Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-29 / 26. szám

> »- Kezdjük az ismerkedést a harci hagyományok emlékszobájában -, ezekkel a szavakkal fogad Jozef Vyhnalík, a Szlovák Nemzeti Felkelés tüzéregység parancsnokának politikai helyettese. - Féltő gonddal ápoljuk a hagyományokat. A bevonulás után az újon­cok az emlékszobában ismerkednek meg az egység múltjával, jelenével és eredményeivel. Felsö-Garam mente központjában a helyőrség egy­kori parancsnoka már 1944 nyarán felvette a kapcsola­tot a partizánokkal. A laktanya egészségügyi részlegén jöttek össze megbeszélésre. Már a következő héten megrakott autók hagyták el a helyőrséget. Fegyvert, élelmiszert vittek a hegyekbe. Samuel Sekuris őrnagy sokat kockáztatott, de nem félt, fel volt rá készülve, hogy az adbtt pillanatban katonáival együtt átáll a parti­zánokhoz.- Amikor kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, ebben a laktanyában formálódtak a századok, az ütegek. Egymás után indultak a frontra, hogy felvegyék a har­cot a fasisztákkal - mondja Jozef Vyhnalík. - A helyőr­ség parancsnoka a második taktikai csoport tüzérségé­nek lett a parancsnoka. Fiatal, kemény tekintetű férfi néz le a panelon levő fényképről. Ki tudja, mikor készült a felvétel, békeidő­ben-e vagy már a harcok idején? Minden bizonnyal maga sem tudta, hogy életében ez lesz az utolsó fénykép. Később ugyanis fogságba esett, néhány hét­tel a háború befejezése előtt a mauthauseni koncentrá­ciós táborban végeztek vele a fasiszták. így álltak bosszút a felkelés egyik derék harcosán és parancsno- nokán. Az említett felvétel mellett számos korabeli fénykép idézi a dicső napokat. Az egyiken éppen fegyvert kapnak a felkelés katonái, a másikon vidáman mene­• A laktanya előtt a Felkelés napjaiban (Archív felvétel) NEM HOZNAK SZÉGYENT HÍMJEIKRE telnek a kijelölt körzetbe. Az egyiken asszonyokat látni, akik látogatóba jöttek. Aztán a visszavonulás keserű pillanatait láthatja az ember. Fáradt, kimerült katonák a hegyekbe tartanak, hogy partizánként folytassák a harcot.- Az egység 1945 elején újraszerveződött - folytatja a parancsnok politikai helyettese. - A csapatzászlót 1954-ben kapta meg. Azóta sok év telt el. Sok, valóban sok, de ezek eredményekben igen gazdagok voltak. Erről tanúskodnak az emlékszoba további paneljai is. A harci és politikai kiképzés ered­ményeiért a csapatzászlót a Kiváló Munkáért, a Fegy­verbarátság elmélyítéséért kitüntetéssel, a Vörös Csil­lag Érdemrenddel, és számos más emlékéremmel dekorálták. A Jan Sverma laktanyában lévő egység 1970-ben kapta meg a Szlovák Nemzeti Felkelés Egysége elnevezést.- Gyakran látogatnak el hozzánk az SZNF egykori harcosai: Cyril Kuchta, Ondrej Brt'ko nyugalmazott őrnagy, vagy Ján Gregor tartalékos alezredes, aki az egységben szolgált. Az udvarról vezényszavak hallatszanak be. Nem időzünk sokáig az emlékszobában, azokhoz tartunk, akik az egység forradalmi hagyományait ápolják, foly­tatják. Vladimir Homolka tizedes, akit a közelmúltban vettek fel a pártba tagjelöltnek, fél szakaszával a bemé­rést gyakorolja.- A téli éleslövészet jól sikerült - jegyzi meg a kikép­zés szünetében - azóta természetesen újoncok jöttek közénk, de mindent megteszünk azért, hogy a közeli szemle és az éleslövészet jó vagy kiváló osztályzatra sikerüljön.- Erre tettünk ígéretet az évforduló tiszteletére a kötelezettségvállalásunkban is - viszi tovább a szót Igor Nemcok alhadnagy, szakaszparancsnok. Újabb lőelemeket határoz meg a félszakasznak. Egy ideig szótlanul nézzük a gyakorlatozó katonákat. Meg­csodáljuk az irányzó fürgeségét, a lövegzárkezelök gyorsaságát. Közben kísérőm megjegyzi:- Az alhadnagy a múlt év végén került hozzánk. Az egyik közeli szövetkezetben mérnökként dolgozott. A pártszervezet küldte hozzánk. Egyelőre továbbszol­gáló, de szeretnénk, ha hivatásos katona lenne belőle. Ügyes fiú, az egyik legjobb szakaszparancsnokunk. Távolabb a sorozatvetövel ismerkednek a tanzászló­alj katonái. A híradósok a laktanya udvarának különbö­ző helyeiről küldik a „rejtjelezett“ parancsokat. Az őrszobából váltásra indul az őrség. Egyszóval minden megy a maga rendje szerint, amikor riadót jelezve felbúg a sziréna. A katonák szétoszlanak, mindenki siet a kijelölt helyre. Pár perc múlva már kigördül a kapun a forgalomirányítók járműve, amelyet a felderítő alegy­ség követ. Robert Riéánek őrnagy, az egység pártalap- szervezetének az elnöke is teljes felszereléssel áll a laktanya udvarán. Nézi az egymás után távozó alegységeket, majd ezt mondja:- Fegyelmezetten végzik feladataikat a katonák. Ott van köztük Ján Hrivnák és Frantisek Lukacoviö hivatá­sos tiszt is, akik munkájukkal kiérdemelték, hogy felve­gyék őket a párttagok sorába. Egyébként örülünk, hogy az utóbbi években nálunk nem fordult elő baleset és a tanszázadból öt fiatalt nyertünk meg a katonai iskolákba. Kocsiba ül, siet a többiek után. Alkonyodon már, amikor a láthatáron feltűnt az első visszatérő katonai jármű. Amint leszálltak a gépkocsikról, összefutottam Marian Doric alhadnaggyal, a SZISZ alapszervezeté­nek elnökével. A tényleges katonai idejét tölti, de mint a katonák mondják, tekintélye van.- A kiképzés, a gyakorlat mellett katonáink a szakkö­ri tevékenységből is kiveszik a részüket - mondja, miközben lekapcsolja tiszti derékszíját. - Zenekarunk a néphadsereg seregszemléjén vesz részt. Amíg idáig eljutottak, több vetélkedőn kellett helytállniuk. A Vörös zászló nyomában versenyben a négytagú csoportunk a magasabb egység vetélkedőjén a második helyen végzett. Van modellező, fényképészeti szakkörünk. Hét katona, illetve tiszt pionírraj vezetőjeként tevékenyke­dik. Hetente négyszer vetítünk filmet. Kiváló újítóink is vannak. Számos iskolával, üzemmel tartanak fenn kapcsola­tot. Mindenben és mindenkor segítik a népi milícia, a Honvédelmi Szövetség munkáját. Erről tanúskodik az is, hogy megkapták a Honvédelmi Nevelésért kitünte­tést. Arra a legbüszkébbek, hogy mély baráti kapcsolat fűzi őket az egyik szovjet tüzéregységhez, amellyel közös harcászati gyakorlaton vesznek részt.- Az SZNF 40. évfordulója alkalmából egységünk számos rendezvényt szervez - újságolja Vilém Urbá- nek tisztjelölt, szakaszvezető. - Mint minden más alkalommal most is szívesen látjuk majd a laktanyában az iskolásokat, a pionírokat. Nemcsak az emlékszobát, hanem a harci technikát is megmutatjuk nekik. Bármilyen nehezemre esik is, búcsúzni kell. A szá­zadok, az ütegek szálláskörletében egymás után hang­zik fel az ügyeletesek elnyújtott kiáltása: takarodó! A szobákban kialszik a fény. A katonák pihennek, hogy holnapra, az új kiképzési napra erőt gyűjtsenek, hogy itteni szolgálati idejük alatt tovább öregbítsék a gazdag múltú egység hírnevét. NEMETH JANOS Aj szú 9 984. VI. 29. A prócska gyöngy a kagylóban. Ahogy a nap megérinti sugaraival, ragyogni kezd. Vajon él-e az a gyöngy­halász, aki felhozta a tenger mélyéből - gondolom, miközben a házigazda szebbnél szebb, ragyogóbbnál ragyo­góbb kagylókat ad a kezembe.- Ezekkel dolgozom, ez a nyersanya­gom. S mi készülhet belőlük? Nézzen körül a lakásban - invitál Kaéparu József kagylófaragó egy kis lakásnézőbe. Van mit nézni, van min elámulni egy-egy gyöngyház-dombormű, gyöngyházzal ki­rakott szelence vagy doboz láttán. Majd amikor a sok csillogástól káprázni kezdett a szemem, Pepi bácsi, - mert Dunaszer- dahelyen (Dunajská Streda) és környé­kén így ismeri öt mindenki - mesélni kezdett.- Talán száz éve is annak, hogy nagy­apám Bécsben kitanulta a gombkészítő mesterséget. Akkor még minden gomb gyöngyházból készült, sajnos ma már a műanyag kiszorította ezt a csodálato­san szép nyersanyagot - sóhajtott fel.- Amikor hazatért Csehországba és 2írovnice községben letelepedett, meg­tanította a község lakosait is a mestersé­gére. Azután nem volt olyan család, ame­lyik ne gombkészítéssel foglalkozott vol­na. Nem csoda, hogy én is megtanultam. De van egy nagybátyám, aki nem elége­dett meg csupán a gyöngyházgomb ké­szítésével. Kikísérletezte, hogy a kagyló gyöngyház rétegéből mást is lehet készí­teni. Én sem elégedtem meg azzal, amire ó tanított, kísérleteztem, faragtam, vés­tem a kagylókat... Amikor megnősült, elhagyta faluját, és Dunaszerdahelyre költözött. Az ősi mes­terséget ma már egyedül ő folytatja.- Ez a sötét kagyló Tahitiból, ez a cso­dálatosan szép, zöld színű Indiából, ez pedig Ausztráliából * való - mutatta a kagylókat, majd tovább fűzte a szót. - Csak a keményfalúakkal lehet dolgozni. Ezek mély tengerekből kerülnek elő, a fa­luk vastag, hiszen csak így tudják megvé­deni magukat a rettenetes nyomástól. Ezekből lehet csodálatos dolgokat kihoz­ni - simogatta szemével valamennyit. Miközben a ház pincéjében levő mű­helybe vezetett, válaszolt arra a kérdés­re, mi mindent készített már kagylóból. Serlegeket, plaketteket, brossokat, apró gyöngyöket, de őt kérik fel ha a páratlan értékű és szépségű gyöngyházberaká- sos bútorokat kell restaurálni. Barátait gyakran lepi meg gyöngyház-dombormű- vekkel. A műhelyben egymás mellett áll­nak a gépek, alattuk csőrendszer húzó­dik és mindent finom fehér por borit. - Ez itt az én találmányom - mutatott Pepi bácsi a csövekre, majd elmagyarázta, hogy a kagylópor kiváló talajjavító s az elszívóberendezés egyenesen a kertjébe szórja a port. - Sok időt töltök itt, s ha dolgozni kezdek, elfeledkezem minden­ről, azon vagyok, hogy minél előbb elké­szüljön a művem. Ilyenkor a feleségem is hiába hív, hogy tálalva van, meg sem hallom. Cselhez kell folyamodnia, kikap­csolja az áramot s nekem mennem kell. Órás szerettem volna lenni - vallja,- ezért ha a környéken valakinek elrom­lik az órája elhozza nekem, nem tudom visszautasítani - majd elneveti magát.- De csinálok én egyebet is! Mondjam?- kérdezte. - Múltkor az Agrofrigorból kerestek fel, mert az üzemi konyha kat­lanjának egyik alkatrésze eltörött. Tőlem kértek tanácsot, mit csináljanak. Megnéz­tem a hibás alkatrészt, elkértem s még aznap vastag, kemény plexiből kieszter­gáltam. De mondhatok mást is. A mihály- fai szövetkezetben elromlott az öntöző- berendezés. Mivel nem volt pótalkatré­szük, azt is megcsináltam. Vallom, hogy mindent el lehet készíteni, csak akarni kell. Persze, a kagylófaragás az igazi szerelmem. Meg a főzés és én vagyok a legjobb férj is - ugye anyuka, - fordult kedvesen a feleségéhez. A búcsúzásnál tekintetem megállt egy csodálatosan szép, faragott tükörkereten.- Néhány hete még csak félkeret övezte a tükröt. Volt egy kis időm, így az eredeti alapján kifaragtam a hiányzó részt. Ugye nem látni a különbséget - kérdezte su­gárzó arccal. - Pepi bácsi faragni is tud?- tettem fel a kérdést szinte önmagám­nak. - Ez is a mesterségemhez tartozik, hiszen gyakran fa alapra ragasztom a gyöngyházlemezeket. Ebből is megél­nék, de fafaragó mesterből van elég- kagylófaragással viszont Szlovákiában csak én foglalkozom. Azt sajnálom csu­pán, hogy nincs kit beavatnom mestersé­gem titkaiba és én sem fiatalodom, sajnos... Miközben a virágok övezte ösvényen a kapuig kísért, tekintetével megsimogat­ta a bársony szirmú rózsákat. - Talán egyszer gyöngyházból is kifaragom... PÉTERFI SZONYA * \

Next

/
Thumbnails
Contents