Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-04 / 18. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. május 4. XVII. évfolyam 18. szám Ára 1 korona A Banska Bystrica-i Magasépítő Vállalat dolgozóinak az idén 1132 lakást kell befelezniük és átadniuk a közép-szlovákiai kerületi székhely Rúdlo- vá-Sásová lakótelepén. Itt összesen 6440 lakást, három alapiskolát, hat óvodát építenek fel, s kereskedelmi és szolgáltatási központokat is létesítenek. A vállalat dolgozói a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójának tiszteletére kötelezettséget tettek, hogy 100 millió koronával túlteljesítik az állami terv feladatait. A felvételen a betono- zók szocialista munkabrigádjának ezüstjelvényes tagjai, akik a teljesítménynormát rendszeresen 120 százalékon felül teljesítik, a lakótelep közlekedési útvonalait betonozzák. (A ŐSTK felvétele) V állalataink, üzemeink és intézményeink dolgozói az idei májusi ünnepségek szellemében, valamint a központi párt- és állami szervek felhívására válaszolva további szocialista kötelezettségvállalásokat tesznek a közeledő nagy jubileumi évfordulók, a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca kicsúcso- sodásának, s hazánk szovjet hadsereg által történt felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére. A CSKP KB 10. ülése, amely elsősorban a gépipari, az elektrotechnikai, valamint a kohászati termelés eredményeiről és feladatairól tárgyalt, ahhoz is tájékoztatást nyújtott, hogy a jelenlegi időszakban mire kell összpontosítani a dolgozó kollektívák kezdeményező munkáját. Amint arra a beszámoló is rámutatott, az elmúlt évben az előirányzottnál jobb eredményeket értünk el a termelés intenzitásának és hatékonyságának fokozásában. Ennek köszönhetően gazdaságunk belső és külső egyensúlyi helyzete is kedvezően alakulhatott, s biztatóan megújult a gazdasági növekedés dinamikája. Ez a fejlődés meggyőzően bizonyította a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött út helyességét, főleg azt, hogy belső tartalékaink mozgósításával eleget tudunk tenni a népgazdaság korszerűsítésével, a ’ termelés szerkezeti átépítésével, a gyártmányfejlesztéssel, valamint a nyers- és az alapanyagok, az energia és a tüzelőanyagok takarékosabb fel- használásával járó alapvető követelményeknek. Az összesített eredményekhez az egyes vállalatok és üzemek különböző mértékben járultak hozzá, a kimagaslóan jó teljesítménydk mellett lemaradozók is vannak. Nem mindenhol értették meg az idők szavát, elég sok vállalat maradt adós mind a progresszív fejlesztési irányzatok érvényesítésében, mind pedig az előirányzott termelési feladátok teljesítésében. Ezért elismeréssel kell szólni az olyan- kollektívákról, amelyek példát mutattak a többieknek, s döntő mértékben segítették elő a pozitív eredmények elérését. A Kelet-szlovákiai Vasműben például a bel- és a külkereskedelmi szállítások jelentős túlteljesítése mellett a minőségi mutatókat is kifejezően javították, a reklamációs veszteségek például az 1980-as 0,13 százalékról az elmúlt évben 0,09 százalékra csökkentek, a belső selejttermelés aránya pedig 1,4 százalékról 0,96 százalékra csökkent. A Skoda Plzeö termelési-gazdasági egység egyik komplex rációnál izációs brigádja 66 százalékkal csökkentette a selejt mennyiségét a forgattyús tengelyek gyártásánál, amivel több mint 3 millió korona értékű megtakarítást értek el. A Vítkovice konszernben a 7. ötéves tervidőszakban több mint 80 százalékkal növelik a gépipari termelést, miközben a tényleges fémfogyasztásban csak 17 százalékos növekedéssel számolnak. A vitában felszólalók arra is rámutattak, hogy számos gépipari és kohászati vállalat előtt halaszthatatlan feladatok állnak mind a gyártmányfejlesztésben, mind pedig az elhasználódott vagy korszerűtlenné vált technológiai berendezések felújításában. Ezek természetes és szükségszerű folyamatok, de a jelenlegi helyzetben, amikor a világpiaci verseny- képesség megőrzése vagy megszerzése rendkívüli erőfeszítéseket igényel, ezekről a feladatokról sem elegendő csak az eddig megszokott módon és ütemben gondoskodni. Arról nem is beszélve, hogy a gépipari és főleg az elektrotechnikai innovációs folyamatok a gyártási technológiában világszerte rendkívül meggyorsultak. Világosan látják ezt például a Mladá Boleslav-i Autógyárban, ahol az új személygépkocsi gyártásának előkészítésében részt vevő vállalatok, üzemek és intézmények dolgozói közös szocialista kötelezettségvállalás keretében biztosítják az előirányzott feladatok jó minőségű és határidőn belüli elvégzését. Hasonló értelemben és jelleggel gondoskodnak a prágai ŐKD dolgozói is az öntödeüzem felújításáról, abból kiindulva, hogy minimális legyen a termelés szüneteltetése, s a hiányos öntvényellátás ne okozzon áthidalhatatlan problémákat a kapcsolódó szakágazatokban. Ezért nagy erőket összpontosítanak a felújítás határidejének lerövidítésére, amit ugyancsak közös szocialista kötelezettségvállalással támasztottak alá. Az említett néhány példa szemléltetően tükrözi a dolgozók kezdeményezésének céltudatos és helyes irányú fejlesztését, aminek tökéletes összhangban keli lennie a gazdaságfejlesztés alapvető feladataival, lehetőségeivel és szükségleteivel. A jelenlegi időszakban, amikor az elmúlt évben elért kedvező eredmények és hasznos tapasztalatok alapján az idei terv progresszivitásának további elmélyítéséről, valamint a jövő évi terv és az egész 8. ötéves tervidőszak irányelvének felelős előkészítéséről van szó, az is nagyon fontos, hogy reálisan értékeljük ezeket az eredményeket. Nagyon helytelen lenne például mindebből egy olyan következtetést levonni, hogy túljutottunk egy nehéz, átmeneti időszakon, s most már minden újból a régi kerékvágásban haladhat tovább. A helyes szemlélet nélkülözhetetlenül fontos éppen a munkakezdeményezés, a szocialista kötelezettségvállalások területén", melynek a további gazdasági és társadalmi haladás hatékony eszközeként kell érvényesülnie. Ezért minden munkahelyen, minden üzemben és vállalatnál alaposan fontolóra kell venni a kötelezettségvállalások értelmét, gyakorlati célját és tartalmát. Gyakran emlegetjük például, hogy óvakodni kell a kötelezette ségvállalások formális jellegétől. Ez igaz, de az sem mindegy, hogy a „nem formális“ kötelezettségvállalások mire irányulnak. Nincs értelme például tovább növelni az eladhatatlan, raktáron heverő termékek mennyiségét, ám annál nagyobb szükség van a bel- és a külföldi piacokon jól értékesíthető, kiváló minőségű, versenyképes gyártmányok termelésének növelésére, s minden olyan feladat vállalására, amely tovább növeli a termelés hatékonyságát, jövedelmezőségét, s gazdagabbá teszi a társadalmat. Jó példát mutatnak ebben a Martini Nehézgépipari Müvek dolgozói, akik szocialista kötelezettségvállalásukban felajánlották, hogy a Szovjetunióba irányuló kiviteli termelésüket 50 millió, a nem szocialista országokba irányuló kivitelüket 30 millió koronával növelik, 66 terajo- ule energiát és tüzelőanyagot, 2000 tonna vasat és 50 tonna színesfémet takarítanak meg, továbbá 51 ipari robotokkal és manipulátorokkal ellátott automatizált technológiai gyártóegységet létesítenek. MAKRAI MIKLÓS PROGRESSZÍV VÁLLALÁSOKKAL