyik részénél tartott. Mert félt az átkoktól, melyekkel megfenyegették, gondolta, talán némajátékkal is célba ér. Mikor a mese különös előadásának végére jutott, így szólt: Most pedig hallgasd meg kicsi királylány e furcsa mesének történetét. Élt egyszer egy szegény ember, aki nagy álmodozó volt... Mire á szegény ember elmondta élete történetét, a királylány már mellette ült, s figyelmével úgy csüngött a szegény emberen, mint alma a fán. Sose hallottam még ilyet, mondta őszinte örömmel, és ha ilyen talpraesett vagy, biztosan tudod a megoldást, hogyan is ismerhetném meg a mesédet, melyet az átok végett el nem mondhatsz. Töprengtek órák hosszat, kétszer is bekopogtatott a király, s mikor lánya hangját hallotta - kérlek jó atyám, hagyj még magunkra -, boldogságtól repesve bólintott rá. Ha el nem mondhatod, szólt a kicsi királylány, írd le azt nékem jóember. A szegény ember mondta nyomban, hogy az írásra előbb tanítsa meg. Volt nagy boldogság mindkettőjükben, s jött a király, jött az udvari sereg, ámultak-bámultak, miként kacag a királylány. Mikor pedig a kicsi királylány elolvasta a könyvvé terebélyesedett mesét, s el azt az öreg király, így hozott törvényt a bölcs ember: Mától fogva kincsként bánjatok vele, mutatta az udvari nép felé a mesék könyvét, mert csodákra képes, mert ott is gyógyít, ahol már sok minden más csődöt mondott. Aztán jókedvükben nagy lakomát csaptak, ettek, ittak, nótáztak. Holnap legyenek a ti vendégeitek. GONDOLKODOM, TEHÁT... NYELVI TALÁLÓS KÉRDÉSEK Melyik hő ad vizet? Melyik kar nem adja ki szívesen a pénzt? Melyik ág nem hervad el soha? Melyik körből látod meg magadat? Melyik kor a legédesebb? Melyik cső vezet az emeletre? Melyik ló vágószerszám? Segítségül az első kérdésre a válasz: felhő. HÁNY IIYEN - HÁNY OLYAN? Hány háromszöget és hány négyzetet lehet ezen az ábrán összeszámolni? Vigyázz, az egyik fajtából jóval többet, mint a másikból! Nos? MEGFEJTÉS A január 13-i számunkban közölt feladatok megfejtése: a 3-as; szánkázás. Nyertesek: Lengyel Bél«, Padány (Padán); Ádám Mihály, Bohumín; Rákóczi Diana, Komárno (Komárno); Dusza Júlia, Deresk (Drzkovce); Fülöp Henrik, Érsekújvár (Nővé Zámky). Poór József A SZEGÉNY EMBER MESÉJE ÚJSZÚ 18 1984.1.27.
