Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-15 / 24. szám

A­► ÚJ SZÚ 5 Nyugatnémet szakértők a KAL-007 utolsó útjáról Ml OKOZTA A DÉL-KOREAI GÉP TRAGÉDIÁJÁT? Amerikai részről ma is gyakran hivat­koznak szovjetellenes kirohanásaikban a KAL-007 dél-koreai polgári repülőgép 240 utasának és szokatlanul magas lét­számú 29 (!) főnyi személyzetének tavaly szeptember 1 -i tragédiájára. Pekingi láto­gatása alkalmával az amerikai elnök is­mét éles támadást intézett a Szovjetunió ellen, megismételve a már ismert váda­kat. Úgy látszik, Reagan elnököt nem érdeklik a tények, vagy nem ismeri azo­kat, ami annál rosszabb, hiszen magatar­tásától és döntésétől milliók élete függhet. Pedig vannak ilyen tények. Egy nyu­gatnémet pilótákból és légi irányítókból álló csoport külön vizsgálatot folytatott, mert súlyos ellentmondásokat fedeztek fel az amerikaiak nyilatkozataiban, s lelki- ismereti kérdést csináltak a valóság fel­derítéséből. A szakértők közül azonban csupán Rudolf Braunburg, a Lufthansa volt fópilótája vállalkozott a tapasztalatok ismertetésére és a kérdések megvála­szolására. A többiek még aktív szolgálat­ban vannak, s ezért inkognitóban akar­nak maradni, mert nyilvános szereplésük az állásukba kerülhet. az 1-es számú munkabizottság elnöke, dr. Welch, a georgiai egyetem (USA) tanára kijelentette: a Skylab S190B ka­merájának felvétele az 1:50 ezres nagyí­tásban 60 százalékos pontossággal, a Landsrat nevű szenzor 40 százalékos pontossággal adja vissza az egyes tár­gyak részleteit. F. Doyle, amerikai szakértő ugyan­ezen a tanácskozáson megállapította, hogy ,,a szóban forgó elektronikus rend­szerek pontosságával kapcsolatos eufó­ria teljesen indokolatlan. A Landsrat mul- tispektrális felvevő 1:1 milliós léptékben képes ugyan felvételeket készíteni, de az abból származó nagyítások egy ponton túl már legfeljebb tapétának használ­hatók“... A nyugatnémet szakértők szerint az amerikai politikusok blöffölnek, amikor arra hivatkoznak, hogy mesterséges mű­holdjaik segítségével „mindent látnak“, s ennek a hiszékeny emberek, köztük még nyugat-európai politikusok és újság­írók is bedőlnek. A blöffölésre utal, hogy a NATO-tanács és a hadügyminiszterek A Korean Air Lines Boeing 747-ese. Ugyanilyen volt az a gép, amellyel a példátlan provokációt végrehajtották. A nyugat-németországi Sauerland fe- nyóerdökkel övezett, dombos hegyvonu­latai között rejtőző faluban, Waldroelben, a Felsenweg 14 szám alatt épített magá­nak házat Rudolf Braunburg, a Lufthansa időközben nyugállományba vonult föpiló- tája, több, repüléssel kapcsolatos szak­könyv és regény szerzője. Rudolf Braunburgot, a szakértői cso­portnak a dél-koreai gép letevésével kap­csolatos magánvizsgálódásai során szerzett tapasztalatairól faggatom. Ma már tudjuk - mondja: - a KAL-007 „elkalandozását“ az első perctől az utol­sóig figyelemmel kísérték. Először is egy mesterséges hold segítségével, amely a repülés ideje alatt háromszor pásztázta végig a területet. Megfigyelést végzett egy AWACS és egy RC-135, valamint egy Orion P3 jelzésű amerikai felderítő­gép és a tengeren egy amerikai hadihajó. A gépek az amerikai radarfigyelő szolgá­lattal álltak összeköttetésben. S végül az adott időpontban még egy koreai utas- szállító gép, a KAL-0015-ös tartózkodott a térségben, amely a kijelölt nemzetközi légifolyosón haladt. A közte és a KAL-007 közötti 500 kilométeres folyo­sóban manőverezett az AWACS, az RC-135-ös és az Orion P3-as felderítő. Az amerikaiak azt állítják, hogy a 200—480 kilométeres magasságban keringő műholdjaik segítségével meg tudják különböztetni a tábornokot a köz­katonától, s elolvasható az irkutszki park­ban ülő ember kezében tartott Pravda címe. F. M. szerint (egy másik nyugatnémet szakértő - A szerző) erre nézve mérv­adónak nem a politikusok, hanem a szak­értők nyilatkozatait kell tekinteni. Dr. Jörg Albertz, a darmstadti műszaki főiskola tanára szerint ez az állítás technikai non­szensz. Ha ugyanis feltételezzük, hogy az űrbolygó felvevókamerájának objek- tívja 120 centiméteres fókusztávolsággal rendelkezik, akkor az említett magasság­ból 12 kilométeres sávot, azaz egy felvé­tellel 144 négyzetkilométert tud befogni. Ha a Pravda oldala egy méter széles lenne, akkor a felvételen századmillimé­teres nagyságban jelentkezne. A Pravda címét tehát a műholdfelvételeken nem lehet elolvasni.- Ne higgyünk tehát annak az amerikai állításnak, miszerint a műholdak útján mindent látnak?- Erre nézve maguknak az amerikai szakértőknek a véleménye az irányadó. Erről pedig F. M., a kutatásokat végző egyik nyugatnémet pilóta érdekes állás- foglalásokat idéz. 1982. április 14—16-án Canberrában a műholdas felméréssel és fotometriával foglalkozó nemzetközi társaság ülésén titkos ülésein az utóbbi években az ame­rikaiak többször is „bizonyítékokat" szol­gáltattak a szovjet SS-20-as rakétákról, azok újabb és újabb kilövőállomásairól. De amikor egyes NATO-országok tábor­nokai a felvételeket kérték, csak rajzokat ábrázoló diákat kaptak, arra való hivatko­zással, hogy az eredeti felvételek „szigo­rúan titkosak, mert elárulhatják a felderí­tés módszereit“. S ez a magyarázat arra is, hogy vállal­ták a kockázatot: egy utasszállító gépet küldtek a szovjet légtérbe, az ugyanis azt a reakciót válthatta ki a szovjet légvéde­lem részéről, amire az amerikaiak kíván­csiak voltak, s amit sem a mesterséges holdakkal, sem pedig a saját katonai felderítőgépeikkel nem'tudtak kiprovokál­ni. A mesterséges hold ugyanis nem vált ki semmilyen földi reakciót, a katonai felde­rítőgépeket pedig, mint azt sok eset tanú­sítja, behatolás esetén megsemmisítik. Hogy ez egy utasszállítóval is megtörtén­het, nos, erre minden bizonnyal nem számítottak, vagy ha igen, mint elkerül­hetetlen áldozatot, ezt is bekalkulálták.- Az amerikaiak mindvégig kitartottak amellett, hogy a dél-koreai gép eltévedt, pilótája nem vette észre, hogy órákon át 500 kilométeres mélységben szovjet fel­ségterület fölött repült.- Ez kizárt dolog. Magam is többször repültem ezen az útvonalon, amit a világ egyik legbiztonságosabb útvonalának tartok, mert állandó megfigyelés alatt áll, mind szovjet, mind amerikai részről, ami megkönnyíti a pilóták dolgát. Azonkívül a szóban forgó gépen, a Boeing-747-esen három egymástól füg­getlen, automatikus navigációs berende­zés működik. Ha azonban valamilyen oknál fogva mind a három meghibásodott volna, a pilótának akkor is lehetősége lett volna a gép helyzetét meghatározni, és a „tévedést“ korrigálni. A radarberende­zést földi visszhangjelzésre állítva, pon­tosan követni tudta volna a Kamcsatka- félsziget vonalát, s látta volna, hogy rossz vonalon halad. S még valami: az amerikaiak ebben a térségben tizenöt földi irányító- és ra­darállomással rendelkeznek, nem be­szélve a szovjet irányítókról, amelyek számát nem ismerjük.- Az amerikaiak szerint a katonai ra­darállomások nem tudnak összeköttetés­be lépni polgári gépekkel.- Ez nem igaz. A Boeing-747-es bár­melyik amerikai radarállomással kapcso­latot létesíthetett volna, arról nem is szól­va, hogy a szovjet repülésirányítási szak­könyv szerint bármely, a légtérbe tévedt idegen gép kapcsolatba léphet a szovjet légvédelemmel a 121,5 megaherzen. S Ogarkov marsall szerint a koreai gép pilótája több felszólítást kapott e hullám­hosszon, de nem válaszolt.- Egy másik verzió szerint a térségben uralkodó rossz időjárás is szerepet játsz­hatott az eltérésben, továbbá, hogy a szovjet pilóták egyértelműen felismer­hették, hogy egy utasszállítóval van dolguk.-Ami az időjárást illeti: A széljárás a kérdéses időpontban nyugat-keleti irá­nyú volt, tehát éppen az ellenkező irány­ba, a tenger és nem a szárazföld felé kellett volna hogy sodorja a gépet, ezt a hatást azonban a gép korrigálni tudja. F. M. a következőket teszi hozzá:-A látási viszonyokról Goto Takeda, japán repülőtábornok nyilatkozott. Közlé­se szerint, amit senki sem cáfolt meg, 1983. szeptembern 1-én a Szahalin- és Hokkaido-szigetek térségében, 6,30 per­cig teljes sötétség uralkodott. A nap 6 óra 50 perckor kelt, a gépet pedig 6 óra 34 perckor lőtték le. A tábornok továbbá kijelentette, hogy a szovjet vadászok so­ha nem közelítették meg két kilométernél jobban a gépet. Ahhoz azonban, hogy a jelzéseket leolvasnassák, 300 méter­nyire kellett volna megközelíteniük. S végül a Suhoz-15-OE gép pilótája (ö kapott parancsot a gép megsemmisí­tésére) a földi irányító központnak arra a kérdésére, hogy milyennek látja a gé­pet, azt felelte, hogy „sötét, mint a halál“, s hogy semmit sem tud rajta felfedezni, csupán egy vörös fényt a gép alján. A szovjet földi irányítóállomások és a vadászgép pilótáival folytatott beszél­getések magnófelvételeiből kiderült, hogy tíz szovjet vadászgép kísérelte meg leszállásra kényszeríteni a gépet, s csak a tizedik kapott túzparancsot, akkor, ami­kor a gép a szovjet légtér elhagyására készült. A KAL-007 összesen 5 óra 26 percet tartózkodott szovjet légtérben, s több mint két órán át tartott közte és a szovjet vadászok között az üldözés.- És mi lehetett a sötétbe burkolódzó gép alján a vörös fényforrás? F. M. szerint „a gép alatt elterülő tájat tapogató lézer bocsát ki ilyen fényforrást. Ez a lézer egycentinyi eltéréssel tudja letapogatni az alatta elterülő tájat és objektumokat.“- önök szerint a KAL-007-es számára kijelölt pályán egy másik dél-koreai utasszállító, a KAL-0015-ös repült.- A KAL-0015-ös ugyancsak Boeing-747-es utasszállító, és szintén Anchorage-ban szállt fel. S noha ez a má­sodik gép még meg sem érkezett Ancho- rage-ba, amikor az elsőnek már el kellett volna indulnia, az, megmagyarázhatatlan okok miatt, bevárta a KAL-0015-öst, amellyel aztán később mindössze négy­perces eltéréssel, párhuzamosan repült. Ez a tény akkor vált különösen gya­nússá, amikor kiderült, hogy a KAL-0015-ös időnként pozíciójelzést adott a KAL-007-es nevében. A repülés utolsó szakaszában a japán földi irányító központ helyzetjelentésére válaszolva a 0015-ös pilótája „a gépen minden rendben“ megnyugtató választ adta, no­ha a KAL-007-est akkor már lelőtték. Más szóval: a földi irányítók a halott kapitány jelentését vették. Csakhogy az egymástól 500 kilométeres távolságra le­vő légtérben eltérő időjárási viszonyok uralkodtak, amit valaki figyelmen kívül hagyott, s ez leplezte le a csalást.- A gépen 269 személy tartózkodott, de a dél-koreai légitársaság csak a főpi­lóta, a másodpilóta és a fedélzeti mérnök nevét hozta nyilvánosságra az utasoké mellett.- Igen, ez újabb rendkívül fontos té­nyező. A Lufthansa közismert a gépein nyújtott kitűnő szolgáltatásairól is. Ne­künk ehhez, a pilótákat is beleértve, mind­össze tizenhét főre van szükségünk. Mit csinált a KAL-007 fedélzetén plusz tizen­két személy, s miért nem hozták nyilvá­nosságra a személyzet adatait? Talán éppen azért, mert egy részük ügynök volt, akiket erre a speciális feladatra ké­peztek ki.- S mi a véleményük a gép letevését követő kutatómunkáról?- Adataink szerint a Szovjetunió 29 hajót küldött ki a mentési és kutatási munkára. Ha titkolnivalója lett volna, alig­ha teszi. Nagy apparátussal vonultak ki az amerikaiak is, akik, ha találtak is valamit, ami a ténymegállapításnál fontos lenne, azt nem kürtölték világgá. A titok­tartáshoz pedig csak akkor fűződhet ér­dekük, ha az adatok nem az ő verziójukat támasztja alá.- Az önök végső következtetése?- A birtokunkba jutott tények és adatok alapján számunkra csupán az egyetlen ésszerű magyarázat marad, az, hogy ez az eset tudatos provokáció volt. Ezt tá­masztja alá az a tény is, hogy egy védel­mi rendszert csak egy ilyen akcióval lehet próbára tenni. A felderítő műholdak erre nem alkalmasak, azoknak más feladatuk van. Itt azonban arról volt szó, hogy egy aktuális, konkrét esetben a másik ország védelmi reakcióját kitapogassák. Szerin­tem ezért tűrték el, sőt minden valószínű­ség szerint előre megtervezték az esetet. (Az F. M.-től idézett megállapítások megjelentek a nyugatnémet pilóták és légiirányítók számára, belső haszná­latra készült Der Flugleiter című, ne­gyedévenként megjelenő kiad­ványban.) Bonn, 1984. május KANYÓ ANDRÁS (Népszabadság)

Next

/
Thumbnails
Contents