Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-13 / 15. szám
Első tavaszi hétvége - szombat Ragyog a nap. Kora reggel beülök a kocsiba s meg se állok a Csallóköz egyik hangulatos, Duna parti falujáig, Vajkáig (Voj- ka). Nézzük hát, mit csinálnak az emberek az első tavaszi hétvégén, szombaton. A gáton érkezek meg a faluba. Az első házak egyikénél nagy a sürgés-forgás. Oross László és népes rokonsága a kiskert köré kerítést húz. Zúg-búg a betonkeverő, munkaruhába bújt, ingre vetkőzött férfiak ássák az alapokat, talicskáz- zák a betont, állítják helyére a kertkaput.- A faluban már vagy tizenöt éve tilos az építkezés, így a hajdan építkezésre kiszemelt telek mindmáig kert maradt — mondja Oross László. A férfiak összecsoportosulnak körülöttünk s egymás szavába vágva ömlik belőlük a szó:- Teljes mértékben megváltoztatta a falu életét a Gabőíkovo-Nagymaros-i vízmű építése. Ha elkészül a nagy mű, Vajka és a szomszédos Doborgaz (Dob- rohosf) sziget lesz. Csak komppal lehet majd közlekedni. De ez a jövő zenéje, ám ami sokkal jobban nyugtalanít bennünket: napokon belül átvágják a Vajkát Bacsfával (Bác) összekötő főutat. Fogala munka. A helyi efsz-ben vagyok traktoros, de hétköznap nem igen ér rá az ember a ház körüli munkákat elvégezni. A föld még hideg, a kertben nem lehet dolgozni, hát gondoltam, lenyesem a fákat. Jó, hogy van ez a szabad szombat, mert ilyenkor a ház körül nagyobb munkákba is bele lehet fogni. Közben kinéz az utcára a felesége, Magdolna asszony is. Mondja, ő a fővárosban dolgozik, hét közben épp csak a főzésre marad ideje. A nagymosás, nagytakarítás, egyéb házi teendők szombatra maradnak.- Kiteregetem a ruhát, majd megfőzök. Még ilyenkor, szombaton se nagyon marad pihenésre idő. Csak vasárnap, akkor is délután. Tudja, úgy terveztük, hogy a városba megyünk takni, de akkor meg kihez járnánk hétvégére. A gyerekek is be lennének zárva a négy fal közé. Rossz lenne nekik, mert ők már az udvart, a falut szokták meg. Hát maradtunk. Hiszen a hétvége csak a falun igazi. Nyáron itt az erdő, a Duna, ha marad idő, mindig kimegyünk. S mivel telik a hnb-elnökének, Nagy Lászlónak a szombatja? Az előbb hallottam, hogy a hangosbeszélóben egy jelentést tett közzé. Mit csinált már. ma és mi a további programja?- Nekem a szombat. is munkanap - mondja. - Szombaton vannak az esküvők, névadók. Az idén ez az első szom• Orossék kerítést húznak a kert köré IIOMBAT mm műnk sincs, hogyan oldódik majd meg a közlekedés, hogyan, milyen időveszteséggel jutunk el Somorjára (Samorin) vagy a fővárosba, ahol a legtöbben dolgozunk. Terjednek a mendemondák, de biztosat senki sem mond.-Ez a bizonytalanság egy felbolydult méhkassá tette a falut. Amióta tilos az építkezés, menekülnek az emberek, főleg a fiatalok - mondja egy másik férfi. - Nem csoda, hiszen már így is gondot okoz a közlekedés, az utazás. Mi, akik a fővárosba járunk dolgozni, már reggel négykor kelünk. Két órát utazunk. S csak délután öt órakor vagyunk itthon. Szóval, tizennégy óra távoliét. Nem csoda hát, hogy mindig nagyon várjuk a hét végét. Hét közben fáradt az ember, meg idő sincs a ház körüli munkák elvégzésére. Minden szombatra marad. Itt a kert, no meg a horgászat, vadászat sem mellékes.- Várjuk a szombatot, márcsak azért is, mert ilyenkor nem kell hajnalban kelni, kialudhatjuk magunkat, összejöhetünk a barátokkal - mondja Varga József, aki barátjának, Szalay Aladárnak segédkezik. - Sombatonként segítünk egymásnak, ha a ház körül akad teendő. Egy talicskával megérkezik Szalay Aladár is. Elmondja, kétszobás házukban két család, hat személy lakik. Kért a járási szervektől lakást a városban, de azt a választ kapta: tíz, tizenöt év múlva kerülhet rá a sor. Akkor engedélyt kért lakása bővítéséhez. Azt is visszautasították. így hát a hnb-elnökének szóbeli beleegyezésével mégis hozzáfogott a munkához. Egy szobát „ragaszt“ a házhoz. (Később a hnb-elnökétól megtudom, hogy Szalay Aladár házbövítési engedélyének intézése már folyamatban van: megkapja.) Tovább indulok a faluban. A főutca egyik háza előtt egy fiatalember fákat metsz. Két fia segédkezik a gallyak összegyűjtésében. Rájuk köszönök.- Hogy mivel szokott eltelni a szombat?. .. Hát munkával! Hét közben várom már a szombatot, mert engem is vár bat, amikor nincsen szertartás. Délelőtt egv hagyatéki tárgyalásra házat becsültünk föl, most megmetszem apámnak a szőlőjét, délután pedig egy családi perpatvar kibogozásához vagyok hivatalos. Vajka jelenleg kétszázharminc lelket számláló falu. Tíz éve még ezer lakos élt itt, ám a vízmű építése miatt elvándorolnak az emberek. Nincs már iskola sem, a kis elsősöknek is ingázniuk kell. Házépítésre csak kivételes esetekben adnak engedélyt.-S mi lesz azzal az útelzárással? - kérdezem.- Ha igaz, április elején átvágják az utat. A tömegközlekedés öt kilométeres kerülővel zajlik majd. Ez csak átmeneti megoldás. A tervek szerint két év múlva elvágják a külvilággal összekötő másik utat és csak Gabcíkove felé lehet majd utazni. Ez azt jelenti, hogy negyven kilométeres kerülöutat kell megtenni, s akkc még az utas mindig csak egyhelyben lesz. Kizárt dolog, hogy a fővárosba ingázók továbbra is ott dolgozzanak. Itthon kell majd nekik munkát találni. Hogy hol? A tervek szerint falunk és környéke a főváros egyik hatalmas üdülőövezete lesz, s a szolgáltatásokban minden emberre szükség lesz. Kínálkozik majd elegendő munkalehetőség. Más kérdés, hogy ez megfelel-e majd mindenkinek. Tudom, az emberek kicsit pesszimisták. Elsősorban a hiányos tájékoztatás miatt. De többet én sem tudok. Hiszen az útátvágás is már három éve húzódik. Történtek itt egyéb furcsaságok is. öt éve tizenkét családot kiköltöztettek, házaikat lebontották. Azóta sem történik a házhelyeken semmi, csak a gaz nő ott. A borulátóbbja már elment. A türelmesebbek, akik bíznak abban, hogy jönnek még a falura jobb napok is, maradnak. Türelem, türelem, ez most a legfontosabb. Úgy érzem, akikben él valami fajta lokálpatriotizmus, azok várnak. Én nem vagyok vajkai születésű, de igyekszem tartani bennük a lelket. Miközben a konyhában beszélgetünk, asszonyok sürögnek körülöttünk. A nagy• „Nekem a szombat is munkanap“ - Nagy László hnb-elnök mamától kérdezem, mi lesz a szombati ebéd?- Halászlé, sült hal - mondja. - De általában pénteken a gyerekek kedvence, lepény, pogácsa a menü s ebből marad szombatra is. Meg lencseleves. A maradékot elfogyasztjuk szombaton ebédre, estére pedig általában gulyás készül. Sokan összejövünk szombaton, tizen is körülüljük az asztalt. Nagy a család s az a jó, ha minél többen együtt vagyunk. Végighajtok a falu egyik-másik szűkös mellékutcáján. Szinte minden porta körül látni szorgoskodó, dolgozó embereket. Legtöbben a kertekben szántanak, ásnak, veteményeznek, előkészítik a fóliasátrakat. Mások az ablakkereteket festik, mosnak, szőnyeget porolnak. Megint mások összegereblyézik a ház körüli giz- gazt, összegyűjtik a szemetet és elégetik. Javában zajlik a tavaszi nagytakarítás.- Aki csak mozogni bír nem ül ölbe tett kézzel - mondja az egyik bácsika az utcán.- Mi készül ebédre?-szólítom meg az egyik emeletes ház előtt álló asszonyt, aki két újhagymát tart a kezében. Kmatrik Zsuzsanna elneveti magát:-Zsíros-hagymás kenyeret készítek a gyereknek. Reggeltől a fólia alatt dolgozik, megéhezett már. Zsuzsanna asszony beljebb invitál. Elmondja, hogy bedolgozó, a rokkantak szövetségének varr különféle műbőr táskákat. A varrógépet a szövetkezet bo- csájtotta rendelkezésére, s fizetnek a felhasznált villanyáramért is.- Most ér csak igazán aranyat az, hogy helyben van a munkám - mondja a háziasszony, miután ő is az útlezárásra tereli a szót. - Eddig csak hárman voltunk bedolgozók, lehet, ezután majd többen leszünk. A háziasszonytól megtudom, hogy a hét vége, a szombat nála is munkával telik el. Általában szombaton is szokott varrni. Hiszen elég feszített a terv, naponta száz táskának kell elkészülnie. Felsétálok újra a gátra. Onnan látom, hogy távolabb, a gát tövében férfiak csoportja motorfűrésszel fát vág. Mire közelükbe érek már elcsendesedik a fűrész hangja. Ozsvald Sándor épp élesíteni készül masináját. Közben elmondja, hogy hét végére összesereglett a városi rokonság is, hát nekiláttak a kimustrált telefonpóznák s az erdőről hozott fa felaprításához.- Sosem unatkozunk mi hét végén. Mindig akad munka. Ha meg végképp nincs teendő, akkor megyünk halászni, vadászni. Hal ugyan most kevés van, hiszen alig van víz a Dunában, de az erdőben sok az állat. Télen jártunk etetni is. Újra felbőg a fűrész, nem tartom fel tovább a munkásokat. Útközben a város felé még megállók a közigazgatásilag Vajkához tartozó Ke- szölcésen (Kyselica) Lukács Kálmán háza előtt. A ház gazdája a környéken a madarairól híres. Van vagy hatvan különféle énekes madara, papagája. Szépen elrendezett ketrecekben tartja őket az udvaron meg a pincében. A madarak körül minden nap van bőven munka, hét végén nem különösen. Ó elsősorban rájuk fordítja szabad idejét. Meg aztán kert is van a ház végében, s a szülők is betegesek, nekik is elkel a segítség. Miután megnézzük a madarakat, a háziak egy kávéra invitálnak. Bent a háziasz- szonytól szintén a szombati ebéd felöl érdeklődök:- Pénteken annyit főzök, hogy maradjon szombatra is. Hogy minél több idő maradjon a munkára. Mert tudja, aki falun él, annak a portán mindig akad dolga. Akár hétköznapról, akár szombatról legyen szó. Mi sosem unatkozunk. ZOLCZER JÁNOS ÚJ szü 8 1984. IV. • „Hét végén sosem unatkozunk “ (A szerző felvételei) • „A hétvége csak a falun igazi “