Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-06 / 1. szám

ki éha-néha megcsikordul egy-egy fogaskerék, olykor IN „felsikolt“ az egymáshoz dörzsölődő két fémtest, mintha elfáradt volna az öreg batár. A sajtológép mellett állok, figyelem, amint az agyaghurka egyenletesen halad a nyíláson kifelé, s alig másfél méternyire már egyforma szeleteket vág le belőle a penge. Elkészült a nyerstégla. A gépsor végén két középkorú asszony rendezi el a fél­kész terméket, s ha megtelik a paletta, már viszik is a szárítókemence ajtaja felé. A műszak egyhangú ütemét olykor gépzavar teszi változatossá, ilyenkor van idő nyúj­tózkodni egyet, megropogtatni az elgémberedett végtago­kat, gerincet.- A mostani körülmények között bizony egyre gyakrab­ban előfordul, hogy nehezen bírjuk a megkövetelt ütemet - mondja Dusán Rajnoha, a Zlaté Moravce-i téglagyár 2-es számú üzemének energetikusa. Berendezéseink elöre­gedtek, újakra lenne szükség. Tervezünk is egy felújítást, az eredeti elképzelések szerint ezzel már tavaly el kellett volna készülni. Sajnos, nem volt elég pénzünk, ezért, ha minden jól megy, az idén kezdenénk meg a rekonstrukciót, amit 1988-ban szeretnénk befejezni. Nálunk részleges felújításokról nem lehet szó, ez csak amolyan toldozás- foldozás lenne. Időközben ugyanis elviselhetetlenül meg­nőtt a termelésre fordított energiafogyasztásunk is. A meg­lévő három égetókemencénk is mérhetetlenül elöregedett, állagukat sem érdemes megóvni. Tervbe vettük egy új kemence építését, melynek csaknem 60 százalékos ener­giamegtakarítást kell majd számunkra bizotosítania a jelenlegihez képest. Van itt, persze, egyéb összefüggés is, amit ugyancsak figyelembe kell venni. Az üzemben használt szén rossz minősége és a kazánház rossz műszaki állapota következ­tében nagy mennyiségű salak keletkezik, amiben elég magas az el nem égett szén százaléka. Úgy gondolták, kár lenne ezt hulladékként kidobni, amikor bizonyos kezelés után a téglagyártáshoz megfelelő alapanyagként haszno­sítható. Kipróbálták tehát, milyen lesz a tégla minősége, ha az agyaghoz bizonyos mennyiségű salakot is kevernek. Kiderült, a minőségre jól hat, hogy a salakban levő szén az égetőkemencében ugyancsak elég, s mivel ez az izzás a tégla anyagában történik, a termék porózussá válik, ami javítja hőszigetelő tulajdonságait. Az eljárás annyira bevált, hogy ha nincs elegendő hazai salak, hajlandók más „lelőhelyekről“ is beszerezni. Ilyen céllal vették fel a kap­csolatot például a helybeli Calex vállalattal. A módszer hasznosságáról még talán annyit, hogy miután elemez- tették az egyes salakmintákat, volt olyan, amelyben mintegy 15 százaléknyi szén maradt. Minden dicséretes igyekezet ellenére viszont változatlan tény, hogy évről évre romlik a gyártás gazdaságossága. A tavalyelőtti csúcsér­ték csaknem megkérdőjelezte a további üzemelést, hiszen úgy 10 millió koronát érő energia ment rá az évi terme­lésre, ami változatlanul 35 millió téglaegység körül mozog.- Valahol itt lehet már az elviselhetőség határa - mond­ja Duéan Rajnoha. - Ha 1984-ben nem kezdjük el a felújí­tást, könnyen előfordulhat, hogy egy ellenőrzés nyomán a felügyeleti szervek leállítják az üzemet a nagyfokú „pazarlásra“ hivatkozva. A rekonstrukció viszont, javítja majd a termelés gazdaságosságát. Gondo­lom, érdemes egy példát megemlíteni. Maradva az energia- fogyasztásnál, induljunk ki abból, hogy teszem azt 1980- ban több mint 400 terajoule energiára volt szükségünk a terv teljesítéséhez. A felújítás után látványosan vissza­esik ez a szám, s évi 146 terajoule energiával a mainál jóval több terméket állítunk majd elő. A tervek értelmében úgy 3,5 millió téglaegységgel növeljük az évi munkatermelé­kenységet. S van itt még egy figyelemre méltó változás: megszüntetjük a széntüzelésű kazánokat, s átállunk a gázra. Csökken a környezetszennyező hatás, miközben nő a gazdaságosság. Ha mégis úgy gondolnánk, hogy salakra van szükségünk, könnyen be tudjuk szerezni a partnervállalatokból. Kísérőm magyarázatából kiderül, hogy a mostoha körül­mények nem szegték kedvüket, s még most is tesznek erőfeszítéseket a takarékosság érdekében. Szavaira job­ban odafigyelek, hiszen mintha az derülne ki belőlük, néhány perccel ezelőtt tett kijelentéseivel került ellentétbe.- Az elillanó energia legjavát, sajnos, képtelenek va­gyunk pillanatnyilag megmenteni, de ahol úgy látjuk, hogy tehetünk még valamit, nem ülünk egy percig sem ölbe tett kézzel - mondja. Elmondhatom az irodaház fűtésével kapcsolatos esetet. Már 1982-ben fölfigyeltünk rá, hogy a szárítóból túl forró kondenzátum kerül ki, s szökik el kihasználatlanul. Kidolgoztunk tehát egy nem túl bonyolult módszert, amit aztán hasznosítottunk is. Arról volt szó, hogy a kondenzátumot egy hőcserélő állomáson keresztül vezetnénk, ahol leadná az energiát, amit aztán az épület fűtőrendszerébe juttatnánk. A múlt év elején valósítottuk meg ezt, s mit mondjak, az eredmény nagyszerű. Hogy mennyi lett néhány hónap alatt a megtakarítás? - teszi fel nekem, de inkább magának a kérdést. - Mi ezt pontosan kiszámítottuk, s örömünkre 160 tonna megspórolt szénről adhatunk számot - mondja jogos lelkesedéssel. Útközben a téglagyári nyersanyag-lelőhely felé feljegy­zem még, hogy ily módon csökkentették a korábban elillanó kondenzátum légszennyező hatását is. Most, hogy ismét a fagypont alá csökkent a hőmérséklet, ugyancsak nagy hasznát látják ennek az ötletnek. ígéretet kapok rá, tavasszal azt is megtudhatom, mennyi szenet takarítottak meg így egy teljes tél folyamán. Közeledve a lelőhelyhez fokozatosan témát váltunk, hiszen nem véletlen, hogy éppen idetartunk. Ezen a szakaszon valósítottak meg egy A 2-es számú üzem tapasztalt szakembere, Ernesto Mesko molnár további nagyszerű elképzelést. Kísérőm magyarázza is, mire kell figyelni.- íme, a központi szállítószalag - mutatja. - Annak idején öt darab hasonlóra volt itt szükség. Mi annyit tettünk, hogy a szükségnek megfelelően átrendeztük a szállítóesz­közöket. A műszaki leírásoktól megóvom, azt viszont nem titkolom el, mennyire hasznos beavatkozás volt ez. így egyszerűbb lett az agyag kitermelése, munkaerőt is meg­takarítottunk, és az energiafogyasztást csökkentettük. Különösen jelentős, hogy az összes munkát az üzemelés közben végeztük, nem korlátoztuk a termelést sem. xxx Slavomír Eliáé mérnököt magam kértem meg, ha van rá mód, beszélgessünk, hiszen annyi rosszat hallottam már az egyes számú üzemről, hogy a kíváncsiság nem hagy nyugton. Itteni igazgatóként ő tudná igazán megcáfolni az esetleges hamis információkat. Kertelés nélkül mondja ki véleményét, szívesebben beszélne velem bármiről, de ha találkozunk, mindenre őszinte választ ad. Állta az adott szavát. Meglepő képet kaptam erről a látszólag modern üzemről. Nyolc éve már, hogy befejezték a régi és elavult egyes számú üzem felújítását. Ez a beavatkozás, persze, csak papíron volt rekonstrukció címen vezetve, a valóság­ban egy vadonatúj üzem épült fel. E csalásra és az előírások bizonyos fokú megkerülésére nyilván a kényszer vezette rá az illetékeseket, gondolom, más mód nem volt a beruházásra. Ma már mindez nem sokat számít, a lényeg a fontos: elkészült egy korszerű üzem. A lelkese­désnek aztán a terfnelés megkezdése vetett nagyon gyorsan véget. Na de lássuk a tényeket.- A tervek szerint 59 millió téglaegységet kéne évente gyártanunk, ebben már benne van a tervezett 750 ezer négyzetméternyi égetett tetöfedöanyag is - mondja Eliáá mérnök. Mielőtt folytatná, előhúzza a kimutatásokat, majd mutatóujjával a papír közepébe bök. - Itt áll viszont fehéren feketével, hogy legjobb esetben is csak 45 millió téglaegységet tudtunk gyártani. Ez 1981-ben sikerült. Ami a fedőlemezeket illeti, az eddigi legjobb eredményt még 1978-ban értük el, akkor 335 ezer négyzetmétert gyártot­tunk belőle. Elég beszédes számok, ugye? - fordul felém, mielőtt viszont bármit is mondhatnék, folytatja. - Mostaná­Ha megtelik a paletta, azonnal viszik a szárítóba ban rengeteg megalapozatlan vélemény kel szárnyra a téglagyártással kapcsolatban. Viszont korszerű felsze- reltségü üzemünk példája is bizonyítja, válságban van hazánkban a téglagyártás. Vajon elfogadható ez az utóbbi állítás? Az üzem terme­lési programjából kiderül, a már említett fedölemezeken kívül hagyományos tömör téglát gyártanak itt. Ennyi év után viszont még egy esetben sem sikerült a tervet teljesíteniük. Félő, hogy az egykori elképzeléseket ez az üzem már sosem tudja valóra váltani.- Annyi bajunk van ezzel az egységgel, hogy elmondani is nehéz. A gépsorokat pédául nagyon kicsi helyre szerel­ték fel, - mondja Eliáá mérnök. - Nálunk ugyanabban a csarnokban van a nyersanyag-előkészítő részleg és a feldolgozó szakasz is, ami nem szokásos. Több gépet helytelenül alkalmaztak itt, de még a szállítószalagokkal szemben is vannak kifogásaink.- Nézze - mutat maga köré a csarnokban - itt annyiféle külföldi gép működik, hogy jóformán el sem tudunk a már­kák között igazodni. Ez a vegyes felállítás csak bonyolítja a helyzetet az üzemeltetésnél és karbantartásnál is. Az alkatrészek beszerzésével kapcsolatos nehézségekről regényt lehetne írni. Közben már az égetökemence mellett járunk, amely ugyancsak rengeteg bosszúságra szolgáltatott okot. Azért, mert egyenetlenül égeti ki a termékeket. Amíg a felső részeiben elhelyezett téglák csaknem megégnek, alul még félig nyers az összes. Az igazgató már csupán fanyar mosoly kíséretében szögezi le, hogy a kemence ráadásul rövid is, s ennek következtében rendszeresen felborul a termelés folytonossága. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy komoly nehézségek merültek fel a szakképzett munkaerő-ellátás terén, nem marad túl sok esély arra, hogy némiképp mégis vigasztalódjunk. Pedig, mint az üzemben egyre többen hangoztatják, kiutat találni feltétle­nül kell.- Igen, ilyen vonatkozásban mi is elég gyakran „feliz­zunk“, s nincs nyugtunk, amíg ismét egy kudarc nem ér bennünket - jelez vissza az általam kifejtett véleményre Eliáé mérnök. - Gondban, bajban voltunk nemrég a kar­bantartással, valamint a munkaidőkihasználással. Akadtak olyan alkalmazottak is, akik rendszeresen nem jöttek dolgozni. Ezektől fokozatosan szeretnénk megszabadulni. Amúgy is van elég gondunk, nem óhajtjuk ezt még fokozni. A karbantartás megszervezése már komolyabb fejtörést igényelt. Nagyon gyorsan megéreztük hiányát az éjszakai műszakban. Miután letudtuk ezt a gondot, fokoza­tosan megnőtt a munkatermelékenység is. Az abszolút kiutat illetően azonban már eléggé pesszimista vagyok. Azokat a hibákat, amelyeket a tervező halmozott fel, fokozatosan mérsékeljük. Félő, hogy az üzem gazdasági mérlegét még így sem tudjuk egyenesbe hozni, viszont mindenképpen menteni próbáljuk azt, ami menthető. A termékváltással ezt akarják elérni. 1983 elején kezd­ték meg egy újfajta, háromlyukú tégla gyártását, amely jobban igazítható a nyersanyag és a berendezések minő­ségéhez. A téglagyártásunk válságával kapcsolatos kér­désre már ugyancsak megadható a válasz. A két üzem esete is bizonyítja, hogy az iparág rengeteg gonddal, bajjal küzd. Ha tehát most határozottan állítom, hogy téglagyár­tásunk válságos időszakát éli, hadd tegyem hozzá - ezt a következtetést nem csupán a két példa alapján vontam le. KESZELI BÉLA TEGLAGYÁRTÁSUNK JELEIÜL Ivan Surda, az adagológép mellett dolgozik (A szerző felvé­telei)

Next

/
Thumbnails
Contents