Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-08 / 23. szám
Mi viszi rossz utakra a labdarúgást? Négy nap múlva megkezdődik Franciaországban a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcas döntője. Ilyen nagy seregszemle alkalmából mindig kiváncsi az ember: az egyes csapatoknak való szurkoláson túlmenően ugyan milyen élményben, örömben lesz része? Mert ugyebár nemcsak kedvenc válogatottunknak, futballistánknak szurkolunk majd, hanem a jó, látványos, élvezetes futballnak is. A labdarúgást azért találták ki, azért van, hogy szórakozást, kikapcsolódást nyújtson a hétköznapok emberének. De hát hogy is állunk napjainkban milliók kedvenc sportjával? 20. SZÁZADI JELENSÉG? Mexikóban, az 1970-es világ- bajnokságon teljes pompájában csillogott az a labdarúgás, amilyennek mi szerettük látni ezt a játékot. Az NSZK-ban (1974) és két évvel korábban az Európa-baj- nokságon még nyújtottak némi ízelitőt a futball szépségeiből, de a későbbi EB-n és az argentínai VB-n már egyértelműen a küzdelem dominált, egy-egy csodálatos felvillanást negyedórányi, a nézőknek nem nagyon irhponáló harc követte. Az 1980. évi Európa- bajnokságon pedig már egyetlen szép mérkőzés sem volt, bosz- szantóan unalmas, sportszerűtlen találkozókat láthattunk. És a legutóbbi világbajnokság? A brazilok, a franciák... Az igen. A többiek? Nem kápráztatták el a nézőket. A talán túlságosan pesszimista hangnem után felmerül a kérdés: hát igy múlna el a labdarúgás dicsősége, szépsége? Ki és mi okozza a népszerű játék világméretű hanyatlását? Mert abban bizonyára mindnyájan egyetértünk, hogy napjaink labdarúgása a legtöbbször nem tölti csordultig a szépség és a gyönyörűség poharát. A labdazsonglőröket félreseperték az izomkolosszus mesteremberek, szellemes, szemet gyönyörködtető játék helyett ,,húsdarálás“, védekezés körömszakadtáig, szürke játék, összevissza fut- kosás, kevés gól... Ugyan kit érdekel ez? A válasz adott: világszerte (Európában talán csak Olaszországot és Spanyolországot kivéve) csökken a nézőszám. Ez pedig ok arra, hogy nem kevés szakember, újságíró és szurkoló kimondja: lassan meghal a labdarúgás. Érdeklődés hiányában már a közeljövőben kikopik a testkultúra egységes rendszeréből. Úgy tartják, hogy két-három évtized múltán a futball legfeljebb az idősebb emberek emlékeiben idézi majd a lelátók izgalmát, a mindennapi beszédtémát. Érdekes módon a futurológusok elképzeléseiből, de még a tudományosfantasztikus regényekből is hiányzik, a futball. A jövőkutatók szerint mintha a labdarúgás sajátosan huszadik századi jelenség lenne. Hogy négy-ötszáz esztendő múltán mi lesz, arról felesleges vitát indítani. Arról viszont érdemes elgondolkodni, hogy mi van most, miért jutott oda a játék, ahol van? Milyen tényezők eredményeképpen hanyatlik a sportág? Próbáljuk meg kiegyenesíteni a kérdőjeleket. Természetesen a teljesség igénye nélkül. Mert hát a labdarúgás sokkal bonyolultabb játék, mint az az első pillanatban tűnik. HA FÖLRÚGTA, MEHETETT... Nem kevesen mondják: az NSZK - Hollandia világbajnoki döntő volt az utolsó igazán szép tétmérkőzés. Azóta csak felvillanásokat látni. Két három esztendeje már azt sem. Pedig hát az 1974-es döntő résztvevői is - jól emlékszünk rájuk - már az úgynevezett modern futballt játszották. Mint napjainkban. Mégis, miért ez a különbség? Egyszerű a válasz és elcsépelt: mert mások kergették a labdát akkor, és mások most. Olyan egyéniségek voltak az egyik oldalon, mfnt Beckenbauer, G. Müller, Netzer, Overath, Höness, a másikon pedig Cruyff, Neeskens, Krool, Rep, Blankenburg. Erőfut- ballt, totális labdarúgást produkáltak, de mert klasszisok voltak, valami plusszal, egyénivel is szolgáltak. Képességeik révén még a legkeményebb és legdurvább védelmekkel is meg tudtak birkózni. Amióta nincsenek, sokkal sablonosabb, szárazabb lett a játék. A pályák középszerű labdarúgókkal vannak tele. Ha pedig középszerű futballistákból álló csapatok találkoznak, akkor csak az erő, az erőnlét dominálhat és nem a fut- ballmüvészet, ami megszépíti, élvezhetővé teszi a labdarúgást. Ilyenkor aztán az az együttes eredményesebb, amelyik könyörtelenebb. Az eszközökben nem szabad válogatni - mondja a mai „futball-tizparancsolat“ - az ellenfelet felesleges kímélni. A játékos nincs _ tekintettel senkire és semmire. Ő győzni akar... Kontinensünk pályáin polgárjogot nyert a durvaság. Tizenöthúsz esztendeje, ha a csatár lefutotta az utolsó védőjátékost is és az felrúgta, még oda se ért a játékvezető, a hátvéd már indult az öltözőbe. Alattomosan elkaszálni, felrúgni valakit - ma már semmit sem jelent! Nem véletlenül mondta Bobby Charlton napjaink labdarúgásáról: már eltűnt a szépsége, de még nem annyira látványosan durva, mint az amerikai futball, a rögbi. Pei»ze azért nem egészen ilyen sötét a helyzet. Az nyilvánvaló, hogy a futball nem mehet tovább a pankráció felé vezető úton. Bukósisak és különböző vé- dőöltözetek nélkül nem kelhet versenyre az amerikai labdarúgással, a rögbivel. Marad tehát a másik út: a klasszikus erények megmentése. Biztosra vehető, hogy előbb-utóbb határozott lépések történnek majd a játék látványosságának biztosítására, száműzik majd az alattomosságot és a cinizmust a pályákról. Mert mit látunk sokszor manapság7 Hallgassunk csak meg két szenvedő alanyt - Törőcsik András: ,,Az első percekben menetrendszerűen megkapott kíméletlen és szándékos rúgások után úgy érzem magam, mint a sakkozó, akinek utolsó, mattot jelentő lépése előtt valaki lesöpri bábuit a tábláról... “ Roberto Rivelino, a brazilok egykori híres válogatottja: ,,Aki azt állítja, hogy ma is le lehet venni egy labdát a félpályán és meg lehet vele kockáztatni egy olyan megoldást, amit régen megtapsoltak az emberek, azt felkérem: álljon a középkörbe és én majd három méterről becsúszok neki... Úgy, ahogy nekünk becsúsztak az argentínai világbajnokságon és belevágták aluminium stoplijaikat a vádlinkba. Utána beszélgethetünk majd a sportág jövőjéről. ELHIBÁZOTT FELFOGÁS Rivelino a hat esztendővel ezelőtti világbajnokságot említette. Azóta még nagyobb hajtóvadászat folyik a kimagasló képességű játékosok ellen. (Lásd például az állandóan sérült Maradonát, Zicót, Schustert...). Az ellenfél sportszerű eszközökkel képtelen valakit feltartóztatni, tehát beletapos, fellöki, elkaszálja. Ötször, tízszer, százszor. A játékvezető ilyenkor sípol és ítélkezik. De ez kevés. Az elmúlt időszakban talán egyetlen döntő fontosságú mérkőzésen sem sikerült megfékezni a bíróknak a szabályokat tudatosan megsértő labdarúgókat. Ám ez nem is lehet egyetlen embernek, a játékvezetőnek a feladata. Ha ő vállalná is a kockázatot, csak botrányba fullasztaná a mérkőzést a sorozatos kiállításokkal. A döntő lépéseket másoknak kellene megtenni. Az edzőknek, a szövetségi vezetőknek, vagy még magasabb szinten: a FIFA különböző bizottságaiban székelőknek. (Nemrégen a FIFA zürichi ünnepi ülése alkalmából is szó esett a pályákon egyre jobban elharapódzó erőszakról). Tudatosítani kellene már, hogy napjaink játékvezetői felfogása elhibázott! Nézzünk csak egy gyakorlati példát. Nyilvánvaló tudásbeli különbség van a két csapat között. Az egyik húzza az időt (minden eszközzel!), lassítja a játékot, mert tehetetlen, képzetlen játékosokból áll. A másik viszont akar futballozni, de nem hagyják. Ha gyors akcióba kezd, a képzetlenebb csapat tagjai lerántják, felvágják, beletaposnak. Erre képesek. Többre nem. Mindezt a játékvezető szeme láttára teszik. Ő pedig többnyire békésen szemléli a történeteket, vagy itt-ott belefúj a sípjába. (Valljuk be őszintén: már mi sem hördülünk fel egy-egy ilyen durvaság láttán. Valahogy megszoktuk?!) A játékvezető tehát akaratlanul is a rosszabbul felkészült, gyengébb, durva és kíméletlen futballistákat támogatja, a tehetségtelen, képzetlen labdarúgóknak kedvez, és ezzel akaratlanul is vét a sport, a sportszerű játék alapvető szabályai ellen. Olyan nagy dolog lenne bevezetni az egységes játékvezetői szigort? Mondjuk: az a futballista, aki kézzel visszarántja ellenfelét, azonnal kiállítandó, vagy figyelmeztetés nélkül le kell küldeni a pályáról azt a játékost, aki ellenfelét alattomosan hátulról megrúgja, vagy megkísérli megrúgni (után- rúgás). Ezeknek a megítéléséhez nem kell tv-kamera, visszajátszás, még csak szemüveg sem! Ha a futballista tudja, hogy bizonyos sportszerűtlenségekért kiállítják, akkor óvakodik tőle. Ha tisztában lesz azzal, hogy visszarántásért, a gyávákra jellemző felvágásokért a partvonalon kívülre kerül, hamarosan leszokik ezekről a „védőeszközökről Egy cseppet sem válna a labdarúgás hátrányára a szigor. Arra ösztönözné, kényszerítené a játékosokat, hogy váljanak jobb futballistákká. Ha ugyanis nem lehet a jobbikat, a gyorsabbat, a technikásabbat felrúgni, lerántani, elgáncsolni, akkor nincs más hátra, mint jobban szerelni, ügyesebbé, gyorsabbá válni. Ez lenne a kiút. Az egyénnek és a sportágnak is. Csak a játékvezetők szoríthatják vissza korunk labdarúgásának produktumát, a durvaságot, az erőszakot, a kíméletlenséget, amelyeket divatos szóval férfias játék néven szoktunk emlegetni. Ha ez sikerül, akkor más lesz a kép a mai futballról, amelyet nem a lényege, hanem a rárakódott szennyeződések miatt hagynak cserben a nézők; akik végeredményben a képzett, szellemesen és gólerősen játszó labdarúgókért látogatják a stadionokat. Miért nem részesülnek hát ezek a futballisták megfelelő védelemben?! A PÉNZ ÖRDÖGE Hogy miért agresszívak, durvák, neveletlenek manapság a labdarúgók? Valaki erre azt mondta: mert az elidegenedés korszakát, a terrorizmus korát éljük; miért lennének ez alól kivételek a futballisták?! Ezt fejtegetni túlságosan elvont filozófia lenne. Nézzünk inkább egy kézzelfoghatóbb tényezőt. A pénzt! Már hallani vélem az elkoptatott közhelyet: hiába adnánk valakinek 100 ezer koronát, nem tanul meg futballozni, nem válik futballmű- vésszé. Ez igaz. Ám a beígért csillagászati összegek hallatán még a nagy jövedelmű profik is megszédülnek, és persze ellenfelet - „élve“ - ritkán engednek 16- osuk elé. A kilátásba helyezett jutalom és az erkölcsi siker is fanatizálja a játékosokat, s azt hozza ki belőlük, amire képesek. És rombolni képesek! Az ellenfelet felrúgni is! Ez a könnyebb és az egyszerűbb. így keletkeznek a futballháborúk... Micsoda összegek röpködnek a nyugati profi labdarúgásban! Például az 1981-es junior világ- bajnokságon döntőbe került Katar válogatottja minden tagjának 250 000 (!!) dollárt és egy személyautót ígért az ország gazdag, futballal szórakozó olajsejkje, ha megnyerik a VB-t. 16-18 éves gyerekemberektöl volt szó! Hogy stílusosak legyünk, mivel nyakunkon az EB: az olasz válogatott tagjai 50 ezer dollárt kaptak volna, ha 1980-ban Európa-baj- noki címet szereznek. Mennyit kaphattak akkor a világbajnoki címükért?! Egy friss példa: a Juventus játékosai 100 ezer frankot vágtak zsebre a KEK-győzelemért... MILYEN AZ ARÁNY? Hát így állnak a dolgok kedvenc sportunk háza táján. A játék szépségét illetően nem lehetünk túlságosan derűlátók az idei Európa- bajnokság előtt. Most valaki azt mondhatná: a mai labdarúgás nem szépségverseny. így igaz. Ám azért mégsem futballháborút, cinizmust, botrányokat és hajtóvadászatot szeretnénk látni a franciaországi seregszemlén. Hanem játékot. Hogy is mondta valamikor Me- notti edző? ,,Az európaiak túltakti- kázzák a mérkőzéseket. Mintha katonaságot látnék a gyakorlótéren: precíz mozdulatok, előre megtervezett fordulatok, amelyekben mindenkinek megvan a maga centivel mért feladata, amelyet túzzel-vassal igyekszik végrehajtani. Ebből a futballból elveszett az öröm. Azokra, akik nem tudják magukat teljesen átadni az érzésnek, nálunk Argentínában azt szokták mondani: zokniban zuhanyoznak! így is lehet. De minek?! A futball mindenekelőtt öröm, a játékba feledkezett lélek szárnyalása. .. “ Hm... A „lelkek“ egyre fogynak, a „katonák“ pedig szaporodnak Hogy milyen is az arány kontinensünkön, arról a négy nap múlva kezdődő Európa-bajnokság adhat számot TÖMI VINCE Kemény, könyörtelen játék napjaink labdarúgása (A ŐSTK felvétele ) Pénz, erőszak, játékvezetés # ÚJ szú VASÁRNAPI KIADÁS index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308. Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovicova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava, Jiráskova 5. telefon: 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közéleteknek. 815 80 Bratislava. Vaianského nábrezie 15. II emelet, telefon: 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kcs 13.-*Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad mindert posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS. Ústredná expedicia a ddvoz tlace. 813 81 Bratislava/Gottwaldovo námestie 6 i
